Volt egyszer egy beatkorszak

Kisfaludy András Kex-könyve egy zenekar, az ifjúság és az első beatnemzedék krónikája is

2021. szeptember 29. - beatkorSzaki

fortepan_6632_1.jpg

Kisfaludy András a Kex és Radics Béla Alligátor nevű formációjának dobosa évtizedek óta dokumentumfilmesként ápolja egykori együtteseinek emlékét. A nemrégiben a Kexről megjelent könyve nemcsak egy zenekartörténeti kötet, hisz szerzője komoly irodalmi erővel mutatja be saját fiatalkorát ‒ és benne a Kex zenekart ‒, de ezen keresztül a hatvanas évek fiatalságának, illetve a beatkorszaknak a krónikáját is.

Tovább

„Mit hőzöng, Józsikám?” ‒ az Illés zenekar és a tettyei kukarugdosás

fortepan_187683.jpg

Az emlékezetes pécsi koncerteknek vége-hossza nincs. Ha viszont a Balokány-ligetben esett vízbe eséshez hasonló, rendőri előállítással járó esetekre gondolunk, akkor eszünkbe juthat az iméntit bő évtizeddel megelőző eset, az úgynevezett „kukarugdosási ügy”.

Tovább

„Annyi jusson nekünk is, mint egy diszkódöncinek!” ‒ Dám László Rockszámlája

fortepan_89424.jpg

Ahogy Miklós Tibor, úgy Dám László interjúkötete is egy korszak végén jelent meg, bár készítésének idején sem a szerző, sem pedig a riportalanyok nem feltétlenül voltak ezzel tisztában. „Ezekben a napokban szállingóznak hírek arról, hogy ez a monopolhelyzet netalántán megtörik.” ‒ fejezi ki a reményét Zorán, és még abban az évben létrejöttek az első hazai független lemezkiadók.

Tovább

A romániai magyar könnyűzene fellegvára ‒ a Siculus Klub

1_4.jpg

A romániai magyar kisebbség számára a hatvanas évekig nem voltak adottak azok a feltételek, amelyek egy önálló zenei kultúrát és az előadók saját szerzeményeinek a bemutatását segítették volna elő. Az együttesek többnyire külföldi dalokat játszották, vagy románról lefordított slágereket adtak elő.

Tovább

Fecó vajon mit szólt volna ehhez?

fortepan_89426.jpg

Balázs Fecó 2020. november 26-án halt meg, Méry Péter pedig nem vesztegette az időt, és máris megjelentetett egy róla szóló, roppant gyenge kötetet. Nem hittem volna, hogy sikerül alulmúlni Havas Henrik tavalyi könyvét Benkő Laciról, de örök tanulság: mindig van lejjebb.

Tovább

„Engem nem érdekel a jövő” – Az őszinte szó kevés című dokumentumfilm és a csövesek

fortepan_125273.jpg

„Én anarchista vagyok, ezt ma nagyképűen mondtam. De én tényleg utálom ezt a nagy oligarchiát!” – jelenti ki B. Révész László dokumentumfilmjének első interjúalanya, aki a forgatás idején három hónapja csövezik. A Szabadság-hegyen alszik, napi kiadása huszonöt forintot tesz ki, de ha egész nap lejmol, estére két- háromszáz forintot is össze tud szedni. 1979-et írunk, nyár van, a három éve kialakult csöves-jelenség a zenitjén, de a Beatrice pályafutásának is a csúcspontja ez az év, a Fölöspéldány irodalmi csoporttal való kooperációjuk időszaka. Pár hónappal a film készülte előtt, áprilisban jelent meg Kőbányai János (aki a dokumentumfilm riportere is egyben) nagy port kavaró, Biztosítótű és bőrnadrág című, a zenekarról és a csövesekről szóló írása a Mozgó Világban, és addigra a Fiatal Művészek Klubjában lezajlott már az első közös Fölöspéldány–Beatrice-fellépés is.

Tovább

„Azon kaptam magam, hogy miénk a színpad!” – interjú Takáts Tamással

received_967003573680686_1.jpeg

„Szereztünk gyorsan egy kazettát / És átmulattuk az éjszakát / Reggelig nyomtuk a rock `n rollt / És csak mi voltunk ott, meg a Rolling Stones” – hallhatjuk a Takáts Tamás Blues Band névadójának valós eseményeken alapuló szerzeményében, mely a Rolling Stones 1995-ös, magyarországi koncertjének történetét idézi fel. Takáts Tamás zenei pályafutása ilyen és ehhez hasonló, furcsábbnál furcsább fordulatokból, illetve egymást keresztező kettősségekből áll. Elmesélte nekünk, hogy hogyan találkozik az udvarlás igyekezete az öltözőből való kidobatás gesztusával, hogy miként készítette fel őt a Karthago zenekar negyvenedik születésnapi koncertjén adódó hirtelen helyzetekre Freddie Mercury találékonysága, illetve az egykori szalagavató bálokat uraló „művházvezetőnéni” archetípusának kiszámíthatósága, valamint megtudjuk azt is, hogy milyen kerülőúton kísérte el őt az Álmodj királylány az East közönségének soraiból az együttes mikrofonállványához.

Tovább

A koncert, amelyre egymillióan váltottak jegyet

fortepan_190909.jpg

Van valami szimbolikus, és egyszersmind elszomorító abban, hogy az első hazai koncertfilm (amely történetesen egy nosztalgiabulit örökít meg) több, mint húsz évvel a műfaj születése után kerülhetett a mozikba. Az 1980-ban, a Zeneműkiadó gondozásában megjelent Szörényi‒Bródy című könyv sikerén felbuzdulva a szerző, Koltay Gábor úgy döntött, dokumentumfilmet készít az Illés zenekarról, azonban a rendelkezésre álló archív filmanyag olyan kevésnek bizonyult, hogy változott a terv: az együttes vállalta, hogy összeáll egy koncert erejéig. Pontosabban A koncert erejéig.

Tovább

James három szóban: segítőkész, komoly és optimista

Beszélgetés Karácsony Jánosról hetvenedik születésnapja alkalmából

fortepan_202747_1.jpg

Kulcsszerepet játszott a hatvanas évek beatmezőnye és a nyolcvanas évek újhulláma közti láncszemet jelentő csúcsbandában, de már tizenévesen is markánsan gitározott. Tisztaság árad az énekléséből, a hangszeres játékából, a zenéhez való hozzáállásából és az egész lényéből. A ma hetven esztendős Karácsony János több mint félszáz éve robbantja fel jelenlétével a színpadot. Tavasszal interjút készítettünk vele, a mostani jeles évforduló alkalmából pedig Herskovits Ivánnal végighallgattuk és végigbeszéltük a lemezeit. Isten éltessen, James!

Tovább

„Magyar dalok szóltak a szkopjei kaszárnyában” ‒ interjú Varga Józseffel

tr-aranymikrofon.jpg

Varga József az Újvidéki Rádió tudósítójaként számos interjút készített a korszak legismertebb előadóival a hatvanas és a hetvenes években, de a magyarországi zenekarok Vajdaságba hívásában is aktív szerepet játszott, emellett jól ismeri a temerini és az egész jugoszláv rockmezőnyt. Felidéztük vele az Aranymikrofon tehetségkutatókat, az EDDA-feliratokkal telefirkált házfalakat, szó esett telt házas bulikról, de a lakodalmas rock geneziséről és a 3+2 együttes fergeteges sikeréről is.

Tovább
süti beállítások módosítása