A Pop Műsorújság az egyik kedvencem az összes magyar zenei magazin közül. A kiadvány a diósgyőri popfesztivál hivatalos lapjaként jelent meg az első hazai óriáskoncertre, ám a negyvennyolc oldalas újságot átlapozva jó néhány interjú és cikk nyomban megálljt parancsol, és azonnali elolvasást követel, annyira érdekes még manapság is. Látszik, hogy nem pár nap alatt dobta össze néhány lelkes amatőr, ez egy kiérlelt koncepción alapuló, gondosan megírt, szerkesztett, fotózott, méretében nagyon jól eltalált, grafikai megoldásaiban alaposan kidolgozott, három színben nyomott, vérbeli, profi szakemberek által előállított sajtótermék, amely posztereket és reklámoldalakat is tartalmaz.

Az egykori Móricz Zsigmond Művelődési Ház, később Komarov-terem a szolnoki könnyűzenei élet meghatározó helyszíne volt az 1960-as évektől közel három évtizeden keresztül. 

A Móricz Zsigmond Művelődési Ház átnevezése Komarov-teremre bizonyára 1967. április 24-e után történt, Vlagyimir Mihajlovics Komarov halála után. Egy 1969-es Néplap-cikkben található a terem első említése mint a leégett Centrum áruház egyes osztályainak lehetséges átmeneti helyszíne.

Az Expressz szálloda

Az 1956-os forradalom leverése utáni „kedélyjavító” intézkedések egyikeként 1957-ben az IBUSZ párjaként megalapították az Express Ifjúsági és Diák Utazási Irodát, amely hamarosan a KISZ fennhatósága alá került. A szervezet amellett, hogy külföldi társas utazásokat is szervezett a diákok számára, a belföldi turizmusban is meghatározó szerepet töltött be. Elsősorban tanulmányi kirándulások, üdültetések és rendezvények lebonyolításával foglalkoztak, az üdülőtelepeinek köszönhetően gyakorlatilag ők szervezték az összes iskolai tábort.

Az I. Nemzetközi Country Találkozó az Asztalos János Ifjúsági Parkban (nagyrét), 1981.

A Budapest VIII. kerületében, az Orczy bárók által kialakított 18-19. századi elegáns angolparkból – ahol 1815-ben még I. Ferenc császár, I. Sándor orosz cár és III. Frigyes Vilmos porosz király tett sétát – előbb katonai gyakorlópálya lett, majd a második világháború után többek közt a Kossuth Lajos Katonai Akadémia, egy cipőgyár, BKV-buszgarázs, a kilencvenes években leégett Alfa mozi és az Úttörőszövetség költözött ide.

Hazánk első valódi, kizárólag popzenével foglalkozó magazinja az 1982 novemberében megjelent Poptika, amit azonnal be is tiltottak, így csak egy számot élt meg. A Poptika méretre azonos volt az Ifjúsági Magazinnal, szintén részben színes, negyvennyolc oldalas havilapnak indult, ám az ára (24,50 Ft) közel ötszöröse volt az IM-ért kért 6 Ft-nak. A címoldali festmény eléggé bizarr hangulatú, már annak idején sem értettük a mögötte húzódó szándékot. A hátsó borítón két új hullámos amatőr zenekar, az Elhárítás és az Invázió együtt (!) pózol a Hajógyári-sziget összekötő hídján. Jelzésértékű ez a törekvés, az ugyancsak 1982 őszén megjelent, szintén Sebők János által szerkesztett, rendkívül érdekes, értékes és fontos könyv, a Rock évkönyv 1981 is keményen felvállalta az új idők új zenekarait (akiknek jó része nyomtalanul tűnt el a süllyesztőben, de ez akkor még nem volt előre látható.)

A magyar könnyűzene hátteréből hosszú évekig hiányzott az infrastruktúra, és ezzel együtt a szakmai visszacsatolás lehetősége is: nem létezett igazi nyomtatott zenei szaklap, mely átfogóan, objektív kritikai szemlélettel, mégis szeretettel, tisztelettel, hozzáértéssel és gondos törődéssel adott volna olyan visszajelzéseket hazánk beat-, pop- és rockművészeinek, melyeket megfontolandó támpontként használhattak volna, beépítve őket pályafutásuk fejlesztésébe. A rádió és a televízió műsorai hasonlóan rossz mutatókkal bírtak/bírnak, különösen a kereskedelmi médiumok és a bulvársajtó megjelenése óta ezek rengeteget ártottak és ártanak a mai napig a hazai zenei élet valódi értékeket alkotó szereplőinek.

Folytatódik a Hangfoglaló Program és a Hangőr Egyesület közös könnyűzenei filmklubja, ezúttal a TRIP Hajón. A vetítéssorozat továbbra is a popzene és filmipar óvatos frigyének gyümölcseit veszi számba. A vetítés keretében a szervezők a korszakról, a fiatalságról, a könnyűzenéről és természetesen a filmekről szóló beszélgetésekre is marasztalják a résztvevőket.

Az Extázis héttől tízig következő alkalmán, 2019. január 10-én Zsombolyai János A kenguru című filmjét tekinthetik meg az érdeklődök. A vetítés utáni beszélgetésen a filmklub házigazdájának, Gelencsér Gábornak a vendége Gálffi László, a film főszereplőjének megformálója lesz.

„VasZoli” egyike azoknak a hazai blues-arcoknak, akik a közép-európai környezetbe ágyazva szólaltatják meg egy másféle „kisebbség” közérzetét, és akinél az említett tradíció felhangjai, illetve a magyar rögvalóság mindenkori rezgései szerves kavarodásban hallhatóak. Ezzel együtt azon kevés dalszerző közé tartozik, akiknél a dalszöveg – a Cseh–Bereményi- vagy a Dévényi Ádám-szerzeményekhez hasonlóan – egy-egy novellányi háttéranyagot is rejthet magában; ez esetben megannyi Örkény-egypercessel van dolgunk, vagyis olyan groteszk helyzetdalokkal, „abszurdoidokkal”, melyeknek hatására váratlanul szájra fagynak a mosolyok, miközben nevetésben oldódnak fel a szorongások is.

Fernbach Erika:
A Vadmacskák igazi koncertzenekar volt, nagyon sok helyen megfordultatok.

Szigeti Edit:
Igen, rengeteget mentünk, őrületesen sok fellépésünk volt. Ha ma egy zenekarnak annyi fellépése lenne, mint a hetvenes években nekünk, akkor már Bugattival vagy Lamborghinivel száguldoznának. De amikor mi játszottunk, akkor megszabott, pitiáner ORI-gázsik voltak, amiből nekünk a legalacsonyabb jutott. Röhejes volt sokszor az egész: tízezer ember előtt felléptünk, és filléreket kaptunk érte. De annyira fiatalok voltunk, ez akkora élmény volt, és olyan társaságba kerültem, ami azóta is meghatározó számomra. Mindez pótolhatatlan, pénzzel nem fölmérhető a hangulat, ami például a buszokban volt. Rengeteget viccelődtünk, hecceltük egymást. Volt olyan turné, ahol a turnézáráskor az utolsó állomáson megcsináltuk, hogy mindenki kiszúrt a másikkal: a dobos beleütött a dobba és liszt volt benne, vagy szigszalagot tekertünk a gitárra. Botrányos volt mindig az utolsó koncert (nevet).