Volt egyszer egy beatkorszak

„Te még mindig szerethetsz” ‒ Ötven éve rögzítették Kovács Kati Autogram helyett című nagylemezét

2022. február 20. - beatkorSzaki

fortepan_190442.jpg
1969-ben a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat tervbe vette, hogy készít egy-egy nagylemezt a legnépszerűbb beatzenekarok után Magyarország négy közkedvelt énekesnőjével is. Elsőként Koncz Zsuzsa Volt egyszer egy lány című nagylemeze került a boltok polcaira, majd Harangozó Teréz Bim-Bam és Zalatnay Sarolta Ha fiú lehetnék című albuma is megjelent. Kovács Kati Suttogva és kiabálva című dalgyűjteménye csak negyedikként, 1970-ben láthatott napvilágot.

Kati első albumára – csakúgy, mint a versenytársak debütáló lemezeire – az „eklektikus” jelző illik a legjobban, de összességében kerek nagylemezként tekinthetünk a tizennégy dalra. A Most kéne abbahagyni című, hatalmas sláger mellett akadnak a barázdák között egyéb remek felvételek is. Például a Metróval felvett Legjobb volna elfeledni téged és a Rézmozsár, vagy néhány soulos hangvételű dal, mint a Bolondos álom, az Ugyanúgy, mint más és a Milyen ijedős lány.

A Suttogva és kiabálva még a beatkorszak lemeze és megjelenése nagyon sokat használt Kovács Kati – már amúgy is – óriási népszerűségének. Az énekesnő rengeteget koncertezett, férjével, Koncz Tiborral közösen bejárták az országot, az előadásokon Kati mindenkit elkápráztatott a hangjával, igaz, leginkább olyan dalokat adott elő, amilyeneket a közönség hallani szeretett volna…

Az a fordulat, ami Kovács Katit a rockénekesnők közé emelte, 1972 januárjában következett be, amikor stúdióba vonult a Tolcsvayék és a Trióval, hogy elkészítse második nagylemezét.

Hogyan lehetséges, hogy Kati Tolcsvayékkal közösen dolgozhatott? Álljanak itt Tolcsvay László szavai:

„Koncz Tibor, Kati akkori férje és dalszerzője nagyon kedvelt minket. Bármit eljátszottunk, amit írt, pedig ezek a dalok nem voltak épp a mi stílusunkba illőek, hogy úgy mondjam. Emiatt történhetett az is, hogy Kati Autogram helyett című nagylemezének dalait végül mi kísértük, a Tolcsvayék és a Trió.”

A nagylemez a Sose fog el a félelemmel, Koncz Tibor és S. Nagy István meglepően rockos dalával indul. A Sose fog el a félelem Móricz Mihály karcos, wah-pedálos gitárriffjére épül, melyhez csatlakozik Németh Oszkár és Czipó Tibor, a ritmusszekció. Balról szól a Hammond-orgona, melyen minden bizonnyal Koncz Tibor játszik. Középről hallható Kovács Kati zseniális, kétszólamú, némileg bluesos éneke. Elhangzik egy zongoraszóló is, ami félig komoly, félig vicces, úgy hat, mintha a felvételkor lelassították volna a magnót, hogy eredeti sebességgel lejátszva gyorsabbnak tűnjön a szóló.

Az Át a nagy folyón című, ringatózó balladát Leslie-szekrényen keresztül felvett zongora kíséri, amelyet a refrénben csembaló egészít ki. Nagyon szép a vonósok hangszerelése és ötletes az utolsó bridge alatti pontozott dob-basszus együttjáték is.

Kovács Kati kiválóan énekli el ezt a klasszikus szerkesztésű darabot, ami jól passzol táncdalénekesnői életművébe... De azért mégis egy kicsit több már attól. Érdekesség, hogy a dal szövegét nem S. Nagy István, hanem Sztevanovity Dusán írta.

A Kétlábú zongora humoros helykitöltő, mindössze Tolcsvayék képesek megmenteni a dalt a teljes csődtől. Úgy ritmizálnak az akusztikus gitárokon, mintha bendzsón játszanának, de a legizgalmasabb pillanatok Tolcsvay László szájharmonika játékához köthetők. A számban minduntalan felbukkanó „felgyorsított magnószalag” effekt 1972-ben különleges stúdió-trükknek számított, manapság már nehéz mit kezdeni vele.

Ismét felemelő pillanat viszont a Légy szerelmes című szám, amely Tolcsvay László és Tolcsvay Béla szerzeménye. Egyszerű, kerek kompozíció, a hangzás hamisíthatatlanul „Tolcsvays”. Csengenek-bonganak a hat és tizenkéthúros akusztikus gitárok, amikkel csak a Hammond-orgona kerekedik versenyre és sajnos nyer is: a hangszer meglehetősen a hangkép előterébe nyomakszik.

Szerencsére a pontatlan keverés nem tudja elnyomni Kovács Kati csodálatos előadását, Tolcsvay Béla szövege pedig népies nyelvezettel, a muzsika formájához és Kati hangjához tökéletesen illeszkedően fogalmazza meg az élet lényegét:

„Szép virágot mind letépik,
Házak falát is ledönthetik,
Te még mindig szerethetsz.

Nincs más igaz a nagyvilágon,
Hidd el nékem kis barátom,
Csak az, hogy mindig szerethetsz.”

Az Irma című dal rendkívül érdekes hangvételű kompozíció, modorában a ska-nyelvjárást veszi alapul. A ska 1972-ben meglehetősen új és eléggé elszigetelt műfajnak számított, de olyan felvételeknek köszönhetően, mint Desmond Dekker You Can Get It If You Really Want, vagy a spanyol Los Diablos Un Rayo De Sol című dala, azért beszivárgott Magyarországra is. Elsőként az Illés együttes kísérletezett vele Koncz Zsuzsa – a Ne sírj kedvesem B-oldalaként megjelent – Akire nézek című dalában, de Szörényiék rögzítettek még egy ska-beütésű dalt az énekesnővel a Szép álmok vége című szám formájában, ami Koncz Zsuzsa 1971-es Kis virág című lemezén látott napvilágot. 

Németh Oszkár és Czipó Tibor nagyon ügyesen hozzák a ska-lüktetést, de ez Koncz Tibor Hammond-orgonája nélkül nem lenne teljes. A ritmika megteremtésében részt vesz még egy nyers hangú elektromos gitár is és Koncz Tibor is rájátszott még az alapra egy mélyebb fekvésű orgonaszólamot. Móricz Mihály gitárszólója ismét kapott némi wah-pedál dúsítást, bluesos, pentaton-futamokat mutat be nagyszerűen.

Kovács Katit Tolcsvayék vokállal is megtámogatják, László, Béla és Móricz Mihály állnak a mikrofon körül. A felvétel kicsit hamiskás, de – szerintem – éppen ettől szép. A hangzás maga a természetesség, a pillanat varázslata és – így ötven év után – a zenetörténelem különös játéka: a közreműködő zenészek ekkor még nem tudták, hogy a ska, amivel játékosan kísérleteznek később reggae-vé fejlődik és világméretű népszerűségre tesz majd szert.

Az album A-oldalának zárószáma, egyben a nagylemez csúcspontja a Solvejg dala, amely Henrik Ibsen és Edvard Grieg Peer Gynt című szvitjéből származik. A dalt Tolcsvay László dolgozta fel Kovács Kati és a Tolcsvayék és a Trió számára – csodálatosan, a szöveget Bérczi Károly fordította magyarra.

Erőteljes Hammond-játék vezeti be a dalt és tulajdonképpen uralja is a hangzást a sztereó bal oldalán. Kovács Kati ragyogóan énekli a versszakokat, melyeket Móricz Mihály szólógitárja egészít ki. Az átirat legszebb megoldása talán épp ez: az eredeti műben szöveg nélkül elhangzó énekszólót Tolcsvay László Móricz gitárjára hangszerelte át. A gitár-breaket jobbról egy torzított gitár is megtámogatja, valamint jobbról hangzik fel a vokál is, melyet a Juventus együttes tagjai, Csomós Péter, Sipos Péter és Pápay Faragó László énekelnek.

Meglehetősen funkos lüktetésű a Van jó minden rosszban, ezt a hatást erősíti a jobbról megszólaló konga is.

A bevezető riff először Móricz torzított gitárján szólal meg, majd a zongora is társul mellé unisonoban. A verzék alatt a feszes ritmuszekció mellett Katit csak egy kompresszált zongora kíséri, megkapó a szellős hangkép. A refrén nagyívű, jól énekelhető, hatásos a „nanázós” kiállás is a dob húzós groove-jával és a kongákkal. A második verzében ismét csatlakozik a szólógitár, ami a dal végén kap nagyobb erőre: Móricz Mihály nagyon ízesen játszik, gitárja nagyszerűen szól – hála a jól meghajtott Marshall erősítőnek. Kovács Kati ereje teljében énekli a Sztevanovity Dusán által írt szöveget, együtt él, lélegzik a zenekarral, a zenével.

Tolcsvayékra jellemző megszólalást hallhatunk az Altass el engem című dalban is. Az intim hangvételt Tolcsvay László jobb oldalról hallható finger pickingje teremti meg az akusztikus gitáron, amit a refrénben a Hammond-orgona egészít ki. Remekül szólnak Móricz Mihály betétjei – szintén egy akusztikus gitáron – aminek rögzítése kiválóan sikerült. Kovács Kati éneke csodaszép, a felvételen igazán egymásra találtak a Tolcsvayék és a Trióval.

