
Az 1965-től 1972-ig terjedő időszak a hazai populáris zenében a külföldi zenekarok magyarországi hangversenyei szempontjából is aranykornak tekinthető. Ha a Beatleshez vagy a Rolling Stoneshoz hasonló nagyágyúk nem is jutottak el Magyarországra, olyan fontos együttesek, mint a Spencer Davis Group, a Tremeloes, a Fairport Convention felléptek a Kisstadionban, nem beszélve a Trafficről, amelynek 1968-as koncertje valóságos revelációt jelentett a hazai zenészszakma számára.




Józsa Erika újságíró, zeneszerző, szövegíró és előadóművész, a hetvenes évek legismertebb erdélyi folkénekese, a rendszerváltás előtti években pedig a Román Televízió magyar nyelvű adásának arca, bemondónője volt. 1986-tól Ausztráliában folytatta újságírói, zenészi hivatását, de továbbra is szoros kapcsolatot ápolt szülőföldjével. Páratlanul gazdag pálya az övé, amelynek ezúttal a kezdeteiről beszélgetett Zilahi Csabával.

A hetvenes évek eleje, annak minden szűkösségével és szabadságvágyával egyetemben. Kádári idők, amikre néha már úgy emlékezünk, hogy nem is volt vészes ‒ barakk, a legvidámabb. Könnyen elfeledkezünk a gyülekezési tilalomról (tíznél többen nem nagyon csoportosulhattak az utcán), az írógépek nyilvántartásáról (hogy elcsíphető legyen, aki tiltott szövegeket másol) a káemkáról, vagyis a közveszélyesnek minősített munkakerülésről, vagy a ref-ről, ami nem egy dal visszatérő refrénje, hanem rendőri felügyeletet jelent. Ha valaki botlott, arra gondosan ügyeltek, hogy a következő bevarrása visszatartó erejű legyen.