Volt egyszer egy beatkorszak

James három szóban: segítőkész, komoly és optimista

Beszélgetés Karácsony Jánosról hetvenedik születésnapja alkalmából

2021. augusztus 19. - beatkorSzaki

fortepan_202747_1.jpg

Kulcsszerepet játszott a hatvanas évek beatmezőnye és a nyolcvanas évek újhulláma közti láncszemet jelentő csúcsbandában, de már tizenévesen is markánsan gitározott. Tisztaság árad az énekléséből, a hangszeres játékából, a zenéhez való hozzáállásából és az egész lényéből. A ma hetven esztendős Karácsony János több mint félszáz éve robbantja fel jelenlétével a színpadot. Tavasszal interjút készítettünk vele, a mostani jeles évforduló alkalmából pedig Herskovits Ivánnal végighallgattuk és végigbeszéltük a lemezeit. Isten éltessen, James!

2021. augusztus 19-én tölti be hetvenedik életévét Karácsony János. A születésnap kapcsán róla fogunk beszélgetni. Mondanál néhány bevezető gondolatot Jamesről?

Nemrég egy interjúban azt nyilatkozta, hogy későn érő típusnak tartja magát. Ezt egy magánéleti, illetve családi téma kapcsán mondta, de szerintem valamennyire a szakmai pályájára is illene. Azért csak valamennyire, mert ‒ legalábbis szerintem – itt nem úgynevezett érésről van szó, hanem arról, hogy James ötvenéves kora táján kezdte valóban megmutatni, hogy mennyire kiváló és komplex tehetség. Akkor, amikor nála fiatalabbakkal készítette el Boldog Karácsony című harmadik szólólemezét, amin hallani, hogy nemcsak mint gitáros és énekes nagyszerű, hanem zeneszerzőként, hangszerelőként és producerként is. Sőt, az egyik számban lazán felvillantja még azt is, hogy szövegírónak is jó és hiteles. Ilyen ötven év körüli teljes kibontakozást nem hallottam még senkitől.

Én is hasonlóképpen érzek ezzel kapcsolatban. Menjünk most végig Karácsony János pályáján. 1967‒68-tól a Fermben játszott, ahol szélesebb körű ismertségre, valamint szakmai elismerésre tett szert. Korodból adódóan neked még nem lehetnek személyes élményeid erről a formációról, és esetleg hallhattál ebből az időszakból származó felvételeket is.

Sajnos, nem tudok fennmaradt felvételről. De pár közvetett emlék, amennyire lehet, nyújt némi benyomást. Az egyik, amit Novai Gábor mondott el. Abban az időben, amikor Novai a Fermet látta, James már elismert, kiváló gitáros volt. Egy másik valaki véleményéből pedig, aki szintén ehhez a körhöz tartozott, az derült ki számomra, hogy az, amit James a Fermben nyújtott, elég lett volna ahhoz, hogy Barta őt ajánlja utódjául.

Végül tényleg így történt, illetve elvileg arról volt szó, hogy Somlóból frontember lesz, és Karácsony Jánost pedig plusz gitárosnak, esetleg basszusgitárosnak veszik be. Barta jól érezte James sokoldalú tehetségét! A hangszeres képzettségén, tudásán túl azonban ő kiváló énekesnek és frontembernek is számított.

Igen, és részben ezzel kapcsolatban még két közvetett impresszió. Az egyik a Mikrolied-tag Várszegi Éváé, aki a Generál‒Mikrolied időkben James társa volt. Ő mondta el, hogy amikor alakult a társaság, meghallgatta a Fermet, és akkor szeretett bele Jamesbe, amikor elénekelte a Rain and Tears című, Aphrodite’s Child számot. Pedig hát ember legyen a talpán, aki egy Demis Roussos hangjával ismert dalt valóban hatásosan tud előadni.

fortepan_202686.jpgSzűcs Antal Gábor, Karácsony János és Ákos István. Fotó: Fortepan / Rubinstein Sándor

A másik egy elejtett félmondat Lehoczki Lászlótól, aki az Ikarus hangtechnikusaként a Kontroll Csoport és az Európa Kiadó megszólalásáért volt felelős. Ő említette, hogy amikor Menyhárt Jenőt koncerten látta, ugyanazt a karizmatikus jelenlétet érezte a színpadon, mint amikor tíz évvel korábban, szintén az Ikarusban James bedobta a zsíroskenyeret, megtörölte a kezét és a húrok közé csapott. Megjegyzem, hogy Lehoczki megállapítására teljesen ráismertem pár héttel ezelőtt, amikor a Csík zenekar egyik koncertjén James Presserrel együtt az emelvényre jött. Abban a pillanatban robbant a színpad!