A szépséget sajnos egy megbocsájthatatlan ízlésficam követi, a „C” a zongorahúr című dalocska formájában. A felvétel olyan hangulatot áraszt, mintha valami börleszket néznénk. A felgyorsított zongorázás kétségtelenül ügyes, de a mű egésze egyszerűen zavarba ejtő, rejtély, mit keres egy kiváló énekesnő önálló nagylemezén. Tudjuk be egy apró zenekari tréfának és felejtsük el.

Ismét finom szövetű kompozíció a Szelíden című szám, melynek szövegét ismét Sztevanovity Dusán jegyzi.

Egy vonósnégyes vezeti be a dalt, melynek alapját ismét Tolcsvay László akkordbontásai jelentik az akusztikus gitáron. A vonósnégyes végigkíséri a számot, a hangszerelés ízléses, finomkezű munka – még egy fuvolaszóló is elhangzik. A ritmusszekció visszafogottan kísér, helyenként Tolcsvayék vokálja is kap némi teret.

A dalt hallgatva irigyelhetjük azt a generációt, akik még értették az egyszerű szerelmi lírát – kevés szóból, például egy olyan rendkívüli énekesnő előadásában, mint Kovács Kati.

"Lásd, most ez is elég,
Hogy ölembe hajtod a fejedet,
Szelíden.
Vágyak ütközetét
Így követi álom és szeretet,
Szelíden. 

Nem szállt el, ne félj, alszik csendesen
Szép napja után most a szerelem,
Nem közönyt jelent a hallgatás,
Most a csend oka más.”

A gyermeki Nyuszi ül a fűben ismét ska-ihletésű szerzemény, afféle humoros szerelmes dal. A játékosságot ismét a Hammond-orgona szólama teremti meg, ami ezúttal talán izgalmasabb, mint az Irma című dalban. Balról hallhatjuk – valószínűleg Tolcsvay László – hathúros akusztikus gitárját, a Tolcsvay testvérek a vokálban is közreműködnek. A szám szólóját Koncz Tibor adja elő marimbán, a dal végén a címsort gyermekek éneklik be, ami kedves gesztus – félig-meddig talán a dal célközönsége számára.

Bluesos Hammond nyitja a lemez Várj még című záródalát. Igazi rockot hallhatunk elektromos gitárriffel, amit a zongora támogat meg unisonoban. Hangvételében és témájában is megelőlegezi a dal Kati 1972-es táncdalfesztivál-sikerét az Add már uram az esőt című számot, amit a Juventus együttessel adott elő. (A vokálban itt is közreműködik a Juventus tagsága.)

A dal olyan hatást kelt, mintha egy hosszú jam session eredménye lenne, különösen az utolsó perc: Kovács Kati itt bebizonyítja, hogy igazi rockénekesnő, kirobbanó hangi adottságokkal, olyanokkal, amiket az egész korabeli zenészszakma annyira imádott…

Kár, hogy a számot hamar leütik, pedig még Móricz Mihály is belekezd egy kis gitártekerésbe, a hangulat a stúdióban hallhatóan magas hőfokon járhatott…

fortepan_191121_1.jpgFotó: Fortepan / Szalay Zoltán

Tolcsvay László visszaemlékezései szerint lehetséges, hogy Kovács Kati nagylemezének felvételi-ülései nagyjából egybeestek a Tolcsvayék és a Trió önálló albumának rögzítésével. Hasonlóan is szól a két lemez, főleg a dobok kopogós hangja támasztja alá azt a feltételezést, hogy a két album felvételei azonos időszakban készültek. Németh Oszkár elmesélte, hogy nem a Rottenbiller utcai, lemezgyári cájgot használta, hanem bevitte a stúdióba saját Slingerland dobfelszerelését.

Hallatszik, hogy Tolcsvayék kirobbanó formában vannak, az állítás, hogy bármit eljátszottak, amit Koncz Tibor megírt, igaznak bizonyul.

Kovács Kati a lemez néhány karcosabb dalának köszönhetően rockénekesnővé léphetett elő, ám még a lágyabb dalokban (Altass el engem, Szelíden) is érezhető, hogy Katit, ezt a rendkívüli adottságokkal megáldott énekesnőt beat-, vagy ha úgy tetszik rockzenekar kíséri. Tolcsvayék eredeti megszólalása megkérdőjelezhetetlen, képesek voltak még a gyengécskébb dalokon is rajta hagyni a kézjegyüket. 

Az Autogram helyett címválasztás sem véletlen: az énekesnő 1972-re tulajdonképpen népszerűségének csúcsára ért… 

Én mindenesetre elfogadom ezt a nagylemezt Kovács Katitól autogram helyett, mert ez volt az énekesnő első „igazán komoly” alkotása és valóban csodálatos, hogy ezt egy olyan fontos és véleményem szerint alulértékelt együttessel készíthette el, mint a Tolcsvayék és a Trió.
 

Szerző: Majnik László

Nyitókép: Fortepan / Szalay Zoltán

A blog az NKA Hangfoglaló Program támogatásával készül.

A bejegyzés trackback címe:

https://beatkorszak.blog.hu/api/trackback/id/tr2517528870

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása