A beatkorszak jelentőségét mutatja, hogy számos előadó és együttes felbukkant a hatvanas-hetvenes évek magyar filmjeiben is. Hol önmagukat alakították, hol fikciós karaktereket, ám a filmek többségében nagy szerephez jutott a zene is – többnyire a saját zenéjük. Ezen az úton járt Zalatnay Sarolta is, aki bár kevesebb fontos filmszerepet kapott, mint például Kovács Kati, ám határozott kiállásával és erős, zengő hangjával emlékezetes jelenségnek bizonyult a filmvásznon is.
Ebben az írásban magyar szerzők olyan dalait mutatom be, amelyeket az eredeti előadókon, zenekarokon kívül más magyar anyanyelvű énekesek, együttesek is játszottak 1990 előtt. Kizárólag a határainkon túl készült és kiadott feldolgozásokat veszem górcső alá, de nem csupán a piacra került lemezeket, kazettákat tekintem át, hanem a fellelt rádió-, tévé-, és filmfelvételeket, valamint a külföldi dalfesztiválokról ismert előadásokat is megvizsgálom.
„Ha egy szegedi író, egy humorista és egy dobos visszanéz…” – ez az alcíme a Jaj, ha Anyám látna…! című könyvnek. Bíztató kezdet, vágjunk is bele. Nem túl gyakran bukkan fel ebből a kötetből egy-egy példány, így örömmel értesültem, hogy a néhány éve antikváriumban előjegyzett könyv megérkezett (elég húzós áron, de ha az embernek kell valami, arra szívesen áldoz).
Szemző Tibort összművészetinek nevezhető, olykor évtizedes alkotói folyamatot feldolgozó, újra és újra átdolgozott, tökéletesített projektjei alapján akár kifejezetten koncepciózus alkotónak is tarthatnánk. Életútjának szerzői kommentálása közben mégsem kizárólag a tudatosság vagy a célorientáltság lesznek a kulcsfogalmai. Elmesélte nekünk, hogy találta el a beatkorszak, de a sorsfordító tapasztalásáról is beszélt.
Amikor az ember elveszít egy közeli hozzátartozót, barátot vagy mestert, a gyász feldolgozása a legmélyebb, legbensőbb és legnehezebb lelki folyamatok egyike. Teljesen egyénfüggő, ki hogyan oldja meg.
A film és a rock and roll először az 1955-ben bemutatott amerikai Tábladzsungel című filmben találkozott. Bill Haley Rock Around the Clock című száma végigkísérte a filmet. A dal beleilleszkedett a filmipar világába, egyébként pedig slágerré vált. Amikor Elvis Presley filmszínésznek állt, a zeneiparban szerzett népszerűségét kamatoztatta. Első filmjét még 1956-ban, karrierje kezdetén forgatta Love Me Tender címmel ‒ ennek emblematikus dala egyben a film címadója is lett. A hatvanas évek végéig közel kéttucatnyi játékfilmeket forgatott. Bőven hallani ezekben a dalait, de a játékfilmes szerepek nem a zenész Elvist ábrázolták. Az egészen korai filmes megjelenések nem a rockzenéről szóltak.
Koromnál fogva az ezüstkorszakában ismertem meg a
Zalatnay Sarolta
Magyarországon a rendszerváltozás előtt nem sok állami kiadó foglalkozott popkultúrával kapcsolatos könyvek kiadásával: a klasszikus zenére fókuszáló, onnan alkalmanként kikacsintó Zeneműkiadó Vállalat és a műfajt sokszor bulvárszinten megközelítő Ifjúsági Lapkiadó Vállalat, amelynek szerepét később az Ifjúsági Rendező Iroda vette át. Sebők János korszakos kultúrtörténeti műveinek (A Beatlestől az Új Hullámig, 1981, Magyarock 1-2., 1983, 1984) megjelenéséig a hazai könyvespolcokról lényegében hiányoztak a műfajjal kapcsolatos fajsúlyosabb kötetek. Bár az állami monopólium lebomlásával az évtized végén sorra bukkantak fel az újabb és újabb vállalkozások, ezek alapvetően inkább mennyiségi, mint minőségi áttörést hoztak ezen a területen is.
A 2001-ben, mindössze negyvenkét évesen elhunyt Zámbó Jimmy életét feldolgozó A Királytól sokan tartottunk, sokunk nem hitte, hogy a sztár életéről ‒ főleg a nem túl színvonalas sorozatairól ismert magyar RTL támogatásával ‒ jó szériát lehet készíteni, ami azokat is megfogja, akik nem rajongtak különösebben Zámbó munkásságáért.