Volt egyszer egy beatkorszak

Tartalmas, hiánypótló kiadvány – az Omega a gitár mögül című kötetről

2021. december 09. - beatkorSzaki

fortepan_84926.jpg

Az Omega vitán felül az egyik legnagyobb magyar rockzenekar. Több mint fél évszázados pályafutásuk során a műfaj számos mérföldkövét tették le, ehhez képest történelmük dokumentálása a lemezeken és videókon túl eléggé hiányos. A nagy rocklexikonokban és különféle, a műfaj és a korszak egészét vizsgáló könyvekben persze kiemelt helyük van, de átfogó, hivatalos Omega-könyv eddig nem jelent meg. Kóbor János közel egy évtizede ígéri ennek megvalósulását, de félő, hogy erre már nem fog sor kerülni. Mihály Tamás, az együttes néhai basszusgitárosa 2014-ben megjelent könyvében megírta a saját nézőpontját, ami nyilván szubjektív, a teljesség igénye nélkül készült (ezzel együtt szerethető) leírása volt a történetnek. Hét évvel később az együttes gitárosa, Molnár György (Elefánt) jelentkezett egy vékony, de annál tartalmasabb kötettel.

A két könyv között vonható némi párhuzam, hiszen mindkettőt olyan zenekari tag írta, akik ha nem is a kezdettől, de a korai időktől fogva jelen voltak a zenekar életében, az 1971 utáni időszakban pedig szerzőként is domináns szerepük volt az Omega életművének alakításában.

Mihályéhoz hasonlóan ez a könyv is a gyermekkorral, a családi háttér felvázolásával kezd, az együttes történetét eleinte kronologikusan követi, aztán elkalandozik, sokat ugrik az időben. Elefánt eléggé óvatos, néhány klasszikus sérelmet megpendít (például Presserék kiválása), de nem megy bele olyan mélyen személyes konfliktusokba, mint kollégája. Az alkotófolyamatokról (melyik dal mikor, hogyan készült, hogy alakult ki az albumok koncepciója) itt is aránylag kevés szó esik, leszámítva egy-két olyan klasszikus, már ismert történetet, mint például az Időrabló komponálása. Ugyanakkor némi betekintést kapunk a technikai háttérbe (felszerelés, fellépőruhák, gitárok), a kötet név szerint említi a technikusi gárda meghatározó tagjait, és ezek mindenképpen dicséretre méltóak. Előkerülnek a leállás évei alatt folytatott egyéb tevékenységek (lapkiadás, dohányüzlet) és hobbik (szabadenergia-kutatás), de jó arányérzékkel, érdekesen leírva, a szólólemezek viszont nem kerülnek szóba. A könyv végén található diszkográfia elég részletes, de nem túl pontos (főleg a kislemezeknél, illetve a stúdióalbumok bónuszdalainál vannak hiányosságok, a felsorolás nem említi a koncertlemezeket és a külföldi stúdióalbumokat sem.)

fortepan_198738.jpgMolnár György, Kóbor János és Benkő László, az Omega tagjai. Fotó: Fortepan / Szalay Zoltán

A könyv képanyaga gazdag, sok ismert és sok új képpel (főleg a Fortepan archívumára és a zenekari fotósok és rajongók anyagaira támaszkodva), a kivitelezés is alapvetően igényes, de a tördelés és a szerkesztés sajnos több helyen is csorbát szenved. Néhány kép meglehetősen pixeles (netről letöltött vagy videóból kiollózott reprodukciók), ez főleg az egész oldalas plakátoknál és cikkeknél látszik. Szerintem egy ilyen kiadványnál ez egész egyszerűen nem fér bele. Főleg annak a fényében fájók a hiányosságok, hogy a szerzőnek van nyomdai tapasztalata ‒ talán érdemesebb lett volna kicsit alaposabban ellenőrizni a kész anyagot ilyen szemmel is. Túltengenek a lemezborítók képei, egy-két különlegesebb borítót leszámítva én ezekre sem pazaroltam volna a helyet. A hétezer forintos ár a fentiek fényében szerintem kissé túlzó, ha már említésre került Presser Gábor, az ő tavalyi első és idén megjelenő második könyve, ugyanezért az árért jóval nagyobb terjedelemben és profibb kivitelezéssel készült, ezt kellett volna megcélozni, vagy egy kicsit kevesebb képpel és több szöveggel egy szerényebb árat kialakítani.

A könyv ezzel együtt is tartalmas, jól megírt, és bizonyos értelemben hiánypótló kiadvány. Omega-rajongóknak kötelező, a korszak iránt érdeklődőknek ajánlott olvasmány.

Molnár György – Tóth Péter: Omega a gitár mögül, Alexandra, Budapest, 2021.

Szerző: Bollók Csaba

Nyitókép: Fortepan / Erdei Katalin

A blog az NKA Hangfoglaló Program támogatásával készül.

A bejegyzés trackback címe:

https://beatkorszak.blog.hu/api/trackback/id/tr5816768582

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása