1972-ben, immár Debreczeni Ferenccel a dobok mögött jelent meg az Omega első, Laux József és Presser Gábor távozását követően készült lemeze, az Élő Omega. Az albumcímben szereplő jelző utalhatott arra is, hogy koncerten rögzített dalok sorakoznak a korongon, de kifejezhette azt is, hogy az átalakulást követően továbbra is vitális Kóbor János csapata. A félszáz éve megjelent, és a GrundRecords gondozásában hamarosan újra a boltokba kerülő lemezről Herskovits Ivánnal beszélgettünk.

Élő Omega. Mit jelent neked a lemez, mi jut először az eszedbe, ha meghallod a címét?

Most, ötven évvel a megjelenés után az első, igazi és máig legjobb magyar rock albumot jelenti. És egyben egy sajnálatosan máig befejezetlen történetet, mivel az a felvétel, ami ennek a nagyszerű lemeznek az anyagát képezi, még mindig nem találkozott olyan minőségben a közönséggel, hogy – hadd mondjam képzavarral – teljes pompájában ragyogjon. Mivel az anyag magja ‒ vagyis az a két Uher magnóval készített verzió ‒ úgy tudom eredeti formájában még mindig Mecky hagyatékában hever. És minden kiadás, ami az eredeti, azaz 1972 után megjelent, csak rontott azon, ahogy a lemez megszólal.

Ha meghallom, azt hogy Élő Omega, akkor az első asszociációm annak a fizikai emléke, ahogy az alumíniumborítót az első alkalommal a kezembe fogtam, amikor 1972 nyarán, közvetlenül az iskolaév befejeztével megkaptam a lemezt.

Emlékszem az ismerkedésre a hangulattal, amit a számok teremtettek. A kicsit misztikus környezet, ami a technikailag viszonylag primitív, de éppen ezért izgalmas megszólalást és a szövegeket is jellemzi. Akkor már kislemezről, stúdiófelvételről két számot, a Hűtlen barátokat és a Régvárt kedvesemet jól ismertem. Mint gondolom mindenki, mert ezek a dalok már szerepeltek a slágerlistákon. Rendszeresen játszotta őket a rádió is. Emlékszem, milyen élmény volt először hallani a többi számot, az első valódi hard rockokat itthon. Az Omegautót, a Törékeny lendületet.

Mi volt a véleményed Sülyi Péter dalszövegeiről?

Konkrétan emlékszem arra, hogy mennyire megfogtak ennek a lemeznek a szövegei. Szerintem egyedi a korabeli magyar lemezek között az, amilyen képi világgal dolgoznak ezek a szövegek. Bele lehetett helyezkedni, és értelmezni is őket. Adamis és Bródy szövegeihez mérten szofisztikáltabbak voltak, de Sülyi Péter szövegei ‒ az Egy nehéz év után, a Törékeny lendület, Varázslatos fehér kő ‒ mind képi világok, közegek is. Világosak, egyértelműek, intelligensek és érthetők. Azt felfogtam, hogy a dalok egy része a korábbi Omega szétválásáról, illetve az azt követő újrakezdésről szól. De arra később jöttem rá, hogy hogyan épül fel a lemez tematikája.

 Az A-oldal szövegei szólnak arról, amin a zenekar 1971-ben végigment, a B-oldal szövegei pedig általános emberi érzésekről és élményekről szólnak. Vagyis az egész egy teljes, kerek tematikai kör.

Abba viszont nemrég gondoltam bele, hogy az első oldal számai gyakorlatilag a korábbi Omega szétválása utáni újrakezdést fogalmazzák meg, és mennyi utalás van erre a szövegekben. Az „éjszakai út” a „sötét város” többször előforduló motívum. Akárki ötlete volt, nagyon jól csinálták, hogy ezzel kontinuitást teremettek a korábbi utolsó nagy- és kislemezzel. Ráadásul úgy, hogy a zene friss volt, semmiben sem maradt alatta a korábbi Omega színvonalának.

