„Oh, azok a nyolcvanas évek! Az ötven körülieknek mára ez jelenti a nosztalgiát. Kecskemét is belemászott a new wave-be rendesen! Már az évtized elején elkezdődött a nyüzsgés: punk- és újhullámos együttesek tekeregtek elő minden sufniból, és úgy forogtak önkörükben, mint szalagos magnó orsóján a szalag” – írja mini esszéjében a lokálpatrióta kultúrmisszionárius, az egykori LA-KA-MA, valamint a jelenleg is működő Árpád Mozi Pionyír zenekarok dalszerzőjeként és frontembereként is ismert Bori Ernő, akinek élőszóbeli visszaemlékezéseiből szereztem tudomást megannyi rendszerváltás (és Kecskemét) környéki könnyűzenei megmozdulásról. (A továbbiakban kiemelt forrásként használom Bajáki Zsanett vele készített, lejegyzett, részleteiben kivonatolt, a baon.hu portálon megjelent beszélgetését.) Általános tapasztalatom, hogy a legtöbb információhoz (e témakörben legalábbis) az elenyésző archív anyagok híján amolyan „népi gyűjtések” útján juthat az arra ácsingózó zenebúvár.
Az esszé alapját képező kutatást ezzel együtt nagyban elősegítette e sorok írójának „kulturális közfoglalkoztatott” múltja, melynek egy részét a MANDA (Magyar Nemzeti Digitális Archívum) számára készített, regionálisan lefedett rendszerező munkája képezte. A szóban forgó korszak és térség zenekarainak képviselőivel folytatott beszélgetések rögzítésével, illetve a vonatkozó hanganyagok feltárásával elindulhatott a kutakodás a Kecskemétet és környékét érintő zenei élet gócpontjai, kulcsfigurái és emblematikus eseményei után. Az előbbiek alapján - kissé elrugaszkodva a rendszerváltás időszakának horizontjától - három szakaszát különböztetném meg a városi vonzáskörzet könnyűzenei felhozatalának. A csoportosítás a különböző médiumokban való reprezentációtól viszonylag függetlenül, de az elérhető források mind körültekintőbb felhasználásával, elérhetővé tételével történt.
Átutazók
Az egyik legérdekesebb karakter – legalább annyira „különutas”, mint hivatalos – pályájának gyors áttekintésével egy kis betekintést nyerhetünk a hatvanas-hetvenes évek főként „vendéglátóipari jellegű”, meglepően gazdag (tánc)zenei világának miliőjébe. A legendáktól övezett Studer Béla bácsiról van szó, aki eredeti szakmáját tekintve kőműves és cipőgyártó szakmunkás volt, de amolyan „hétvégi” muzsikusként számos formációban dobolt és énekelt megannyi étterem és bár, valamint a helyi Tiszti Klub-beli jogászbálok hallgatóságának. Játszott együtt (a teljesség igénye nélkül) Vass Béla, Madari Zoltán, Lipták Ede zongoristákkal, Virányi Viktor gitárossal, Dékány Endre (eredetileg elektromérnök) billentyűssel és bizonyos lakodalmas haknik keretében Kökény Ernő brácsással, valamint Pápai Béla zeneszerzés-karvezetés szakos volt zeneakadémistával is, aki később világjáró vendéglátós muzsikus lett. (A vele készült életútinterjúnk itt olvasható.)
Mátyás Mihály és Studer Béla. Forrás: Dömötör Tibor archívuma.
„Studer Papa” később úgynevezett üzemi népművelőként tevékenykedett a Zománcipari Művek alkalmazásában a régi Kádgyárban: ifjúsági rendezvényeket szervezett, filmvetítésekkel, előadóestekkel, koncertekkel; majd az OSZK (Országos Szórakoztatózenei Központ) „függetlenített politikai munkatársaként” is működött egy ideig, többek között megyei tehetségkutatókat szervezve a művelődési házban (Victor Máté zsűrizésével). Végül pedig a ma is üzemelő Kilele Music Café – fiatalkorú látogatói között civilként elvegyülő – dzsesszroutere és nem mellesleg zenei fellépője lett, többek között a világhírű Seress Rezső Átutazók vagyunk itt a földön című művének sajátos előadásával.
Az általa (olykor nosztalgiaestekként hirdetett koncerteken vagy a tizenhét évig működő, szintén Kilele-beli „dzsessz-csütörtökök” keretében) megidézett tánc- és bárzenék, dzsessz-sztenderdek számos, ma is aktív ifjabb zenészt inspiráltak; például Csekő Sándor dzsesszgitárost, de közvetve a szintén helyi alapítású, Ittzés Tamás által vezetett Bohém Ragtime Jazz Band tagságát is.
Garabonciások
Egy nagyobb ugrást követően kiemelten fontos szót ejteni a Garabonciás-ház elnevezésű kulturális gyűjtőhelyről, amely a nyolcvanas évek közepén (1984-től 1986-ig) egyedülálló módon hozott kísérletező szellemiséget a város kulturális életébe. Mindez Beregszászi Jánosnak volt köszönhető, aki eredendően színházi emberként, a Garabonciás színjátszó csoport vezetőjeként hozta létre azt a művészi holdudvart, melyben a helyi erőkön (a Csík zenekar elődje, a Garabó együttes is itt kezdte pályáját például) túl számos hazai, ellenkulturálisnak számító figura fordult meg Pap Gábor művészettörténésztől Cseh Tamás gitáros-énekesig.
Egy ízben még disznóvágás is zajlott a G-ház udvarán, de főként dzsesszestek, táncházak szerveződtek, nép- és könnyűzenészek, felnőtt és gyerek-színjátszócsoportok váltották egymást itt. Közben feltűntek ügynökgyanús elemek is Beregszászi „különbejáratú”, a (népi nevén) ruszki kantinból átalakított kultúrbarlangjában a gyanús garabonciások mellett.
„Sajátos szubkultúraként jelentek meg az úgynevezett garabonciások. A Garabonciás-ház egyfajta alternatív kultúrközpontként működött, amíg a vezetője tragikus körülmények közt meg nem halt. A garabonciás mint össze nem téveszthető, népies elemeket hordozó, leginkább a tarisznyás bölcsészekre emlékeztető stílus egyértelműen Kecskeméthez kötődött” – olvassuk Bodolai Lászlónak az Index hasábjain megjelent, Kecskemétet bemutató 2019-es cikkében.
De visszakanyarodva a nyolcvanas évek elejére: az országosan elterjedő punk és új hullám hatására a térségben is előkerültek a tehetséges zenészek. Az első kecskeméti punkzenekarnak a Chaos elnevezésű formáció számít, amely Sex Pistols-számok magyar nyelvű feldolgozásával borzolta a polgári kedélyeket (szöveggyárosuk Mihályka Gyula volt, aki ma a Petőfi Népe Bács-Kiskun megyei napilap újságírója). Az új hullámot meglovagló Timur és csapatában – ami egy negyvenes évekbeli szovjet ifjúsági kalandregényről kapta a nevét – tűnt fel Homoki Péter, aki az 1991-es alapítású, máig meghatározó helyi illetőségű zenekar, az Úzgin Űver gitárosaként, valamint a Tilos Rádió műsorvezetőjeként tevékenykedik. A taglalt new wave-től hajtott, igencsak pezsgő időszakban játszott még az Ideiglenes Csoportban is, amely mellett olyan együttesek működtek, mint a Hívatlan vendégek, az Új problémák vagy a Negyedik Birodalom. Utóbbi hatásos show-elemeket is alkalmazott koncertjein, a figyelemre méltó Fáraó Figaró elnevezésű figura elővezetésében. A piarista gimnázium is kitermelt pár bandát (már a kilencvenes évekbe nyúlóan) Black Fields, illetve Jesters néven – utóbbi tagságából alakult később a Lazy Bones, valamint a Vénusz nevű, országos hírű zenekar.
Ez idő tájt a Galaxis, a Patkánylyuk, az Otthon Mozi, a Kisázsia klub, a MÁV, valamint a Kilele Music Café koncertterme adott otthont az említett együttesek fellépéseinek, de a GAMF (Gépipari és Automatizálási és Műszaki Főiskola) és a Kertészeti Főiskola (ahol a Rolls Frakciónak saját klubja üzemelt; a kecskeméti Komlós Józsi, alias Josie elvileg dalszövegeket is szállított nekik) is fő koncerthelyszínné avanzsáltak. A fellépők között szerepelt többek közt a Skorpio, az Apostol, az Omega, a Syrius, a Bergendy és az East is.
Érdekes adalék lehet a korszakhoz, hogy a Nagy Feró 1986-os Hamlet című konceptalbumát megalapozó színpadi projekt a kecskeméti színház falai között kezdett formálódni. „1984-ben színházi körökben hatalmasat robbant a hír, hogy a kecskeméti Katona József Színházban Jancsó Miklós rendezi a Hamletet, a főszerepre és a zenék megalkotására pedig Nagy Ferót kérte fel” – írja itt, a blogon Rozsonits Tamás.
De a kecskeméti művésztelepen is feltűntek a korabeli könnyűzene képviselői; példának okáért Baksa-Soós János, a Kex zenekar frontembere, aki éppen Kondor Béla szobája mellett dolgozott – Kondor neki is ajándékozta egyik saját készítésű madármakettjét. A hatvanas, hetvenes évek fordulóján – a Tif-Taff utódzenekaraként jön létre az UFO, majd egy visszakanyarral az úgynevezett modern Tif-Taff: „A Kecskeméti Katona József Színház 1973-as évadnyitója után Kovács Attila becsempészi a bandát a Képzelt riport egy popfesztiválról című darab fő zenei szereplőjének. A színháznak nem tetszik a Tif-Taff név, így lett Transit a nevük. 1974-ben a premieren óriási siker, bulik, próbák, felvételek. (…) Újjászületések, felbomlások, átalakulások, megcsömörlések, fellángolások, siker, kudarc, öröm, bánat időszaka következik, majd többen a csapatból nyugaton keresnek kiutat a fullasztó magyar valóságból. Fuchs Laci billentyűs később a színházi zeneszerzést választja, majd a Hobo Blues Bandben alkot örök érvényűt” – ahogy az Kiss Imre és Szénási Pál Bertalan Rockvárosok: Kecskemét című írásában olvasható.
Ugyancsak a hetvenes évek elején alakul a LUFY, melynek tagjai Halasi Mihály (gitár), Kobold Tibor (ének, ütősök), Pataki Tibor (basszusgitár), Pulius Tibor (gitár), Szabó Gyula (dob) voltak. Még korábban, a hatvanas évek vége felé pedig ef Zámbó István nyomdásztanulóként szintén Kecskeméten alapítja meg Heroin nevezetű zenekarát, majd ugyanitt ismerkedik meg feLugossy Lacával, a későbbi Bizottság szellemi motorjával is.
Kortársak
A nyolcvanas, kilencvenes évek fordulóján talán a legnagyobb szenzációnak – részben az Á. B. Popfesztivál első díja miatt – a Kortársak néven futó formáció számított: „A Kortársak zenekar alapításának hivatalos dátuma egy 1988. március 15-i próbanaphoz köthető, amikor is a korábbi »Temporary« hangzáshoz hasonló »Contemporaries«–ra, vagyis Kortársakra változtatták meg a nevüket. Azóta változatlan a felállás, Kormos Z. Zsolt az énekes és gitáros, Lepés Gábor a szintetizátoros, Háry Péter a basszusgitáros, Bíró Zoltán a szaxofonos, és Farkas Imre a dobos. A korábbi angol nyelvű számokat magyar dalokkal váltották fel” – olvassuk az együttes honlapján. Az öt lemezt felmutató zenekar érdekes módon megannyi hasonló kísérletező bandához hasonlóan a kezdeti évek felfutása után egyfajta zárványként működött tovább, nem tudott igazán kibontakozni.
Forrás: zeneszoveg.hu
Ahogyan a Garabonciás, illetve Beregszászi János kultúrmissziója sem folytatódott; Beregszászi rejtélyes körülmények között – egy bérelt garázsból kialakított – lakásában, tűzvészben életét vesztette… („Villogó fények, rohanó emberek, testes tűzoltóautók. Péntekre virradó éjjel, hajnali fél háromkor igazán nem hétköznapi látvány Kecskeméten, a széchenyivárosi garzonház előtt. Beregszászi János, aki régi kultúrák örökségét próbálta újra fölfedezni: halott. Akármit is állapít meg a vizsgálat, annyi bizonyos, hogy értelmetlenül halt meg, hisz nincs értelmes halál” – áll Beregszászi János Tűzből mentett versek című kötetének borítószövegén.)
A nyolcvanas évek elejének újhullámos, avagy alternatív zenéjének sokszínűsége, termékenysége csak nyomokban van jelen a város kilencvenes évektől kezdődő zenei életében, ahogy azt egy nosztalgikus visszaemlékezés is bizonyítja:
„Szerencsés nemzedékhez tartozom. Kis gimnazista koromtól részt vehettem a kultikus emlékű Garabonciás Ház késő-kádárkori »underground« happeningjein, tanúja voltam az új hullám burjánzó helyi térnyerésének, műélvezhettem háromhúros punkzenét az Otthon tükörtermében, szegecselt nehéz fémzenéket és szegecseletlen Alföldi Rockot, tenyérnyi Casio szintikkel fellépőket a Művház tehetségkutatóján, később kavaroghattam péntek és szombat esti lázban a Tiszti Klubban, az Erkel utcai Patkány Pincében, a KISOSZ-ban, a kilencvenes évekbe átlépve a Galaxisban, a MÁV Kultúrban, a Sasfészekben, a Flashben, az Extrémben, a Silverben, a Robinsonban, a Pompeiben, a Juliában, mindenféle kihelyezett techno partykon, főiskolás bulicsütörtökökön a Pikongban és a Tanítóképzőn, a Rolling Rockban és a Kilelében és általában mindenhol, ahol két cintányért összevertek. Márpedig két évtizeddel ezelőttig elég sok cintányér csattant össze Kecskeméten.”
Valamilyen szinten az – főleg budapesti – underground színtér performanszokkal egybekötött könnyűzenei kísérleteinek hatását fedezhetjük fel az ugyancsak a kecskeméti színházhoz köthető, Bori Tamás színész által alapított Anti Boys, valamint Moszat Kommandó nevű zenei alakulatok munkásságában, ami viszont már a 2000-es évek elején bontakozott ki – kései cintányérvisszhangként.
A kortárs kecskeméti könnyűzenei élet sajnos még mindig – sőt, egyre inkább – szegényesnek mondható; jelenleg egy-két működő élőzenés helyszínnel (a fentebb említettek közül egyedül a Kilele Music Café tartja magát), s mind kevesebb kultúrszervező garabonciással.
Szerző: Papp Máté
Nyitókép: Végh Tibor archívuma
A blog az NKA Hangfoglaló Program támogatásával készül.
