Folytatódik a Hangfoglaló Program és a Hangőr Egyesület közös könnyűzenei filmklubja. A vetítéssorozat továbbra is a zene és filmipar óvatos frigyének gyümölcseit veszi számba, de most a hetvenes-nyolcvanas évek undergroundjára koncentrálva. A hatvanas évek tvisztelő, stoppoló fiataljai helyett ezúttal a csöveseké és a földalatti figuráké lesz a filmvászon. Az Extázis héttől tízig következő alkalmán, 2018. május 17-én Xantus János Rock térítő című filmjét tekinthetik meg az érdeklődök. A vetítés utáni beszélgetésen Gelencsér Gábor filmesztéta vendége Vass Norbert történész lesz, akinek fő kutatási területe a hazai punk és underground szcéna alakulása a késő Kádár-korban.

1970-ben a siófoki Balaton Presszóban a Kárpátia tagjai: Harmath Albert, Soós András, Tátrai Tibor, Operhál Gyula

Van néhány magyar formáció, melynek neve pár év alatt feledésbe merült, majd évtizedekkel később más zenekarok ugyanazt a nevet választották maguknak, mint ők, talán nem is tudva, hogy valaki korábban hasonlóan járt el. Ilyen volt a hatvanas években az Ossian beategyüttes és az 1969 végén alakult Kárpátia, melyeknek semmi köze a későbbi, azonos néven futó csapatokhoz.

 
Bár abban, hogy a hetvenes évek eleji – blogunkban korábban bemutatott – népzenei revival elindításában kinek pontosan mekkora szerepe volt, máig akadnak nézetkülönbségek, a táncházmozgalom origója vitán felül áll: a legeslegelső magyarországi (még nem nyilvános) táncházat napra pontosan negyvenhat esztendővel ezelőtt, 1972. május 6-án este hétkor tartották Budapesten, a Liszt Ferenc téri könyvklubban. Az eseményt a Bihari együttes táncosai, Foltin Jolán, Lelkes Lajos és Stoller Antal „Huba” szervezték, gerincét a Bartók, a Bihari, a Vadrózsák és a Vasas együttes táncosai adták, a talpalávalót a Halmos-Sebő-Éri trió szolgáltatta. Legfőbb szellemi mentora pedig Martin György volt.

Az UNESCO 2011-ben április 30-át a jazz világnapjává nyilvánította, hogy elismerje ennek a zenei műfajnak a szerepét a kultúrák közötti párbeszédben, a tolerancia, az egyenlőség és az emberi jogok közvetítésében.

E jeles nap estéjén nagy esemény színhelye volt a ceglédi Kossuth Művelődési Központ színházterme: 50 éves a Róna jazz és vendéglátás (Jazz Randevú) címmel emlékezetes program várta a szép számú közönséget.

Természetesen zömében olyanok ültek a nézőtéren, akik az ötven évvel ezelőtti első dzsessz-napokon még tinikorú zenerajongóként vettek részt. A mostani fellépők közül páran az 1968-as eseményen még maguk is ámulva hallgatták a zene nagyjait, sőt épp ott és akkor kaptak kedvet, kötelezték el magukat életre szólóan egy-egy hangszer és a dzsessz mellett.

Az 1978-79-es nagy magyar rockzenei átalakulásokat követően a nyolcvanas évek eleje szintén viharosra sikerült: a rajongókra szomorú hírként csapott le Révész Sándor kiválása a Piramisból (1981. június 14.), 1982 elején pedig váratlanul feloszlott a Dinamit.

Sokan kíváncsian várták, mihez kezdenek  a volt tagok. A Németh-fivérek (Gábor, a dobos és Alajos, a basszusgitáros), valamint Szűcs Antal Gábor gitáros Nagy Feróval és Vedres Józseffel megalapította a Bikinit, Vikidál Gyula Varga Miklóst váltotta a Pandora’s Boxban. Papp Gyula, a magyar rockzene egyik legtehetségesebb zenésze, zenekarépítője pedig nagyon merészet húzott: barátjával, a svéd Bela Svardmark gitárossal svéd-magyar együttest állítottak színpadra röpke két hónap alatt. Mindezt 1982-ben! A Dinamit feloszlását 1982 februárjában a Pulzus című televíziós műsorban jelentették be. Az új zenekar, a P. S. Band még ebben az évben, s szeptemberi Pulzusban debütált, majd másnap, szeptember 25-én a Kertészeti Egyetem Klubjának színpadán adott egy fergeteges koncertet, ahol a magyar szakma apraja-nagyja tolongott, és leesett az álluk attól, amit hallottak.

Méhes Marietta az Eszkimó asszony fázik című filmben

Idén lesz hatvanéves Méhes Marietta, aki a nyolcvanas években underground énekesnőként és színésznőként is felforgatta az álmos magyar kulturális életet.

1992 decemberében Wahorn András készített egy azóta is számtalanszor hivatkozott interjút az akkor már évek óta Amerikában élő Méhes Mariettával. Ebben ő ezt mondta: „Magyarországon bármit csináltam, soha nem voltam igazán benne. Azt mondtam, hogy oké, énekelek, de soha nem mondtam, hogy énekesnő vagyok. Színészkedtem ezekben a filmekben, próbáltam olyan jól megcsinálni, ahogy csak tudtam, de soha nem gondoltam azt, hogy tényleg ehhez értek.” Ugyanitt elhangzik az is, hogy egyáltalán nem hiányzik neki a filmezés. Hogyan lehetséges akkor, hogy ennek ellenére, „akaratlanul is” ikonikus alakja lett a nyolcvanas évek magyar filmtörténetének?

Bár 1978-ban a Zelnik József és Csoóri Sándor által forszírozott, Élő népzene című ötlemezes sorozat lett a táncházi lemezek között a befutó (lásd korábbi anyagunkat), időben a Pálfi Csaba által kezdeményezett és a Sebő együttes által felvett anyag készült el előbb, mely aztán végül az említett széria hatodik darabjaként jelenhetett meg. Miközben már külcsínben is elválik tőle, hisz a többi nagylemez azonos grafikai világával szemben a borítóján Korniss Péter egyik széki táncházas fotója látható, amely bal felső sarkába jól láthatóan csak utólag biggyesztették oda az Élő népzene VI. feliratú matricát.

Tihanyi Gábor, Nagy Oszkár, Mr. Basary, Pozsonyi Tibor, Tóháty László

A HIT jogelődje, az Orient zenekar 1978-ban alakult, tagjai Tihanyi Gábor „Tánci” gitáros, Pozsonyi Tibor „Finki” dobos és Nagy Oszkár basszusgitáros voltak. A zenekar újsághirdetést adott fel, így csatlakozott hozzájuk Babári József, vagy ahogy ma sokan ismerik, Mr. Basary. Többórás koncertjeiken jobbára feldolgozásokat játszottak, vidéki fellépéseiken pedig a közönséget „táncolhatóbb” számokkal szórakoztatták. A formáció tagja volt ekkor bevonulásáig Füchsel Tibor „Füxi” is.

A Kopaszkutya című filmet Szomjas György filmrendező közvetlenül a két „eastern” műfajú, a magyar betyárvilág mondáit feldolgozó játékfilmje, a Talpuk alatt fütyül a szél (1976) és a Rosszemberek (1978)  között kezdte előkészíteni. Forgatott egy érdekes dokumentumfilmet („Az volt a hej… igazi szép idő – dokumentumfilm a rockról, harminc éveseknek) a Metronóm’77 fesztivál döntőinek idején a hazai rockzenészek krémjével (Földes László Hobo itt még a Hobo Blues Band megalakulása előtt nemcsak megszólalt, hanem riporterként is közreműködött). De később, az 1980. szeptember 5-én, Budapesten, a Kisstadionban megrendezett Omega–LGT–Beatrice-koncerten – amelynek hanganya részben LP-n, kazettán, majd később kibővítve CD-n is megjelent – is rögzített jeleneteket.

 Amilyen lemezínséges volt az első hat év, olyan albumbőséget hozott az 1978-as esztendő – néhány hónap leforgása alatt hat friss táncházas LP (ráadásul köztük egy dupla) került a hazai boltokba. A főként az óbudai „Selyemgombolyító” épületében készült felvételek a népi kultúrára fogékony értelmiségi körök erős lobbitevékenysége eredményeként születhettek meg, majd a pártállamban monopolhelyzetben lévő Hungaroton is csak határozott politikai nyomásra (nagy valószínűséggel a népi baloldalhoz sorolható Pozsgay Imre állt mögötte) volt hajlandó publikálni őket. Bors Jenő, a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat igazgatója viszont gyorsan le is szögezte: a folkosok számára ezzel bezárultak az ajtók. És ehhez az elhatározásához éveken át tartotta magát.