Volt egyszer egy beatkorszak


Jó lesz… ’83, avagy a kitüntetett pillanat

2021. december 03. - beatkorSzaki

Amikor 1983. december 30-án az Egyetemi Színpadon befejeződött az Európa Kiadó búcsúkoncertje, úgy tűnt: egy újabb, jobb sorra érdemes zenekar vált a múlt részévé, ráadásul anélkül, hogy legújabb, pályafutásuk csúcsát jelentő műsorukat rögzítették volna. Aztán máshogy alakult.

Tovább

„Popválogatottunk utánpótlása” – az Új Hullám '82 fesztivál paradoxonjai

„Új hullámos találkozó lesz augusztus 6. és 8. között Veszprémben, a megyei KISZ-bizottság és a KISZ KB kulturális osztályának közös szervezésében. Azok az ifjú popzenészek kapnak bemutatkozási lehetőséget, akik az utóbbi időben tűntek fel, s a popválogatottunk utánpótlását képviselik. A gyakorlási…

Tovább

Mégsem kell gyógyszer a metálkoncertekhez!

„Hogyha hallom én, minden az enyém” – koncerttörténetek

Életem első koncertélménye egy akkoriban Magyarországon feltörekvő divatos zenei irányzathoz, a heavy metalhoz köthető. Már 11 évesen hallgattam a „fekete bárányok” kalóz-, illetve hivatalos műsoros kazettáit a tíz évvel idősebb bátyám jóvoltából, és közülük is voltak, akik kacérkodtak ezzel a…

Tovább

Elfelejtett szó – Apa az LGT Búcsúkoncertjén

„Hogyha hallom én, minden az enyém” – koncerttörténetek

Édesapámmal egy üveg bor társaságában ültünk a teraszon, miközben retro-dalokat harsogott a rádió. Fiatal korom ellenére magam is rengeteg ilyen zenét hallgatok. Ezeken nőttem fel apa mellett. Pár évvel ezelőtt még a hosszú haja is megvolt. Rápillantottam. Ritmusra kocogtatta a pohár oldalát.

Tovább

Lennon élt, Lennon él, Lennon élni fog! – így emlékeztek egy legendára a KEK színpadán

John Lennon negyven éve, negyven évesen esett áldozatául egy beteges gyilkosnak. Idén december 8-án egy újabb kerek, szomorú évfordulóhoz érkeztünk tehát, de még ennyi év után is megdöbbenve, értetlenül állunk a száraz tények előtt, melyek azóta közismertek.

Tovább

Hobo Blues Band – Koncert és rangadó a focipályán

„Hogyha hallom én, minden az enyém” – koncerttörténetek

Most, mikor már komoly elvonási tüneteim jelentkeztek a koncertek elmaradása miatt, a koncertfelvételek hallgatása (néha inkább bömböltetése) közben egyre gyakrabban jut eszembe életem első igazi bulija, amely teljesen átszabta akkori énemet. Ez volt számomra A Koncert.

Tovább

Kék asszony, avagy egy tabáni május elseje

„Hogyha hallom én, minden az enyém” – koncerttörténetek

Azt mondta rossznak lenni jó, a jó pedig unalmas, szóval fülig belezúgtam. Két újjal tudott fütyülni, a nyelvével elérte a könyökét, kívülről tudta az összes Beatles számot és az Angie szövegét. Általában az apja ingét és a nagyapja zakóját hordta, és olyan szűk nadrágot, hogy a bokáját be kellett…

Tovább

Egyedül a „vadak” között – az első Illés-bulim

„Hogyha hallom én, minden az enyém” – koncerttörténetek

1969-ben történt. 14 éves voltam akkor, még csak nyolcadikos, és nem messze laktunk a Fehérvári úti Fővárosi Művelődési Háztól, Budán. Titokban jegyet vettem egy Illés-koncertre, amit csak aznap este jelentettem be szegény apámnak, amikor már indulni kellett volna a bulira. Arra játszottam, ha kész…

Tovább

Örökmozgó lettem

„Hogyha hallom én, minden az enyém” – koncerttörténetek

1976 tavaszán egy remek híren akadt meg a szemem a Pesti Műsorban: májustól keddi napokon újra játszik a Mini és a P. Mobil a Budai Ifjúsági Parkban. „Remek hír” alatt a Mini fellépését értettem, hiszen már jól ismertem a bandát, lejártam a Bem rakpartra és imádtam őket, örültem, hogy most először…

Tovább

Szalontinédzserek

„Hogyha hallom én, minden az enyém” – koncerttörténetek

Már nagyfiúk voltunk. 1981 márciusát írtuk, akkor töltöttük be a tizennégyet. A „Váliban” javában dúlt a digó-csöves ellentét. Muszáj volt valahova tartozni. Mi az utóbbi mellett döntöttünk, és beszereztük az ehhez szükséges felszereléseket. Anyáink leszűkítették kordbársony- vagy…

Tovább
süti beállítások módosítása