„…elegem van a sablonokból, F-dúr, d-moll, g-moll, C-hetes estéről estére, míg egy napon kiborotválnak, bekölniznek s papírvirággal a hasadon a konyhaasztalra terítenek…” – írja Kitömött madár című regényében, avagy életdokumentumában (?) Domonkos István, akivel képzeletben akár ma is összekönyökölhetünk, mondjuk az ugyancsak képzeletbéli Nagy Napló Bár kocsmapultján.

Presser Gáborból csak egy van. Ha fellép, az a zene piros betűs ünnepe. Ezt a koncertet szerzői estként gondolta ki több mint két éve. Először 2020. május 8‒9., aztán 2021. január 4‒5‒6. volt a dátum, végül 2022. március 12‒13-án valósulhatott meg. Két nap alatt három zsúfolt teltház a Budapesti Kongresszusi Központban.

A Bergendy együttes első, saját dalokat tartalmazó albuma csak az 1972-es tavaszi hanglemezpiacon láthatott napvilágot. A dalok felvételei a Rottenbiller utcában már 1971. május 20-a és július 21-e között elkészültek, de a Hanglemezgyár a banda saját dalai előtt – különféle okokból – még kiadott egy, a kor legmenőbb (?) slágereit tartalmazó válogatásalbumot (Beat ablak) a Bergendy előadásában.

A mából visszanézve hiába tűnik elképesztően szélesnek a magyar formációk – a Sankó zenekartól az Atlantisig, a Bergendytől a Scampolóig ‒ repertoárja, a hatvanas, hetvenes évek józsefvárosi utcáinak csibészei inkább a Rolling Stones vagy éppen a Spencer Davies Group iránt lelkesedtek. Ez az írás azonban nem pusztán Pötyinek és társainak a zenei ízlését, és a rockzenéhez való affinitását hivatott bemutatni, hanem megemlékezik az első vérbeli nyolcadik kerületi progresszív zenekarról is.

Ha a beatkorszak felhajtóerejétől sodrásba hozott, majd annak örvényében elmerülő, farvizén komótosan tempózó vagy levegőért kapkodó, esetleg folyamatosan a fősodorban kapálózó művészekre gondolok, „Igazi Vész”, avagy nem csappanó flow-val rendelkező rangidős könnyűzenész csak ritkán bukik fel.

A „Nem az ágyban végzem, hajt a vérem” című, a beatzene és a szocialista alvilág kapcsolatait feszegető témával indul a Volt egyszer egy beatkorszak ingyenes előadássorozata március 16-án a Kossuth Klubban. Júniusig hat alkalommal várják a magyar könnyűzene múltjának kevésbé ismert részletei iránt érdeklődőket a beatkorszak-blog szerzői.

Rég vártam ennyire új könyvet a magyar rockzene témakörében, mint ezt a kötetet. Amikor megkaptam a szerzőtől a dohányfüstben pácolt próbanyomatot, megszűnt a külvilág, míg a lapok végére nem értem. Rengeteg munka préselődött a több mint 350 oldalra.

Lassan érik átmeneti kabátot húznom, a Cseh Tamás-féle rajtam maradt télikabát után, bár még jócskán a gyilkos szándékú télben sietek valahová (általában szigorúan A-ból B-e, a céltalan bolyongást mellőzve), a betontöredezett utcákon. Az elvétve, jobbára elnéptelenedett söntésekben fölhajtott unikumok utóízében mégis ott érzem mindazt az aromát és spirituszt ‒ már kevésbé kapatos, de még mindig keserű félmosolyra húzódó ingerenciát ‒, ami a lézengő, romantikus ritterség löketét adhatná; s ami az egykori (Trunkos András grundolta) Átmeneti kabát énekes-gitárosának költői delejezőképességét, zenei gesztusait-gusztusait is mind a mai napig megízesíti.

Várszegi Éva zenei neveltetését és pályáját alapvetően meghatározta a Magyar Rádió Gyermekkórusa. Az 1972-es Ki Mit Tud?-on feltűnt Mikrolied vokáltrió tagjaként rengeteget énekelt bel- és külföldön is. 1975 végén csatlakozott a Cini és Tinik formációhoz, ezt követően pedig Volán-Mikrolied zenekarban folytatta a pályafutását, a hetvenes évek legvégén pedig a Juventus együtteshez csatlakozott. A vele készült interjúnkban arra is válaszolt, hogy miért nem álmodott még nagyobb popzenei karrierről, és fény derül arra is, miért a technikusoktól tudta meg a zenekara ügyes-bajos dolgait.

Presser Gábor önéletrajzi könyvének 2020-ben megjelent első kötete igen magasra tette a lécet. Tartottam tőle egy kicsit, hogy a már akkor megígért folytatásra esetleg kifogyhat a muníció, de megnyugtatok mindenkit, az ezúttal is kiváló történetek tartják a színvonalat.