Dékány Sarolta a Rádió Tánczenei Stúdiójában kezdett énekelni, és karrierjének beindulásában jelentős szerepet játszottak a táncdalfesztiválok. A korszak legnépszerűbb előadóinak egyikeként rengeteget turnézott bel- és külföldön is. A vele készült interjúnkban végigvettük a legkedvesebb dalait és elárulta nekünk a Máté Péterrel előadott duett kulisszatitkait is.

A Mindenki! ‒ koncertek, történetek a beat és a rock aranykorából címmel, a Cser Kiadó gondozásában február közepén megjelenő könyv a hatvanas, a hetvenes és a nyolcvanas évek hazai koncertjeinek világába kalauzolja az olvasót. A rajongók és az előadók visszaemlékezései alapján készült, a korszak könnyűzenéjét jobbnál jobb sztorikkal és gazdag képanyaggal bemutató kötet ide kattintva előrendelhető.

A hetvenes évektől a folkzene közkedveltté vált Romániában mindenfelé, ez pedig azt jelentette, hogy a szerzemé­nye­ket egy szál akusztikus gitárral adták elő. Ezek lehettek versfeldolgozások, amatőr dalszerzők művei, viszont a szövegek tartalmát a szocialista ideológiához kellett igazítani, így többnyire hazafias és szerelmi témák kerülhettek a publikum elé.

A Bee Gees-t manapság a nyálas diszkódaloka ontó együttesek közé szokás sorolni, mely tévedésnek mindössze az az oka, hogy a Gibb-fivérek első, 1967 és 1973 között tartó sikerkorszaka a múlt ködébe veszett. Azok között, akik a hatvanas évek végén kedvelték a popzenét nyilván sokan emlékeznek nagyobbnál-nagyobb slágereikre, de a későbbi generációk zenerajongói, esetleg lemezgyűjtői már csak 1975-től, a Main Course című albumtól datálják az együttes létezését.

A pult beszögellésénél vetette meg a hátát, tehát nem a falnál, éppen szemben állva mindenkivel, miközben a javukat akarta, s nyakában egy gitárral lázasan gondolkodott, hogy mi illik most ide. A körmendi Bástya Presszó – vagy, ahogy a helyiek nevezték a Bastille – csurig, pedig senki nem mondta, hogy itt lesz Cseh Tamás, bár sejteni lehetett, a közeli Kőszegen koncertezett aznap és ilyenkor mindig felhőket kavar, viharos szelet, s jönnek vele az övéi, mint egy hógörgeteg. A hívei, a katonái, a tisztjei, az egyszerű bakák és a fehér babák.

Az első 50 év… az egyik legfurább életrajzi könyv a magyar rockzene történetéből. A pár híján kétszáz oldalas kötetnek ugyanis csak az első negyedében beszél magáról a főhős. Ezt követően a pályatársakkal, illetve a többé vagy kevésbé hozzá kapcsolódó visszaemlékezőkkel készült interjúk gyűjteményét olvashatjuk, melyekben Takáts Tamást csak nyomokban tartalmazó sztorik szerepelnek.

„Előzetes tervek szerint augusztus 26-án, kedden délután, rockfesztivált rendeznek Körmenden, három élvonalbeli együttes fellépésével. A Beatrice, a Hobo Blues Band, valamint a P. Mobil szerepel egy csapatban” ‒ adta hírül a Vas Népe 1980. augusztus 10-i száma. Hogy óvatosan dobolták az esemény hírét, azt jól szemlélteti, hogy a szűkszavú tájékoztató a „Nyolcvanöt tenyésznyulat telepített a Vend vidéki Szakszövetkezet Orfaluba” és az „Elvirágzott a szelíd gesztenye” kezdetű, hasonlóan közérdekűnek mondható információmorzsák közé szorult a lap utolsó oldalán. Az mindenesetre biztos volt már, hogy három nappal a Hajógyári-szigeten adott gigabuli után annak három szereplője Vas megyébe látogat.

Hérakleitosz, az ókori természetfilozófia epheszoszi bölcse szerint minden folyik. Ez azt jelenti, hogy folyamatos átváltozásban leledzik a világ, ráadásul az őselemek állandó körforgása közepette: az örökké élő tűz fellobban, majd kialszik, légbe oszlik, földi hamuvá omlik; a folyam pedig tovairamlik: mikor belelépünk, már nem ugyanaz, mint egy pillanattal azelőtt volt – létezésünk ezért nem viszonylagos jelenlétünkön, mindinkább ébrenlétünkön múlhat.

„A lányok néha felszóltak, hogy harmadszor is a Venust akarják hallani. Az énekesnőt állítólag Mariskának hívták, az együttest meg talán Shocking Blue-nak” ‒ olvassuk Kontra Ferenc Tankon jön a rend című novellájában, ez pedig azt sejteti, hogy a világhírnévre szert tett holland banda legnagyobb slágere rendszeresen pörgött a vajdasági házibulikon is. Az alábbiakban az első magyar származású, nemzetközileg is sikeres rockénekesnő történetét tekintjük át, vagyis annak járunk utána, hogy ki is volt ez a szomorú szemű, fekete frufrus, szögletes mozgású, a hollandok által Máriszka Fíriszként emlegetett titokzatos és szinte szótlan díva.

„Hateha!” – szoktuk köszönteni egymást Makovecz Imre saját szabadalmú rigmusával (az utóbbi időben szorosabbra fűzött, generációkon átívelő kortársi-kortytársi szálakat gombolyítva) Kiss Ferenccel, akit idén megjelent Kötelékek című, sajátos ízű memoárkötete alapján most már nyugodtan nevezhetek népi hős(öm)nek!