1973-tól Magyarországon sokan és sok helyen kiabáltak könnyűzenei fesztiválokon. Voltak, akik az újdonság örömétől, mások talán a bálványuk látványától megittasodva, de akadtak, akik talán a könnygáztól. A „Minden az enyém” című, június 9-től először Miskolcon látható kiállítás tizenhét fesztivál nyolcvanhat fotóját felvonultatásával hív bennünket időutazásra.
A tárlat gyökereit ugyanott kell keresni, ahol a Volt egyszer egy beatkorszak-blogét: a 2015 őszén, a Várkert Bazárban rendezett Volt egyszer egy Ifipark című tárlatnál. Az volt az első olyan kiállítás, amelyet az NKA Cseh Tamás – később Hangfoglaló – Program Magyar Könnyűzenei Örökség Megőrzését Támogató Alprogramja segítségével rendeztünk azzal a céllal, hogy kicsit kézzelfoghatóbbá tegyük a hazai rockzene múltját. A közel fél éven át látható, fotókból és kultikus tárgyakból összeállított tárlat sikere számunkra azt is megmutatta: van kinek ilyen módon a magyar könnyűzene múltjáról mesélni. Így bátran belevágtunk a Somló Tamás hagyatékából összeállított kiállítás elkészítésébe, majd a pandémia előtt Vértes György rockfotóit mutattuk be, tavaly tavasszal pedig az Azok a rockzenészek – Ahogyan Szalay Zoltán látta őket című tárlatot szerveztük meg. Ebben a három kiállításban közös, hogy anyagaikat nemcsak Budapesten mutattuk be, de vidéki helyszínekre is eljutottak.
Egyértelmű volt számunkra, hogy a 2023-as év az idén ötvenéves Diósgyőri Popfesztiválra való emlékezésről is szól majd. Még tavaly kezdődött el a Volt egyszer sok fesztivál című konferencia szervezése, amely nemcsak az 1973-as diósgyőri eseményekkel foglalkozik, hanem a rendszerváltás előtti hazai könnyűzenei fesztiválokkal, illetve azok politikai, kulturális és belügyi hátterével is. A tanácskozás előkészítésével párhuzamosan az is nyilvánvalóvá vált, hogy ennek az évnek a beatkorszakos vándorkiállítása sem szólhat másról, mint a Kádár-kori pop- és rockfesztiválokról. Rozsonits Tamással, a beatkoszak-blog állandó szerzőjével így kezdtünk bele a „Minden az enyém” című fotókiállítás összeállításának, amiről először csak annyit tudtunk, hogy 2023. június 9-ére készen kell lennie, és nagyjából 80 képet szeretnénk felvonultatni.
Az első, amit tisztáznunk kellett, hogy mit is tekintünk a rendszerváltás ‒ tehát az 1989 – előtti időszakban könnyűzenei fesztiválnak, hiszen a mai értelemben vett rendezvények sem a technika, sem a szervezés, sem a fellépők, sem a kommunikáció miatt nem létezhettek bő harminc, pláne negyven-ötven évvel ezelőtt. Végül arra jutottunk, hogy azokat az elsősorban szabadtéri, több fellépőt felvonultató, általában ingyenes rendezvényeket tekintjük fesztiválnak, amelyeket olyan helyszíneken rendeztek – vagy kezdtek el rendezni –, ahol korábban nem voltak könnyűzenei programok, ahol tulajdonképpen mindent fel kellett építeni. Persze a kivételek erősítik a szabályokat, így olykor esetünkben is engedményeket kellett tennünk, például az 1986. december 26-án és 28-án a Budapest Sportcsarnokban rendezett Élő segély Afrikáért fesztivállal, aminek képeit nem szerettük volna kihagyni.
