Lassan érik átmeneti kabátot húznom, a Cseh Tamás-féle rajtam maradt télikabát után, bár még jócskán a gyilkos szándékú télben sietek valahová (általában szigorúan A-ból B-e, a céltalan bolyongást mellőzve), a betontöredezett utcákon. Az elvétve, jobbára elnéptelenedett söntésekben fölhajtott unikumok utóízében mégis ott érzem mindazt az aromát és spirituszt ‒ már kevésbé kapatos, de még mindig keserű félmosolyra húzódó ingerenciát ‒, ami a lézengő, romantikus ritterség löketét adhatná; s ami az egykori (Trunkos András grundolta) Átmeneti kabát énekes-gitárosának költői delejezőképességét, zenei gesztusait-gusztusait is mind a mai napig megízesíti.

Várszegi Éva zenei neveltetését és pályáját alapvetően meghatározta a Magyar Rádió Gyermekkórusa. Az 1972-es Ki Mit Tud?-on feltűnt Mikrolied vokáltrió tagjaként rengeteget énekelt bel- és külföldön is. 1975 végén csatlakozott a Cini és Tinik formációhoz, ezt követően pedig Volán-Mikrolied zenekarban folytatta a pályafutását, a hetvenes évek legvégén pedig a Juventus együtteshez csatlakozott. A vele készült interjúnkban arra is válaszolt, hogy miért nem álmodott még nagyobb popzenei karrierről, és fény derül arra is, miért a technikusoktól tudta meg a zenekara ügyes-bajos dolgait.

Presser Gábor önéletrajzi könyvének 2020-ben megjelent első kötete igen magasra tette a lécet. Tartottam tőle egy kicsit, hogy a már akkor megígért folytatásra esetleg kifogyhat a muníció, de megnyugtatok mindenkit, az ezúttal is kiváló történetek tartják a színvonalat.

Ha a mindenkori rockzene kasztosodásának elemzésébe kezdünk az angolszász világtól a közép-kelet-európai térségig, a héroszok szféráin, illetőleg a marketizált sztárkultusz szereplőin innen talán ideje figyelmet szentelnünk azoknak a már veteránkorba lépő tarka eminenciásoknak is, akik a háttérben, esetleg a backstage-ben meghúzódva, ugyanakkor a lokális legendáriumok organizátoraiként, emblematikus figuráiként ugyanúgy szerves részét képezik a beatkorszak archivált-reprezentált hagyatékának.

1969-ben a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat tervbe vette, hogy készít egy-egy nagylemezt a legnépszerűbb beatzenekarok után Magyarország négy közkedvelt énekesnőjével is. Elsőként Koncz Zsuzsa Volt egyszer egy lány című nagylemeze került a boltok polcaira, majd Harangozó Teréz Bim-Bam és Zalatnay Sarolta Ha fiú lehetnék című albuma is megjelent. Kovács Kati Suttogva és kiabálva című dalgyűjteménye csak negyedikként, 1970-ben láthatott napvilágot.

Dabasi Péter pesti, Beatles-t gitározgató műszaki főiskolásként csöppent a protest songokat előadó Monszun együttesbe, ezután pedig az újbalos ideológiák mentén szerveződő Orfeo, majd a versmegzenésítéseket játszó Kaláka, majd később a táncházmozgalom örvén alakult Vízöntő tagja lett, hogy aztán a rendkívül fluktuáló összetételű, külföldi karriert is építő Kolindában találja meg igazán azt a szerencsés csillagállást. A vele készült interjúban a legfontosabb hatásokról, illetve a zenekarokon belüli harmóniáról is kérdeztük.

Amióta esz(mélet)emet tudom, azt hiszem, ösztönösen betartottam a csavargók tízparancsolatát, sőt, talán József Attila Tanítások című versciklusának követhetetlennek tetsző szelíd intelmeit is; legalábbis idejekorán igyekeztem a hobók, senkifiak, hontalanok, naplopók, viharlovasok és a távol falujába ballagó üvegöntők csatakos nyomába eredni – még mielőtt Földes László Hobo 1999-es albuma állandó viszonyítási pontja lett volna a magyar ugaron való poroszkálásomnak... Ezzel a lemezzel zenei utazólevelem a határokon túlra is elkalauzolhatott, térben és időben egyaránt, az aktuális szélességi-hosszúsági foktól függetlenül. Hiszen a (minket álmodó?) Isten már akkor itt áll a hátunk mögött, mielőtt megkerülnénk érte a világot…

Dékány Sarolta a Rádió Tánczenei Stúdiójában kezdett énekelni, és karrierjének beindulásában jelentős szerepet játszottak a táncdalfesztiválok. A korszak legnépszerűbb előadóinak egyikeként rengeteget turnézott bel- és külföldön is. A vele készült interjúnkban végigvettük a legkedvesebb dalait és elárulta nekünk a Máté Péterrel előadott duett kulisszatitkait is.

A Mindenki! ‒ koncertek, történetek a beat és a rock aranykorából címmel, a Cser Kiadó gondozásában február közepén megjelenő könyv a hatvanas, a hetvenes és a nyolcvanas évek hazai koncertjeinek világába kalauzolja az olvasót. A rajongók és az előadók visszaemlékezései alapján készült, a korszak könnyűzenéjét jobbnál jobb sztorikkal és gazdag képanyaggal bemutató kötet ide kattintva előrendelhető.

A hetvenes évektől a folkzene közkedveltté vált Romániában mindenfelé, ez pedig azt jelentette, hogy a szerzemé­nye­ket egy szál akusztikus gitárral adták elő. Ezek lehettek versfeldolgozások, amatőr dalszerzők művei, viszont a szövegek tartalmát a szocialista ideológiához kellett igazítani, így többnyire hazafias és szerelmi témák kerülhettek a publikum elé.