A napokban múlt harminc éve, hogy (első ízben) búcsúzott a Locomotiv GT. A közönségtől és egymástól is. 1983-ban az EMI világcégnél készített Too Long nem úgy jött be, ahogy azt elképzelték (nem miattuk), aztán 1984-ben az Ellenfél nélkül című nagylemezük a korábbi eladási számokhoz képest egyenesen bukást jelentett (megint csak nem miattuk).

A zenekar időlegesen felfüggesztette működését, Presser Gábor és Karácsony János a szólóprojektjeikre és más előadók lemezeire koncentráltak, Solti János számtalan produkcióban dobolt, akkoriban épp a Hobo Blues Band és a Tátrai Band tagja volt, Somló Tamás pedig Dániában játszott a vendéglátóiparban, majd a hazatérése után ő is a saját pályafutását építette.

1992-ben elhatározták, hogy olyan emlékezetes módon búcsúznak el a közönségtől, amiről majd évtizedek múlva is beszélnek. Bejött. Viszont először is kellett egy helyszín: az eredetileg kiszemelt Keleti pályaudvar nem jöhetett szóba, a Nyugati azonban igen. Kellett az anyagi háttér: a művészetek mecénásaként abban az időben jeleskedő Postabank bevállalta a költségeket és a Roland hangszergyártó cég is segített. Kellett egy életmű: na de melyik zenekar rendelkezik olyan hatalmas repertoárral, mint az LGT? Itt inkább a számok alapos kiválogatása jelenthetett gondot. Kellett sok-sok próba és vendégmuzsikusok és természetesen mindkét egykori alapító tag: Frenreisz Károly és Laux József.

Amíg készülődtek, a Nyugatit kiiktatták a forgalomból, leszerelték a felsővezetéket, lefedték a peronokat és elindult az országos kampány. A meghirdetett egy koncertből öt teltházas előadás kerekedett, és még így sem jutott be minden érdeklődő. Aki viszont igen, az egy életre felejthetetlen élménnyel gazdagodott. A beengedést követően már karneváli hangulat alakult ki, ismeretlen emberek mosolyogtak egymásra, együtt énekeltek és mindenkit elkápráztatott a gyönyörű hangszerekkel telepakolt színpad. Aztán a falat áttörve berobbant a színpadra egy valódi gőzmozdony, leszállt róla Presser, Somló, Karácsony és Solti, majd megkezdődött a négy (!) óra varázslat. Az egyáltalán nem erre tervezett pályaudvar csarnokát elképesztő jól hangosította be és világította a színpadot a hazai roadok élcsapata. Ezek a dalok szerepeltek a műsoron.

Az 1992-es búcsúkoncerteken az LGT bombasztikus csúcsformában muzsikált. Nem egy elköszönő, sokkal inkább egy vitális, egymás rezdüléseit is érző, vérbő csapat örömzenélt a színpadon. Mert az igaz, hogy búcsúzni jöttek, de nem azért függesztették fel a működésüket, mert megutálták egymást vagy a hasonló, ilyenkor szokásos okokból. Egyszerűen, egy időre elegük lett. Valahogy a levegőben volt már akkor, hogy ez a négy ember újra találkozik és alkot még közösen. És ez volt az összegyűlt tömeg óhaja is. Persze, akkor ez még odébb volt. A remekül felépített és tökéletesen kivitelezett koncertekről Kapitány Iván Báj-Báj Loksi! címmel forgatott koncertfilmet és egy szűkített anyag megjelent CD-, dupla LP-n és dupla MC-n is, még abban az évben.

Aztán titkos és kevésbé titkos alkalmakkor össze-összeállt még az LGT, majd óriási titokban (még a CD-t is külföldön gyártatták, ki ne derüljön, mi készülődik), 1997-ben megjelent az elegáns fémdobozba csomagolt 424 Mozdonyopera, a zenekar pedig 2016-ig, Somló Tamás haláláig tovább működött.

Szerző: Rozsonits Tamás

Nyitókép: A Locomotiv GT Búcsúkoncertje a budapesti Nyugati pályaudvaron. Forrás: Frenreisz Károly archívuma.

A blog az NKA Hangfoglaló Program támogatásával készül.