Volt egyszer egy beatkorszak

„Örültünk, hogy van áram” – interjú Ambrus Zoltánnal, a Blacks, a Record és a Neoton egykori dobosával

2021. március 11. - beatkorSzaki

record_1969_kobanyaiih14_ambruszoltan_somlajos_solteszjanos.jpg

Ambrus Zoltán Kovács Gyulánál és Kőszegi Imrénél tanult dobolni. Zenélt együtt Radics Bélával, tagja volt a Balázs Fecó–Som Lajos-féle Neotonnak és egészen 1980-ig a zenekarban maradt. A kezdeti évek különlegességéről, az olasz turné sikeréről és a szovjet viszonyokról is beszélgettünk vele, de elmesélte azt is, miért kellett mennie a Neotonból. És, hogy megbánta-e, hogy negyven éve félretette a dobverőt? Az interjúból ez is kiderül.


Hogyan kezdtél zenélni?

A Damjanich utcában laktunk, a szüleim teljesen szabadjára engedtek. Bejött a Stones, a Beatles, az egész város zenélni akart. Mindenféle amatőr bandák alakulgattak annak idején. Rövid ideig beugró voltam az Atlasban. Szabó János, a dobosuk hozzám hasonlóan VII. kerületi srác volt, barátok lettünk, rajta keresztül kerültem kapcsolatba velük. Az első zenekar, ahol már tagnak számítottam, a Blacks volt. Az Nagy Tamás játszott itt, aki később az Atlantis gitárosa lett. Sulyok Róbert volt az akkordgitáros, Preininger Péter pedig a basszusgitáros.

A következő zenekarom a Fekete fehér volt, de mondták Black and White-nak is, a whiskey miatt. A dobra mindenesetre magyarul volt írva, az énekhangfal tetején pedig mindig állt egy üveg Black and White whiskey. Itt már együtt játszottam Som Lajossal. Tagja volt a zenekarnak Fülöp Ervin és Éliás Gyula is. Éliás felesége, Dinnyés Ági volt az énekes, Ági testvére pedig a szólógitáros.

A Fekete fehérben állva doboltam, mint Szabó Jancsi az Atlasban.

Charlie Watts volt a példaképem, a felszerelésemen rajta is volt a fényképe. Az elején csak püföltem a bőröket, dobtanárhoz később mentem csak el, Bányai Lajoshoz és Kovács Gyulához is jártam, még később pedig Kőszegi Imre adott nekem órákat.

Ha jól sejtem, a Fekete fehér után a Record következett.

1967 decemberében alapítottuk meg az együttest, legalábbis abban a hónapban már koncerteztünk Kőbányán. Az alapítók: Horváth Zoltán, Soltész János, Som Lajos, Weisz Tibor – aki később Váradi Tiborra magyarosított – és én. Soltész barátja, Hegedűs Sándor volt az énekesünk, de ő hamar lemorzsolódott. Horváth Zoltánt pedig egy idő után Székely Péter váltotta.

record_1968_promo6_horvathzoltan-orgona_solteszjanos-rgitar_somlajos-bgitar_weisztibor-szologitar_hegedussandor-enek_ambruszoltan-dob.jpgFotó: Ambrus Zoltán archívuma 

Miket játszottatok?

Akkoriban a feldolgozás-zenekarok domináltak még a placcon, de már mindenki próbált valamilyen specialitást választani magának. Mi a Creamre esküdtünk fel, mindegyikünk szerette a dalaikat, főleg Lajos volt megőrülve értük. Eljutottunk a Salgótarjáni Amatőr Fesztiválra is, ahol talán másodikak lettünk. Itt is Creamet játszottunk és a Daily Newsban megjelent rólunk egy újságcikk. Felléptünk az Ifiparkban is, önállóan, de a Sakk-Matt előzenekaraként is.

Hogy emlékszel a Kőbányai Klubra?

Nagyon menő helynek számított. A nem messze található Pataky Művháznak volt tulajdonképpen a fiókklubja. Egyre több zenész járt ide, persze kezdetben a kerületből, például Deák Bill Gyula is. Ebben az időszakban nem volt még megszokott a jamsession, de itt már alakultak ilyesféle dolgok. Volt, hogy a Kexből beugrott Baksa-Soós és Kisfaludy András is, akikkel a salgótarjáni fesztiválon ismerkedtünk össze. Aztán hosszú estéket töltöttünk a közeli Makk hetes vendéglőben.

Milyen cuccon játszottál?

Egy Medveczky dobbal kezdtem, abba még a szüleim is beszálltak. Később lett egy Premierem, ami 40.000 forintba került, ami akkor egy jobb autó árának számított, ezt még a Record tagjaként vettem, persze részletre. Aztán, amikor beléptem a Neotonba, vettem egy Ludwigot. Mégis, nagylemezes zenekar. Debreczeni Ciki akkora haver volt, hogy adott hozzá kölcsön.

record_1968_kobanyaiih6_ambruszoltan.jpgFotó: Ambrus Zoltán archívuma

Honnan voltak ezek a nyugatinak tűnő ingek?

Magunk csináltattuk. Volt egy grafikus barátom – egyébként az ő hatására lett belőlem is grafikus –, bármit vittünk hozzá, mindent el tudott készíteni. A dobbőrre is ő csinálta a Record-logót. Mellesleg tőle származtak Magyarországon az első „Levi Strauss” pólók is. Szitanyomással mindent megoldott.

Miért lépett ki a Recordból Som Lajos?

Keményebb zenét akart játszani. Pedig még a Good Times, Bad Timest is nyomtuk a Led Zeppelintől. Nem is közvetlenül a Tűzkerékbe ment, hanem a Syriusban volt beugró egy rövid ideig. Mi amúgy barátok maradtunk.

Lajost Simay Tamás váltotta a basszusgitáron, azt hiszem a Memphisből jött át hozzánk. A Record 1971-ig ment tovább, és tulajdonképpen miattam oszlott fel a zenekar. Az történt, hogy a Neoton hazajött Afrikából és Debreczeni Cikit elvitte az Omega, mire Lajos felhívott, hogy hagyjak ott csapot-papot, mert két nap múlva külföldön játszanak. Ültem a konyhában és nem hittem el. Persze, hogy átmentem a Neotonba.

Ekkor már megjelent a nagylemez, azt be kellett tanulnom, bár koncerten végül nem nagyon játszottunk róla számokat. Persze ment a Kell, hogy várj – anélkül nem lehetett elképzelni a fellépést –, de e mellett inkább feldolgozásdalokkal álltunk színpadra. Ez még a Balázs Fecó, Som Lajos-féle Neoton volt. Galácz és Pásztor mellett Fecó is énekelt, rendszeresen a Paranoiddal kezdtük a koncerteket és a Child In Time is benne volt a programban.

Az első hazai koncertemen egy parasztház előtt játszottunk egy kertben, örültünk, hogy egyáltalán van áram.

Lajosékkal volt egy pár stúdiófelvételünk a Neoton-nagylemez után, de ezt nem tartja nyilván senki. Az 1971-es táncdalfesztiválon Zalatnayt kísértük a Sziklaöklű Joe című dalban. Nem nyertünk, de a tévében szerepeltünk vele. Kislemezen is kijött, a másik oldalon a Fák, virágok, fény című dala szerepelt.

Hogyan emlékszel arra, amikor Som Lajos és Balázs Fecó kilépett és megalakította a Taurust?

Úgy belémégett, mintha most történne. Lajos nagyon közeli barátom volt. Ugye ismerheti mindenki a legendát, hogy Afrikából hazafelé látták a Black Sabbathot, és Balázs Fecóval eldöntötték, hogy ők is ilyesmit akarnak játszani. Lajos ugye korábban már játszott együtt Radics Bélával, mint ahogy egyébként én is, mert volt, hogy a Stryczek Józsit helyettesítettem egy nagyon rövid ideig a Pannóniában.

Visszatérve Lajosék kilépésére… elég szar ügy volt. Kellett nekik egy ember, akinek kapcsolatai vannak, ez lett Brunner Győző. Értettem én, honnan fúj a szél, de ettől még nem jött ez ki jól. De nem haraggal váltunk el.

neoton_1971_promo-borzeke05_somlajos_galaczlajos_balazsfeco_ambruszoltan_pasztorlaszlo.jpgFotó: Ambrus Zoltán archívuma

Mindenesetre ebből nekünk nem volt könnyű talpra állni. Hárman maradtunk, Galácz Lajos, Pásztor és én. Ez volt a Neoton mélypontja, a semmiből kellett újrakezdeni. Az 1972-es évben sokan megfordultak nálunk, amíg eljutottunk Jakab Gyuriig, aki a Winkelmayer Brass-ból érkezett és nagyon jó zenész volt. Basszusgitározott a Neotonban Tiboldy János, majd Baracs Öcsi lett a végleges megoldás. 1973-ban pedig egyesültünk a Kócbabákkal.

Ezzel a felállással is nagy dilemma volt, hogy merre induljunk el zeneileg. Jakab Gyuri és én a Chicago–Blood Sweat & Tears-féle vonal felé mentünk volna fúvósokkal, mert akkor a funky nagyon menőnek számított. De csak alkalmilag tudtuk megoldani a fúvósszekciót.

Érdemes azért megnézni a Neoton Disco című lemezének zenészfelhozatalát: Dés, Gőz, Friedrich, Babos Gyula, Kőszegi Imi, Solti Jani. Hárman is doboltunk a lemezen, Kőszegi kongázott, Solti Jani meg mindenféle csörgőkön működött közre. A Köszönjük Mr. Edison című kislemez is ennek jegyében készült.

neoton_1972_pasztorhazaelott_promo_ambruszoltan_pasztorlaszlo_tiboldyjanos_galaczlajos_jakabgyorgy.jpgFotó: Ambrus Zoltán archívuma

A Disco, ugye angol nyelvű volt, jobbára feldolgozásszámokkal, ebből aztán visszakoznunk kellett. Bár legyártották, de mivel nem saját dalok voltak rajta, el is felejtették. Erdős végül közbelépett. Ez volt az a pont, hogy a zenébe is egyre jobban beleszólt. Amihez pedig semmi köze nem volt. Lassan szivárgott be, eleinte csak a külföldi koncertekre járt velünk. Velem nemigen jött ki, mert gyakran visszaszóltam neki. Ekkor mondta be, hogy a Boney M. és az ABBA az irányvonal, amitől nekem herótom volt. Ment a süllyesztőbe a fúvós vonal. Nem csoda, hogy nem voltunk jóban.

1974-ben Olaszországban turnéztatok.

Oda úgy jutottunk ki, hogy egy etióp énekesnőt, Lara Saint Pault Magyarországra elkísérő olasz menedzser hallott minket játszani. Ő hívott, hogy kint mi kísérjük Larát. Az olaszoknál nagyon mentek a vokálok, volt igény ránk, másfél hónapot játszottunk kint. Csakhogy három nappal az indulás előtt kiderült, hogy Jakab Gyurinak nem adtak útlevelet. Úgyhogy ezen a körúton végül megint Balázs Fecó lett a Neoton billentyűse, aki éppen szabad volt akkoriban. Ekkor volt Fecónak egy nagyon komoly autóbalesete, belehajtottak a csajával egy árokba. De Fecó fején turbánnal, agyrázkódással tovább játszott, végig az olasz turné alatt. Egyébként sokat jártunk az NDK-ba és a Szovjetunióba is.

neoton_1974_olaszpromofuzet2.jpgForrás: Ambrus Zoltán archívuma

 

Mesélj a seftekről.

Az a helyzet, hogy a hihetetlen szovjet seftes sztorik közül mind igaz. Volt olyan, hogy a hangfalak közt hoztunk egy fridzsidert. A technikusunk bemondta, hogy hangfal, de vakoknak. A Szovjetunióban leszedték rólunk a legócskább farmert, vagy más menő ruházatot is. Szó szerint könyörögtek, hogy megvehessék. Még a törött cintányért is, aztán leesztergálták a sérült részeket. Jó volt oda járni, megfizettek, sok bulit rendeztek, baromi nagy igény volt a magyar zenekarokra. Napi több előadással, óriási stadionokban. Hihetetlen, hogy egészen kis településeken is BS-méretű stadionok álltak.

Milyenek voltak azok az évek, amiket a Neotonban töltöttél?

Nagyon sokáig szép volt, legalábbis azt követően, hogy megoldottuk a Lajosék kilépése utáni problémát. Sokat dolgoztunk a színpadképen, aminek fontos része volt a színpadi show, de a lányokat elsősorban a vokálok miatt vettük be, és hát természetesen nagyon attraktívak is voltak. Már Erdős színrelépése előtt lett nagylemezünk, tulajdonképpen folyamatosan ment a szekér. A hetvenes évek közepétől is játszottunk nyugati feldolgozásdalokat, Les Humphries Singerst vagy Tina Turnert például, olyanokat, amiben volt vokál.

Csináltunk lemezt Hacki Tamással és Máté Péterrel is, Jakab Gyuri közben elkezdte írni a dalait. Jól éltünk, tulajdonképpen nagyon jól megvoltunk Erdős Péter nélkül is.

1979-ben Cannes-ban már együtt voltunk Erdőssel. Tulajdonképpen akkortól kezdte el a zenekar tényleges menedzselését. Egyre jobban belefolyt mindenbe. Sose mondott olyat, hogy ezt vagy azt kötelező csinálni, de sugallt dolgokat. Utasítást nem adott, de mertünk volna máshogy lépni. Nálam az volt a baj, hogy nem toleráltam, ha egy kicsit többet engedett meg magának, így nemkívánatossá váltam előtte.

Négy Neoton-nagylemez jelent meg velem, és számtalan egyéb felvételen is szerepelek 1971 és 1980 között. A Csak a zenét még elég rossz stúdiókörülmények között vettük fel, de a többi már jobban szól.

neoton_1975_balaton-verz2_jakabgyorgy_galaczlajos_fabianeva_paleva_pasztorlaszlo_csepregieva_ambruszoltan.jpgFotó: Ambrus Zoltán archívuma

Hogy kerültél ki a Neotonból?

Nagyon nagy törés volt ez nekem. Egyáltalán nem volt szó arról, hogy ki fognak rúgni. Akkor csináltuk a negyedik nagylemezt, rajta a Santa Mariával. Megvolt a keverés a Rottenbillerben, tulajdonképpen kész volt a korong, majd mikor kijöttünk a stúdióból, az utcán közölték velem a többiek, hogy ki vagyok rúgva. Egy ideig fel se fogtam. Képzeld csak el, hogy ott állsz a siker szélén és akkor váratlanul kirúgnak… Egy idő után kiderült azért, hogy pontosan miért is történt ez.

Neked elmondom, bár a Neoton tagjai ezt nem így szokták mesélni. A zenekar tagjai azt rebesgették ekkoriban egymás között, hogy Baracsot és Fábián Évát ki akarják rúgni. Mert helyettük más kéne. De ki? Az volt az elképzelés, hogy a Kati és a kerek perecből Kati és a férje, Kiss Ernő basszusgitáros jönne hozzánk. Ernő erről később az ORI-büfében nekem azt mondta, hogy Erdős behívatta őket és elmondta az elképzelését. Mire ők azt mondták: „Ne viccelj, Péter, most adtuk ki a nagylemezt”. Szóval nem jöttek el a Neotonba.

Erdős viszont nem az a fajta volt, aki eltűri az ellentmondást, ezért azt mondta, rendben, de akkor elviszem a másik két tagot. Ez a másik két tag, ugye Bardóczi Gyula és Végvári Ádám. Tehát így jártam. Fábián Éva is ekkoriban került ki amúgy a Neotonból.

Ott álltam családdal, ezért pénzt kellett keresni. Grafikus lettem, filmnyomással kezdtem foglalkozni. Lett volna lehetőségem elmenni nyugatra vendéglátózni is, de ekkor született gyerekem, pár hónapos volt, én pedig a családommal akartam élni. Letettem tehát a dobverőt és a mai napig nem vettem elő.

Megbántad?

Nem. Meg lehet nézni azokat a zenészeket, akik nem mentek el valamilyen polgári foglalkozás irányába. Tízből kilenc ráfaragott. A családom azóta is stabil. De elvesztettem a zenét, az pedig pótolhatatlan. Viszont a régi kollégákkal, ha találkozunk, úgy beszélgetünk, mintha csak tegnap játszottunk volna együtt.

Pásztor mindig úgy foglalja össze a zenekar történetét, hogy 1971-ben hazajönnek Afrikából, majd kimentek Spanyolországba. Ami 1980-ban volt. Na, most ezt – gondolom – nem kell magyaráznom…

Tulajdonképpen szerencsésen alakult ez a dolog, nincs bennem harag, Bardóczi Gyula amúgy kiváló ember és dobos, a mai napig a barátom. Nyugdíjas vagyok, tele vagyok sztereo motyókkal. Mindent meghallgatok, ami jó. Most például Totót.

Szerző: Bálint Csaba

Nyitókép: Ambrus Zoltán archívuma

A blog az NKA Hangfoglaló Program támogatásával készül.

A bejegyzés trackback címe:

https://beatkorszak.blog.hu/api/trackback/id/tr2216397326

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása