A 2001-ben, mindössze negyvenkét évesen elhunyt Zámbó Jimmy életét feldolgozó A Királytól sokan tartottunk, sokunk nem hitte, hogy a sztár életéről ‒ főleg a nem túl színvonalas sorozatairól ismert magyar RTL támogatásával ‒ jó szériát lehet készíteni, ami azokat is megfogja, akik nem rajongtak különösebben Zámbó munkásságáért.
Ahogy arra sokan emlékeznek, a 

A magyar zenészvilág népszerű Cikije március 24-én ünnepli a születésnapját ‒ a hetvenötödiket. Gyöngyösön született, a mátraaljai város meghatározó alapokat jelentett számára: ott járt nyolc évig zeneiskolába klarinét szakra, dobolni is ott kezdett, még a becenevét is ott szerezte.
Darvas Ferenc zeneszerző, zongorista, amatőr fejszámoló, pingpongversenyző. Már a felsorolásból is érezhető, hogy nem mindennapi figura. Zeneakadémiát végzett, azonban úgy érzi, az ő fülében inkább az a fajta zene van, ami egy már éppen „kihalófélben” lévő generációnak lehet ismerős – a sanzonok, a musicalek és a kuplék világa. Darvas Ferenc dolgozott többek között a Katona József Színházban, a Radnóti Színházban, az Örkény Színházban, a Baltazár Színházban, a Magyar Rádióban, de számos filmzenét is jegyez, például Bereményi Géza Eldorádójában is közreműködött… Bőven volt tehát miről beszélgetnünk vele.
Mészáros Mártát
