A fotóit láthatta a londoni Tate és a bécsi MUMOK közönsége. A Csókolom zenekar élén számos helyen fellépett, miközben a kilencvenes-kétezres években dolgozott a Fekete Doboz Alapítványnak, a Karaván Színháznak, de több alkalmi munkája is volt, például a Bem moziban takarított vagy egy pszichiátriai rendelőben segített be. Az alábbi beszélgetésben főleg az őt ért zenei hatásokról, az együttes indulásáról és a rendszerváltozás környéki földalatti szcénáról kérdeztük Ujj Zsuzsit.

Milyen zenei környezet vett körül gyermekkorodban? Hallgattatok otthon zenét?

Szerencsére igen. A hatvanas évek végén, tízéves korom környékén nagy élmény volt a táncdalfesztivál. Az utcában nem mindenkinek volt televíziója, így sokan átjártak hozzánk, mert nálunk lehetett nézni az adást. A rádió- és tévéújságban volt a cédula, amivel szavazni lehetett. Nagyon sok táncdalénekesre emlékszem, és ezek a dalok mind jó élmények voltak nekem. Gyerekkoromban sok élőzenét is hallgattam, a búcsúkban este nyolctól reggel hatig világslágereket játszottak a zenekarok. Nagyon szerettem nézni és hallgatni őket. Az is megesett, hogy elmentünk egy falusi lakodalomba vagy búcsúba, de a felnőttek társasága unalmas volt nekem, és annyira biztonságos volt akkoriban az élet, hogy átmentem a kocsmába, ahol Beatlest hallgattam egy magyar együttes előadásában.

A szüleim szerették az operettet, sokat hallgattam velük, és én is megszerettem rajtuk keresztül ezt a műfajt. De voltak magyarnóta-lemezeink, és megvolt az összes táncdalfesztivál-slágerből kiadott kislemez. Az öt évvel idősebb nővéremen keresztül szintén kerültek hozzám zenék, például Illés-lemezek, de a papa szerette Zoránt is.

Fotó: Fazakas Rita

Hallgattál „nyugati” zenéket is?

Hetedikes-nyolcadikos koromban lett egy idősebb barátom, nem szerelem volt, a nővéremnek udvarolt, de végül nem jöttek össze. Ez a fiú velem is barátkozott, és tőle kaptam egy Janis Joplin-lemezt a tizenharmadik születésnapomra. Időnként találkozom itt, Veszprémben a volt osztálytársaimmal, és mindig kiderül, hogy nekik is nagyon nagy élmény volt Joplin akkoriban. Hallgattunk még Jimi Hendrixet, Joan Baezt és Bob Dylant is, de én akkoriban csak az Illés zenekart szerettem. Volt Omegánk is – a Trombitás Frédi és a rettenetes emberek, aztán a 10000 lépés –, és ezeket is szerettem, az Illésért viszont egyenesen rajongtam.

Voltak meghatározó koncertélményeid a gyerek- és a kamaszkorodból?

Volt egyszer Veszprémben a Syrius, de nem akartak beengedni a civil ruhás rendőrök. Kétszer léptek fel, mi az esti koncertjükre akartunk menni a barátnőmmel, nem pedig a matinéelőadásra, és addig győzködtük a rendőröket, hogy végül azt mondták, szülői felügyelettel bemehetünk. Hazajöttem és megkértem apukámat, hogy kísérjen el minket, és olyan jó fej volt, hogy eljött velünk, de jegyet nem akart venni, gondolta, hogy megvár az épület előtt. A koncertet egy menzán tartották, egy egyemeletes, modern üvegkalitkában. Apukám úgy gondolta, hogy lent várakozik. De a rendőrök tovább kekeckedtek, és végül hazaküldtek minket, legalábbis ki az épületből, így a barátnőmmel csak kintről hallgattuk a zenét, apukám meg hazament.

Volt még egy veszprémi zenekar, Esővárók volt a neve. A nővérem félig-meddig ismerte őket, az utcában volt egy lány, akinek udvarolt a basszusgitáros, így jártunk a koncertjeikre. Voltak saját számaik, de Burns-verseket is megzenésítettek. Az egyik fiúval, Margit Józsival távolról azóta is kapcsolatban vagyok, ő a Kormorán zenekarban énekelt és basszusgitározott. Hát, ilyen élményeim voltak, ez a zenei közeg vett körül Veszprémben.

Fotó: Pap Dávid

Nem volt olyan ambíciód, hogy te is elkezdj valamilyen hangszeren játszani?

Nem, nem gondoltam erre. Pedig néhány osztálytársam járt zeneiskolába. Volt egy barátnőm általánosban, akit mindig elkísértem zongoraórára, de a hangszeres oktatás valahogy nem jutott eszébe a szüleimnek sem. A nővérem járt különórára, ő németül tanult, én pedig kézilabdázni kezdtem felső tagozatos koromban, nagyon szerettem. Sose gondoltam arra, hogy zenész legyek, arról álmodoztam inkább, hogy költő vagy színész lesz belőlem. Általános iskolás korom óta írtam verseket, dalszövegeket pedig húsz éves korom óta írok.

A rendszerváltás után, 1991-ben alakult meg a Csókolom zenekar, honnan jött az együttes neve?

Ezt mindig megkérdezik tőlem, remélem, most is ugyanazt válaszolom. (nevet) Az biztos, hogy nem én találtam ki, mostanra már megbarátkoztam vele, de még most sem igazán. Mindenképpen olyan zenekarnevet szerettem volna, ami a szerelemmel kapcsolatos. A Kiss-t elvetettük, az amerikai Kiss miatt, magyarul pedig lehettünk volna Csók zenekar, mint ahogyan van holland Csókolom zenekar, amelyik népzenét játszik.

Az első fellépésre kellett nevet választanunk, és akkor a Kisbalta, Gyémánt is felmerült, de a fiúk forszírozták, hogy a Csók helyett legyen Csókolom, ami szerintem kicsit bumfordi, de hát ez lett végül. Az Ujj sem egy káprázatos családi név, de megszoktam, a Csókolom nevet is elviselem.

Fotó: Eifert János

Hogy vettétek fel az első albumotokat 1993-ban?

Tizenegy szám van azon a lemezen, az A oldalra olyan dalok kerültek, amelyeken Zalka Imi és Spenót akusztikus gitáron játszik, és otthon, házi stúdióban meg tudtuk oldani a felvételüket. A B oldalon viszont már elektromos hangszerrel játszott számok vannak. Spenótnak volt egy ismerőse a Magyar Rádióban, és egy éjjel be tudtunk menni felvenni a dalokat, este nyolctól reggel hatig volt szabad a stúdió. Mivel kevés volt az idő, mindenki egyszerre játszott, tehát úgy, mintha élő felvétel lenne. Egy számot ki is kellett hagynunk, mert olyan sokat ittam, hogy már nem voltam képes énekelni. Előtte Reich Péter csinált egy filmet, ahhoz is stúdióztunk, és annak a felvételét használtuk végül az Oldalra néztem című számnál, ezt nem a Rádióban vettük fel. A lemez címe 2021831, ez volt a telefonszámom, ami akkor szűnt meg, amikor eljöttem Pestről.

Hogyan születtek a dalok a Csókolom zenekarban? Te hoztad a szövegeket, Spenót pedig a zenét?

Megvoltak a szövegek, és el is tudtam énekelni ezeket, a többieknek pedig ki kellett találnia, hogy mit játszanak hozzá. A B oldalon van olyan szám, amelyikben Imi szólózik, Zoli basszusgitározik, tehát még ezt is cserélgették. Az első lemezre zömmel már meglévő dalok kerültek, ezeket játszottam korábban, a Csókolom zenekar nélkül is. Kivéve a Négy évszak és az Elmúlt a nyár címűeket, amelyekhez Zoli adta a zenét és nekem kellett megírnom hozzájuk a szöveget. Ez elég sokáig tartott.

A 1990-es években az underground hazai színtér egyik meghatározó zenekara lett a Csókolom. Hogyan láttad belülről ezt a szcénát és a zenekarodat?

Én nem éreztem, hogy meghatározó zenekar lettünk volna, se azt, hogy sikeres lenne az első lemezünk, annak viszont örültem, hogy megcsináltuk. Abban az időben elég sok zenekar működött, nem volt annyira feltűnő ez a lemez. Ezt mondjuk a rendszerváltás hozta, hogy már ki lehetett adni egy kazettát. Persze kaptunk hozzá segítséget, mert mi nem tudtuk volna megoldani. Volt a Balázs Béla Stúdióban egy munkatársam, Hollós Péter, aki gyártásvezetőként dolgozott, vagyis tulajdonképpen menedzser, pénzszerző ember volt. Ő hajlandó volt befektetni abba, hogy legyártassa a masterkazettát, amiről a sorozatgyártás ment. A borító is eléggé „csináld magad” módon készült, igazi „házikiadás” volt tehát ez.

Fotó: Pap Dávid

Sokat koncerteztetek?

Volt egy Hold nevű hely, a Picasso a VI. kerületben vagy az FMK, ahol fel tudtunk lépni. Nem igazán volt tér, nem volt sok helyszín. Megalakult a zenekar, de én arra nem is gondoltam, hogy közönség előtt kellene játszanunk. Korábban is beértem a próbákkal meg azzal, hogy Imi kísért gitáron. Már azt is ő forszírozta, hogy keressünk még embereket, és legyen zenekar. Lett, és elkezdtünk koncertezni, aztán a fiúk mondták, hogy csináljunk lemezt. Benne voltam mindenben, amit kitaláltak, magamtól viszont nem jutott eszembe, hogy mit kéne csinálni.

Az első lemez után és a koncertek mellett mégis készült egy új album. Hogyan született meg ez a második anyag?

1994-ben jelent meg az első kazettánk, 1995-ben pedig Medve András szobrászművész megkért, hogy nyissuk meg a kiállítását a Liget Galériában. Elvállaltuk, Hollós Péter pedig, aki az előző kazettát kiadta, felajánlotta, hogy felveszi, és az akkori időkhöz képest komoly technikával, hangmérnökkel rögzítette is a dalokat. Egy vernisszázs nem olyan hosszú persze, mint egy koncert, hanem csak pár szám, ezért ebből egy EP készült, aminek Medve András tervezte a borítóját. Dob, gitár és ének felállásban adtuk elő a dalokat, Imi akkor nem volt már benne a zenekarban. Helyette Reich Péter lépett be, aki szeretett volna énekes lenni, és ezt én sem bántam volna, de végül úgy alakult, hogy én maradtam a fő énekes. Péter csak rövid ideig volt tag, aztán érkezett Géresi Lackó, és ő azóta is velünk zenél, most már több, mint húsz éve.

2000-ben jelent meg egy új kiadvány. Ennek az albumnak mi volt a története?

Bevonultunk a stúdióba Spenóttal, Géresi Lackóval és Neményi Zsolttal, aki dobolt. Összegyűltek a még kiadatlan dalok, átdolgoztuk a Bál című számot, valamint a Négy évszakot is feljátszottuk ismét. Szépen szól ez a lemez, nagyon büszke vagyok rá. Mivel az ezredfordulón adtuk ki, az lett a címe, hogy Csókolom 2000, pedig a dalokat egy-két évvel korábban rögzítettük. Azért csak 2000-ben jelent meg a lemez, mert Spenóttal összevesztünk a stúdiófelvételek után, úgyhogy felbomlott a zenekar, így a kiadásból akkor nem lett semmi. Eltelt pár év, munkanélküli voltam, és megkérdeztem Spenóttól, hogy mivel csak a masterelés hiányzik, ezt megcsináltathatom-e. Beleegyezett. Nem értettem hozzá, de Hollós segített. Elirányított Regenye Zoltánhoz, Dunakeszire, és ott befejeztük, ami még hátra volt, közben pedig összeszedegettem a szükséges pénzt. Durst Gyuri is támogatott. Akkor ráértem, volt időm, mert kirúgtak a Balázs Béla Stúdióból.

A teljes beszélgetés ide kattintva olvasható.

Szerző: Fernbach Erika

Nyitókép: A Csókolom zenekar. Fotó: Halas István

A blog az NKA Hangfoglaló Program támogatásával készül.