Mi a fenét keresek én itt, tök egyedül? Az osztálytársaim feltüzeltek, hogy mekkora buli lesz a Hajógyári-szigeten, aztán egyik sem jött el. Pedig ők a nagy fekete bárányosok. Na mindegy, próbálom jól érezni magam, előremegyek pogózni, ha vége lesz a Bizottság-koncertnek, és eloszlanak onnan a bölcsészek.

1980 őszén még nem voltam tizenkét éves, de bemelegítésképpen a csolnoki kisvendéglő zenegépébe hanyagul bedobtam egy bélást. Életem első koncertjére készültünk – Dinamitra. „Ruhám foltos, ingem majdnem térdig ér” ‒ sokan éreztük akkoriban magunkénak ezeket a veretes sorokat. Bizony kétforintossal működtek a kislemezes jukeboxok. Innen a P. Mobil örökbecsűjének címe is.

„Minden tegnap volt, minden megtörtént”

Utálkozva törlöm a fűbe a tenyerem, de így is gépzsíros marad. A szakik miatt kenik a kerítésre a zsírt, akik itt hordják be a piát, amitől a délutáni és éjszakai váltás fátyolosra issza magát. Muszáj volt kiszöknöm, hiába mentem volna a mesterhez, hogy Tudja főnök, rockfesztivál van, lenne szíves esetleg... Elvégre utál, folyamatosan piszkál a hosszú hajam miatt. Hétfőn meg majd üvölt, hogy némotivát, meg, hogy zecselászutö... De nem érdekel! Évente egy fesztivál, ha akad, ezért azt nem hagyhatom ki!

Most azt húzd Gazsi, hogy egyszer falun, biciklipedált tapostam én! ‒ a másnapos ráivás harmadik Bloody Mary-je közben két barátommal, Luival és Danival elfelejtettük, hogy a kis Budafoki úti kávéházban nem működik cigányzenekar, úgyhogy zenei kíséret híján a capella kezdtünk bele a Cseh Tamás nótába a pultnál egyensúlyozva, a helyiségben tartózkodó műegyetemisták pedig furcsán néztek ordító triumvirátusunkra.

1983-at írunk. A létező (?) szocializmus hanyatlásának, az egypártrendszer fokozatos korrodálásának, a Béketábornak nevezett speciálisan közép-kelet európai kényszer-képződmény szükségszerű felmorzsolódásának időszaka ez. Még nem a reformista Gorbacsov főtitkár trónol a Szovjetunió élén, és az átlagmagyarnak meg sem fordul a fejében, hogy politikai értelemben valamikor itt bármi megváltozhat, főleg a szélirány.

Az utolsó vonattal érkeztem Albertirsára. Csapatba verődve indultunk az éjszakában az ország közepe felé. Kettesével trappoltunk az országút mellett, mint az úttörők. Senki nem mondta, magától alakult így. Egy fiúval mentem, aki Cimbiként mutatkozott be, és mint kiderült, rutinos csavargónak számított. Zseblámpája is akadt, ami nélkül a dorkónkig se láttunk volna.

Álljon ez emlékül bátyámnak, Öcsinek ‒ akivel életem első koncertjén voltam Balatonszemesen, egy Gemini-bulin. Ezt a levelet tizenöt éves koromban írtam egy barátnőmnek, aki nemrég visszaküldte nekem. Most bárki elolvashatja, mi történt 1970 nyarán, a Balatonon.

A GrundRecords jóvoltából 2022 nyarán jelent meg egy CD, amelyen az Omega kislemezeinek digitálisan felújított felvételei találhatók. Köztük annak az 1966-ban és 1967-ben napvilágot látott négy SP-nek a hanganyaga, amelyeken a zenekar külföldi slágereket adott elő. Ezen a nyolc felvételen Benkő, Laux és Kóbor mellett Kovacsics András pengette a gitárt, Varsányi István volt a basszusgitáros és Wittek Mária, valamint Somló Tamás énekelt.

Az „a” betű nem elütés! Pank, nem pedig punk, mert azt pánknak kell ejteni. Mi pedig pankok voltunk akkoriban. De némi előzmény is álljon itt, ami segít rávilágítani, miért is volt nagy szám a Totál ’85 fesztivál.

Olyan volt, mint az első csók. Messze nem tökéletes, de rólunk szólt, és megismételhetetlen volt, hiszen az első mindenből ilyen. Régóta álmodoztunk róla, elképzeltük milyen lehet. Végül beteljesült! Kóstoló volt egy olyan életérzésből, amiről csak külföldről beszivárgó hírek suttogtak nekünk valamit. Messze nem volt tökéletes, minden tekintetben messze állt Woodstocktól, de a miénk volt, rólunk szólt.