A Keresem a szót, keresem a hangot TOP 10-es kötet. Nagyon fontos és pontos kordokumentum, tulajdonképpen az első igazán profi hazai rocktörténeti interjúkönyv. Nem árul zsákbamacskát, a megszólalók nevei a fedlapon ABC-rendben hirdetik: itt valami komoly dolog következik.
Miklós Tibor kezdetben egyszerű rajongóként, majd a Sakk-Matt szövegírójaként, végül a Korong művészeti vezetőjeként igazán otthon volt a szakmában. Későbbi munkássága a Rockszínházzal is bizonyította, hogy a szcéna elhivatott szereplője. Fájó, hogy nem ismerhettem személyesen.
A szerző a korai magyar rockszíntér legfontosabb alakjait szólaltatja meg. És Miklós Tibor tud írni, ismeri a megkérdezetteket, otthon van a témában, a válaszadók meg intelligens emberek. Nem csoda hát, hogy ebből ilyen jó dolog született.
Az interjúk 1975 októbere és 1976 áprilisa között készültek, a magyar rockzene egy csendesebb időszakában tehát. Túl vagyunk a beatkorszakon, a hetvenes évek elejének rock- és dzsesszrock-robbanásán, „lubickolunk a langyos tóban”, tulajdonképpen nem történik semmi. Nem látszik a horizonton, hogy micsoda rockhullám indul majd el két-három év múlva, ennek megfelelően alacsony lángon égnek a visszaemlékezők is. A mából nézve vicces, hogy már kicsit nosztalgikus hangulatban beszélnek az akkor még „nagyonközel-múltról”.
Miklós Tibor szövegíróként érezhetően a szövegírókkal készült interjúkban él igazán, nagyon fontos darab az Adamis- és Bródy-beszélgetés, ezek nem is igazán történeti visszaemlékezések, hanem inkább szövegíró-metodikai betekintések.
A szerző kihasználja az alkalmat és saját zenekarát, a Korongot is körbejárja, kiváló a Dancsák Gyulával készült interjúja. Itt egészen különös, ahogy az elveszett Miklóska Lajosról beszélnek, miközben még pár év, és Miklóska főnixmadárként csinálja meg élete legfontosabb művét, a Beatricét.
A Keresem a szót, keresem a hangotból, csak úgy mellékesen egy kvázi Omega-interjúkötet is kerekedik, hisz az akkori Omega összes tagja mellett a könyvben megszólal Presser is. És a 105. oldalon hiába mondta már ekkor, hogy a Neotonnal Afrikából hazaérkező Debreczeni Cikit nem a reptéren várta az Omega, hanem csak a zenekarért rajongó lányok várakoztak rá ott, és ők súgták meg neki, hogy mi az Omega titkos terve vele. Hiába tehát a remek könyv, ennek ellenére még Benkő Laci is képes volt az utóbbi évtizedekben ezt a hamis legendát terjeszteni. Kicsit el is keserít, hogy a rockrajongók nem olvasnak szakirodalmat és kritika nélkül hisznek el minden jól hangzó, ámde hamis történetet igazságként.
Amiért számomra – a fentieken kívül – egészen unikális és féltve dédelgetett ez a kötet, az az, hogy itt jelent meg nyomtatásban a legkomolyabb Radics Béla-interjú. Miklós Tibor a Sakk-Matt saját dalainak szövegírójaként nemcsak volt olyan kapcsolatban Bélával, hogy elkészüljön ez a beszélgetés, de biztos vagyok benne, hogy fontosnak is tartotta, hogy Béla helyet kapjon itt. A szerző tehát tett azért, hogy a méltatlan élethelyzetben lévő Radics valahogy visszakerüljön a térképre. Ez Béla azon időszaka, amikor a Nevadával hivatalosan tagként, de igazából csak vendégként éveket ellébecol, nem találja a helyét. Vélhetően a beszélgetés időpontjában már tervezi, hogy új tagokkal feltámasztja a Tűzkereket, talán ez a segítő figyelem is lökhetett rajta egy keveset, hogy visszatérjen ahhoz, ami legendává tette.
A kötetben feltett kérdések nem elsősorban a rocktörténetet firtatják. Betekintést engednek a megszólalók gondolkodásába is, a szakmában ismert Miklós Tibornak sikerül tehát igazán személyes hangvételű beszélgetéseket rögzítenie.
Miklós Tibor, Keresem a szót, keresem a hangot, Zeneműkiadó, Budapest, 1977.
Szerző: Bálint Csaba
Nyitókép: Radics Béla 1976-ban, Forrás: A Rockmúzeum archívuma.
A blog az NKA Hangfoglaló Program támogatásával készül.
