Bár az életműve ennél nagyobb, a közönség mégis elsősorban a KFT zenekar dalszerző, gitáros frontembereként és az L’art pour l’art Társulat tagjaként – főleg Besenyő Pista bácsiként ismeri Laár Andrást.

1986. július 27-én, az A Kind of Magic című lemezük turnéjának részeként a Népstadionban adott koncertet a Queen. A fellépés 39. évfordulójára időzítve az együttes magyarországi tartózkodása alatt készült fotókból nyílt izgalmas kamarakiállítás az MNMKK Magyar Nemzeti Múzeumban. Alább az intézmény jóvoltából közlünk néhányat az Endrényi Egon és Gáspár Miklós által készített felvételek közül, ez pedig remek alkalmat kínál, hogy röviden áttekintsük a legendás koncert kontextusát.

A szolidaritási rockfesztiválok, hangversenyek felelevenítésének gondolata egy nagy méretű koncertplakátnak köszönhető, ami a nappalim egyik falát díszíti. Ez a poszter az 1978 októberében a Budapesti Nemzetközi Vásár (BNV) területén megrendezett Szolidaritási Rockfesztivált reklámozza a Piramissal, a P. Mobillal, az LGT-vel, a V’Moto-Rockkal, a Neoton Famíliával, Zoránnal és egy hatalmas hőlégballonnal.

Szász Péter neve napjainkra szinte teljesen feledésbe merült, holott egy olyan, szállóigévé vált mondat fűződik a nevéhez, amelyet az egész ország ismer:

Hatalmas munkabírás, életszeretet, örök kíváncsiság jellemzi Wolf Péter zeneszerzőt. Aki egy kicsit is beszélgetésbe elegyedik vele, valószínűleg gyorsan erre a következtetésre jut. Az 1947-ben született, Artisjus Könnyűzenei Életműdíjas művésszel elmaradt gyerekkorról, eldöntött sorsról, a mély vízről és a sikerekről, Bach úr zenéjéről és a könnyű műfajjal való találkozásról is beszélgettünk.

„A művészpályáknak általában két változata lehetséges: van, aki egész életében ugyanazt próbálja mind tökéletesebben megvalósítani – és van, aki állandóan változik és megújul. Az Omega pályafutása kétségtelenül az utóbbi változatra példa. Átlagosan 3-4 évenként – és 3-4 lemezenként váltanak irányt, megtartva régi rajongóikat s újabbakat is toborozva egyúttal.” – olvassuk a Képes Újság beszámolójában az együttes 1984-es sajtótájékoztatójáról.[1]

A Generál együttes első nagylemeze 1973 tavaszán került a boltok polcaira. Az albumon hallható dalok hangzása tagadhatatlanul friss volt, a dalai közül több is a Magyar Rádió által kiemelten játszott slágerré válhatott. Az együttes tagjai nemcsak előadói, hanem szerzői tehetségüket is maradéktalanul megmutathatták, a Staféta című album ezért a hazai rocktörténet legfontosabb korongjai között foglal helyet.

Nem kizárt, hogy Nádasy László 1962-ben készült Lopott boldogság című filmje a legkorábbi mozgóképes dokumentum, amelyben a hazai ifjúsági zene képviselői láthatók. A film zenéjét Petrovics Emil és Gyulai Gaál János írták, a forgatás 1962 júniusának elejétől augusztus közepéig zajlott, a mozik pedig októberben mutatták be az eredetileg Ellopott boldogság címet viselő alkotást.

Azt hiszem, a magyar könnyűzene történetében nincs még egy olyan ember, akinek a munkásságát olyan sok (jogos) kritika érte, mint az éppen száz éve született Erdős Péterét.

Ma lenne 100 éves Erdős Péter. A „popcézár”, a rendszerváltás előtti magyar popzene élet-halál ura. Sokan tisztelték, mások félték, megint mások gyűlölték. Sőt, az internet tanúsága szerint ezek az érzések máig sem múltak. Van, aki hálás a támogatásáért, más az ő számlájára írja a sikertelenségét. De vajon miért ezek a szélsőséges érzések, és őt mik motiválták őt a döntéseiben?