Volt egyszer egy beatkorszak

„Popválogatottunk utánpótlása” – az Új Hullám '82 fesztivál paradoxonjai

2021. június 01. - beatkorSzaki

fortepan_124866.jpg

„Új hullámos találkozó lesz augusztus 6. és 8. között Veszprémben, a megyei KISZ-bizottság és a KISZ KB kulturális osztályának közös szervezésében. Azok az ifjú popzenészek kapnak bemutatkozási lehetőséget, akik az utóbbi időben tűntek fel, s a popválogatottunk utánpótlását képviselik. A gyakorlási és játszási lehetőségek mellett elméleti és szakmai képzésre is mód nyílik ez alatt a három nap alatt.”

Mindössze e téma és egy rövid blogbejegyzés kapcsán akartam pár információt összeszedni, majd elvesztem a mocsárban. Az egészen biztos, hogy ha mindenképpen mély depresszióba szeretnénk süllyedni, az egyik legjobb választás, ha a magyar új hullámról – ha a punkot is beleszámítjuk, 1978 és 1983 között – készített cikkeket, interjúkat, felszólalásokat, tanulmányokat, kritikákat, olvasói leveleket olvasunk időrendben délután 2-ről este 8-ig.

Szőnyei Tamás Nyilván tartottak című könyvének az új hullámmal foglalkozó alapos fejezetén túl igazán megérdemelne egy friss tanulmányt a magyar új hullám – úgy, hogy nem Sebők János vagy Czippán György gondolatmenetét kopipészteli az illető. A magyar új hullám akkori, máig ható megítélése ugyanis sok sebtől vérzik. Másképp definiálta a lemezgyári szakember (Erdős Péter és Wilpert Imre), másképp az egyes újságírók (Czippán György, Mola György, Sebők János, Szőnyei Tamás), az esztéták és szociológusok (Kőbányai János). A rajongókról és zenészekről nem is beszélve, akiket szintén megosztott egy-egy mára teljesen értelmét vesztett kijelentés (őszinte kőkemény rock - új hullám, állami új hullám - nem hivatalos új hullám, egy elképzelt aranykor - elüzletiesedés, hiteles - áruló, punk - új hullámos).

Az új hullám ideológiai harcok ürügye lett (Gyulai László és Lukács János - Wilpert Imre, dr. Tóth Dezső - zenészszakszervezet, Erdős Péter - Sebők János - Harsányi László, fasiszta, újbaloldali - szocialista normáknak megfelelő), ráadásul személyes konfliktusok (Erdős - Sebők) dagadtak óriásivá a zeneiparon belüli és a kívülálló szereplők (zenekarok - zenekarok) között.

Mindezek összessége tehát erősen determinálja, mit gondolunk erről az 1982 körüli korszakról, illetve a résztvevőiről. Hogy mégis a magyar poptörténet mennyire izgalmas időszakáról van szó, jelzi, mennyi új zenekar alakult, mennyire színes volt a kínálat a Kontroll Csoporttól a Sikátorig, a VHK-tól a KFT-ig, az iróniától a markáns politikai állásfoglalásig, a szokásos klubokon (Kassák, Belvárosi Ifjúsági Ház, Kozák tér, Ikarus) kívül az új hullámos zenekarok megjelentek a fontos egyetemi helyszíneken is, vidéken, előzenekarként turnékon. Nyissunk egy zárójelet, bár egy ideje az őszinte kőkemény rock kifáradásáról írt az új hullám ellenében nemcsak Sebők János, hanem az akkor már MHV-s Wilpert Imre is, utólag tudjuk, 1982-ben egyáltalán nem volt erről szó, hiszen ha elfelejtjük az esztétizálást, az Edda Művek, a Karthago vagy a végre elsőlemezes P. Mobil évekig tömegeket mozgatott meg. Az MHV pedig konzekvensen az új hullámos előadókkal sem tett kivételt: továbbra is erősen szelektálta, kiket jelentet meg és kiket nem.

Start!