A Mini, a Syrius és az LGT közönsége 1973. május 1-jén, a Tabánban. Fotó: Fortepan / Gyulai Gaál Krisztián
A kiállítás anyagának összeállítását természetesen leginkább az elkérhető és felhasználható képek befolyásolták, ami miatt nem került az anyagba például a BNV területén rendezett Szolidaritási fesztivál, amiről szinte csak színpadi képeket találtunk. A legfontosabb forrásunk a Fortepan volt, ahol a kiállítás „nyitó” eseményéről, az 1973. június 10-én a miskolci DVTK-pályán rendezett egésznapos fesztiválról viszonylag sok kép található, köszönhetően a témában megkerülhetetlen Urbán Tamásnak és a kevésbé ismert, de nem kevésbé fontos Gyulai Gaál Krisztiánnak. Komoly segítséget kaptunk Kőbányai Jánostól, aki maga is nagyon sok fesztiválon készített remek fotókat, és Bálint Csabától, aki a Rockmúzeum archívumát bocsátotta rendelkezésünkre. Mivel szerettük volna az időszak határon túli könnyűzenei fesztiváljait is legalább felvillantani, Zilahi Csaba és az Azopan.ro gyűjteményére is támaszkodtunk a válogatás során. És nem lett volna teljes az anyag, ha nem nézzük át az MTI egykori fotósainak képeit az MTVA archívumában, ahol zseniális képeket találtunk ‒ például Benkő Imrétől.
Az 1981-es Szuperkoncert büféje és közönsége a Hajógyári-szigeten. Fotó: Fortepan / Urbán Tamás
A meglehetősen nagy képanyag és a rendelkezésünkre álló felületek ismeretében döntenünk kellett arról is, hogy a viszonylag sok helyszínen készült rengeteg képből milyen szempontok alapján szelektálunk. Végül arra jutottunk, hogy a „Minden az enyém” című kiállítás elsősorban a közönségről, a korabeli fesztiválok hangulatáról szóljon, illetve amennyire lehet, mutassuk be a koncertek hátterét jelentő technikát, valamint a roadok munkáját. A végül öt szekcióra bontott anyagban így végül a közönség mellett külön „fejezetet” kaptak a helyszínek, a technika és az érdekes pillanatok. A fellépőknek így kisebb szelet jutott, ami talán nem is akkora baj, hiszen az ezekről az eseményekről eddig publikált képek nagy többsége inkább az előadókra és a zenekarokra koncentrált.
"Amikor vége az utolsó dalnak is", akkor ismét a roadoké a főszerep. Fotó: Kőbányai János
A „Minden az enyém” című kiállítás negyven darab, kétoldalas tablójára végül 12 ismert – és jónéhány ismeretlen – fotós, 17 helyszínen készített, 86 felvétele került fel. Számomra egészen meglepő volt, hogy a sok mai fesztivál ősének is tekinthető Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozójáról (EFOTT) mennyire nincsenek képek, de egyéb anyagok sem, miként az ugyancsak sokak számára például szolgáló Szegedi Ifjúsági Napok (SZIN) – két éve kivételével – is elképesztően rosszul dokumentált. Persze lehet, hogy csak hivatalosan, és a kiállítás hatására előkerülnek eddig ismeretlen, esetleg amatőr felvételek.
Bontovics Kati egy ifjúgárdistának ad autogramot az 1973-as SZIN-en. Fotó: Fortepan / Urbán Tamás
A „Minden az enyém” című tárlat a korábbiakhoz hasonlóan nem csak egyszer és egy helyen lesz látható. Természetesen először Miskolcra érkezett, ahol a Városháza Aulájában június 9-én – a „Volt egyszer sok fesztivál” konferencia szünetében – 13 órakor Veres Pál, Miskolc polgármestere és Rozsonits Tamás, kurátortársam nyitották meg a tárlatot. Miskolcon június 30-ig lesznek láthatók a képek, ahonnan reményeink szerint Debrecenbe, Szegedre, Budapestre majd pedig Kolozsvárra utazik az anyag, hogy aztán Tatán, Szolnokon és Balassagyarmaton is bemutathassuk. Az előző két kiállításunkhoz hasonlóan a „Minden az enyém” tablói sem kerülnek süllyesztőbe az utolsó bemutató után, hanem könnyűzenei képzőhelyek kapják meg a képeket, hogy a próba- és osztálytermeik falait díszíthessék. Aki pedig egyik helyszínen sem tudja megnézni a Beatkorszak legújabb vándorkiállítását – aminek néhány tablója ezt a cikket is illusztrálja –, azok online pótolhatják a mulasztásukat, hiszen a beatkorszak.hu oldal Galéria rovatában június 9-én virtuálisan is megnyílt a „Minden az enyém” című kiállítás.
Szerző: Bajnai Zsolt
Nyitókép: A marosvásárhelyi Nyári Mozi közönsége 1986-ban. Zilahi Csaba gyűjteményéből.
A blog az NKA Hangfoglaló Program támogatásával készül.