Az Élő Omega című nagylemez borítója. Forrás: discogs.com

Szóval kiváló lemeznek hatott már elsőre is. És nagyon vártam, jobban, mint az LGT első lemezét. Mint rajongónak, nekem egy pillanatig sem jelentett problémát, hogy Presserék elmentek. A rajongónak sokszor a frontemberek a legfontosabbak, és itt mindhárom maradt. Emlékeztem arra az időszakra ‒ főleg az Ezek a fiatalok című filmből ‒, amikor Benkő Laci volt a billentyűs. Arról a Presserék számára fontos motívumról, hogy hangszeres technika tekintetében a zenekar többi négy tagja nem volt partnerük, nem volt képem, ahogy szerintem a közönség legnagyobb részének sem. Ez a szakma, a kollégák számára volt világos.

Pedig szerintem az Éjszakai országút zenei szempontból óriási előrelépésnek számított, nem csak az Omega pályafutásának tekintetében. 1970-ben az Omegán kívül senki nem játszott ennyire progresszív rockot Magyarországon, véleményem szerint az album hangzása teljesen új, és tulajdonképpen merész volt.

Igen, szerintem is így van. Ma már leesett a legelvakultabb Időrabló-imádó rajongóknak is, hogy milyen szenzációs lemez az Éjszakai országút. Tíz-tizenöt évvel ezelőtt lehetett sok olyan kommentárt olvasni, hogy ez kakukktojás meg ilyen hülyeségek. Mára már olyanokat olvasol, hogy az Utazás a szürke folyón hipnotikus.

Az Éjszakai országút egy sötét, klausztrofób lemez, amit feszít az egyes tagok közötti ellentét, és annak a tudata, hogy nem valók egymáshoz ‒ főleg a zenei manuális készségek tekintetében.

Ugyanakkor azok, akik nem annyira virtuózak a hangszereiken, a játékukkal legalább annyit el tudnak mondani azon a lemezen tartalmilag, mint a zenekar hangszeres technika tekintetében jobban álló tagjai. Ráadásul már szerzőként is vállalták a kihívást.

Az alkotók valamiért mégis mostohán bántak a lemezzel, mintha ők maguk sem lettek volna tisztában a zenei anyag értékeivel, csak a „hibákat” látták és azt, hogy az Éjszakai országút valamiért nem passzolt bele az Omega tagjai által kialakított „zenei összképbe”.

Egy olyan zenekartól, amit feszít szét a tettrekészséggel párosuló elégedetlenség, általában olyan lemezek születnek, amit a készítők rossznak tartanak, és nem szeretnek. Pedig éppen a negatív energia miatt lesz ugyan nem feltétlenül jó hangulatú, sötét, de általában az első pillanattól az utolsóig feszes egy ilyen album. Az Illéstől a Ne sírjatok lányok is nagyon jó példa erre.

A zenekar tagjai – főleg Presser és Mecky – a szétválás után még fél évtizeddel is az mondták, hogy az Éjszakai országút nem lett olyan jó, mint az eggyel korábbi, a 10 000 lépés. Én már akkor sem értettem: hogy nem hallják milyen nagyszerű ez a lemez?! Mecky még akkor is csodálkozott, amikor én 1987-ben az dobozos gyűjtemény recenziójában ezt jelöltem meg az első öt Omega album közül a legjobbként.

A zenekar szempontjából persze mindez érthető, mert az Éjszakai országúton nincsenek olyan slágerek, mint az eggyel korábbin. És hát Pressernek, mint ma már köztudott, nem tudott zenei kihívást nyújtani az együttes. Ugyanakkor nagyszerű dalokat írt, mint például az Olyan szépen mosolygott, a Vészkijárat és a címadó szám. Más kérdés, hogy hallani, hogy mennyire távol vannak egymástól Molnár Györggyel az Oh, Barbarellában.

Szerintem az Éjszakai országúton már sokkal markánsabb Molnár játéka. Ez annak is köszönhető, hogy Presser elkezdett olyan hangnemeket használni, amik nyíltabbak, sokkal alkalmasabbak rockgitározásra. Jó példa erre a 10 000 lépésről az Udvari bolond kenyere Esz-dúrban. Ez nem gitáros hangnem, csakúgy, mint a Tékozló fiúk B-je sem. De Presser keze kicsit meg volt kötve Benkő László trombitája miatt is, „nem írhatott” akármilyen hangnemben. Tehát Elefánt kvalitásai nagyban függtek attól, hogy a többiek mit írtak, vagy épp milyen hangszereket alkalmazott Presser Gábor a hangszerelésben. 

Meg attól, hogy kik voltak a partnerei. El tudom képzelni, hogy ha egy zenész naponta szembesül azzal, hogy a közösségben, amiben dolgozik, néhányan sokkal magasabb manuális kvalitásokkal rendelkeznek a hangszereiken, és ezekhez a kvalitásokhoz ő sosem tud felnőni, az nyilván az illetőnek és a partnereinek is frusztráló. Ennek ellenére Molnár az Éjszakai országúton kiváló.

Abban a pillanatban, amikor elment Laux és Presser, és jött Debreczeni, akivel jó haverok voltak, szerintem felszabadult. Ezt hallom a játékán. Akkor lett olyan élvezetes és egyedi Molnár gitározása. Én mindig hatalmas ostobaságnak tartottam, amikor azt hallottam gitárosoktól a hetvenes és nyolcvanas években, hogy a Molnár nem jó gitáros. A kérdés az, hogy ki mit ért azalatt, hogy „jó gitáros”. Azt, aki minden stílust ‒ vagy akár egyet ‒ profi módon, kiváló technikával lejátszik, ha ez a feladata, vagy azt, aki valami egyedi módon tud érzéseket és gondolatokat megfogalmazni a hangszerén. Nekem annak alapján, amit Molnár nem itt, hanem pár évvel később a XX. századi városlakóban, vagy a Mozgó világban játszik, a legeredetibb magyar gitárosok egyike.

Teljesen egyetértek. A fent említett dalokban Molnár gitártémái a kompozíció elmozdíthatatlan, nélkülözhetetlen elemei. A megközelítés tökéletesen alázatos, és ami a leglényegesebb: zenei. Egy technikai tudásban csúcs gitáros ezekre a helyekre valószínűleg magamutogató szólókat játszott volna, Molnár György ehelyett azt választotta, hogy ő inkább a ZENE része lesz. És a zene egyre különlegesebb lett, az Omega új felállása hamar „összeérett”…

Így van. Mire az Élő Omega elkészült, bebizonyosodott, hogy az új felállás működik, Debreczeni volt a lehető legjobb választás dobosnak. Már az 1970-es Omega‒Neoton turnén összehaverkodtak, főleg a Molnárral, mint ezt Ciki később Miklós Tibor interjúkötetében elmondta. Szerintem teljesen igazságtalanok Mihály Tamás könyvében a Debreczeniről olvasható gondolatok. Hogy Ciki túljátszotta magát, hogy túl sokat ütött volna. Tudom, hogy Peter Hauke az Omega német producere szerint is így volt.

Amikor 1977-ben először beszélgettem életemben Kóborral, megkérdeztem tőle, hogy mi a különbség Laux és Debreczeni között. Azt válaszolta, hogy Laux kitűnő dobos volt, de Debreczeni húzza magával a zenekart. Ezt hallani is. Ciki belépésével létrejött egy remek power-trio, amire Benkő Laci az Élő Omega idején kiválóan tudott építeni az egyszerű, de hatékony, néha a dzsesszes múltját idéző feelinggel, mint például ahogy az Emlékben hallható a szólóján.

Az, hogy Mecky a lemez készítésének idejére mennyire be volt indulva, világos, ha meghallgatod, hogyan énekli a Hűtlen barátokat a szétválást követően a stúdiófelvételen, és hogyan az Élő Omegán. Ahogy a Hűtlen barátok megszólal ezen a lemezen, azzal nem lehet vitatkozni. Először is ott van Molnár indítása, ami az előző albumon az első szám, az Oh, jöjj kezdését idézi, de szikárabban, a nagy zengetés nélkül. Majd belép a ritmusszekció és az orgona. Friss és erőteljes a zenekar. Bár az erőteljes enyhe kifejezés.

És hallod, hogy mennyire ki van dolgozva az egész hangszerelés. Molnár csodálatos szólót játszik, első körben a szerény kis csendes stílusában, amit a Gyöngyhajú lányból lehet ismerni. Majd a második körben belecsap. És ez csak az indítás! Mert jön az Omegautó, a lemez egyik csúcsa. Még egy dolog: ott az a jam az Eltakart világ közepén. Ismétlem: jam. Az Omegától. Feelingben ez semmiben sem marad alatta bármilyen magyar rockzenének abból az időből.

Hogy vélekedsz arról a széles körben ismert teóriáról, miszerint a Lemezgyár minden támogatását az LGT-nek adta, ezért nem akart megjelentetni új Omega-nagylemezt?

Attól függ, mit nevezünk minden támogatásnak. Arra emlékszem, hogy az Omega szétválását követő első kislemeze, amin a Hűtlen barátok és a Szomorú történet volt, előbb jött ki, mint az LGT első kislemeze. Viszont a Lemezgyár teljesen érthető módon nem akart kockáztatni és nem az Omega következő lemezére akarta költeni az anyagi kapacitásait. Oda Laux és Adamis járt be mindig az Omegából, velük lehetett megállapodni, őket ismerték jól. Mecky szakmabeli státusa és tekintélye, illetve Benkő Laci szorgalmas lótó-futó, mindent elintéző, minden megállapodást betartó, mindenkivel kommunikálni tudó imidzse, pontosabban az a szerep, aminek ezt köszönhette, csak később alakult ki.

Gondolj bele: anyagi felelősséggel döntéshozó vagy egy állami vállalatnál a hetvenes évek elején. Csinálhatsz két vagy három beatlemezt, mert ennyire van pénz és kapacitás. Azokat pedig a lehető legnagyobb példányszámban el kell adnod, hogy jövőre is kapj pénzt a döntéshozóktól. Ráadásul az év végén a nyereségrészesedésedet sem rossz dolog hazavinni.

Szóval kivel csináltatsz akkor lemezt? Egy olyan zenekarral, amelyikben ott van a zeneszerző és szövegíró, akiknek a dalaival aranylemezeket termeltek neked, ráadásul a jól ismert szervező, egyben zenekarvezető jár be hozzád. Plusz ott van egy másik nagy sztár, aki olyan slágereket tud írni, mint a Citromízű banán. Velük csinálsz lemezt, vagy négy-öt, az egyik korábbi együttesben maradt taggal, akik nem írtak olyan dalokat, amiket a közönség imád, amiket hatalmas példányszámban eladtál.

Az Omega 1972-ben. Balról: Mihály Tamás, Molnár György, Debreczeni Ferenc, Benkő László, Kóbor János. Fotó: Hendrey Tibor

Igaz. Mihály Tamás vagy Molnár György szerzői szerepben a Presser‒Adamis érában épp csak meg-megvillanhatott… 

Így van. A Mihály Tamás írhatott a szétválás előtt egy Spanyolgitár legendát meg egy Maradj velemet, a Molnár György egy Tűzvihart meg egy H. az elektromos fűrészt. Meg kell mondanom, nekem a Spanyolgitár legenda a 10 000 lépés kedvenc száma, a Maradj velemet pedig imádom. De a lemezvásárlók a Régi csibészekre és a Petróleumlámpára voltak vevők.

Más dolog természetesen, hogy tapasztalva, milyen sikeres továbbra is koncerteken az Omega ‒ többek között akár egy teltházas Kisstadionban ‒, a Lemezgyár csaknem egy év után bizalmat szavazott nekik.

És a Rádióban azért mégiscsak készíthettek néhány felvételt…

Igen. És ezeket kislemezen ki is adta a Lemezgyár, mert abban nem volt komoly anyagi kockázat. A Rádió továbbra is úgy kezelte az Omegát, mint Presserék kiválása előtt. Ott nem játszottak közre anyagi motívumok, tehát csináltak felvételeket is, és a régi Omega számaival együtt állandóan játszották is azokat. Ha megnézed az akkori Rádióújságokat, akkor ezt láthatod. A Rádióban az egyik legtöbbet játszott Omega-dal ekkoriban az 1971‒72 fordulóján ott felvett 200 évvel az utolsó háború után volt. Aminek rádiós felvételét a Lemezgyár a Régvárt kedvesemmel együtt még jóval az Élő Omega megjelenése előtt kiadta. Hogy ezt a számot betiltották volna, az ugyanolyan utólagos kamu, mint hogy a Trombitás Frédi-lemezt az angol album után az Omegának meg kellett csinálni. Meg az egyéb városi legendák az Omega állítólagos nehézségeiről, amiket egyes rajongókkal együtt a zenekar egyes tagjai is nagy szorgalommal terjesztettek a rendszerváltás után. Amivel azok a zenészek próbálják magukat leginkább az akkori rendszer áldozatainak beállítani, akik a legjobban profitáltak az akkori struktúrából.

Egyáltalán nem tiltották be azt a dalt. A zenekar saját produkcióban a nagylemezre újra felvette, akárcsak a Hűtlen barátokat, és a Régvárt kedvesemet. És teljesen érthető, hogy ha az anyag hosszúsága miatt válogatni kellett, akkor a Lemezgyár nem akart még egy már általa is eladott dalt feltenni a lemezre.

Mit tudsz az Élő Omega felvételi körülményeiről? 

Bonyolult a történet, és ezt nem az én dolgom helyre tenni. Maradjunk annál a hivatalos változatnál, hogy a zenekar két Uher magnóval készítette a felvételeket az Omega országos turnéjának idején.

A lényeg az a feeling, ami ezekben a felvételekben van. Azért a lo-fi hangzásért, ami ezen a lemezen ‒ mármint az eredeti verzión, nem a nyolcvanas évekbeli és az azután tönkretett kiadásokon – hallható, ma már milliókat fizetnének producereknek, de így sem sikerül precízen előállítani ma effélét senkinek.

Igen, ez így van. De ez azért lehet, mert a mai kor eszközeit használják ehhez, és kihagyják például a magnószalagot, ami a felvétel, a zene tekintetében mindenképp magát az életet jelenti. Szerintem amióta nincs szalag a hangrögzítésben, a zene – legyen az akármilyen jó és innovatív is – fakóbb, sok esetben egyenesen „döglött” is.

Szerintem is így van, de térjünk vissza az Élő Omegához. Én úgy látom ugyanis, hogy mindenki szárnyakat kapott azon a lemezen. Debreczeni és Mihály eszméletlen ritmusszekciót alkotnak.

Mihály Tamás azt mondta nekem erről, hogy rengeteget gyakoroltak ők ketten, a többiek nélkül is.

Ezt hallani is. Ha megnézed Debreczeni fényképét az inzerten, akkor azon is jól látszik az a vadember-mentalitás, amire az Omegának akkor pontosan szüksége volt.

Így utólag már persze könnyű mondani, hogy minden szerencsésen alakult. Még az igazi hard rock korszak végét is elkapták. Az összhangzás azért elég Uriah Heepes…

Szerintem az Élő Omega az a lemezük, amin a legtöbb eredeti dolog van. Lehet azt mondani, hogy a Varázslatos fehér kő Child in Time-ihletés vagy a Régvárt kedvesem a Rolling Stones Brown Sugar utánérzése, de a Bellaphon szerződést tulajdonképpen mégis ennek alapján kapta meg az Omega.

Jó, hogy felhoztad a Bellaphon szerződést, mert az Élő Omega dalai később megjelentek az első négy Bellaphon lemezen, szétszórva.

Igen, egyedül a Blues képez ez alól kivételt. Nem rosszak azok a felvételek, csakúgy, mint a keletnémet DDR Rádiónak készítettek sem, de egyik sem szól olyan jól, mint az Élő Omega. A magyar zenekarok ottani ügyeit intéző Manfred Kleint egyébként megkerestem a már egyesített Berlinben 1992-ben, és volt alkalmam meghallgatni az 1972-ben ott készült Omega-felvételeket, amiket már Debreczenivel rögzítettek. Manfred Klein nagyon sajnálta, hogy szétment a hattagú Omega, és a kelet-német rádióban felvettek párat az 1970-es Éjszakai országút dalaiból is. Vicces, hogy a precíz németek közönségloopokat tettek az Élő Omega dalainak ottani stúdiófelvételeire. Annyira belelkesedtek, hogy az itthon még Lauxékkal készített Utazás a szürke folyón című 1970-es Molnár szerzemény 1972-ben Debreczenivel felvett berlini stúdióváltozatára is közönségzajt tettek.

Az Omega 1972-ben. Állnak (balról) Molnár György, Debreczeni Ferenc, Kóbor János. Guggolnak: Mihály Tamás, Benkő László. Fotó: Hendrey Tibor

A Szex-apó lemaradása vagy éppen „letiltása” körüli dolgokról mit gondolsz?

Azok a legendák, hogy cenzúrázták volna a lemezt, utólagos kreálmányok. A 200 évvel történetéről már szóltunk. Szerintem egyszerűen nem fért rá a lemezre. És nem véletlen, hogy az Omega szépen elfelejtkezett róla, mert elég felejthető szám.

Igen, lehet, hogy nem fért rá, hiszen a lemez majdnem 48 perces.

Pontosan. És gondolj bele, hogy mi maradhatott volna le arról a lemezről a már kiadott szám meg a leggyengébb dal helyett? Az Eltakart világ, vagy a Törékeny lendület? A Szex-apó egyébként tematikailag is kilógott a lemezből.

Vannak emlékeid arról, hogy mit jelentett ez a lemez 1972-ben?

Mindenki nagyon várta a lemezt. Emlékszem, volt egy rádióműsor, melynek címe Találkozás a stúdióban volt. Abban mondta Benkő Laci, hogy tíz nap múlva a boltokban lesz a nagylemez. Erre a műsorvezető Antal Imre azt válaszolta, hogy azt már guggolva is kibírjuk. Ahogy már említettem, én személy szerint jobban vártam, mint az első LGT-lemezt. És az Élő Omegát vitték az emberek, mint a cukrot. 1971-ben még nem akart lemezt csinálni a Lemezgyár az Omegával, és láss csodát, 1973 elejére a nagy nehezen létrejött Omega-album érdemelte ki a legtöbb példányért járó Pepita Oroszlánt. Az Illést, és az új sztárzenekart, az LGT-t megelőzve.

Nem véletlen, hogy a lemez több újrakiadást is megélt…

Igen, egyáltalán nem. A Lemezgyár nem adott ki véletlenül semmit sem. Az Élő Omegát a hetvenes évek végéig keresték az emberek. Az eredeti alutok szerintem nagyon nagy ötlet volt, akármilyen okok miatt is döntöttek mellette. Fém, mint a zene, de nem kellemetlenül kemény hatású, és misztikus, ahogy rá van nyomva a zenekar képe. Később aztán kiadták a lemezt újra papírtokban is, sőt, 1976-ban is nyomtak belőle egy jókora szériát. Új volt a vágás is, és nem szólt olyan jól, mint az 1972-es.

Kijött a huszonöt éves jubileumra is, 1987-ben.

Igen, de az sajnos már nem az eredeti változat. Akkor újramasterolták az anyagot. Annak alapán, amit csináltak vele, az lehetett a céljuk, hogy még inkább koncertfelvételnek tűnjék. Attól a zengetéstől, amit rátettek, szerintem élvezhetetetlenné vált a hangzás.

Szerintem is tévedtek.

Mindenképpen. Mint ahogy – fogalmazzunk nagyon finoman – tévedtek 1998-ban is, amikor 200 évvel az utolsó háború után címmel kiadták az eredeti, közönségloopoktól mentes anyagot utólagos rájátszásokkal, CD-n. Az eredeti tematikus sorrendet is megerőszakolva! Ez teljes tragédia… Azzal az otrombán alkalmazott plusz hangszereléssel, amit akkor csináltak, teljesen tönkrették a zenét és az érzésvilágot is, ami az eredetit szeretnivalóvá tette. Hallgasd meg, hogy Molnár egyedül milyen finom erővel és minden erőlködés nélkül kezdi az Omegautót az 1972-es kiadáson. És azután hasonlítsd össze azzal az utólag, ki tudja, ki által rájátszott agresszív plusz gitárral. Ami, az eredeti iránt érzett alázat teljes hiányáról tanúskodik. A lemez minden számát tönkretették az ehhez hasonló rájátszásokkal.

Kár, hogy az Omega ezt megcsinálta a rajongóival, mert mást érdemeltek volna.

Mindenesetre, akinek jó minőségű példánya van az eredeti, 1972-es kiadásból, az nagy kincs tulajdonosa. Én nemrég Németországból vettem egy korabeli NDK-exportra készített darabot. Libabőrös leszek attól, ahogy ezen megszólal a friss, erős Omega. És eljátssza azt, amit ‒ ekkor még a külföldi minták másolásától maximálisan mentesen ‒ Budapesten, a próbateremben magában kitalált, és magával ragadó tartalommal és formával kidolgozott. Amilyen nagyszerű rajta külön-külön is minden tag a saját szerepében, ugyanolyan az Omega is. Friss, magabiztos, egységes, és tettre kész zenekar.

Szerző: Majnik László

Nyitókép: Hendrey Tibor

A blog az NKA Hangfoglaló Program támogatásával készült.