A rendszerváltás előtt megjelent magyar rocktörténeti kötetek szinte mind legendásak, Bakos István Gitárhősök ‒ nimbusz nélkül című könyve azonban egészen ritka darab. Évekbe telt, mire egy példánya a kezembe került.
A nyolcvanas években óriási dömping indult el a hazai könnyűzene különböző szegmenseit feldolgozó könyvek piacán, 1991-ben aztán erős cezúra vonható ‒ attól fogva jó ideig nem jelent meg szinte semmi. Benne lehet ebben a gazdasági mélyrepülés, mely természetesen érintette a zenekarokat, de velük párhuzamosan a rocktörténetírás történetét is. Azt sem zárom ki, hogy az ebben a pár évben megjelent új rockzenei lapok ‒ például a Garázs vagy a Metallica Hungarica ‒ árával és tartalmi sokszínűségével volt nehéz versenyeznie egy vaskosabb kiadványnak.
Bogdán Csaba 1990-ben. Fotó: Turczer Zoltán.
Az 1990-ben megjelent Gitárhősök ‒ nimbusz nélkül a korszak egyik ritka darabja, mely vélhetően a fenti okok miatt tulajdonképpen nem is tekinthető könyvnek, pontosabb, ha füzetnek hívjuk. Az is jellemző a korra, hogy bár a szerző további tematikus kiadványok elkészítését tervezte ‒ tőle tudom, hogy dobosokkal, billentyűsökkel és basszistákkal is szívesen beszélgetett volna ‒, de ez végül nem jött össze.
A Gitárhősök éppen száz oldalas terjedelmét tizenkét zenésszel készült rövidke interjú teszi ki. Megszólal Slamovits István, Móricz Mihály, Tátrai Tibor, Szekeres Tamás, Cziránku Sándor, Faragó Judy, Menyhárt János, Bogdán Csaba, Alapi István, Závodi János, Gerendás Péter és Karácsony János.
Karácsony János 1990-ben. Fotó: Turczer Zoltán.
„A Slamo-interjú volt az első, ami elkészült, ez volt a pilotrész” ‒ mesélte érdeklődésemre Bakos István. „Érdekes dolgokat mondott a buddhizmusról, az indiai zenéről, de én ehhez nem értettem, úgyhogy elküldtem a szöveget Laár Andrásnak, hogyha van öt perce, nézzen rá, legyen olyan szíves. A válasza akkor érkezett meg, amikor már nyomdában volt a könyv. Szerencsére jó kritikát írt, így viszont sajnos ő is kimaradt azok névsorából, akiknek köszönetet mondtam.”
Mindegyik beszélgetés egy-egy pillanatkép, az író látnivalóan egy hónap alatt rohanta végig 1990 őszén ezeket az embereket, de ez éppenséggel a könyvecske előnyére válik: nagyon látszik ugyanis, hogy minden épp változóban van, és senki sem tudja, mit hoz a jövő. Karácsony James például ‒ akit a szerző és a kötet fotósa, Turczer Zoltán ismeretlenül kerestek fel pismányi otthonában ‒ egy olyan pillanatban adott interjút Bakosnak, amikor mindenféle zenekarosditól visszavonult, és nem is gondolkodott másban, mint hogy családjával növényeket termesszen. Bogdán Csaba túl van az Első Emelet legnagyobb sikerein, inkább mentorálásban gondolkodik, Czira még éppen írja az első Barbaro-album dalait, Slamó a No-val ugyanúgy nem futott be, mint az 1985-ös szólólemezével, Faragó Judy a harmadik szólólemezét tervezi (ami az előző kettőhöz hasonlóan nem lett számára vízválasztó), Alapi István pedig épp biztonságban érzi magát az Eddában anyagilag, nemsoká mégis otthagyja majd a zenekart. Závodi János nősülni készül (erre azonban majd csak két évtizeddel később kerül sor), Tátrai Tibi jól érzi magát a HBB-ben, Gerendás Péter felhagy a latin zenével, Szekeres Tamás pedig a nemzetközi karrier lehetőségében hisz.
Cziránku Sándor 1990-ben. Fotó: Turczer Zoltán.
A kötet zárásaként egy rövid írás olvasható Bencsik Sándorról, a kortársai visszaemlékezései alapján. Ez talán jobban értelmezhető – azon túl, hogy Bencsik Sándornak persze eleve helye lenne egy ilyen kötetben –, ha tudjuk: Samu fekete Yamaháját a szerző vásárolta meg 1986-ban, és a zenekarával maga is játszott ekkoriban a Dési Huber István Művelődési Ház színpadán a Kápa zenekar tagjaként.
A rocktörténeti könyvek buzgó gyűjtőinek polcán kötelező darab Bakos István vékonyka kötete.
Bakos István: Gitárhősök ‒ nimbusz nélkül, Füge Egyesület, Budapest, 1990.
Szerző: Bálint Csaba
Nyitókép: Alapi István. Fotó: Turczer Zoltán.
A blog az NKA Hangfoglaló Program támogatásával készül.