Hogy maradjunk témánknál, az Új Hullám '82-nél, előbb 1981-ig kell visszaugranunk az időben. Ekkor alakult meg a Magyar Hanglemezgyártó Vállalaton belül a Start label Wilpert Imre vezetésével, aki MHV-s élete előtt szerkesztett-írt, illetve a Népművelési Intézetnél dolgozott. Wilpert így nyilatkozott a Start koncepciójáról Sebőknek az Ifjúsági Magazin 1982 januári számában:

– A Start stábja kikből áll?
Nemes László felvételtechnikus, Kóbor János zenei rendező, Victor Máté szerkesztő, de kialakulóban van egy grafikus, fotós, hangmérnök, zenei rendezői gárda is. Állandó konzultánsok, mint Fábián Tibor, Bálint Péter, Erdős Péter, Benkő László segítenek, valamint egy művészeti tanácsadó testület is, amely kritikusokból, újságírókból, szakemberekből áll. Én magam pedig minden felvételnél producerként is jelen vagyok.

– Menedzsereket szerződtettek az együttesek mellé?
– Szóba került az ötlet, szeretnénk is megvalósítani, de egyelőre a régi gyakorlat érvényesül, vagyis a zenekarok önmenedzseléssel dolgoznak.

– A hivatalos megfogalmazás szerint a Start köré „az elmúlt 1-2 évben felfutott” és „lemezérett’’ zenekarok, előadók gyülekeznek. A Start első két nagylemezét viszont a P. Mobil és az East jegyzi.
– Ez igaz. Nagylemez szinten mind a két együttes először jelentkezik olyan anyaggal, amely szerintünk a hetvenes évek zenei jelenségeit reprezentálja. A P. Mobil örvendetesen megújult, a rock közhellyé vált témáit – elsősorban szövegben – megújították, az East pedig a progresszív rock nagy tehetségű képviselője.

– Kik tartoznak még a Start „istállójába”?
– A P. Boxszal már elkezdődtek a nagylemezfelvételek. De kislemezsorozatot szeretnénk megjelentetni a KFT, Fórum, GM 49, Corpus, Solaris, Lobogó, Delfin Rt és Óceán együttesekkel is. Mindegyik ígéret, és minden további lemezfelvétel a zenekarok közönségfogadtatásától függ. Ettől függetlenül a KFT-vel és a Fórummal nagylemez felvételét is tervezzük.

– Más zenekarok, a különböző pályázatokon sikerrel szerepelt Lord, Golf, Reflex?

– Ezek a zenekarok kevésbé izgalmas zenét játszanak és nem lépnek túl az előző években már megszokott hangzásvilágon. Vannak viszont zenekarok (Nylon, Prognózis), amelyeket már láttam élőben, s velük a későbbiekben próbálkozunk. De a Start senki elől nem zárkózik el. Nincs kötött munkaidőm, gyakran járok koncertekre, ha meghívnak. Legutóbb viszont a győri amatőr fesztiválra elfelejtettek meghívni. Ezen kívül, ha valaki kazettát küld a nevemre, az MHV-hoz, meghallgatom, válaszolok. Igyekszünk minden zenei eseményre, tehetségre odafigyelni.

– Ahogy a névsort hallgatom, a Start a „hivatalos” új hullám képviselőit támogatja. Van azonban az új hullámnak egy underground vonulata is, gondolok a Pettingre, Kontroll csoportra, Spenótra és másokra.
– ...az MHV csak a zenével foglalkozik ebben a műfajban is. Ezek a zenekarok zenei hiányosságaikat többnyire politizáló szövegekkel, többértelmű célozgatásokkal pótolják, s így teszik „izgalmassá” produkcióikat. A Start ezt felvállalni nem akarja, s a zenei tartalmatlanságok miatt ezekkel a zenekarokkal nem foglalkozik.

Máris több konfliktusforrás bukkan fel az idézett szövegben: egyrészt Wilpert elhatárolódik azoktól a zenekaroktól, akik az „azt csinálok, amit akarok” jegyében zenéltek és valószínűleg eszükbe sem jutott, hogy lemezhez juthatnak, másrészt Sebők „hivatalos” új hullámként definiálja azokat az előadókat, akik belefértek a Start koncepciójába. Minden feltétel adott, hogy megosztott legyen a közönség és a szereplőgárda.

De mit gondol erről 2021-ben az egyik megszólított, Márton András, az Új Hullám '82-re meghívott KFT dobosa?

Mit jelentett a „hivatalos új hullám” és „nem hivatalos új hullám” terminológia? Honnan indult, ki kezdte?

Emlékeim szerint két újságíró kezdte – hogy mögöttük létezett-e valamilyen koncepció, nem tudom. A jelentését nem kell nagyon megfejteni: az egyik az alulról jövő független faszagyerek kezdeményezés, vele szemben pedig az állam által politikai céllal támogatott, netán egyenesen kreált, áruló produkciók, előadók. Abszurd módon erről a – más híján – állami sajtó cikkezett. A közönség hergelődött, egyes zenészek között is kialakultak konfliktusok. És itt-ott fel is lehetett fedezni politikai hátsó szándékokat, ami kuszálta a helyzetet. Visszatekintve nyilván hülyeség, én is régóta jóban vagyok olyan zenésszel, akivel akkor ordítva veszekedtünk erről az utca közepén.


„1982,
Íme eljött az új esztendő
Be van tiltva mind a kettő.”
(ETA)

fortepan_124875.jpgFotó: Fortepan / Urbán Tamás

Az előző évekhez képest új hullámról viszonylag elég sok szó esett 1982 első felében, megjelent a magyar új hullámról addig legátfogóbb képet adó Rockévkönyv '81, feltűntek előadók (Rolls Frakció) a Rockreflektor '82 elnevezésű tehetségkutatón, a május 29-i Rock-majálison a BS-ben (Rolls Frakció, GM49, KFT), a hónapokkal később letiltott ETA megtöltötte az egyetemi klubokat, míg Sebők János a magyar rock megújításának ábrándján kesergett a Magyar Nemzet június 24-i számában:

... a punk és új hullám nálunk is csak egy szűk diák- és értelmiségi rétegben talált visszhangra, de nem lett mozgalomkezdemény, mint a beat volt a hatvanas években. SOKAN VÍZVÁLASZTÓNAK gondolták a hazai rockéletben 1981-et – éppen az új hullám betörése miatt. Ez a hullám azonban – úgy látszik – egyelőre megtört a popüzlet és a közönségízlés falain. 1982-ben éppen ezért valószínűleg már csak a befutott, elismert együttesekről (KFT, GM 49, Fórum, Solaris stb.) fogunk beszélni, a többiek pedig vagy önszántukból vagy a körülmények hatására végleg a perifériára szorulnak. Új arcok természetesen – és remélhetőleg – továbbra is felbukkannak majd, de a magyar rockzene megújítását, felfrissítését, az őrségváltást várni tőlük – egyelőre – reménytelen ábránd.

Ugyanebben a hónapban Erdős Péter beleállt Sebőkbe és ízekre szedte A Beatlestől az új hullámig című könyvét a Kritika című folyóiratban, A tudattágítás változatai címmel. A Dzsungelláz című, a magyar tinidivatot bemutató IM-cikket Urbán Tamás punkfotói illusztrálták, majd megjelent egy riport is a magyar punkokról, szintén ugyanebből a fotósorozatból szemezgetve.

AZ IM az Én slágereim rovatában Szőnyei Tamás az alábbi (köztük két, már nem létező) előadókra hívta fel a figyelmet:
Kontroll Csoport – Azt csinálok, amit akarok
Beatrice – Párbaj
URH – Szabadíts meg a gonosztól
Bizottság – Szerelem
Kontroll Csoport – Ma háború van, holnap béke
Beatrice – Nem kell
URH – Ez egy igen kemény világ
ETA – Nulladal
Balaton – Mindig egyedül
Európa Kiadó – Európa Kiadó
 

A Magyar Ifjúság 1982. július 16-i számában jelentették be a Talking Heads, a Kraftwerk és a Police BS-beli fellépését. A Police végül nem játszott Magyarországon.

fortepan_124874.jpgFotó: Fortepan / Urbán Tamás

Az esemény

Ezen előzmények után hirdették meg az Új Hullám '82 elnevezésű háromnapos rendezvényt 1982. augusztus 6. és 8. között a KISZ KB Művelődési Osztálya, a KISZ Veszprém megyei Bizottsága és a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat szervezésében a magyar rockzenében felbukkant új együtteseknek, „amelyek előbb Veszprémben szakmai fórumon beszélhették meg problémáikat, majd a hét végén három városban, Balatonfüreden, Ajkán és Veszprémben koncertezhettek.” A 7-i balatonfüredi napra meglehetősen eklektikus társaság, a Rolls Frakció, az Axe, a Ketchup Letchup Gárda, a Doppin-G, a Verkli, a Petting-Bagdad, a Ninive, a KFT, a Sikátor, a Modells, a Kamikaze és a Nihil (Nagy Attila) kapott meghívást.

A füredi fő eseményről szerencsére a Filmhíradó készített egy tízperces összeállítást Antal Imre riporterkedésével, amely itt látható.

Sajnos a szakmai fórumról, melyet Sebők János vezetett, nem készült felvétel, de a korabeli recenziók egyöntetűen a cikkünk elején felvázolt problémahalmaz okozta káoszról számolnak be.

„... a részt vevő zenekarok nagyobb része máris petíciót nyújtott be, amelynek lényege, hogy az aláírók (a punkzenekarok tagjai) nem vállaltak közösséget a hanglemezgyári kreációnak tartott Verklivel, valamint a szerintük konzervatív rockot játszó Axe-szel, Kamikazéval és Ninivével, sőt szerették volna, ha a koncertek alkalmával is külön léphettek volna fel, mint ténylegesen új hullámos zenekarok... Egy hátrányos helyzetű műfaj hátrányos helyzetű képviselői egymásnak estek. A kívülállók valószínűleg mosolyra fakadtak” – írja a vitavezető Sebők az Ifjúsági Magazinban.

A Magyar Ifjúság hasábjain Mola György sem számol be másként: „Sebők János vitaindító monológjából dialóg, trialóg, hangzavaros káosz. Félmondatok röpködnek: miért üldözik az új hullámot? – ki üldözi? – a fenét érdekli a közönség – mi igenis a közönségnek játszunk – ez az új hullám egy intellektuális dolog – stb... stb.
Kérdés: Ki és miért éppen ezeket a zenekarokat hívta meg? Elhangzik a válasz. Két nap múlva egy magánbeszélgetésen derül ki, hogy akire hivatkoztak, az mit sem tud az egészről.

fortepan_124876.jpgFotó: Fortepan / Urbán Tamás

Hogyan állt össze az Új Hullám 1982 programja? Ki hívott meg titeket?

Márton András (KFT): Fogalmam sincs hogyan állt össze a program. Talán Wilpert Imre hívhatott meg, de nem esküszöm meg rá. Mindegy is. A KFT-t nem nagyon lehetett volna kihagyni '82-ben egy ilyen című fesztiválról.

Molnár Lujó (Nihil): Az igazat megvallva nem emlékszem. Csak annyit tudok, hogy az akkori hármas formációnk, a Nihil zenekar a néhai Nagy Attila Kristóf (basszusgitár) kapcsolatai révén került a fesztivál programjába.

Vörös Zoltán (Nihil): Nem tudom, hogy mi alapján állították össze a kínálatot, a fellépőknek egy részét ismertem csak, de azok közül sem mindegyik „újhullámos”. Volt rockzenekar, punkzenekar is – szóval vegyes volt a felhozatal. A Sebők-féle fórumra nem emlékszem, hogy ott voltam, de Lujó vagy Attila elképzelhető, ők nálam jóval „társaságibb” életet éltek. Rémlik, hogy az első fellépést megelőző napon a zenekarokat összehívták egy ismerkedés-féleségre – ha ez volt az a fórum, akkor mégiscsak ott voltam. Akkor készülhetett az a szabadtéri fotósorozat is, ami már a neten is megtalálható.

Szerinted miért nem voltak jelen a „nem hivatalos új hullám” legismertebb előadói, a Kontroll, az Európa Kiadó vagy a VHK?

Márton András (KFT): Csak találgatni tudok, de nem hinném, hogy nagyot tévedek. Ezek a zenekarok a központi akarattal szembenálló politikai arculattal is rendelkeztek, a rendezvényt pedig az állampárti KISZ szervezte.

Másnap Balatonfüreden, egy kiszuperált hangárban, a Magyar Hajó- és Darugyár Balatonfüredi Gyáregységének üzemcsarnokában, ennek megfelelően rettenetes akusztikai csapdában, sárral kombinálva folytatódott a fesztivál a fő fellépőkkel, míg Veszprém is fogadott kisebb zenekarokat, mint a nem sokkal később parkolópályára tett nyíregyházi punkzenekart, az Agydaganatot, amelynek tagjai előző nap Füreden a színpad szélén dekkoltak, hátha felengedik őket játszani – persze ez nem történt meg.

Antal Imre: Ezekről a fiatalokról mi a véleménye, akik itt mászkálnak?
Bácsi: Hát, szomorú.
Antal Imre: Szomorú? Miért?
Bácsi: Mért? Nem látta, hogy mi van itt?
Antal Imre: Mi van?
Bácsi: Hát, nem tudod miről van szó?
Antal Imre: Nem, nem. Mi, mire tetszik gondolni? Mi van itt?
Bácsi: Hát a kosz csorog belőlük.
Antal Imre: A kosz csorog belőlük?
Bácsi: Bizony. Hát csak nézzen rájuk. Hát nézzen rájuk. Meg kéne mosdatni őket. Bele kéne mind lökdösni a Balatonba. Majd akkor kéne idegyönni maguknak, mikor ott fönn fürödnek a hogyhívjákon. Azon a tribünön. És nem tud vele csinálni senki semmit.

A szimpatizáló kritikusok a megfelelő számú punktaréj ellenére nem igazán voltak elégedettek a zenei kínálattal, viszont meglepően sok, egyik forrás szerint legalább ezer, Dejkó III/III-as ügynök jelentése szerint kétezer-kétezerötszáz ember gyűlt össze, akik közül hamarosan sokan szintén zenekart alapítottak vagy már játszottak is valahol.

Mola György így írt erről: Amint végül is kiderült, a szinte véletlenszerűen kiválasztott zenekarok stílusjegyeik alapján egyáltalán nem vonhatók össze az új hullám címke alá. Közülük a Kamikaze és a Ninive szinte teljesen hagyományos panelokból összerakott ortodox rockot játszik. Félutas az Axe, amelyik már reggae-s elemeket is beépít, de mind zenéjében, mind tagjai külsejében meglehetősen semmitmondóan eklektikus. A Ketchup-Letchup Gárda dalaiban végre feltűnik az irónia. A Modells azon kevesek közé tartozik, akiknek sodró lendülettel sikerült megszólalniuk...

Hogyan léptetek fel?

Vörös Zoltán (Nihil): Trióban játszottunk: Nagy Attila Kristóf basszusgitár, Molnár Lujó gitár/ének, és jómagam Casio VL-1-en (a Trio Da, Da, Da nótájából lehet ismerős ez a mini „szintetizátor”). A korábbi Nihil-felállás éppen szétszéledt, de a fellépési lehetőség már megvolt. Attila nyár elején látott minket Lujóval egy fellépésen (akkor duóban játszottunk), és valamivel ezután megkeresett minket, hogy beszállna basszgitárral. Ez nem sokkal a fesztivál előtt történt, 1-2 hetünk volt összeállítani, és begyakorolni a 20-25 perces műsort. Nekem addig csak néhány fellépésem volt, Lujónak már jóval több, Attilának pláne, de ennyi ember előtt szerintem még ők sem játszottak – én mindenesetre elég nagy drukkban voltam. Hangszerileg is volt rajtam teher: a kis Casio dobgépje adta a ritmust – ezeket is, a sebességet is és a hangszíneket is át kellett a nóták közti rövid szünetekben állítani, ami nem egy gombnyomásra történt. Jobb hangszerparkkal (egy igazi szintetizátorral, igazi dobgéppel vagy dobossal) hatásosabbak lettek volna a nóták, izgalmasabb lett volna a megszólalás, és így akár fel is figyelhetett volna ránk a kiadó.

