Radics Béla mítosza olyan erős, hogy napjainkig három könyv is napvilágot látott róla, a sajátomból 2020-ban javított, bővített kiadás is megjelent. De most természetesen nem erről lesz szó.
Tizenhat évvel Ómolnár Miklós kiváló Pengék és halakja után ugyanis Zoltán János és Tóth Tamás Béla újra feldolgozta a történetet. Utóbbi leginkább a Radics-sztori kultúrtörténeti hátterét festette meg (szerintem nagyszerűen), Zoltán János pedig Béla zenésztársaival, barátaival készített interjúkat.
Tóth Tamás Béla már a Tűzkerék XT zenekar basszusgitárosaként, de tulajdonképpen egész munkásságával Béla legendáját segített életben tartani, Zoltán Jánosnak pedig elévülhetetlen érdeme Radiccsal kapcsolatban, hogy a vele készült és fennmaradt két komolyabb interjú közül ő jegyzi az egyiket, még 1981-ből. Zoltán János könyvei általában igen silány munkák, a Csodálatos utazás azonban relatíve jobban sikerült darab. A kötet egyik erénye szerintem, hogy tagadhatatlanul rajongói hangvételű, ami persze elfogultságot eredményez, de véleményem szerint ez elengedhetetlen ahhoz, hogy egy rocktörténeti könyv igazán jó legyen.
Mindenesetre nem ártott a végeredménynek, hogy a szerzők kikérték Nemes Nagy Péter lektori véleményét, aki a nyomdába küldés előtt két nappal kapta meg a kéziratot. Gigászi munka lehetett gyomlálni a tévedéseket, az idő rövidségére fogható, hogy maradtak benne szép számmal. Ezek összegyűjtése túlfeszítené a jelen cikk kereteit.
Ahogy a Pengék és halak, ez a könyv is jobbára Radics rockkorszakára koncentrál, a beates éveket pedig bájos ködbe burkolja. Ám ismét kiemelném, hogy fontos interjúkat rögzít és a képanyaga is megfelelő.
A bevezetőben a két szerző méltatja Ómolnár könyvét, de kritikaként róják fel neki, hogy az abban megszólalókat a Kádár-rendszer alatt szinte észrevétlenül automatizmussá vált öncenzúra hátráltatta az igazság kibontásában, illetve, hogy emiatt a Pengék és halak igazságát nem ritkán a sorok közül kellett kiolvasni. 2002-ben már valóban szabadabb világban éltünk, de ideológiáktól Tóth Tamás Béla és Zoltán János könyve sem mentes. Egyfajta egyértelmű narratívát kínál ugyanis.
Leginkább azt a beidegződést erősíti, hogy Béla a rendszer áldozata lett. Ez a kép, bár részben igaz, mégis egysíkú. Magam éppen azt értékeltem Ómolnár könyvében, hogy tágabb értelmezési teret biztosított az olvasónak, aki maga dönthette el, mit is gondol a főhősről.
Béla személyisége, élete története jóval összetettebb, izgalmasabb volt annál, semmint, hogy efféle leegyszerűsítő, kétdimenziós képben megjeleníthető legyen. Tetten érhető mindez már a bevezető azon kijelentésében is, miszerint Radics Béla a magyar Jimi Hendrix volna. Miért lett volna az? Mert ő játszott először Hendrixet idehaza? Ez talán önmagában sem igaz, simán lehet, hogy a Dogs, esetleg a Liversing már 1967 nyarán nyomta a Jimiket. Vagy inkább amiatt lenne Radics Jimi Hendrix hazai helytartója, mert valójában ő honosította meg itthon ezt a fajta zenét? Ez már igazabbnak tűnik. Mindenesetre Béla játékában szerintem sokkal inkább tetten érhető Eric Clapton Creames időszaka, mint Hendrix. Maga Béla is inkább Claptont favorizálta Hendrix-szel szemben. Szóval nem olyan egyértelműek azok a dolgok, amiket a könyv axiómaként kezel.
Tóth Tamás Béla – Zoltán János, Csodálatos utazás, Zoltán János és társa Bt., Budapest, 2002.
Szerző: Bálint Csaba
Nyitókép: Fortepan / Urbán Tamás
A blog az NKA Hangfoglaló Program támogatásával készül.
