Volt egyszer egy beatkorszak

Az első magyar popfesztiváltól a „kékszeműekig” – itt a Hangok és ütemek hetedik kötete [Podcast]

2024. augusztus 22. - beatkorSzaki

fortepan_88108.jpgHetedik alkalommal jelentek meg kötetben a Beatkorszak Projekt legfrissebb oral history interjúi. A Kurucz Attila, Tolcsvay Béla, Hajnal Gábor, Márkus Barbarossa János, Boros Zoltán, Kály-Kullai Károly, Hont Péter és Ujj Zsuzsi interjúkból ezúttal is Murzsa Tímea szerkesztett könyvet, akivel a Beatkorszak Podcast-ben nem csak a Hangok és ütemek hetedik részéről beszélgettünk.

A Hangok és ütemek sorozat hetedik kötetében három téma köré csoportosítva jelent meg az a kilenc interjú, amelyeket Bálint Csaba, Fernbach Erika, Kovács László, Majnik László, Wagner Sára és Zilahi Csaba készítettek még 2023-ban. A 2015 óta készülő interjúkból második alkalommal válogatott Dr. Murzsa Tímea, akivel Bajnai Zsolt beszélgetett.

A könyv első blokkja a tavaly fél évszázados Diósgyőri Popfesztiválra reagál, egyben a hetvenes éveket is megidézi. Ezzel kapcsolatban a szerkesztő – aki „civilben” az ELTE bölcsészkarának tanársegédje – elmondta: szerinte nagyon érdekes, ahogy Kurucz Attila és Tolcsvay Béla eltérő szemszögének köszönhetően, kétféle szempont elevenedik meg a legendás fesztivál szervezéséről. Úgy gondolja, a beszélgetésekből egyértelműen átjön a fesztivál hangulata, illetve hogy tulajdonképpen minták nélkül, kicsit átgondolatlanul vágtak bele a szervezők az 1973-as buli szervezésébe.

A szerkesztő szerint mindezt jól egészíti ki a Diósgyőri Popfesztiválon ugyancsak jelen lévő Hajnal Gáborral készült hosszú beszélgetés, hiszen annak idején menedzserként ő is olyasmit csinált, amit előtte senki. Murzsa Tímea úgy fogalmazott a Beatkorszak podcast adásában, hogy számára, aki majdnem két évtizeddel később született, mint ahogy a diósgyőri fesztivál lezajlott, ezek az emberek egyfajta pionírok.

A Hangok és ütemek szerkesztése kapcsán nem is lehetett megkerülni azt a generációs különbséget, ami a szerkesztő és a kötetbe került interjúalanyok között van. Erről Murzsa Tímea elmondta: a könyvben is visszaköszönő időszakot és annak zenéjét a szülei révén korán megismerte, ám igazán akkor kezdett mélyebben foglalkozni vele, amikor Vass Norbert mellett a könnyűzenei örökséggel foglalkozó Beatkorszak Projekt munkatársa lett. Beszélt arról is, hogy tanulmányai és egyetemi munkája révén mára nagyon sok olyan ismeretre tett szert a rendszerváltás körüli irodalomról, az akkori értelmiségi szcéna változásairól, ami befolyásolja, hogyan tekint arra az időszakra. Számára nagyon izgalmas a remény kérdése, amit a rendszerváltás környékén több generációnál is érzékelt. Fel is idézett egy fotót, amelyen Kemény István, Poós Zoltán és Bartis Attila a parlament lépcsőjén ülnek, talán a köztársaság kikiáltásának napján, és reményteljesen tekintenek a jövőbe.

covers_877207.jpg

A Hangok és ütemek hetedik részének második blokkja kapcsán került szóba, hogy a kötet szerkesztője az ELTE-n a századforduló és 1945 közötti prózával, elsősorban a magyar zsidó irodalommal foglalkozik, aminek feldolgozásában erősen ötvöződik a szociológia, a történelem és az irodalom. A könyv második, két erdélyi interjút tartalmazó blokkja kapcsán sokszor szembesült az irodalom és a könnyűzene párhuzamosságával. Sőt, mint mesélte, a „kékszeműek” szimbólumát is a Hangok és ütemek szerkesztése során tudta megfejteni, hogy tudniillik a román diktatúrát kiszolgáló besúgókat illették ezzel a névvel. Murzsa Tímea a Beatkorszak podcast-ben beszélt arról is, hogy az erdélyi interjúalanyok elképesztően erős dolgokat mesélnek arról, miként lehetetlenítették el őket vagy kerültek veszélybe a diktatúrában a zenei munkáik miatt. Számára nagyon érdekes tapasztalat volt a szerkesztés során, hogy a magyar nyelven alkotás hogyan változott a szocialista Románia radikalizálódása során, illetve izgalmas volt azt a nyolcvanas évek magyar viszonyaival összevetni. Mint fogalmazott, ugyanolyan megrázó élmény volt ezekről a két interjúban olvasni, mint az egy évvel korábban ugyancsak általa szerkesztett hatodik kötet, szintén erdélyi fejezetének beszélgetéseiben.

240716-murzsatimi1.jpg

A Beatkorszak podcast a Hangok és ütemek hetedik kötetét bemutató adásában szóba került az oral history, mint műfaj is, amivel kapcsolatban Murzsa Tímea megemlítette, hogy az irodalomtudomány sokáig nem alkalmazta ezt, hiszen a szerzőt és a szövegét igyekeztek leválasztani egymásról. Ugyanakkor az utóbbi időben, az irodalomtudományban is kezd megjelenni. Példaként említette, hogy az általa szerkesztett Apokrif folyóirat kapcsán nem is olyan régen készített vele ilyen beszélgetést a Petőfi Irodalmi Múzeum. A történelem feldolgozásában egyértelműen helye van szerinte, bár fontos helyén kezelni az interjúalany objektivitását, de ez már az interjúkészítő felelőssége is. Ennek kapcsán Murzsa Tímea hozzátette, hogy az oral history interjúk esetében nagyon-nagyon sok múlik a kérdezőkön, sőt sokszor szerencse is kell egy-egy jó beszélgetés létrejöttéhez.

A Hangok és ütemek hetedik kötetének harmadik blokkja kapcsán, ami elsősorban a nyolcvanas évek budapesti, alternatív könnyűzenei életét járja körül Murzsa Tímea arról beszélt, ebben a sorozatban az a jó, hogy az is élvezheti, aki nem élt akkor, vagy esetleg az adott korról nincs kiterjedt tudása. Ugyanakkor szerinte akkor a legizgalmasabbak ezek a beszélgetések, ha az adott korszak iránt van az emberben egy kis érdeklődés, ami esetleg nem kizárólag zenei jellegű. A maga részéről olyanoknak ajánlja ezt a kötetet, akik szeretnének egy kicsit többet megtudni az adott időszakról.

Szerző: Bajnai Zsolt

Nyitókép: Fortepan / Urbán Tamás

A blog az NKA Hangfoglaló Program támogatásával készül.

A bejegyzés trackback címe:

https://beatkorszak.blog.hu/api/trackback/id/tr2118470603

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása