Tamás Gábor a legismertebb és legnépszerűbb erdélyi táncdalénekes. Nemrég kapta meg a Magyar Köztársaság Arany érdemrend Keresztjét. Azt viszont tán kevesen tudják róla, hogy első zenekarával a kolozsvári Unirea gyár klubjában próbált Shadows-dalokat. Megspórolt pénzen vett dobozgitárról, üvöltözésről és szomszédolásról, el nem múló barátságokról és feledhetetlen estékről is beszélt nekünk.
Milyen zenéket hallgattál gyerekként?
Elsősorban édesapámtól hallottam zenét, aki közgazdász volt ugyan, de nagyon szépen hegedült. Abban az időben, a jobb családokban hegedülni, zongorázni tanították a tehetséges gyerekeket, vagy ha nem, akkor németórára jártak. Ez volt a szokás. Édesapámat egy Viski nevű kolozsvári cigányprímás tanította hegedülni. A zenei hallásomat egyértelműen apámtól örököltem. A kalotaszegi Tamás ág tagjai néptanítók, kántorok, papok, tanítók voltak, és ezekhez a szakmákhoz hozzátartozott a zene, követelmény volt az éneklés. Édesapám úgy hegedült, hogy közben szöveggel énekelte a magyar nótákat.
Mikor lett zenekarod?
Életem első zenekarának Angi Péter intézett próbatermet. Ő dobos volt, és az Unirea gyárban dolgozott mint esztergályos vagy hegesztő. Neki köszönhetően megkaptuk a gyár kultúrtermét. Ott alakult meg az első együttesem, egy gitárzenekar. Akkor még nem énekeltem, nyomtuk a Shadows-dalokat a piros gitárral, mert a Népművészeti Iskolában már gitároztam és énekeltem még érettségi előtt.
A kolozsvári Unirea Gyár. Fotó: Azopan / Csomafáy Ferenc
Honnan szereztél gitárt?
A szomszéd fiú, Andi, azaz Șhiopu Andrei, nagyon jó barátom volt, együtt nőttünk fel. Egyszer, amikor feléjük sétáltam, hallottam egy Elvis-számot. Megálltam, és csodálkoztam, mert kiderül, hogy Andi gitározott és énekelt. Bementem hozzá, és abban a pillanatban tudtam, hogy nekem is kell egy gitár. Volt egy kicsi spórolt pénzem, mert dolgoztam a vakációban a kőművesekkel, abból vettem életem első hangszerét, egy dobozgitárt. Andi pedig megtanított az alap akkordokra.
Üzletből vetted?
Igen, ott volt Kolozsváron, a Lábasház mellett. Ez az olcsó szászrégeni gitár nagyon szépen szólt. Az akkordok megvoltak, és akkor, tizenegyedikes koromban megtanultam a Bee Gees-számokat, meg az Illés-dalokat, amiket aztán osztálybulikon és kirándulásokon játszottam. 1965-ben volt az utolsó nyári vakáció, 1966-ban érettségiztem. Amikor összegyűltünk reggel a buszhoz a nyári kirándulásokon, kérdezték, hogy „Gitárt hoztál? Akkor jöhetsz!” Miután leérettségiztem, megalapítottuk ezt a bizonyos zenekart. Schmerholz Gyuri szólógitár, Szabó Laci basszusgitár, Angi Péter dob és Tamás Gabi kísérő gitár, ritmusgitár. Ez volt az első együttes, amivel nyomtuk a Shadows-számokat, ebben a formációban még nem kellett énekelni.
A szászrégeni hangszergyár. Forrás: Azopan Archívum
Fül után tanultátok meg a dalokat?
Természetesen. Ott született meg az ötlet, hogy itt nem kéne megálljunk! A Karolina téren a Fások klubjában egy végtelenül rendes falusi ember volt a kultúrigazgató ‒ Mureșan. Oda bekérezkedtünk, és tudtunk próbálni, Doina erősítőkön és Goodmans hangszórókon. Ott kezdtünk el először zenélni táncra, közönségnek. Az Unireában csak a magunk szórakoztatására játszottunk.
Mi volt a zenekar neve?
Nem volt nevünk. Komolyan. Crimson Boys, meg ilyen hülyeségeken gondolkoztunk, és egyszer azt mondtuk Gyurival, hogy hagyjuk a csudába, majd ennek is eljön az ideje. Igen ám, de itt jön életem és egyben énekesi pályám legjelentősebb fordulópontja. Nyár volt, leérettségiztem, közeledtek a felvételik, és egyik nap a Főtéren, a Lábasháznál összefutottam régi tanárommal, mentorommal, Török Béla bácsival, aki meggyőzött, hogy ne színiakadémiára menjek. „Fiam, téged a Jóisten is zenére teremtett menj a konziba!”. Mondtam, hogy én négy éve semmi zenével nem foglalkoztam. „Nem kell neked foglalkozni, elmész Bázsa Leventéhez, a fuvolás tanítványomhoz, ő majd felkészít zenediktálásból, ritmuskopogásból.” Nyolcvan és nem tudom hány felvételizőből bekerültem negyedikként a Kolozsvári Zeneakadémiába.
Milyen szakra?
Karmesteri, zeneszerző, pedagógia. Azóta is hálás vagyok a sorsnak, hogy erre a szakra soroltak be, mert az évtizedek során nagy hasznát vettem a dalaim hangszerelésénél. Na, és akkor most jön az, amit nagyon ki akarok hangsúlyozni. Tizennyolc évesen megvolt márciusban a ballagás, és jött a felvételi. Bekerültem a konziba, és ott rövid néhány hét alatt összebarátkoztam Sorin Tudorannal, aki minden idők legnagyobb kolozsvári gitárosa, sőt, nagyon sokak szerint minden idők legnagyobb román gitárosa. Még Radu Goldiș, a világhírű dzsesszgitáros is elismerte, hogy Sorin úgy játszik, mint Jimi Hendrix. Összebarátkoztunk, és mondom neki, hogy „te, mi egy klubban zörgünk, gyere nézd meg”. Ő Râmnicu Vâlcearól jött, ugyanarra a szakra került, mint én, így lettünk kollégák és padtársak.
Na, de kanyarodjunk vissza a zenekarhoz…
Mondom Sorin Tudorannak, hogy jöjjön el a Fások klubjába, mi ott nyomjuk a próbákat, hallgassa meg. Eljött, kezébe vette a gitárt, és rákezdett. Ő már Râmnicu Vâlcean őrült Hendrix- meg Santana-hívő volt, és amit ott játszott, attól leesett az állunk. Sajnos ennek az lett a következménye, hogy ő bekerült a zenekarba, de a korábbi szólógitárosnak, Schmerholz Gyurinak távoznia kellett. Ő szépen megtanulta a Shadows-számokat, de azok csak sima melódiák voltak. Nem is kellett neki magyarázkodnunk, volt annyira intelligens fiú. Ma világhírű szobrász jádéból farag, mindmáig nagyon jó kapcsolatban vagyunk. Tőle is nagyon sokat tanultam, ami a ritmusgitárt illeti. Mondta is, hogy jobb, ha Sorinnal folytatjuk.
Na, és most jön a nagy kezdet, a fordulópont. A The Swinging Blue Jeans dalát, a Hippy Hippy Shake-et játszottuk. A mikrofon két oldalán énekeltünk, hát össze-vissza köpködött, örökké mosdanom kellett utána. Ő mondta, hogy „Gabiță, tu trebuie sa cânți, ai o voce foarte frumoasă” (Gabika, neked énekelned kell, nagyon szép hangod van – a szerző). Akkor kezdtem el először szólóban énekelni könnyűzenét, popzenét, beatzenét, mindegy, minek nevezzük. Az első fellépésünk a Fások klubjában őrület volt, tombolt a közönség, pedig táncolni jöttek, nem zenét hallgatni!
Eredetileg ugye négy magyar srác volt a zenekarban?
Igen, de aztán bekerült Sorin, és akkor, 1967-ben Kolozsváron megalapítottuk az első komoly rockzenekart, a Chromaticot. Dan Igrețiu dobos, Bobby Călugăreanu basszusgitáros, Sorin Tudoran szólógitáros és jómagam ritmusgitáros és szólóénekes. Itt már egyedül énekeltem.
Nem voltak nyelvi problémák? Nem volt gond, hogy az egyik román volt, a másik magyar? Mert hogy végül is a Chromaticban te egyedül voltál magyar…
Abban az időben ilyesmiről szó sem volt. Mi úgy éltünk a szomszédainkkal is, hogy „menj át Cozma nénihez, kérjél egy tojást”, vagy „menj a Damian néniékhez, kérjél egy pohár kristálycukrot”, vagy fordítva, ők jöttek át valamiért. Én a mai napig nagyon jól beszélek románul, és még hat-hét nyelven. Tehát Sorinékkal is románul ment a szöveg.
A kolozsvári Sétatér szökőkútja. Fotó: Fortepan / Pálfi Balázs
Milyen dalokból állt a repertoárotok?
A magyar opera közelében van egy kis zsákutca. Ott volt az orvosi egyetem klubja. Az lett a mi székhelyünk és próbatermünk. Az első nyilvános fellépésünk a Chioskban volt 1967 nyarán. Tele volt a tó melletti kerthelyiség, és én csak énekeltem, a Black is Black és a Bang Bang című dalokat. A Bang Bang Sonny és Cher száma, a Black is Black pedig a Los Bravos dala volt. Hatalmas tapsot kaptunk, kitört az éljenzés! Sorin felém fordult, és azt kérdezte: „Most már elhiszed, hogy szépen énekelsz?” Ott indult el minden! Sajnos ez a periódus nem tartott sokáig, csak majdnem egy évig. Tudniillik Sorin rettenetesen ráment a vad rockra. Deep Purple, Led Zeppelin, Uriah Heep meg ehhez hasonlók. Tőle pedig azt várta, hogy üvöltsek, amennyire bírok. Kiénekeltem mindent, de én egész életemben nagyon érzékeny voltam, ezért mindig a romantikusabb dalok vonzottak. Hozzám nem a Rolling Stones, hanem a Beatles meg a Bee Gees állt közelebb. Tehát a melódia, a többszólamú éneklés, a kórus.
1968-ban Puiu Hațeganu, Győri Laci és Masgras Pali elcsábítottak – szólóénekest, gitárost keresve – az akkor alapított Electra zenekarba. Az Electrával játszottunk az Öt Órai Teadélutánokon a Melody bárban. Kiss Gyuszi és Mészáros Vili bácsi voltak a főnökök.
Tehát a Chioskból, a Sétatéri tó partjáról átköltöztél a Melody bárba…
Igen, de előtte a Chromatickal voltunk Bukarestben is egy popfesztiválon, ahol sikeresen szerepeltünk. A Preoteasa kultúrházba meghívták az összes neves zenekart. Összegyűlt az egész romániai beatmezőny, de még nem volt senki befutott. Mi az IMF zenekaraként kaptunk meghívást. Felmentünk, és erdélyiekként óriási sikerünk volt. Sorin elkápráztatta a közönséget a gitárjátékával. A Feuerben olyan estéink voltak, hogy amíg élek nem felejtem el őket.
A teljes életútinterjú ide kattintva olvasható el.
Szerző: Zilahi Csaba
Nyitókép: Tamás Gábor archívuma
A blog az NKA Hangfoglaló Program támogatásával készül.
