A múlt század hatvanas éveinek második, hetveneseinek első fele tizenévesként bennem is mély nyomot hagyott. Erdélyi lévén abból az időből semmilyen relikviát nem őrzök, amely közvetlenül kötődne a magyar rockzene hőskorához, csupán emlékeket.

„Elmentek a fiúk, de itt maradt az idő…” – énekelte anno, amikor egy szám erejéig átvette Menyhárt Jenőtől a mikrofont. Az URH és az Európa Kiadó alapító tagja nemrég Ausztráliából tért haza, hogy felvegye az első szólólemezét, amit nyáron többfelé is bemutat. Bár jó szívvel ajánljuk az új dalait is, mi ezúttal a kezdetekről kérdeztük Kiss Llacit.

A vidékről feltörő magyar zenekarok között az ismerőseim ritkán szokták emlegetni a már 1972-ben megalakult szombathelyi Lordot, akiknek 1985-ben jelent meg először nagylemezük. Igaz, az még Ausztriában.

Ha valakire egyáltalán nem igaz a dobos szarkasztikus definíciója, miszerint a zenész legjobb barátja, az Solti János. Hogy a Generálon, az LGT-n, a Hobo Blues Banden túl megszámolni sem lehet, hány magyar és nemzetközi produkcióhoz adta tudását rocktól, poptól, funkon, dzsesszen át akár rock and rollig, az elég sokat elárul a személyiségéről. A Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola dzsessz tanszakán Kovács Gyula tanítványaként végzett dobos minden jó zenei impulzust képes magába szívni, aztán pedig kivételesen karakteres ízt hozzátenni a végleges produkcióhoz.

„Oh, azok a nyolcvanas évek! Az ötven körülieknek mára ez jelenti a nosztalgiát. Kecskemét is belemászott a new wave-be rendesen! Már az évtized elején elkezdődött a nyüzsgés: punk- és újhullámos együttesek tekeregtek elő minden sufniból, és úgy forogtak önkörükben, mint szalagos magnó orsóján a szalag” – írja mini esszéjében a lokálpatrióta kultúrmisszionárius, az egykori LA-KA-MA, valamint a jelenleg is működő Árpád Mozi Pionyír zenekarok dalszerzőjeként és frontembereként is ismert Bori Ernő, akinek élőszóbeli visszaemlékezéseiből szereztem tudomást megannyi rendszerváltás (és Kecskemét) környéki könnyűzenei megmozdulásról. (A továbbiakban kiemelt forrásként használom Bajáki Zsanett vele készített, lejegyzett, részleteiben kivonatolt, a baon.hu portálon megjelent beszélgetését.) Általános tapasztalatom, hogy a legtöbb információhoz (e témakörben legalábbis) az elenyésző archív anyagok híján amolyan „népi gyűjtések” útján juthat az arra ácsingózó zenebúvár.

Annak volt szerintem igazán jó élete, aki a hatvanas-hetvenes-nyolcvanas években tengette suhancos éveit. Virágkorát élte a rockzene, ikonikus zenekarok születtek, szárnyaltak és intettek búcsút a világot jelentő deszkáknak.

1981. Győr, Kossuth Zsuzsanna Leánykollégium. Hogy pontosan melyik napon történt, azt már elmosta az idő. Ami biztos, hogy aznap levelem jött. Az volt a szokás, hogy az érkező leveleket kirakták az előtérben egy kis asztalra. Általában tele volt ez a bútordarab. Mikor megérkeztünk az iskolából, oda vezetett az első utunk.

A negyedik ötéves terv beruházásainak időszakában, 1971. június 30-án – alig pár nappal a Lőrinci Ifjúsági Park után – nyitotta meg a kapuit a főváros negyedik ifiparkja Csepelen. A XXI. kerületi fiatalok legkedveltebb szórakozóhelyét a Belkereskedelmi Minisztérium, a Délpesti Vendéglátóipari Vállalat, az Országos Ifjúságpolitikai és Oktatási Tanács és a KISZ központi bizottságának anyagi hozzájárulásával, mindössze pár hónap alatt alakította ki a Csepeli Kislakásépítő Ktsz. Az ötezer négyzetméter alapterületen elterülő, ötszáz négyzetméteres betonozott táncparkettel büszkélkedő intézmény extra gyorsaságú elkészítéséhez – a kommunista szombatokon végzett odaadó társadalmi munkájuk révén – nagyban hozzájárultak a helyi fiatalok is.

1980 őszén az egyik osztálytársammal a debreceni Fazekas gimitől ballagtunk az Unió Áruház felé. Az invitálására bementünk a hanglemez-osztályra, ahol a kor legjobb színvonalú fülesein lehetett belehallgatni a legújabb lemezekbe.

A május 8-án, az NKA Hangfoglaló Program Magyar Könnyűzenei Örökség Megőrzését Támogató Alprogramjával és a Hangőr Egyesülettel közösen meghirdetett pályázatunkban közös emlékezésre hívtunk Titeket. A 2021 őszére tervezett, a rendszerváltozás előtti magyar könnyűzene és a vizualitás kérdéseit körüljáró tanácskozásunkhoz illeszkedve ezúttal zenekarokhoz, koncertekhez vagy klubokhoz kapcsolódó tárgyakat, illetve ezekről szóló történeteket kerestünk.