Olyan volt, mint az első csók. Messze nem tökéletes, de rólunk szólt, és megismételhetetlen volt, hiszen az első mindenből ilyen. Régóta álmodoztunk róla, elképzeltük milyen lehet. Végül beteljesült! Kóstoló volt egy olyan életérzésből, amiről csak külföldről beszivárgó hírek suttogtak nekünk valamit. Messze nem volt tökéletes, minden tekintetben messze állt Woodstocktól, de a miénk volt, rólunk szólt.

Miskolcon egy ideje beszéltünk már róla, hogy Kurucz Attiláék elkezdtek szervezni valami olyat, amire még nem volt példa az országban. Egy rockfesztivált. Az elsőt. Olyan arcokkal, akikre felnéztünk, akik meghatároztak egy életérzést, és akik a mai napig meghatároznak egy korszakot.

Forrás: Kis István archívuma.

Vasárnap reggel Szöszi haverom jelent meg nálam. ‒ Na ‒ szegezte nekem a kérdést –, akkor megyünk? ‒ Naná, hogy megyünk! Nélkülünk el sem kezdenék! Mindketten alkalomhoz illően öltöztünk. A fenti fotón ezt lehet látni. Mire kiértünk a DVTK stadionhoz, már rengetegen toporogtak ott. Fiúk és lányok vártak a bebocsátásra. Kihallatszottak a technikai próba hangjai ‒ jó felvezetés az izgalom fokozására. Jártunk a haverommal körbe-körbe a kerítés mentén, hol lehetne majd belógni, mert természetesen nem volt pénzünk belépőre. Fene ezt a sok zsarut! Ezek félnek valamitől? Vasárnap van, miért nincsenek a családjukkal? A főbejárat közelében egy filmes stáb jött szembe velünk. Pár mondatot velem is mondattak, ami végül nem került be a riportjukba, de vágóképként Szöszivel együtt látszunk a videón. Azt hiszem, a túlzott rendőri jelenlétre tett megjegyzésem miatt nem maradhatott a filmben a mondanivalóm…

A rend őrei felhőtlenül élvezik a könnyűzenét. Fotó: Fortepan / Gyulai Gaál Krisztián

Végül sikerült valahogy rést találni az amúgy szoros védőgyűrűn, és belógni a stadionba. Kitűnő volt a hangulat. Ezen az sem tudott rontani, hogy a bandák és köztünk egy Naprendszer nagyságú üres tér volt, aminek az egyhangúságát csak a rendőrsorfal törte meg: rezzenéstelen arccal, de pásztázó tekintettel minket figyeltek a tányérsapkások. De nem törődtünk velük. Amit éreztünk, az szerintem vetekedett egy nyugati popfesztivál közönségének az érzéseivel. Szép, napos, nyár eleji időt fogtunk ki. Az életük tavaszát élő fiatalok számára mi lehet ennél kellemesebb? Ötven év telt el azóta, hogy végighallgattuk az ország rockzenéjének színe-javát képviselő együtteseket. Fél évszázad, mégis fel tudom idézni közel hetvenévesen is ennek az eseménynek a semmi máshoz nem hasonlítható hangulatát.

Igen, van már hajógyári sziget, és sok más nagy tömegeket megmozgató zenei esemény, de az az 1973. június tizedike megismételhetetlen, mert az első volt. Pont olyan, mint az első csók egy szerelmes életében.

A szöveg a Volt egyszer egy beatkorszak 2023-as pályázatára érkezett.

Szerző: Kis István

Nyitókép: Fortepan / Urbán Tamás

A blog az NKA Hangfoglaló Program támogatásával készül.