img-605999b1d389989f929e99bffa87722f-v.jpgFotó: Herskovits Iván

A Ferm után a Generál következett. Ez a banda már igazi profi csapat volt a Ferm és a Zé-Gé kiválóságaiból, akik az 1972-es Ki Mit Tud?-on tűntek fel. Én nagyon szeretem az első két Generál-lemezt és a néhány kislemezt is. A dalok hangulata valamiféle gondtalan, vidám életérzést vetít elém, és valahányszor felteszem a korai Generálokat, sajnálkozom, hogy miért nem akkor voltam fiatal, amikor elkészültek ezek a dalok. A második albumot jobban szeretem, mert számomra érdekesebb zenélési módot tartogat, de kétségtelen, hogy az első korongon formásabb dalok hallhatók. Számodra mit jelent a Generál és benne Karácsony János játéka, személye?

A Generál betörésének ‒ televízión, rádión és lemezen ‒ már tanúja voltam. Tényleg új volt és friss. Nagyon tetszettek a számok, és ha meghallgatod, hogyan adják elő például Kovács Kati szerzőjének, Koncz Tibornak a Mit tehet az ember… című dalát, akkor hallod, hogy a fiatalos feldobottság mellett mennyire profik.

Hogy mi és mekkora volt a Generálban James szerepe, erre csak később kezdtem figyelni. A Generál-időszakban ő már mindent tudott. Bluest, akusztikus balladát, country-t egyformán jól játszott és énekelt. Sőt! 1973-ban, a Csöngess be hozzám jóbarát című számban már a ska is feltűnt nála.

Úgy tizenöt évvel ezelőtt azokkal a Generál-tagokkal, akikkel sikerült összehoznom, interjúkat vettem fel. Hosszan beszélgettem Selényi Hédivel vagy Reck Lajossal is, akik csak viszonylag rövid ideig voltak az együttes tagjai. Novaival pedig ‒ aki egyedüliként az elejétől a végéig, mint az egyik vezéregyéniség jelen volt ‒ öt vagy hat alkalommal, összesen több, mint tíz órát beszélgettem. Nem volt ezzel konkrét célom, csak azt tartottam fontosnak, hogy ennek a társaságnak a története fennmaradjon minden résztvevő szempontjából. Egészen pontosan azért, mert ez volt a hatvanas évek beatmezőnye és a nyolcvanas évek újhulláma között az egyetlen friss, új zenekar. A többi nagyok, például a Bergendy vagy a Piramis tagjainak többsége a hatvanas években lett profi. Ez volt az egyetlen olyan, népszerűséget szerzett, a hetvenes években naggyá lett magyar zenekar, amelyik már nem az első generációból jött.

De nem csak ez izgatott, hanem az is, hogy olyan klasszikus tanulmányi háttérrel rendelkező emberek, mint James, Várkonyi Mátyás vagy a Mikrolied tagjai, hogyan találtak egymásra és csináltak nagyszerű dolgokat olyan rockzenészekkel, mint Póta, Novai, Reck Lajos, meg egy Ákos István-kaliberű profi szervező.

fortepan_88741_1.jpgFotó: Fortepan / Urbán Tamás

Tényleg a Generál volt a hetvenes évek egyetlen „valóban új” zenekara. Ám Karácsony János számára a bandában való játék csak 1974 őszéig tartott, mert – mint ahogy az ismeretes – Presserék elhívták a Locomotiv GT-be, és nem Barta Tamás mellé, hanem helyette. Karácsonyt a Generálban Paczári Károly váltotta. Szerinted ő mennyire tudta pótolni Jamest zenei és emberi értelemben?

