Frenreisz Károly, Tátrai Tibor, Papp Tamás

Az első benyomások nagyon fontosak, szinte egy életre meghatározóak. Igaz ugyan, hogy hazánkban a kislemezkultúra nem volt olyan jelentős, mint a világ más részén, sok előadó és együttes pályafutásában mégis mérföldkőnek számított az első barázdákba préselt anyag, még akkor is, ha csak kislemezen, 45-ös fordulaton történt. Sorozatunkban magyar zenekarok bemutatkozó kislemezeiből szemezget Rozsonits Tamás.

Az 1979-es év nagy magyar rockzenekari átalakulási hullámát a Skorpió indította el. Frenreisz Károly, a legtekintélyesebb, legtapasztaltabb és legtehetségesebb első generációs rockzenészeink oszlopa merészet húzott: régi vágyát teljesítve csatasorba állította hazánk egyik legtehetségesebb gitárvirtuózát, Tátrai Tibort, aki épp elhagyta a Generált. Dobosnak régi Metrós kollégáját, Brunner Győzőt szemelte ki, de Tátrai lebeszélte: „Az volt a véleményem, hogy öreg csibészeknek elegen vagyunk mi ketten, mondtam, hogy ide valami fiatal gyerek kell, aki csapdossa, üti-vágja, vigyorog és nem okoskodik. Karesz szólt, hogy van itt az Illés együttesben egy vidám fiatal, nézzük meg. Nagyon jól szögelt a Tyotyesz, dumáltunk vele és már jött is.” (forrás: a szerző interjúja Tátrai Tiborral) Valójában Papp Tamás nem közvetlenül az Új Illésből érkezett az Új Skorpióba, a kettő között rövid ideig a Korál dobosaként a nevéhez fűződik egy kislemez is, amelynek egyik dalában dobszóló (!) hallható (Ne állj meg soha).

A blogunkban korábban bemutatott Panta Rhei pályafutásához képest valamivel szerencsésebben alakult az 1975-ben Szegedről startoló East története: a hetvenes-nyolcvanas évek fordulójának talán legjelentősebb hazai jazz-rock/szimfonikus rockegyüttese ugyan szintén számos irányváltást megélt, de más, hasonló zenét játszó formációkkal ellentétben legalább folyamatosan jelentethetett meg nagylemezeket.

Major János, Kainráth György, Molnár Miklós, Bánk Sándor

A Beton zenekar jó pár érdekes dologgal írta be magát a magyar rocktörténelembe. Az együttes alapítása az ősködbe vész. A később csatlakozott tagoktól annyi tudható, hogy a zenekar nevét Molnár László találta ki. 1971-ben már Vadas András énekes, Major János gitáros, Bánk Sándor basszusgitáros, Kainráth György dobos és Molnár László billentyűs alkották a Betont.

Az első benyomások nagyon fontosak, szinte egy életre meghatározóak. Igaz ugyan, hogy hazánkban a kislemezkultúra nem volt olyan jelentős, mint a világ más részén, sok előadó és együttes pályafutásában mégis mérföldkőnek számított az első barázdákba préselt anyag, még akkor is, ha csak kislemezen, 45-ös fordulaton történt. Sorozatunkban magyar zenekarok bemutatkozó kislemezeiből szemezget Rozsonits Tamás.

A nyolcéves fennállása idején mindössze két nagylemezt publikáló debreceni Panta Rhei a rendszerváltozás előtti magyar poptörténelem egyik nagy talánya: az Emerson, Lake & Palmer nyomvonalán indult, letiltott Bartók-átirataival elhíresült zenekar ugyanis rádiós és hanglemezgyári nyomásra a legkülönbözőbb zenei stílusokban próbálta ki magát. A diszkótól a sanzonon át a jazzig terjedt a skála, Ács Enikővel még Weöres Sándor-feldolgozásokat is előadtak, miközben messze a legnagyobb sikereket az 1983-as, több mint százezer példányban eladott elektronikus zenei LP-jével (p.r.computer) aratták. De mire ez a korong a boltokba került, a Panta Rhei voltaképpen már nem létezett.

Május 8-án lett volna hetvenéves, de már tíz éve nincs köztünk minden idők egyik legemblematikusabb magyar zenészegyénisége, Orszáczky Miklós, akit Jackie néven ismer mindenki. Ma is tisztelettel és szeretettel emlegeti minden magyar zenész, holott életének jelentősebb részét Ausztráliában töltötte. Novák Emil filmrendező-operatőr, Jackie közeli jó barátja egy gyönyörű, hetvenkét oldalas textilkötésű, LP méretű, 12 CD-t tartalmazó könyvvel tiszteleg a zenészlegenda emléke előtt. A család jóváhagyásával és segítségével kutatott Jackie hagyatékában, és az ott talált anyagot szerkesztette kötetté. A könyv előkészítési munkálataiban és a kiadásban Tolmácsi János, a Kultúrbarlang tulajdonosa volt a segítségére.

Gesler György táncművész, koreográfus, kritikus a hazai balett kiemelkedő egyénisége 1943-ban, a háború alatt született Budapesten. Nyolcéves korában, huszonhatezer jelentkező közül mindössze őt és huszonkét társát vették fel az Állami Balettintézetbe, ahol 1961-ben érettségizett, majd az Operaház táncosa lett. Részt vett az Illés-show, a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról és számos más zenés színpadi mű megvalósításában. Az Operaház és a kaposvári Csíky Gergely Színház munkatársa volt. Éveken keresztül jelentek meg rendszeresen publikációi, elsősorban kritikái a Zene-zene-tánc szakfolyóiratban, de televíziós riporterként is őrzi munkáját egy dokumentumfilm, amit Youri Vamossal készített. Napjainkban felváltva Budapesten és Marbellán él, de a hazai kulturális élet eseményeit folyamatosan figyelemmel kíséri.

Rozsonits Tamás:
Azt mondják [...], hogy Magyarország volt a legvidámabb barakk, viszont az elmondásod alapján Lengyelországban és az NDK-ban is volt arra fizetőképes kereslet és igény, hogy bárokban színvonalas műsorokat nézzenek az ottaniak. Hogyan láttad ezt?

Gesler György:
Eltérő kultúrával rendelkeztek a lengyelek és a kelet-németek is. Előbbiek sokkal nyitottabbak voltak, ott láttam az összes amerikai filmet, amit Magyarországra nem hoztak be. Lengyelország a divat területén is előbbre tartott akkoriban. Szerintem náluk abban az időben szabadabb élet volt, mint nálunk. Az NDK viszont egy falanszter-ország volt. Onnan valahová eljutni a lehetetlenség határát súrolta. A mi szemünkben igazi diktatúrának látszott, ám érdekes módon az ott élők elfogadták ezt. Ez a német fegyelmezettségből fakadt szerintem. Nem lázadoztak, még a lelkükben sem. A legjobb barátom, Pöstyéni Emőke a berlini televízióban éppen azt csinálta, amit én itthon, csak sokkal nagyobbak voltak a lehetőségei, mert több pénzből gazdálkodott. Voltak olyan műsorai akkoriban, amit a nyugat-németek is néztek, másrészt volt egy harminc tagú társulata, ami nekem soha nem adatott meg. Mármint a saját társulat. Az NDK-ban működött a Fernsehbalett, aminek Emőke 1990-től az igazgatója lett, ott megvoltak erre a műsorok és megérte fenntartani a társulatot. Egyszer én is vendégszerepeltem náluk, abban a műsorban a Boney M is fellépett. Az NDK nagyon figyelt arra, hogy szórakoztatást nyújtsanak a népnek. A Slágerszerviz című műsorban hat lánnyal szerepeltünk, a lányok nem voltak állandóak, hanem akik éppen ráértek. Egyszer a Slágerszerviz számára felvettünk egy műsort a reptéren. Fotóztak közben és a Rádióújság címlapján megjelent fényképen a hat lányból az egyik éppen más felé lépett, mint a többiek. Lehet, hogy a próbán lőtték a képet, mindenesetre az került címlapra. Vitray Tamás éppen készített egy interjút velem, azt hittem, valami kedves kérdéssel nyit, de nem: azzal indított, hogy mivel magyarázom ezt a fotót? Nagyon zavarba jöttem, de valahogy kijöttem a helyzetből, ő meg elkönyvelte ezt magában sikerélményként…

Szalay András, Hobo, Béke Csaba, Szalay Sándor

Az 1974 őszén debreceni egyetemistákból alakult Panta Rhei a magyar progresszív rockzene egyik legfontosabb zenekara, a hetvenes évek második felében folytatták azt a hagyományt, amit korábban a Syrius, a Mini és a Theatrum rájuk hagyott. Saját dalaik mellett klasszikus művek feldolgozásai is a repertoárjukra kerültek, sőt Bartók-átirataikat stúdióban is rögzítették. De csakúgy, mint pár évvel korábban a Mini esetében, a Panta Rheinek is megtiltotta Bartók Béla örököse a felvételek megjelentetését.

Szabó Lajos, Balla Lajos, Varga László, Pataki László, Szendrődi Zsolt

A Liversing a magyar beatkorszak egyik legendás együttese, és talán Budapest, de mindenképpen Óbuda legjobb zenekara volt a hatvanas évek közepén. Elődje, a Shouters 1963-ban alakult, tagjai Varga László (basszusgitár), Túry Árpád (ének), Szendrődi Zsolt (gitár) és Homonnay Zsombor dobos voltak, akik később a Liversing tagjai lettek, és csatlakozott hozzájuk ritmusgitárosként Szabó Lajos. Szabó Lajos a zenekari tagsága mellett azzal is nevet vívott ki magának, hogy Budapesten ő készítette a Gibson gitárok eredetihez leginkább hasonlító másolataitnak. Rövid időn belül Túryt és Varga Lászlót kirúgták, és Pintér Dénes lett az énekes. A Shouters már játszott a későbbi nagy sikerek helyszínén, Óbudán, a Lajos utcában és az Ady Endre Kultúrházban.