Kovács György Balázs Béla-díjas, Ezüst Medve díjjal és a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével kitüntetett hangmérnök, zeneszerző 1942-ben született Budapesten. 1965-ben diplomázott a Műszaki Egyetem Villamosmérnöki Karának gyengeáramú szakán. 1965-től 1990-ig a MAFILM hangmérnökeként közel száz játékfilmet és kilencven nagylemezt készített, alapítója a Magyar Hangmérnökök Társaságának. Ő kottázta le Freddie Mercury számára a Tavaszi szél vizet áraszt című népdalt, a Queen 1986-os budapesti fellépése előtt.
Rozsonits Tamás:
Hány nagylemezt készítettél?
Kovács György:
Körülbelül kilencvenet. A fentebb említett Locomotiv GT és Generál mellett felvettük az első három Zorán-albumot, dolgoztam a Dinamittal, a P. Box együttessel, a Hobo Blues Banddel, a Minivel, Varga Mikivel – az Európát is én vettem fel először –, később a P. S. and/Safarival, a Bergendyvel, az After Cryinggal, a Bikinivel, Voith Ágival, Bessenyei Ferenccel, Kibédi Ervinnel, a Vujicsics együttessel, 94 az Andro Drommal és másokkal. Technikailag az Amadinda és az LGT közös lemeze jelentette a legnagyobb kihívást. Ott megizzadtam. Csak a beállás eltartott másfél napig. A vibrafon bemikrofonozása is órákba telt, centikkel variáltunk, hogy elérjük a legkiegyensúlyozottabb hangzást. Ennél a lemeznél az Amadinda zenészei közé be kellett ültetni Solti Jancsit a komplett dobfelszerelésével. Úgy sikerült a felvétel, hogy állítólag a hi-fisták körében azóta ez a beállító-lemez.