Molnár Lujó (Nihil): A közönség rendkívül nyitott volt, kíváncsiak voltak mindenre! Ami a Nihil zenekart illeti, a fesztivál után sajnos feloszlottunk, viszont Vörös Zolit elhívtam a BTK nevű new wave-punk zenekaromba, és itt két évig, azaz 1983 és 1984 között együtt muzsikáltunk.

Ahogy Mola, úgy Sebők is beszámolt a nap balhéjáról:
A műsor egyik szünetében a műsorvezető (Arató András, a szerző) beszélgetni hívta a színpadra Trunkos Andrást, a Rolls vezetőjét, aki elmondta, hogy délelőtt a rádióban hallott egy riportot, amelyben a tv popműsorainak szerkesztője, Módos Péter nyilatkozott, s arra a kérdésre, miért nem vonult ki a tv stábja az új hullámos találkozóra, azt felelte, hogy a fellépők között csak a KFT tud zenélni, s ezért nem érdemes.

A mondatot ellenséges fütty követte, végül a KFT nem vállalta a fellépést, így a totális kakukktojás, az Illés-feldolgozásokat játszó Verkli együttes zárta az estét.

fortepan_124885.jpgFotó: Fortepan / Urbán Tamás

Milyen volt a közönség?

Márton András (KFT): Ha a lemondott füredire gondolsz, akkor ott erősen kifütyültek bennünket, illetve a nevünket, mert minket már nem láttak. Közvetlenül a fellépésünk előtt, egy tévéműsor kapcsán történt egy kis hangulatkeltés ellenünk a színpadon, amire a közönségtől az volt az adekvát válasz. Egy perccel a fellépés előtt, a színpad lépcsőjéről fordultunk meg és hagytuk ott ezt a marhaságot.

A műsorvezető Arató Andrásnak nem igazán tetszett Mola György írása, ezért egy helyreigazító levelet küldött a Magyar Ifjúságnak, mely meg is jelent szeptember 24-én.

A Magyar Ifjúság 36. számában megjelent, Új hullámok, régi medrek című cikkben számomra – és az olvasók számára – félreérthető módon szerepel az, hogy „... a műsorvezető, Arató András beszámolt arról, hogy Módos Péter aznap délelőtt állítólag azt nyilatkozta, a Pulzus azért nem jelent meg kameráival, „mert az itt bemutatkozó zenekarok közül csak a KFT tud muzsikálni”. Ezért szeretném a magnófelvétel alapján pontosan visszaidézni, hogy a beszélgetés, melynek rajtam kívüli közreműködője (riportalanya) Trunkos András, a Rolls Frakció általam nagyra becsült vezetője volt, hogyan zajlott le:
Arató: Ma délelőtt érdeklődéssel hallgattam egy rádióműsort, amelyben kiemeltek egy zenekart, s elmondták, hogy a többiek nem tudnak zenélni. Mi erről a véleményed, hallottad ezt a műsort?
Trunkos: Igen, Módos Péter azt mondta ma délelőtt tizenegykor, hogy a véleménye szerint a fesztiválon a plakátokon látható zenekarok közül senki nem tud zenélni, csak a KFT. Az ilyen bandák, mint a Modells, a Rolls Frakció semmit nem tudnak. Most éppen ezért azt szeretném mondani, hogy meg kell, hogy köszönjük azoknak, akik lehetővé tették, hogy játsszunk, mert azt hiszem, itt be tudják bizonyítani azok, akik tudnak zenélni.”
Az általam is nézett Pulzus című műsor kameráinak ott nemlétéről tehát nem esett szó.
A KISZ KB, a Veszprém megyei KISZ-bizottság, s az MHV-Start mindenképpen dicséretet érdemel az utánpótlásnak adott fórum biztosításáért. Azt pedig, hogy a KFT a riport miatt a helyszínen visszalépett a koncertadástól, elítélem, főként az ország távolabbi részéről – többek között éppen a KFT miatt – odautazott közönség nevében. A magyar popzene már a bölcsőjénél sokat köszönhetett a KISZ-nek, a KFT talán elfelejtette ezt?

Arató András műsorvezető

Az Új Hullám '82 természetesen az állambiztonság látókörében volt, leginkább a fent említett műsorvezető, a „Dejkó” fedőnéven működő, 1982-ben hazafias alapon beszervezett Arató jóvoltából, aki részletesen beszámolt az eseményről, melyről Gábor Róbert hadnagy megjegyezte, operatív szempontból figyelmet érdemlő információ, hogy a Rolls Frakció olyan vendégeket hívott meg, mint Nagy Feró, fe Lugossy Laca és Wahorn András (Bizottság), Jobbágy Gyula és Földes Péter (Neoprimitív), akik el is játszottak a repertoárjukból pár számot Árnyékszék néven.

A kritikák ellenére az Új Hullám '82-nak volt némi hozadéka. Fontos volt azok jelenléte, akik szimpatizáltak, értéket véltek felfedezni és valamilyen módon hírét vinni ezen törekvéseknek. Jelen volt például Göczey Zsuzsa rádiós szerkesztő is, aki elsőként mutatott be külföldi és magyar új hullámos előadókat a Magyar Rádióban. Wilpert Imre figyelmét felkeltette néhány új zenekar, a Nihil, a Petting vagy Czakó Ildikó, azaz Gombóc Hazel O'Connorra hajazó előadása a Doppin-G-ból, Persze ezekből semmi nem lett, Gombóc is a nyolcvanas évek közepén került reflektorfénybe, az új hullámosok közül a Sikátor egy dala felkerült az 1,2,3... Start című válogatáslemezre, az egyáltalán nem új hullámos Ninive zenekaré szintén, aztán feloszlottak – csak a Szív utcai általános iskola melletti fal őrizte még hosszú évekig a nevüket, pedig Nagyfi László már rég a Pokolgépben ért el sikereket. A már említett Verkli még abban az évben lemezlehetőséget kapott és Sztárok 33-on címmel sorjázta az Illés-Fonográf-repertoárt. A legnagyobb sikereit abban az évben élő, majd október 23-án később az Egymillió fontos hangjegyben elhangzott „állva pisilek, ülve kakálok, mégis tisztesség dolgában amúgy elég szarul állok” sorok nyomán kitört botrány főszereplőjévé vált Rolls Frakció (tehát mégis bekerültek a tévébe) az 1982-es kislemeze (Feladat/Mitől megy a villamos) után 1984-ig nem tudta megjelentetni nagylemezét – az is inkább posztumusz munka lett. A nagy reményekkel indult Modells feloszlott, miután lassan leesett nekik a tantusz, hogy mégsem adják ki lemezen a felvételeiket: így soha nem tudhatjuk meg, hogy ez esetben állami punkzenekarnak kiáltotta volna ki őket a sajtó és a közönség vagy a punk jelenti az új aranykor eljövetelét és a garanciát az aranylemezre. Nem így lett, sőt 1983 a magyar punk gyászévévé vált.

Nektek még az Új Hullám előtt, május 29-én jelent meg a Macska az úton című lemezetek a Start gondozásában.

Márton András (KFT): Mi is Startnál jelentünk meg, egy évvel a fesztiválsiker után, a második lemezre pedig nem kaptunk elég promóciós keretet, mondván, terjedjünk szájhagyomány útján. Miközben akkor rengeteget játszottunk, zsúfolt házak előtt (volt négy hónap, amikor kétszáz koncertet adtunk), a lemezeladásainkat mintha figyelő szemek egy határig engedték volna csak. Később Erdős Péter tett is erről egy elég egyértelmű kijelentést egy rádióinterjúban. Biztosan volt, akinek jobban bejött a lemezkiadás.

A korábban az új hullámmal meglehetősen elutasító álláspontot képviselő, időközben MHV egész könnyűzenei szerkesztőségének vezetőjévé előléptetett Wilpert novemberre már árnyalni kezdte véleményét, mint ahogy a Szőnyei Tamás által készített Magyar Ifjúság-interjúban olvasható.

WI: A hazai hanglemezgyártás nem mondhat le arról, hogy zenei jelenségeket zenei módon értelmezzen. Én elfogadom a formabontást, a kísérletezést, sőt kifejezetten erre próbálom rávenni a zenekarokat, de azt nem fogadom el, ha valaki a rosszat vagy a hibásat kísérletezésnek nevezi.

SZT: Nézzünk konkrét példákat!

WI: Ezt a „nem hivatalos új hullám” kifejezést nagyon nem szeretem, de beszéljünk inkább a zenekarokról. Behozott a Bizottság egy demokazettát, ami egészében véve rendkívül izgalmas: tehetséges művészek kísérlete, amely jelen esetben nagyon szerencsésnek tűnik. A műfaj lehetőségeinek tágítását érzem benne, ezért nemsokára felvesszük az első nagylemezük anyagát. Nemrégen kaptam egy kazettát a Kontroll Csoporttól, amit szintén igen érdekesnek találok, tetszik a zenéjük. A szövegeikről még beszélnünk kell velük: egy részük nagyon kemény, de igaz dolgokat tartalmaz, másik részük azonban vitatható, egyfajta nihilizmus érződik belőlük. Tárgyalni fogunk velük, s remélhetőleg ebből is lesz valami. A közeljövőben kapok egy kazettát az Európa Kiadótól és a Sikátortól is.

SZT: Melyik együttest hallottad még?

WI: Az Ikarusban hallottam a Balatont, az ETA-t és a Neuroticot. A Balaton egész érdekes lenne, ha nem köszönne vissza ugyanaz az alapvetően bluesos séma, amit igazán jól nálunk még a Hobo Blues Band sem csinál. Az ETA-ról feltételezem, hogy punkot játszik, s azon a koncerten azt vállalta, hogy nem csinál zenét, és vávávává-t „énekel”, vagyis az lehet mögötte, hogy az akkordjaik nem akkordok, a dallam nem dallam stb. Ez más kategória, és kérdéses, hogy a hazai körülmények között, ezen a piacon érvényesülne-e. A Neurotic nagyon rossz benyomást tett rám, ugyanis ők akartak, de nem tudtak, ahogy beszámoltak, egy- két-há-négy, és rosszul léptek be.

SZT: Készülőben van egy nagylemez-válogatás a KFT, GM49. Rolls, Prognózis, Ninive, és még egy-két zenekar számaiból. El tudnék képzelni egy színvonalas albumot a másik csoport képviselőitől is.

WI: Amennyiben elfogadható minőségű felvételt kapok, amelyen elfogadható színvonalú zene van, elfogadható szövegekkel, akikor ez elképzelhető – ez lehetne az 1, 2, 3... Start! sorozat harmadik darabja. Az elfogadható zenét nehéz körülírni, az elfogadható szöveg alatt pedig azt értem, hogy egyrészt meg kell felelnie bizonyos szakmai kritériumoknak (tehát szóljon valamiről), másrészt az úgynevezett politikai kritériumoknak. Az olyan szöveg, amely a hazai kultúrpolitika erkölcsi és emberi értékeivel összhangba hozható, vagy azokat a szó progresszív értelmében kritizálja, véleményem szerint megjelentethető. De azokat a szövegeket, amelyek nem állnak össze egységes egésszé, hanem valamiféle homályos célozgatás szintjéig jutnak el, én nem tartom jó szövegeknek. Nem hinném, hogy valaki vállalhatja a kockázatot, hogy nagy formátumú politikai és emberi kérdésekről csak szlogenek formájában beszéljen. Ha valaki kritizál, számolnia kell azzal, hogy számon kérik rajta, alapos-e. És szerintem a mai új hullám szövegeinek egy része még megmarad a célozgatás szintjén.

Ez a másik album nem készült el. Azóta sem.

Köszönet az Arcanum Adatbázisnak!

Szerző:
Bihari Balázs

Nyitókép: Fortepan / Urbán Tamás

A blog az NKA Hangfoglaló Program támogatásával készül.

A bejegyzés trackback címe:

https://beatkorszak.blog.hu/api/trackback/id/tr7316561916

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása