1982-ben már világlátott kiscsajként kerültem vissza az általános iskola 7. osztályába, de ettől nem lettem bátrabb, nyitottabb. Klári, az osztálytársnőm mindenről tájékoztatott a leveleiben, mi történik itthon, például az Ifiparkban.

A nyolcvanas évek végén egy vidéki faluból Budapestre felkerülni nagyjából olyan volt, mintha egy csónakból átülnél egy óceánjáróra. Idegenként mozogtam a hatalmas utcákon, zavart a metrón a reggeli tömeg, ahogy a körúti autók sokasága is. Másrészt lenyűgözött a sokszínűség, a rengeteg szórakozási lehetőség, és persze kocsma!

1980-at írtunk. Kellemes későnyári napra ébredtem a nyitrai koleszban. Szeptember 3-án, szerdán volt a nagy nap! Este LGT-koncert a kolesz közvetlen szomszédságában található kultúrházban. Már napok óta erre vártunk. Ha minden a terv szerint halad, este egy levegőt szívhatunk a kedvenc bandánkkal.

Szeptember 18-án startol a Beatkorszak szabadegyetem hatodik szemesztere. Az NKA Hangfoglaló Program támogatásával megvalósuló, november végéig tartó sorozatban ezúttal is hat különleges könnyűzene-történeti előadás szerepel. Feltárul többek között Debrecen és Hódmezővásárhely Kádár-kori könnyűzenei élete, több előadó pedig a színház és a könnyűzene kapcsolódásával foglalkozik.

A hetvenes és a nyolcvanas években fontos szerepet töltöttek be Budapest kulturális és zenei életében a nagy állami vállalatok saját fenntartású művelődési házai. Az Ikarus, a Tungsram vagy a Csepeli Munkásotthon alapvető műhelyei és színterei voltak a rockzene, valamint az egyéb kurrens műfajok prominens képviselőinek. És ami a fővárosban működött „nagyban”, az természetesen a vidéki nagyvárosokban is létezett ‒ „kicsiben”.

Történetem szereplője egy nyolcvanas évek elején született srác ‒ nevezzük Krisztiánnak ‒, akit már csecsemő korában beszippantott a zene szeretete. Pechjére, apja leginkább Deep Purple-t, Led Zeppelint és Uriah Heepet hallgatott a húsz négyzetméteres garzonjukban, így az anyatej mellett csak hard rockot szívhatott magába. Nem csoda, hogy amikor megtanulta bekapcsolni a tévét, cumival a szájában tapadt a Pulzus című műsorra, és bólogatva hallgatta, ahogy Kalapács Józsi énekli: Testemen a jel… Ezek után nem okozok nagy meglepetést azzal, hogy már hatévesen elvitette magát egy Pokolgép-bulira, és végigcsápolta az egész koncertet.

Hetedik alkalommal jelentek meg kötetben a Beatkorszak Projekt legfrissebb oral history interjúi. A Kurucz Attila, Tolcsvay Béla, Hajnal Gábor, Márkus Barbarossa János, Boros Zoltán, Kály-Kullai Károly, Hont Péter és Ujj Zsuzsi interjúkból ezúttal is Murzsa Tímea szerkesztett könyvet, akivel a Beatkorszak Podcast-ben nem csak a Hangok és ütemek hetedik részéről beszélgettünk.

Szenvedélyesen szeretem a magyar retrót, különösen a hatvanas-hetvenes évek dalait. Sokat gondolkodtam, hogy mi az, ami megfog ebből a korszakból, és lehetne sorolni, hogy az öltözködés, a hangzás, a karcos énekhangok, Kovács Kati lelkemig hatoló számai, de tulajdonképpen a történetek azok, amik igazán magukkal sodortak mindig is.

Ebben a cikksorozatban a rendszerváltás előtti magyar könnyűzene és a sport kapcsolatát igyekszem körbejárni. Ez a kutatás vonatkozik a sport témájú dalokra, a zenészek sportmúltjára, élsportolóink popzenei felvételeire, a különböző sportegyesületek indulóira, a különféle sportesemények tiszteletére írt dalokra, valamint az olyan sport témájú filmekre, amelyeknek beat-, pop- vagy rockszerzemények a betétdalai.

Miként került Magyarországra a ska a nyolcvanas évek elején? A világban a stílusnak addigra már nagy rajongótábora volt, hozzánk azonban nem „saját jogon” érkezett, hanem két úton szivárgott be. Egyrészt, az általam már többször említett jugoszláv új hullám farvizén, másfelől az angolszász punk hozadékaként. Bár az hozzá kell tenni azért, hogy Magyarországon főként a Jugoton kiadású, jellemzően a Vajdaságból behozott bakelitekről ismerjük az utóbbi brit vonalat is.