Volt egyszer egy beatkorszak

Aki mindig tudott szeretni, ha pedig hibázott, jóvá tudta tenni – Révész Sándor születésnapjára

Ezt én választottam

2024. június 24. - beatkorSzaki

fortepan_76770.jpg

„Magam és köztem állok én.” (Hamvas Béla)

„A rockzene a lázadás szabadsága volt, az ezt követő életem pedig az elfogadás szabadsága.” (Révész Sándor)

Érdekes (ön)vizsgálat a rajongás természetrajza: életkoromból fakadóan még sikerült elkapnom a magyar rockzene aranyidőszakának utolsó éveit, így például 1977 nyarán éltem át először Piramis-koncertet testközelből. Korosztályom imádta a rockzenét, ügy volt számunka, a legfontosabb az akkori életünkben. Páran maradtunk csak, akiknek ma is az maradt.

Masszív Skorpió-rajongóként nem a Piramis volt a fő kedvencem, de természetesen minden magyar rockzenekar új lemezét a megjelenés napján megvásároltam és aznap nem mentem suliba. Ehhez tartozott, hogy mindegyik újságot és könyvet, kiadványt is járattam, beszereztem, amelyekben szerepeltek a kedvenceim. Feltűnt, hogy Révész Sándor nem, vagy csak alig nyilatkozik, majd 1982-ben a Magyar Ifjúság zenei rovatában „Elvegyültem és kiváltam” címmel interjút adott, ami annyira megérintett, hogy attól kezdve követtem és kerestem a gondolatait, véleményét a világról.

Az említett interjúban a Piramist követő terveiről beszélt és olvasmányélményként olyan szerzőket említett, mint Baktay Ervin, Paul Brunton, később Szepes Mária, Hamvas Béla vagy Kahlil Gibran, valamint Weöres Sándor és Juhász Ferenc. Meghatározó élményként írt orvos édesapjával történt mély beszélgetéseikről az élet és halál témakörében, valamint arról is, hogy mennyire fontos számára a csend, amit vidéki tanyáján lelt meg, ahol a napi húsz kilométeres sétákra is rákapott.

Megdöbbentett, hogy az a huszonnyolc éves fiatalember, aki addig közel tíz évet a legnépszerűbb sztárként élt meg a Generál, majd a Piramis énekeseként, olyan karizmatikus frontemberként, amilyen addig és azóta sem termett magyar rockszínpadon, mennyire a belső útjaira koncentrál.

Példájával mintát adott: más ember lettem. Onnantól sosem tévesztettem szem elől, és amikor mondanivalója akadt, odafigyeltem rá. A közelmúltban együtt szurkoltam sokakkal, amikor türelemmel viselt súlyos betegségéről értesültem és boldogsággal töltött el minden friss hír állapota javulásáról. Aztán megtudtam: könyvet ír. És itt felbukkant bennem ismét a rajongó, aki annyira, de annyira kíváncsi a kedvencére és mindent tudni akar róla! Biztos voltam abban, hogy Révész Sándor könyve messze elkerüli a bulvárt. Nekem ő amúgy sem volt soha a nőfaló Kölyök, Alex vagy Sanyika.

4103701.jpg

Egy rövid ideig a segítségére lehettem, felkérésére. Ennek kapcsán hosszú órákig, nagyon mély beszélgetést folytattunk a lakásán, miközben a legfinomabb édességekkel kényeztetett (kedvencével, a puffasztott rizses Suchard csokoládéval és egyéb finomságokkal, majd egy felejthetetlen estén vacsorázni hívott kedvenc indiai vegetáriánus éttermébe). Sosem lógtam rajta, ám amikor találkoztunk, örömmel öleltük át egymást minden alkalommal. Azt a napot sem felejtem el, amikor Hobo egyik József Attila előadására szöktünk be titokban egy gimnáziumba, ahol teljesen elérzékenyülve, egymásba kapaszkodva hallgattuk a Mama és az Anyám című verseket. Sándornak erre sokkal több oka volt, mint nekem, ez is kiderül a könyvéből.

Mert végre kézben tartva ezt a közel négyszázötven oldalas, küllemében is roppant igényes és ízléses kötetet, egyszerre két, egymással ellentétes szándék fogalmazódott meg bennem: azonnal habzsolni akartam, egy szuszra olvasni el, másrészt mondatokon, szavakon sokszor hosszabb ideig elidőzve meg-megálltam. Mert meg kellett állnom: ezt a könyvet nem lehet kakaózgatás közben lapozgatni. Műfajában az eddigi – számomra – kimagasló csúcs: a Presser könyve I-II. mellett a helye az Ezt én választottam című önéletírásnak is.

Hiszem, hogy a párhuzamosságokra oda kell figyelni. Az ő példájukat követve fogtam én is hangszert a kezembe, mert olyan szerettem volna lenni, mint ők. Amit ők elértek és megéltek, annak mi a zenekarommal (Moby Dick) a közelében sem jártunk, de megéreztük az esszenciáját. Mindig fontos volt számomra is a természet közelsége és soha nem felejtettem el, honnan indultam; kik segítettek az utamon. Bennem is rekedt befejezetlen beszélgetés édesapámmal. Sándorral közös a Faludy Györggyel való barátságunk is, de hálás szeretettel emlékeztünk meg egy dunaszerdahelyi lányról is, akit mindketten közelről ismertünk egy-egy ottani koncertünknek köszönhetően.

Révész Sándor mélyen őszinte az önéletírásában, de másképp nem is érdemes: a csak rá jellemző, választékos stílusban leírt szöveg felkel a lapokról és olyan érzést kelt, mintha a szerző csak nekem mesélné el életének történeteit, amelyek mélyen megindítóak, meghatóak, vidámak, szomorúak, szakmaiak, kedvesek, kemények, felemelőek.

Gyönyörűen ír a szüleiről, a nagyszüleiről, mestereiről, szerelmeiről, barátairól, zenekarairól, kollégáiról, falubeli, neki fontos embereiről és a „zenebarátokról” (kedvesen így hívja a rajongókat). Akik összefüggéseiben kíváncsiak a magyar rockzene történetére, számukra is kihagyhatatlan, kötelező olvasmány ez a könyv. Az első zenekar, a Hearts, majd beugrás az Echo által a profi ligába, ahonnan a ZG, abból a Generál és a Piramis következett, az maga a magyar rocktöri, lenyűgöző stílusban. Radics Béla iránti rajongása, Póka Egonnal a vértestvéri szeretet, a Póka szülők rajongva tisztelése példa értékű, az pedig, ahogy Révész Sándor Szakcsi Lakatos Béláról ír, úgyszintén.

Presser Gábor számára sem Pici vagy Pici Bácsi, ők egymást ma is így szólítják: „Társam”. Közös lemezük után sokan nem értették (köztük én sem), miért nem született következő. Ebből a könyvből kiderül. Számomra a legfontosabb történetek azok, amelyekben arról ír, hogyan tudta viszonozni azt a szeretetet, amit nagyszüleitől és barátjától, Harmath István „Villanószem” fotóművésztől kapott:

(Harmath István) „Élete utolsó pillanatáig a barátja maradtam. Tapodtat sem volt hajlandó elmozdulni otthonról. Gyötrő fájdalmak a tüdejében, a fejében… Egy gumimatracon feküdtem közvetlenül az ágya mellett…”

Vagy 1978‒79-ben, miközben a legnagyobb sikereket érte el a színpadon:

„Áldott nagyikám élete vége felé sajnos egyre kevesebbet tartózkodott otthon, mert kórházi ápolásra szorult, később egy rehabilitációs intézetbe került a VIII. kerületben. Magától értetődő kötelességemnek éreztem, hogy amikor csak lehet, bemenjek hozzá. De nemcsak látogatni mentem, hanem miután csak tőlem fogadott el ételt az én madárétkű drága nagyikám, én etettem, ami óriási elégtétel volt a sorstól, hiszen viszontszolgáltatta annak a lehetőségét, hogy törődhettem vele, amit szívből jövően megtettem nap mint nap.”

Már az is ritka, ha egy ember felismeri, ha hibázott. Az még inkább, ha ezt nyilvánosan be is vallja, de az igazán kivételes, ha mindezt jóvá is teszi. Sándor a legendás karácsonyi Piramis-koncerten történt csillagszórós történetben mindezt elérte.

Végre tiszta víz került a pohárba a Piramisból történt kiválását illetően és sok-sok év után Som Lajossal is rendezték a kapcsolatukat. Gyönyörűen ír a „Főnökről” és megható a sztori, ahogy a színpadra invitálta a „Piramis-évek” egy koncertjén, ám Lajos már nem bírt felállni a tolókocsiból.

fortepan_269964.jpgRottenbiller utca 47., a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat stúdiója. A keverőpultjánál a Piramis együttes tagjai állnak, Som Lajos, Závodi János, Gallai Péter, Köves Miklós, Révész Sándor. Fotó: Fortepan / Szalay Béla. 

Számomra, aki rajongva kutakodik a magyar rocktörténet apró darabkái után, érdekes volt megtudni Sándor legendás Yamaha SG 2000 gitárjának eredettörténetét; meglepve olvastam, hogy a Piramisból kifutófélben Demjén Ferenccel és akkori zenekarával, a zseniális V’ Moto-Rockkal tervezett együttműködést, mert olyan jó játék a mi lett volna, ha… Ilyen például a Skorpióhoz való csatlakozás 1973-ban, majd a Dinamithoz 1979-ben és az Új Skorpióhoz 1982-ben, de végül minden úgy történt, ahogy kellett.

Sándor! Előttem van a „Szeress” hímzésű sálad a Piramis 1992-es koncertjeiről (köszönet Szepes Máriának) és csak annyit szeretnék mondani: Én szeretlek! Isten éltessen nagyon sokáig!

Révész Sándor: Ezt én választottam (Lejegyezte Derksen Gyöngyi és Bálint Csaba), Helikon, 2024.

 

P.s.: Nekem is voltak ám cicáim!

Külön köszönet Pál Andrásnak, a Helikon Kiadó munkatársának.

 

Szerző: Rozsonits Tamás

Nyitókép: Fortepan / Erky-Nagy Tibor

A blog az NKA Hangfoglaló Program támogatásával készül.

A bejegyzés trackback címe:

https://beatkorszak.blog.hu/api/trackback/id/tr9818432667

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása