Volt egyszer egy beatkorszak

„Hit nélkül sem alkotni, sem élni nem lehet…”

Szörényi Levente 40 éve megjelent Hazatérés című lemezéről

2020. szeptember 01. - beatkorSzaki

hazateres_cover.jpg

A Fonográf együttes 1978 és 1980 között „belekényszerült” egy „country & eastern” muzsikát játszó együttes szerepkörébe: ők lettek az első „világhírű” country zenekar Kelet-Európából. 1978 végén Angliában a United Artists kiadta a Stacey Wilde szövegíró közreműködésével angolosított Levél a távolbólt, Greyhound címmel, de 1979 májusára kiderült, hogy a kislemez – noha Anglián kívül napvilágot látott még Hollandiában és Németországban is – nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A zenekar egy komplett, angol nyelvű nagylemez anyagát is rögzítette, ami végül Magyarországon kívül csak Svédországban jelent meg (két változatban is) a Svalan Grammofon kiadónál, 1980-ban.

Tovább

Egy magyar kamasz a prágai nyárban

fortepan_131060.jpg
A rendszerváltás tinédzserek számára kissé zavaros, ámde felemelő időszakában jártam először Prágában a nagybátyám jóvoltából, aki akkoriban ott dolgozott szakszervezeti tolmácsként. Már a kijutásom is kalandos volt: egy budapesti koncertről nem tudtam éjszaka hazamenni a cuccomért Sárbogárdra, mert lekéstem az utolsó vonatot, éppen ezért a bátyám másnap reggel két vázas hátizsákkal jött utánam, hogy felnyaláboljon, és együtt menjünk unokatesómékhoz az akkor még létező Csehszlovákia fővárosába.

Tovább

„Kellett, hogy valami jöjjön, történjen velem…” - emlékeim a Fekete Bárányok-koncertről

„Hogyha hallom én, minden az enyém” – koncerttörténetek

fortepan_125354.jpg

Egy átlagosnak ígérkező szombat reggelre ébredtem 1980. augusztus 23-án. Néhány dologban ugyan eltért egy alig tizenkét éves lány mindennapjaitól, de nem nevezhető rendkívülinek. Azon a hétvégén, egyéb okok miatt, csak ketten birtokoltuk a házunkat a bátyámmal. Ezt kihasználva, reggelizés közben szólt, hogy átjönnek a barátai, lányok-fiúk, vegyesen. Örültem, mert mindig jófejek voltak velem, és persze kiscsajként igyekeztem ellesni tőlük a „felnőttes” viselkedést.

Tovább

Rockbálványok a Hajógyári-szigeten – a Szuperkoncert

fortepan_125328.jpg

Még mindig szeretném tudni, hogy mikor vesztek egy Centrum-hétfőn piros répanadrágot! És mikor tanultok meg kesztyűbe dudálni? És mikor nő be a fejetek lágya? Mikor lesztek rendes emberek? Mikor fogtok megváltozni? Jaj nektek!” (Schuster Lóránt / P. Mobil)

A sokak számára jól ismert  felvezető ezen verziója a Szuperkoncert néven híressé vált fesztiválon hangzott el 1981. augusztus 22-én a Hajógyári-szigeten, a közönség pedig boldogan felelt Lóri költői kérdéseire: Soha! Majdnem negyven év távlatából persze kicsit más fénytörésben látszik az esemény, a korszak, a korabeli visszhangok alapján pedig néha olyan, mintha két különböző filmet néznénk.

Tovább

Omegás esőtől esőig

„Hogyha hallom én, minden az enyém” – koncerttörténetek

fortepan_18819.jpg

1970. szeptember 4. Első ízben engedtek el szüleim egy beat-koncertre. Ez nagy dolog volt részükről, mert bár elfogadták néhány éve tartó rajongásomat, nemigen tudtak mit kezdeni a beat-zenével, még ha el is vittek az Ezek a fiatalok… című filmre, és egész jól szórakoztak az Egy nehéz nap éjszakáján, különösen a minden lében kanál ír nagypapán.

Tovább

Minden lépcsőn ültünk már...

„Hogyha hallom én, minden az enyém” – koncerttörténetek

dedikalt_edda-kep_jakobetz_laszlo_1980.jpg
1980 forró nyara volt. A játszótéri focizásban kitikkadt fiúcsapat a kilencemeletes panel lépcsőházában keresett menedéket. Leginkább a harmadik szinten ültek le, mert ott laktak a lányok... Igaz, ők a Hungariát szerették, de egy napon ismeretlen, dallamos rockzene szűrődött ki az ajtajuk alatt.

Tovább

A Fenevad Fesztivál különös története

Avagy mi a közös Charlie Sheenben, Laura Dernben és George Clooney-ban?

gr_yt_2.JPG

Egy fesztivál, amely nem is volt fesztivál. De mégis úgy beszéltek róla. Sőt: woodstocki élményt vizionáltak hozzá. És egy horrorfilm, amelyet leforgattak, de soha nem került a mozikba. Vajon mi a közös ezekben a látszólag egyáltalán nem összefüggő, de külön-külön is elég különös dolgokban? Pilisborosjenő, Fenevad Fesztivál, 1983. augusztus 13. Vigyázat, nagyon hosszú tartalom!

Tovább

Rock and Roll hullámvasút – Új kötet mutatja be Fenyő Miklós pályafutását

fortepan_88218.jpg

Az Illést és az Omegát elemző könyvei után Majnik László zenész, kritikus és esztéta a napokban megjelent, harmadik kötetében Fenyő Miklós zenei munkásságát tekinti át a Syconortól a Hungariáig. Pontosabban a Modern Hungariáig.

Tovább

Legendás zenészek, híres hangszerek – Laux József és a Ludwig Vistalite

12698439_1518290418472532_2182646654536609207_o.jpg

Az amerikai Ludwig márka az egyik legpatinásabb név az ütőhangszerek világában. Története 1909-ig nyúlik vissza, amikor a német bevándorló Ludwig család második generációs fivérei, William F. és Theobald megalapították dobokat előállító üzemüket és üzletüket Chicago városában.

Tovább

A ráadás – Santana a BS-ben tudta meg, hogy fia született

„Hogyha hallom én, minden az enyém” – koncerttörténetek

santana_1983.jpg

Egy picit fiatalabb vagyok, mint a „Nagy Generáció”, de a lemaradásomat hamar behoztam azzal, hogy korábban kezdtem a zenehallgatást, mint úgy általában az akkori fiatalok. Tízévesen azzal okoztam fejfájást a családomnak, hogy a Deep Purple Fireball nagylemezét kértem karácsonyra. Hála a Rózsavölgyi Zeneműbolt előtt ténykedő neppereknek, a Jézuska megoldotta a beszerzést, és hetvenegy telén karcosra hallgathattam a korongot Tesla típusú, mono lemezjátszónkon.

Tovább
süti beállítások módosítása