Cseh Tamás idén lenne hetvenöt éves, Bérczes Lászlóval közös beszélgetőkönyve pedig első ízben tíz évvel ezelőtt látott napvilágot. A kettős évfordulóra a kötet harmadik kiadása ezúttal az Európa Kiadónál jelent meg.

„Egyébként el tudom képzelni, mi lesz. Egyszer csak sokan fognak szeretni, még olyanok is, akik eddig nem. És a dalokat is szeretni fogják” – mondja Cseh Tamás a kötet utolsó oldalain, ez pedig önmagában is megindokolja, hogy miért volt érdemes újra kiadni a beszélgetőkönyvét. Tényleg így lett ugyanis: emléke nem merült feledésbe a halála óta eltelt kilenc évben dalait a legkülönbözőbb előadók éneklik, és a legkülönbözőbb emberek hallgatják. Bebizonyosodott, hogy a Cseh-dalok érvényesek ma is (ami az ő nagy félelme volt), így pedig újabb és újabb rajongókban merülhet fel az igény, hogy közelebbről megismerjék a szerzőjüket.

Koós János és Joszif Kobzon, az „orosz Sinatra”

Koós János 1937. november 20-án született Bukarestben. 1941-ben családja áttelepült Miskolcra. 1957–1960 között az Országos Pénzügyőr Művészegyüttesben játszott, később a Zeneakadémiára került. Majd Marton Frigyes támogatásával robbant be az előadóművészetbe, és az 1960-as évektől kezdve az egyik legnépszerűbb szórakoztatóipari előadó lett. Koós János rengeteg díjat kapott, a teljesség igénye nélkül: a Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztje (1995), a Hungaroton életműlemeze (2001), Artisjus Életműdíj (2005), Magyar Toleranciadíj (2011), Szenes Iván-életműdíj (2014), Pro Urbe Miskolc (2016). 

Csatári Bence:
[...] Az Országos Rendező Iroda mennyire volt készséges az ön felléptetésében?

Koós János:
Az ő felfogásuk szerint mindig kellett a vérfrissítés, és mivel egy csapásra berobbantam a köztudatba, az volt az érdekük, hogy szerepeljek náluk, hiszen annál többen jöttek el a koncertjeikre. Ugyanez volt a hozzáállása a Magyar Televíziónak is, rajtam kívül előszeretettel szerepeltették Korda Györgyöt, Kovács Erzsit, Németh Lehelt és Sárosi Katit. Az is előfordult, hogy az ORI nőnapi műsorában egyetlen nap leforgása alatt nyolcszor kellett fellépnem, ami ma már elképzelhetetlen. A legérdekesebb ezek közül az volt, amikor a Lőrinci Fonógyárba reggel hétre mentem énekelni, mert az éjszakai műszak hatra végzett, majd a lányok, asszonyok rendbe tették magukat, és jöttek a koncertemre. Onnan nyolc órára már Csepelre kellett átérnem, és így tovább.

Az első benyomások nagyon fontosak, szinte egy életre meghatározóak. Igaz ugyan, hogy hazánkban a kislemezkultúra nem volt olyan jelentőségű, mint a világ más részén, sok előadó és együttes pályafutásában mégis mérföldkőnek számított az első barázdákba préselt anyag, még akkor is, ha csak kislemezen, 45-ös fordulaton történt. Sorozatunkban magyar zenekarok bemutatkozó kislemezeiből szemezget Rozsonits Tamás.

Csuka Mónika 1952-ben született Zalaegerszegen. A klasszikus zenei műveltség mellett vonzotta a beatzene is. Gimnazista korában határozta el, hogy zenekart alapít, mégpedig olyat, amiben minden zenész lány, így jött létre a Beatrice. A Beatrice lányzenekarként 1972-ig működött, utána egyre több férfizenész érkezett az együttesbe. Mónika 1976-ban csatlakozott a Mikrolied vokálegyütteshez, így már párhuzamosan két zenekarral is fellépett. 1977-ben aztán a Beatricével megírták a Gyere, kislány, gyere című számukat, ami az első hazai diszkósláger lett. Ekkor a régóta vágyott áttörés és lemezszerződés kapujába kerültek, azonban ebben az évben mégis feloszlottak. Ezután Csuka Mónika szólókarrierjére koncentrált. Az igazi áttörést az 1990-es Szédülj el című album hozta meg számára, amely kilencvenhatezer példányban kelt el, és hatalmas siker lett. Mónika ekkor harmincnyolc éves volt, de elsősorban nem az előadóművészeti tevékenységére koncentrált, hanem inkább az oktatás felé fordult, így jött létre a Csuka Mónika Énekiskola, amely 2016-ban fennállásának 25. évfordulóját ünnepelte.

Balázs Fecó, Scholler Zsolt, Fischer László, Pados István

Nagyszabású arénás koncerttel ünnepelte nemrég megalakulásának negyvenedik évfordulóját a hetvenes-nyolcvanas évek fordulójának egyik népszerű rockformációja, a Korál, amely az idehaza épp zeniten lévő hard rock hullám idején úgy igazodott a fősodorhoz, hogy közben a líraisága is megmaradt. Zenei világát – a kezdetektől lényegében az 1986-os leállásig – ugyanez a kettősség jellemezte: miközben a gitáros Fischer László hozta a karcosabb rockos megszólalást, addig a billentyűs Balázs Fecó melankolikus, érzelmes, gyakorta szentimentális dalaival remekül eltalálta a korszak tizenéves közönségének romantikus énjét.

Frenreisz Károly, Tátrai Tibor, Papp Tamás

Az első benyomások nagyon fontosak, szinte egy életre meghatározóak. Igaz ugyan, hogy hazánkban a kislemezkultúra nem volt olyan jelentős, mint a világ más részén, sok előadó és együttes pályafutásában mégis mérföldkőnek számított az első barázdákba préselt anyag, még akkor is, ha csak kislemezen, 45-ös fordulaton történt. Sorozatunkban magyar zenekarok bemutatkozó kislemezeiből szemezget Rozsonits Tamás.

Az 1979-es év nagy magyar rockzenekari átalakulási hullámát a Skorpió indította el. Frenreisz Károly, a legtekintélyesebb, legtapasztaltabb és legtehetségesebb első generációs rockzenészeink oszlopa merészet húzott: régi vágyát teljesítve csatasorba állította hazánk egyik legtehetségesebb gitárvirtuózát, Tátrai Tibort, aki épp elhagyta a Generált. Dobosnak régi Metrós kollégáját, Brunner Győzőt szemelte ki, de Tátrai lebeszélte: „Az volt a véleményem, hogy öreg csibészeknek elegen vagyunk mi ketten, mondtam, hogy ide valami fiatal gyerek kell, aki csapdossa, üti-vágja, vigyorog és nem okoskodik. Karesz szólt, hogy van itt az Illés együttesben egy vidám fiatal, nézzük meg. Nagyon jól szögelt a Tyotyesz, dumáltunk vele és már jött is.” (forrás: a szerző interjúja Tátrai Tiborral) Valójában Papp Tamás nem közvetlenül az Új Illésből érkezett az Új Skorpióba, a kettő között rövid ideig a Korál dobosaként a nevéhez fűződik egy kislemez is, amelynek egyik dalában dobszóló (!) hallható (Ne állj meg soha).

A blogunkban korábban bemutatott Panta Rhei pályafutásához képest valamivel szerencsésebben alakult az 1975-ben Szegedről startoló East története: a hetvenes-nyolcvanas évek fordulójának talán legjelentősebb hazai jazz-rock/szimfonikus rockegyüttese ugyan szintén számos irányváltást megélt, de más, hasonló zenét játszó formációkkal ellentétben legalább folyamatosan jelentethetett meg nagylemezeket.

Major János, Kainráth György, Molnár Miklós, Bánk Sándor

A Beton zenekar jó pár érdekes dologgal írta be magát a magyar rocktörténelembe. Az együttes alapítása az ősködbe vész. A később csatlakozott tagoktól annyi tudható, hogy a zenekar nevét Molnár László találta ki. 1971-ben már Vadas András énekes, Major János gitáros, Bánk Sándor basszusgitáros, Kainráth György dobos és Molnár László billentyűs alkották a Betont.

Az első benyomások nagyon fontosak, szinte egy életre meghatározóak. Igaz ugyan, hogy hazánkban a kislemezkultúra nem volt olyan jelentős, mint a világ más részén, sok előadó és együttes pályafutásában mégis mérföldkőnek számított az első barázdákba préselt anyag, még akkor is, ha csak kislemezen, 45-ös fordulaton történt. Sorozatunkban magyar zenekarok bemutatkozó kislemezeiből szemezget Rozsonits Tamás.

A nyolcéves fennállása idején mindössze két nagylemezt publikáló debreceni Panta Rhei a rendszerváltozás előtti magyar poptörténelem egyik nagy talánya: az Emerson, Lake & Palmer nyomvonalán indult, letiltott Bartók-átirataival elhíresült zenekar ugyanis rádiós és hanglemezgyári nyomásra a legkülönbözőbb zenei stílusokban próbálta ki magát. A diszkótól a sanzonon át a jazzig terjedt a skála, Ács Enikővel még Weöres Sándor-feldolgozásokat is előadtak, miközben messze a legnagyobb sikereket az 1983-as, több mint százezer példányban eladott elektronikus zenei LP-jével (p.r.computer) aratták. De mire ez a korong a boltokba került, a Panta Rhei voltaképpen már nem létezett.