Nekem az egyik volt Generál-tag mondta, hogy Paczárit a gitártudása mellett elsősorban a fazonja miatt hívták. Nem gitározott rosszul, nagyon jó feelingje van a játékának és ahogy én annak idején láttam, imádta ezt a zenekart, akkor is, amikor a Tátrai Tibusz-féle időkben a hangzásért felelős technikusként, a keverő mögött dolgozott ‒ mint a zenekari tagokkal egyenrangú résztvevő. És egy ilyen odaadó karakter jót tesz annak, hogy valaki hogyan zenél egy társaságban. Azt ugye lehet tudni, hogy mire a Generál 1974 nyarán még James-szel, de már Reck Lajos helyett Pótával és Várkonyi vezetésével a második lemezét elkészítette, nem volt túl jó a hangulat az együttesben. Azzal együtt, hogy azon az albumon a Generál sokkal profibban játszik, mint korábban, a feeling, ami a Stafétán ott van, akkorra már szerintem elveszett. Viszont az 1975-ös lengyel albumon, ahol Paczári játszik, megint ott van a stenk.

A visszaemlékezések szerint James volt az egyik, aki nem volt túl boldog az utolsó generálos időszakában, úgyhogy a távozása nem feltétlenül tett rosszat a zenekarnak, azt hiszem. Az is igaz viszont, hogy voltak olyanok ‒ így Révész vagy Póta ‒, akik hatalmas veszteségnek élték meg a távozását. Révész elsősorban James aktív színpadi jelenléte miatt, Póta meg nyilván azért, mert a P. Mobilban éveken át technikás gitárosokhoz volt szokva.

Karácsony János 1974 őszén került a Locomotiv GT-be, ami szerintem – akármennyire is szeretem a Generált – óriási előrelépést jelentett számára. Én úgy gondolom, hogy itt teljesedhetett ki először rendkívüli tehetsége, mind gitárosként, mind szerzőként, sőt énekesként is. Itt vált nyilvánvalóvá és szélesebb körben ismertté, hogy nemcsak az énekléséből, hanem a gitározásából, a zenéhez való hozzáállásából és az egész lényéből erős tisztaság árad. Hallgatva az LGT-lemezeket – főleg az ötösre gondolok itt, olyan dalokra, mint a Rajongás vagy a Rohanj hozzám – egy csodálatosan kulturált muzsikus képe rajzolódik ki előttünk. És lenyűgöző, hogy az 1974 utáni LGT-ben mennyire képes volt alkalmazkodni a többiekhez – mindenféle minőségben... Szóval lejön valahogy a lemezekről a gyönyörű, kifinomult, kristálytiszta lelkivilág. 

Pontosan. Hadd tegyek még hozzá pár benyomást arról, ami a fennmaradt koncertfelvételeken hallható. Például azon a lengyel kislemezen, amin a Mindig magasabbra koncertverziója szerepel. Amiben a bridge rész alatt izgalmas, melodikus futamokat játszik… De, hogy James az LGT-ben milyen hatalmasat fejlődött, azt akkor lehetett először nagyon hallani, amikor 1979‒80 telén a feloszlás előtt álló Generál tartott egy budapesti reunion klubturnét az összes volt taggal. Sajnos, erről nem készült felvétel, legalábbis én nem tudok róla.

Mellesleg körülbelül ugyanekkor volt a Dés László vezette Supergroup turnéja, ahol James Tátrai Tibor teljesen egyenrangú partnereként tette le a névjegyét, jazz rockot is kiválóan játszó gitárosként. Ezt szerencsére felvették és kiadták lemezen. Nekem három zárójelben az egyik mellékgondolatom az, hogy miközben Karácsony János 1982 februárjában a sokak által a legjobb magyar gitárosnak tartott volt Syrius-tag Tátraival játssza azt a nagyszerű zenét, amit a lemezükön hallasz, ugyanakkor ér véget Los Angelesben egy írószer-kereskedelemmel foglalkozó üzletember élete. Vagyis: mivé fejlődhetett volna egy öttagú LGT James belépésével...

És például arra is emlékszem, hogy amikor az LGT a búcsúkoncertjére készült, amit 1992-ben tartottak a Nyugatiban, akkor Szentendrén, egy honvédségi művelődési házban voltak a próbák. Úgy néztek ki ezek az alkalmak, hogy a zenészek körbeültek, és mit gondolsz, ki irányította az összes LGT-tagot meg a vendégmuzsikusokat? A James ‒ ő ült középen.

Mindent tudott fejből és Presser átengedte neki az irányítást.

Ez rengeteget elmond mindkettőjükről. Persze hozzájárulhatott ehhez, hogy Jamesnek kiváló a memóriája, mindenre emlékszik. Presser mesélte annak idején, hogy amikor hazajöttek Amerikából és volt pár Képzelt riport-előadás, James ‒ aki csak pár hete volt a zenekar tagja ‒ súgott a színészeknek. Már az első vagy a második előadás után.

Nemrég a készülő Barta-könyvedről beszélgettünk, tudom, hogy nagy Barta-rajongó vagy. Ám mégis felteszem a kérdést, hogy szerinted Karácsony János mennyire tudott Barta helyébe lépni, hogyan tudta átvenni a szerepét vagy akarta-e egyáltalán ezt?

James már több helyen elmondta (nekünk is ‒ a szerk.), hogy az első évben azt hitte, azt várják tőle, hogy a Bartát pótolja és csak egy idő után jött rá, hogy nincs ilyesféle elvárás. Egyébként az egyik LGT-tag nekem annak idején szó szerint azt mondta, hogy nem érezte, hogy James pótolni tudja Bartát. De nem is kellett, vagy nem is kellett volna. Tommy Bolintól sem várta senki, hogy a Deep Purple-ben pótolja Ritchie Blackmore-t.

Valaki azt is mondta, hogy James meg volt illetődve attól, hogy az LGT-be került. James nem egy Debreczeni Ferenc-karakter, aki bekerül egy csúcszenekarba, egy meghatározó zenész helyére és egy percnyit sem foglalkozva azzal, hogy milyen kaliberű elődje volt, radikálisan, kompromisszumok és minden udvariasság nélkül a tehetségét maximálisan kihasználva elkezdi a maga képére formálni a társaság zenéjét – amennyire ezt hagyják neki.

James nagyon jó az LGT-lemezeken, de szerintem nem írt és gitározott még annyit, amennyivel megmutathatta volna, hogy teljesen más jellegű, de legalább olyan izgalmas zenész, mint Barta. Decensen eljátssza a szólóit, mint a Mindenkiben az ötös lemezen, és nagyon halkra keverve kiválóan kísér. Pedig, legalábbis nekem, például amit a Sziszifuszi bluesban játszik, az legalább akkora élmény, mint amit Barta a Várlakban csinál. Persze a Loksi album reflektorfény tekintetében teljesen kivételes. Koncerten viszont nem volt mese, ott James-nek, mint frontembernek mindent ki kellett hoznia magából. És meg is tette ezt!

Kétségtelen, hogy Barta Tamás az All Aboard felvételei közben már nem kapott akkora teret a stúdióban, mint az első amerikai LGT-lemezen. Vagy talán – azt hiszem ezt te is felvetetted egyszer – már nem érdekelte őt annyira a második korong, mint az első. Kiválóan játszik a lemezen, de sok újdonságot – szerintem – már nem hoz. James viszont új tagként értékelte a kihívást, amit az LGT jelentett számára…

Hogy ki, mit játszik izgalmasabban, az számonként változik. Ezt persze én, szubjektív hallgató, annak alapján, ami a felvételeken fennmaradt, nem is nagyon tudom megállapítani, legfeljebb érezni csak. Barta nagyobb elánnal játssza a Segíts elaludnit, vagy az Ő még csak most tizennégyet, mint James.

Viszont az All Aboard tekintetében, ha az Ülök a járdán vagy az El ne hagyd magad James által játszott magyar verzióját összehasonlítod Barta egy évvel korábbi eredetijével, akkor Barta játéka Jamesé mögé szorul.

Azzal kapcsolatban is van amúgy egy történet, hogy mennyire akarta James pótolni Bartát, mennyire nem. Az 1992-es Búcsúkoncert után készítettem interjút a zenekar tagjaival, és megkérdeztem Jamest, hogy ha kilőhetne egyetlen dalt, akkor melyik lenne az. Mit gondolsz melyiket mondta? A Kék asszonyt, mert meg kellett tanulni benne a Barta szólóját. Pedig azt is maradéktalanul profin adja elő.

james.jpgFotó: Karácsony János archívuma

Kíváncsi lennék, mit gondolsz Karácsony Jánosról, az énekesről.

Azt, hogy James mennyire jó és karakteres énekes, az illusztrálja a legjobban, hogy ugyan Révész Sanyi kapta a Törökméz és a Kezdhetjük jellegű, hangos dalokat, de a komoly számokat, mint a Százéves kút, a Szélkakas, a Neked szól és a Kérdés, mind Jamesre bízták.

Ott van például a Kérdés. Ez ugye a Felelet című dal párja, és mindkettő reneszánsz hangvételű darab. Novai a szerző, aki külön történet, már csak azért is, mert minden idők egyik legjobb magyar albumának, a Hungaria Aréna című lemezének az egyik zeneszerzője. De tíz évvel korábban, Toszkánában megírta ezt a két reneszánsz dalt. Az elsőt, a Kérdést James énekli, és gitáron kíséri magát. A Feleletet Herczku Mari, akit a Botka Valéria és Csányi János által vezetett, nemzetközileg elismert rádiós gyerekkórusban képeztek éveken át. Herczku mögött a’capella énekelnek a Generál-tagok. Na, most a gitáros-énekes James ugyanolyan csodálatosan adja elő a dalt, mint a klasszikusan képzett énekesnő. Hogy is van ez?

Amire ki akarok lyukadni, hogy valaki, aki sosem tanult énekelni, ilyen érzékkel ad elő egy reneszánsz hangulatú dalt. Miután pár perccel korábban eljátszotta a Pofon gitárszólóját. És hallgasd meg, hogy milyen stílusérzékkel énekli a Mi lesz velem? versszakait!

A stílusérzékről még két dolog. Ott van James szerzői vénájának latin vonulata, amiről olyan dalok tanúskodnak, mint a Cabolo, az Engedj el vagy a Késő. Meg az a tény, hogy az LGT Kubában készített koncertfelvételein hogyan játsszák a kubai zenészekkel a számait. Egyszer megkérdeztem tőle, hogy amikor annak idején zenét tanult, foglalkozott-e latin zenével. Azt mondta, hogy nem. Vagyis teljesen ösztönösen jön nála ez a vonal, amibe a karibi zenészek ‒ ahogy az Az albummmon hallhatod ‒, mint hozott, de teljesen autentikus anyagba csatlakoznak bele. Vagy ott van a Too Long című album… 

Szóba akartam hozni én is azt a lemezt… 

Aki olvasta az Ilyen a boksz című LGT-történetet, az emlékezhet rá, hogy James eléggé nyilvánvalóvá teszi, hogy nem tetszett neki, amerre Pete Wingfield, a lemez producere vinni akarta a zenekart. „Nem vagyunk se feketék, se amerikaiak” – mondja a könyvben. De Wingfield nem volt amatőr, hiszen ‒ bár ezt itthon nem sokan tudják róla – ő csinálta például a nyolcvanas évek elejének egyik angol kulcslemezét, a Dexys Midnight Runners Searching for Young Soul Rebels című klasszikusnak számító albumát. Lehet, hogy James ‒ akár joggal – nem értett egyet a Wingfield által meghatározott iránnyal, de ahogy a producer irányítása alatt elénekli az I Wanna Be There című számot, az kiváló és élvezetes. Teljesen el tudnám hinni, hogy ezt egy európai énekli, aki imádja az amerikai fekete zenét. Vagyis James itt is profi, pedig nem így képzelte, nem így akarta az egészet valószínűleg.

Vagy ott van a harmadik szólólemezéről az Intermezzo. Ahogy ott énekel, azt nem is tudom, hogyan lehetne leírni. Teljesen egyéni. 

Pedig – a legjobb tudomásunk szerint – tényleg soha nem járt énektanárhoz, nem képezte a hangját, nem tanult énekelni…

Ez az, ami számomra is megmagyarázhatatlan. Tanult klasszikus gitározást, de nem olvastam, hallottam sehol, hogy énektanárhoz járt volna. Mint például Szörényi Levente, aki megtanulta, hogy hogyan kímélje a hangját. James ‒ ha jól tudom – ilyen jellegű képzésben nem részesült. Mégis, most 2021-ben sokkal erőteljesebben énekel, mint valaha. Meg lehet hallgatni a YouTube-on, hogy hogyan adja elő az Utolsó szerelmes dal című számát mostanában és összehasonlítani azzal, ahogy ugyanezt 1978-ban elénekelte. Mérföldekkel jobb a mostani.

Arra egyébként, hogy mennyire képes stílusokhoz adaptálódni, példa az, ahogy most a Csík zenekarral dolgozik: a népdalokhoz illő stílusban is tud hitelesen énekelni.

Beszéljünk egy kicsit Karácsony János szólólemezeiről is, amik szerintem ugyanolyan fontosak, mint a Generállal vagy az LGT-vel közösen készített albumok. Sőt, Az időn túl számomra még többet is jelent az LGT Loksi óta készített lemezeinél. Kiérlelt, ragyogó albumnak tartom.

Az időn túl kapcsán nekem az volt az érdekes, hogy James mennyivel több zeneszerzői ötlettel rendelkezik, mint amire az LGT-lemezeken való szereplése következtetni enged. Nagyon jó albumnak tartottam én is, ám ma már inkább a kor kontextusába helyezve tűnik annak. Akkor nagyon odavoltam tőle, utólag visszatekintve azért, mert itthon az az időszak, amikor készült ‒ a Napoleon Boulevard, az Első Emelet és társaik dominanciája alatt – dögunalom periódus volt. Ma kellemes meghallgatni, fel is szoktam tenni időnként. Csodás például az Ezen a földön, vagy a Kövess engem. Az viszont zavar benne, hogy James itt még az LGT zenei és szövegi keretein belül mozog csak.

És ez még fokozottabban érvényes – de persze itt szubjektív véleményt mondok – a második szólóalbumára. Ez volt a James, ami 1996-ban jött ki. Ez egy tipikus olyan kilencvenes évekbeli lemez, amelyik az akkor újra aktivizálódó, a hetvenes években a csúcson járt zenészek készítettek. Annak minden formalizmusával. És itt hallható nagyon, mennyire nem passzol egymáshoz James és Dusán. Utóbbi érzékenységről és empátiáról tanúskodó szövegei ellenére, vagy az említettekkel együtt, azokban mindig van egyfajta keménységgel párosuló intellektualizmus. James meg valahogy inkább sebezhető, lágyabb ember benyomását kelti azzal, ahogy énekel. Nekem a harmadik szólólemeze, a Boldog Karácsony az abszolút csúcs. Az a lemez lenyűgöző mestermű.

Magam is így gondolom, nagyon szeretem azt az albumot, bár az én példányom egy ideje sajnos eltűnt… Pedig még egy történetem is van róla. Abban az időszakban, amikor megjelent, épp egy hangszerboltban dolgoztam. Különös volt a lemez terjesztése – azt hiszem a Roland hangszergyártó cég is támogatta –, így mi is kaptunk belőle tizenöt-húsz darabot. Én azonnal vettem kettőt, az egyiket magamnak, a másikat ajándékba, ám rajtam kívül talán, ha egy ember érdeklődött a lemez iránt, pedig sokáig árultuk a boltban. Jellemző ez a hazai zenehallgatási viszonyokra, pedig az még keményen a CD-korszak volt. Ez a történet persze semmit nem von le annak a lemeznek az értékéből…

A szakmáról viszont sokat elmond, hogy egy olyan boltban, ahová zenészek járnak, nem adnak el Karácsony-szólólemezt. Attól az anyagtól odavoltam és a mai napig odavagyok. A hangzása ma is modernnek hat és jó értelemben véve szofisztikált. Mintha több rétege lenne a megszólalásnak. 

A dalok dinamikusak, újszerűek, izgalmasak. Novai Gábor mondta egyszer: James zeneszerzői attitűdje, illetve annak termékei egyediek, senki máséhoz nem hasonlíthatók. A lemezen James Korom Attilával dolgozik együtt, aki ‒ jegyzem meg csak mellékesen ‒ tragikus, hogy nem lett sztár Magyarországon. James és Korom ideális párosítás volt, míg James és Dusán sosem jelentette számomra maradéktalanul ugyanezt…

Talán ezért is érzem azt, hogy a gitár ezen a lemezen kicsit ‒ jó értelemben véve – alá van rendelve Jamesnek, mint énekesnek. Ami egyáltalán nem zavaró. Ha nem tudnám, ki az a Karácsony János, akkor azt gondolnám, hogy a lemezt egy invenciózus és minden részletre rálátással bíró zeneszerző-producer készítette, aki talált ehhez egy jó énekest és egy kiváló gitárost. Megjegyzem, a produceri munkát James közösen végezte Závodi Gáborral, aki szerintem itt sokkal többet nyújt, mint a Koncz-lemezeken, amiknek ő az állandó producere. 

A Boldog Karácsonyon sziporkáznak az ötletek, a zene, az ének, a hangszeres játék és a produceri munka tekintetében is. Ott van a Vallomás című Karácsony‒Korom szerzemény, amihez egy Barta-mániákus a cím miatt ab ovo fenntartásokkal közelít. De az a szám óriási! Óvatosan kezdődik és lassan gyönyörű himnusszá bontakozik ki. Vagy a Tudom a titkot című dal, amiben úgy szúr az énekelt sorok közé félig beszédszavakat, hogy amikor először hallottam, meg kellett néznem, hogy ezt is Korom írta? És akkor láttam, hogy azt a szöveget James maga jegyzi. Vagyis szöveget is tud írni, és adott esetben a saját szavai jobban állnak neki, mint bárki máséi, aki gondolatokat fogalmaz meg a zenéje kapcsán.

Talán kimondottan jót tett, hogy a lemez nem az LGT műhelyében készült...

Igen. A más közeg általában nagyon jót tesz mindenkinek. Ez a lemez szerintem jobb, mint bármi, amit James nemzedéke a rendszerváltás után csinált. Remekül szól CD-n is, ha pedig megjelenne vinylen, rohannék megvenni.

Én is örülnék ennek, és szerintem is remekül szól a CD. Hiába készült a felvétel digitálisan, a vinyl azért bőven hozzá tudna tenni az élményhez. De kiindulva abból, amit a lemez eladási példányszámai kapcsán annak idején a hangszerboltban tapasztaltam, nem valószínű, hogy valaha kijön majd LP-n az anyag… talán a reklám hiánya, az elégtelen promóció lehet az oka annak, hogy Karácsony János szólólemezei nem lehetnek méltóképp ismertek.

Az 1996-os James című albumnál hasonló volt a helyzet. Akkor egy újságot csináltam és a PolyGram, mint minden kiadó hetente küldte a lemezeket. Az egyik alkalommal látom, hogy ott van a pakkjukban egy Karácsony János-szólóanyag. Teljesen meglepődtem és felhívtam őket, hogy mi ez? „Igen, kiadtunk egy Karácsony János-lemezt” – válaszolták. Csak úgy, minden promóció nélkül! Még az sem jutott eszükbe, hogy pár héttel azelőtt odatelefonáljanak, hátha érdekel ez valakit. Akkor Koszits Attila azonnal elment és csinált egy négyoldalas színes, fotós interjút James-szel. Ez volt a lemez egyetlen promóciója szerintem. 

Hogyan viszonyulsz Karácsony Jánoshoz, az emberhez? Hogyan jellemeznéd őt a saját benyomásaid, vagy akár a zenéje, a lemezei alapján?

Igazából nem ismerem. Negyvenvalahány év alatt három interjút csináltam vele és mindössze néhányszor, röviden beszélgettünk. De azt el tudom mondani, hogy a benyomásaim alapján mi az a három szó, amivel jellemezném, ha nagyon röviden kéne: segítőkész, komoly és optimista.

A segítőkészséggel kapcsolatban olyan emlékek ugranak be, hogy riportot csináltam az LGT-vel és valami gond volt a magnóval. Azonnal nézte, hogy mi lehet vele, és jó tanácsot is adott. Vagy amit Deák Árpád képzőművész mesélt, hogy a Barta-dombormű avatásán hogyan segédkezett az utolsó simításokban.

A komoly arra vonatkozik, hogy mennyire lelkiismeretes, hogy mindenre figyel. Amikor interjúzás előtt, vagy egy helyszín megbeszélésekor, kijelentő módban szinte közli, hogy valamit hogy oldjál meg a részletekre ügyelve, de olyan rokonszenvesen és emberi módon, hogy ezzel azt nyilvánítja ki, hogy a másikat és a dolog tárgyát kis dologban is komolyan veszi. Ennek alapján tudom teljesen elhinni, hogy semmi udvariaskodás nincs abban, ahogy zenészek elmondják, hogy milyen jó vele együtt dolgozni.

Az optimistát pedig az alapján mondtam, ami abból is árad, amit a lemezeken hallok, ahogy a színpadon jelen van és ahogy interjúkban beszél. Ezt állandóan kommunikálja a játéka, az éneke, a beszéde és a viselkedése. És mindig őszintének hat.
 

Szerző: Majnik László

Nyitókép: Fortepan / Rubinstein Sándor

A blog az NKA Hangfoglaló Program támogatásával készül.

A bejegyzés trackback címe:

https://beatkorszak.blog.hu/api/trackback/id/tr8016664230

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása