Koromnál fogva az ezüstkorszakában ismertem meg a Minit. 1975-ben az első évemet tapostam a Toldy Ferenc Gimnáziumban, és tavasszal a negyedikesek szalagavató báljára Török Ádámékat hívták meg muzsikálni. Addig csak egy számukat ismertem a rádióból, a Gőzhajót, és a slágeres rockhoz szokott fülemnek elég idegenül csengett a dzsesszrockos nóta. Három osztálytársam és barátom, akik a Vízivárosban laktak, és vasárnapokon csak átsétáltak a Bem rakparti Mini-klubba, már sokat mesélt lelkendezve a bandáról, és, hát mit mondjak, az a szalagavatós koncert engem is rendesen odavágott. A csodás balladák és a bluesok között már nem is éreztem olyan távolinak a Gőzhajót… A két legnagyobb slágerükbe ‒ Kereszteslovag, Vissza a városba ‒ egy életre beleszerettem.

Zalatnay Sarolta negyedik, Hadd mondjam el című stúdiólemezét 1973 tavaszán, az épp alakulóban lévő Skorpio együttes kíséretében énekelte szalagra. Nem hagyhatjuk figyelmen kívül az e tény mögött meghúzódó érzelmi (szerelmi) szálat, ami Zalatnayt és Frenreisz Károlyt ezekben az években összekötötte. Az énekesnő lemezeit mindig azok a bandák készítették, amelyekben Frenreisz játszott, és természetesen a fő zeneszerző (és sokszor szövegíró) is Frenreisz Károly volt. A Ha én fiú lehetnék a Metro, második, Zalatnay című albumát alapvetően a Metro (egyébként egy „szuper zenei társulás”), harmadik, Álmodj velem című nagylemezét pedig a Locomotiv GT segítségével hozták tető alá.

Magyarországon a rendszerváltozás előtt nem sok állami kiadó foglalkozott popkultúrával kapcsolatos könyvek kiadásával: a klasszikus zenére fókuszáló, onnan alkalmanként kikacsintó Zeneműkiadó Vállalat és a műfajt sokszor bulvárszinten megközelítő Ifjúsági Lapkiadó Vállalat, amelynek szerepét később az Ifjúsági Rendező Iroda vette át. Sebők János korszakos kultúrtörténeti műveinek (A Beatlestől az Új Hullámig, 1981, Magyarock 1-2., 1983, 1984) megjelenéséig a hazai könyvespolcokról lényegében hiányoztak a műfajjal kapcsolatos fajsúlyosabb kötetek. Bár az állami monopólium lebomlásával az évtized végén sorra bukkantak fel az újabb és újabb vállalkozások, ezek alapvetően inkább mennyiségi, mint minőségi áttörést hoztak ezen a területen is.

A 2001-ben, mindössze negyvenkét évesen elhunyt Zámbó Jimmy életét feldolgozó A Királytól sokan tartottunk, sokunk nem hitte, hogy a sztár életéről ‒ főleg a nem túl színvonalas sorozatairól ismert magyar RTL támogatásával ‒ jó szériát lehet készíteni, ami azokat is megfogja, akik nem rajongtak különösebben Zámbó munkásságáért.

Ahogy arra sokan emlékeznek, a Korál bemutatkozó koncertjére 1978. május 1-én került sor a Budai Ifjúsági Parkban, a fő attrakció, a V’Moto-Rock előzenekaraként léptek fel. Persze helyesebb lenne újjáalakult Korált írnom, hiszen a banda 1974 óta létezett. Egy dalukat, a Hazafelét ismertem a rádióból, azt viszont nem tudtam, hogy elsősorban Koncz Zsuzsa kísérőegyütteseként működtek.

Tamás Gábor a legismertebb és legnépszerűbb erdélyi táncdalénekes. Nemrég kapta meg a Magyar Köztársaság Arany érdemrend Keresztjét. Azt viszont tán kevesen tudják róla, hogy első zenekarával a kolozsvári Unirea gyár klubjában próbált Shadows-dalokat. Megspórolt pénzen vett dobozgitárról, üvöltözésről és szomszédolásról, el nem múló barátságokról és feledhetetlen estékről is beszélt nekünk.

Bán Róbert Lányarcok tükörben című filmje két radikálisan eltérő emberi sorsot ábrázol: Vera (Egri Márta) és Borika (Bodnár Erika) között jószerivel a közös lakás jelenti az egyedüli kapcsolatot, utóbbi ugyanis előbbi szüleinél bérel szobát. A kirakatrendezőnek tanuló Vera elképesztően magabiztos lány, aki teljes mértékben uralja környezetét, ugráltatja szüleit (akiket Márkus László, illetve Kállai Ilona játszanak), míg Borika a reprezentatív Barbara eszpresszóban dolgozik felszolgálóként, s csupán egy idősebb hódoló (Sinkovits Imre) keresi a kegyeit.

A magyar zenészvilág népszerű Cikije március 24-én ünnepli a születésnapját ‒ a hetvenötödiket. Gyöngyösön született, a mátraaljai város meghatározó alapokat jelentett számára: ott járt nyolc évig zeneiskolába klarinét szakra, dobolni is ott kezdett, még a becenevét is ott szerezte.

Darvas Ferenc zeneszerző, zongorista, amatőr fejszámoló, pingpongversenyző. Már a felsorolásból is érezhető, hogy nem mindennapi figura. Zeneakadémiát végzett, azonban úgy érzi, az ő fülében inkább az a fajta zene van, ami egy már éppen „kihalófélben” lévő generációnak lehet ismerős – a sanzonok, a musicalek és a kuplék világa. Darvas Ferenc dolgozott többek között a Katona József Színházban, a Radnóti Színházban, az Örkény Színházban, a Baltazár Színházban, a Magyar Rádióban, de számos filmzenét is jegyez, például Bereményi Géza Eldorádójában is közreműködött… Bőven volt tehát miről beszélgetnünk vele.

Szilvási Tamás az egyik legnagyobb Queen-rajongó idehaza. Ráadásul azon kevesek közé tartozik, akik nemcsak a színpadon látták Freddie Mercury-t és csapatát, amikor 1986 nyarán a fővárosban lépett fel a zenekar, hanem személyesen is találkozott az együttes tagjaival. Ő volt ugyanis a szakács Roger Taylor az InterContinental elnöki lakosztályában rendezett szülinapi buliján. Elmesélte nekünk, hogy megtalálták-e a Holdat John Deaconnal a Duna fölött, megtudtuk tőle, hogy miért kötött ki a fakanálnál a gitározás helyett, de az Ifiparkról is beszélt, ahol az ő idejében szabad volt a farmer, a hosszú haj és a csók, valamint a Móricz Zsigmond körtérről, ahonnan rendszerint indultak akkoriban a bulik.