Ezerkilencszázhetvenhét hosszú, forró nyara. Éppen kimaradtam nyolcadikból és már izzott bennem a rockrajongás. Akkor még dacos tiniként minden más műfajt elutasítottam, mégis alig vártam a család fekete-fehér tévéje előtt, hogyan alakul hétről-hétre a Metronóm’77 Fesztivál. Elérkezett a döntő és egy magas lépcsőről, fehér ruhában énekelve lesétált Katona Klári ‒ egyenesen a lelkembe! Tíz percet az évekből, Demjén Ferenc dala. Végem volt, de nem csak nekem, mindenkinek ‒ Klári méltán nyerte meg a szólista kategóriát.
A következő évben a Magyar Rádió Tessék választani! című dalversenyét közvetítette a Petőfi Rádió, élőben a székesfehérvári Vörösmarty Színházból. Én, természetesen a rádió mellett ültem. Következik a Ne sírj, előadja Katona Klári, kíséri egy új zenekar, a V’Moto-Rock. Megrázó, felkavaró, libabőr-gyönyörű éneklés, meg az egyik legszebb magyar dal.
Katona Klári a magyar énekesnők második generációjával érkezett a hazai könnyűzenei életbe. Több szerzővel, zenekarral ért el sikereket, aztán egy Bergendy televíziós felvételre tévedve (Úgy szeretném) összefutott Díner Tamás fotóművésszel és kiszakadt belőle: „Bárcsak írna nekem is dalokat Rózsi!” Mire Díner Tomi: „Menj oda hozzá, és kérd meg!” Használt a bátorítás, Klári megkérdezte Rózsitól: „Írnál nekem dalokat?” Mire Rózsi: „Jó.” 1977-ben megjelent a Savanyú a csokoládé című első Katona Klári-nagylemez a Bergendy együttes zenei alapjaival, majd Demjén Rózsi új zenekarával, a V’Moto-Rockkal 1978-ban elkészítette a második KK-albumot, Láthatod: boldog vagyok címmel. Két nagylemez birtokában Klári komoly sikereket ért el, azonban az igazi Nagy Találkozásra 1980-ban került sor: Presser Gábor először csak egy telefonszámot firkantott egy papírszeletre és azt mondta:
„Sík Olga. Az Énektanár! Hívd fel és járj fel hozzá, sokat!”
Közben alkotótársával, Sztevanovity Dusánnal hozzáláttak a lemezanyag megírásához.
A nagy titokban készülő lemezről a Hanglemezgyárban csak úgy suttogtak: BB, vagyis Biztos Bukás. A felvételek a Magyar Rádióban készültek és akkoriban gyakran látták onnan sírva kijönni Klárit. Összesúgtak a háta mögött: „Biztos a Presser!” Valóban, csakhogy Klári örömében sírt, mert tudta: csoda van születőben. A feléneklés során is eleredtek a könnyei, ilyenkor Presser Gábor gyengéden így szólt az utasító mikrofonba:
„Lárika! Nem neked kell sírni, hanem annak, aki hallgatja!” Ebben is igaza lett.
Ezerkilencszáznyolcvanegy ősze. Túl voltam az érettségit követő vidám nyáron, megéreztem, hogy valami véget ért és ami jön, az sokkal keményebb lesz. Csóró amatőr zenészként ‒ hogy elkerüljem a közveszélyes munkakerülést ‒ figuráns lettem: tartottam a csíkos lécet egy útépítő cégnél, havi kétezerért. Aztán ősszel megjelent egy lemez. Elegáns, sötétzöld borító, kifejező fotók egy sugárzóan gyönyörű nőről, gyöngyökkel a hajában, a címe: Titkaim. Valamiért azonnal két példányt vettem (azóta még sokat, minden változatban). A Titkaim lett az én titkos, vágyott helyem, menekülési útvonalam és kapaszkodóm. Mindenféle élethelyzetben, érzelmi állapotban oda vágytam és merültem el – abba a lenyűgöző, leírhatatlan világban, amit Klári, Gábor és Dusán, valamint a zenészek (a Locomotiv GT tagjai és Babos Gyula) teremtettek nekem. Mert ez az enyém! Ilyen őszinteséggel, ennyi érzelemmel kitárulkozva még nem hallottam előtte senkit énekelni olyan intim dolgokról, amiket szinte magamtól sem mertem volna megkérdezni. És igen: gyakran sírtam is. Ahogy most is feltörnek néha a könnyek, ahogy hallgatom ezeket a dalokat… Nem szégyen ez, sőt!
Fotó: Fortepan / Urbán Tamás
Klári nem csöpögtetett évente nagylemezeket, de amikor kijött egy újabb, az valódi Ünnep volt. 1992-től, a …neked című lemezétől kezdve maga írja a dalait (a zenét és a szövegeket is, néhány ajándék Szakcsi és Babos-szerzeményt leszámítva).
1993-tól rendszeres rovatot tartott fenn az akkori Magyar Hírlapban, televíziós és rádiós műsorokat vezetett, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat nagykövete volt, továbbá egy telefonos adománygyűjtő vonal szóvivőjeként és arcaként is tevékenykedett önzetlenül, mert segíteni akart. Így is.
Bármilyen nemzetközi fesztiválon indult, azt megnyerte: 1981-ben Villachban a kiosztható négy díjból kettőt nyert meg, 1984-ben Tokióban a Yamaha International World Popular Song Festivalon a Legkiemelkedőbb Előadás Díját hozta haza. Sőt, Kubában, az NDK-ban és Lengyelországban az év külföldi énekesnőjének választották ‒ idehaza többször is. Több nyelven folyékonyan beszél, műfordításokat készít számára fontos írásokból.
Koncertjein leírhatatlan a miliő: ahogy a közönséget, a zenekarát és a stábját kezeli, arra nincsenek szavak: Kraft Tamás, hazánk egyik leghíresebb roadja ír is erről a Stage Pass című könyvében, amikor elmeséli, miért hívják Klárit a munkatársai úgy, csupa-csupa szeretetből, hogy „a Mama”. 1990-ben a szakmai szavazatok alapján az évtized énekesnőjének választották, eMeRTon-díjas és a Magyar Köztársaság Érdemrend kiskeresztjével is kitüntették.
Saját módszert dolgozott ki a gyermekek ének-zene oktatására, 2003-ban erről Óvodás dalaim címmel kiadványt jelentetett meg, amiből Zeneország címmel televíziós műsort is készített.
Írói munkásságát két kötet őrzi. A Közelség és a Kész szavak (CD-melléklettel). Titkaim, neked címmel 1993-ban közös kötete jelent meg Zsohár Melindával. A Közelség című könyve az alapja egy rendkívül izgalmas, több művészeti ágat ötvöző előadásnak. 2020 óta a Jelen című hetilap munkatársa, művészekről, művészetről publikál sorozatban ‒ sajátos Klári-stílusban.
Fotó: Fortepan / Szalay Zoltán
Ajándék az élettől, hogy volt alkalmam együtt dolgozni vele és közelről megfigyelni őt. Mert megengedte. Csak bámultam a kifinomult ízléssel vegyített kőkemény profizmusát, azt a kedves hozzáállást és odafigyelést, ahogy fotósokkal, grafikusokkal, pedagógusokkal, zenészekkel, technikusokkal, irodalmárokkal vagy gyerekekkel működött együtt. Nagy kár, hogy mostanában kevesebb a személyes nyilvános jelenléte, pedig a korban, amelyben élünk, egyre nagyobb szükségünk lenne rá! Azoknak is a felelőssége ez, akik segíthetnék őt minden ötletének megvalósításában, de nem tesznek semmit. A miénk pedig az, hogy hagyjuk ezt!
Drága Klári! Boldog születésnapot kívánok, mindannyiunk nevében! Nagyon szeretünk!
Szerző: Rozsonits Tamás
Nyitókép: Fortepan / Gyulai Gaál Krisztián
A blog az NKA Hangfoglaló Program támogatásával készül.
