A Bergendy együttes első, saját dalokat tartalmazó albuma csak az 1972-es tavaszi hanglemezpiacon láthatott napvilágot. A dalok felvételei a Rottenbiller utcában már 1971. május 20-a és július 21-e között elkészültek, de a Hanglemezgyár a banda saját dalai előtt – különféle okokból – még kiadott egy, a kor legmenőbb (?) slágereit tartalmazó válogatásalbumot (Beat ablak) a Bergendy előadásában.

A mából visszanézve hiába tűnik elképesztően szélesnek a magyar formációk – a Sankó zenekartól az Atlantisig, a Bergendytől a Scampolóig ‒ repertoárja, a hatvanas, hetvenes évek józsefvárosi utcáinak csibészei inkább a Rolling Stones vagy éppen a Spencer Davies Group iránt lelkesedtek. Ez az írás azonban nem pusztán Pötyinek és társainak a zenei ízlését, és a rockzenéhez való affinitását hivatott bemutatni, hanem megemlékezik az első vérbeli nyolcadik kerületi progresszív zenekarról is.

Ha a beatkorszak felhajtóerejétől sodrásba hozott, majd annak örvényében elmerülő, farvizén komótosan tempózó vagy levegőért kapkodó, esetleg folyamatosan a fősodorban kapálózó művészekre gondolok, „Igazi Vész”, avagy nem csappanó flow-val rendelkező rangidős könnyűzenész csak ritkán bukik fel.

A „Nem az ágyban végzem, hajt a vérem” című, a beatzene és a szocialista alvilág kapcsolatait feszegető témával indul a Volt egyszer egy beatkorszak ingyenes előadássorozata március 16-án a Kossuth Klubban. Júniusig hat alkalommal várják a magyar könnyűzene múltjának kevésbé ismert részletei iránt érdeklődőket a beatkorszak-blog szerzői.

Rég vártam ennyire új könyvet a magyar rockzene témakörében, mint ezt a kötetet. Amikor megkaptam a szerzőtől a dohányfüstben pácolt próbanyomatot, megszűnt a külvilág, míg a lapok végére nem értem. Rengeteg munka préselődött a több mint 350 oldalra.

Lassan érik átmeneti kabátot húznom, a Cseh Tamás-féle rajtam maradt télikabát után, bár még jócskán a gyilkos szándékú télben sietek valahová (általában szigorúan A-ból B-e, a céltalan bolyongást mellőzve), a betontöredezett utcákon. Az elvétve, jobbára elnéptelenedett söntésekben fölhajtott unikumok utóízében mégis ott érzem mindazt az aromát és spirituszt ‒ már kevésbé kapatos, de még mindig keserű félmosolyra húzódó ingerenciát ‒, ami a lézengő, romantikus ritterség löketét adhatná; s ami az egykori (Trunkos András grundolta) Átmeneti kabát énekes-gitárosának költői delejezőképességét, zenei gesztusait-gusztusait is mind a mai napig megízesíti.

Várszegi Éva zenei neveltetését és pályáját alapvetően meghatározta a Magyar Rádió Gyermekkórusa. Az 1972-es Ki Mit Tud?-on feltűnt Mikrolied vokáltrió tagjaként rengeteget énekelt bel- és külföldön is. 1975 végén csatlakozott a Cini és Tinik formációhoz, ezt követően pedig Volán-Mikrolied zenekarban folytatta a pályafutását, a hetvenes évek legvégén pedig a Juventus együtteshez csatlakozott. A vele készült interjúnkban arra is válaszolt, hogy miért nem álmodott még nagyobb popzenei karrierről, és fény derül arra is, miért a technikusoktól tudta meg a zenekara ügyes-bajos dolgait.

Presser Gábor önéletrajzi könyvének 2020-ben megjelent első kötete igen magasra tette a lécet. Tartottam tőle egy kicsit, hogy a már akkor megígért folytatásra esetleg kifogyhat a muníció, de megnyugtatok mindenkit, az ezúttal is kiváló történetek tartják a színvonalat.

Ha a mindenkori rockzene kasztosodásának elemzésébe kezdünk az angolszász világtól a közép-kelet-európai térségig, a héroszok szféráin, illetőleg a marketizált sztárkultusz szereplőin innen talán ideje figyelmet szentelnünk azoknak a már veteránkorba lépő tarka eminenciásoknak is, akik a háttérben, esetleg a backstage-ben meghúzódva, ugyanakkor a lokális legendáriumok organizátoraiként, emblematikus figuráiként ugyanúgy szerves részét képezik a beatkorszak archivált-reprezentált hagyatékának.

1969-ben a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat tervbe vette, hogy készít egy-egy nagylemezt a legnépszerűbb beatzenekarok után Magyarország négy közkedvelt énekesnőjével is. Elsőként Koncz Zsuzsa Volt egyszer egy lány című nagylemeze került a boltok polcaira, majd Harangozó Teréz Bim-Bam és Zalatnay Sarolta Ha fiú lehetnék című albuma is megjelent. Kovács Kati Suttogva és kiabálva című dalgyűjteménye csak negyedikként, 1970-ben láthatott napvilágot.