1973. augusztus 20-án mutatkozott be a budapesti közönség előtt hazánk harmadik szupergrupja, a Skorpió. Már a megalakulásuk is óriásira korbácsolta a kíváncsiságot, a bemutatkozó koncert közel tízezer ember előtt még aznap este a legnépszerűbb hazai zenekarok közé katapultálta Frenreisz Karesz szupercsapatát. Negyvennégy év múlva, idén augusztus 25-én újra dübörög a banda a régi, hatalmas sikerek helyszínén.

Frenreisz Károly, a hazai rockzene egyik alapító atyja és legelkötelezettebb pionírja 1973 januárjában szakmai okok miatt kilépett hazánk első szupergrupjából, a Locomotiv GT-ből, hogy elképzeléseinek sokkal inkább megfelelő új zenekart alapítson. A Metro és az LGT tapasztalt zenésze körülnézett, kiket kell megnyernie saját zenei világához zenésztársaknak: az alapfelállás billentyűse Papp Gyula, a Mini korábbi orgonistája, gitárosa Szűcs Antal Gábor, a dobos Fekete Gábor lett, mindketten a Hungaria együttesből érkeztek. Már akkor szóba került Tátrai Tibor tagsága is, ám ő a Syriusszal való elfoglaltsága miatt nem csatlakozhatott, erre később, 1979-ben nyílt lehetőség. A bemutatkozó koncert (1973. augusztus 11., Szigetszentmiklós) még csak harmadnyi ház előtt zajlott, aztán augusztus 20-án már közel tízezer ember tombolt a Skorpió Budai Ifjúsági Parkban rendezett koncertjén. Szüksége volt a ’70-es évek „dühöngő ifjúságának” egy vérbeli rockzenekarra: ez volt a Skorpió. Progresszív hard rock zenéjükkel hatalmas követ dobtak a hazai zenei élet iszaposodó állóvízébe, alapos hullámokat keltve. 1973 karácsonyát már az első kislemezükkel ünnepelték, majd 1974-ben elkészítették az első nagylemezt A rohanás címmel. Ez a lemez minden idők egyik legjobb, legnépszerűbb hazai rockalbuma, amely egyben a Skorpió legsikeresebb lemeze is.

Budapest sokáig egyetlen rendszeres szabadtéri koncerthelyszínének, a Budai Ifjúsági Parknak lényegében két aranykora volt: az egyik a hatvanas évek legvégén, amikor a nézőcsúcsokat a rhythm and blues alapú külvárosi, „parkos” zenekarok (Liversing, Meteor, Sakk-Matt, Tűzkerék) hozták, a második pedig egy évtizeddel később a csöves szubkultúra virágzásának idejére esett. 1978-tól szinte minden kemény rockot játszó nemzedéki zenekar – Beatrice, Edda, Hobo Blues Band, Korál, Mini, Piramis, P. Mobil – koncertjére megtelt a park. 1978-ban a Piramis, P. Mobil páros április 30-i szezonnyitó bulijára tízezren váltottak jegyet, a december 23-i karácsonyi Piramis-koncertre közel nyolcezren gyűltek össze, míg a „normál bulikra” átlag három-négyezren voltak kíváncsiak.

Nemes Nagy Péter (1949) a hazai poprocktörténet egyik legjelentősebb dokumentátora és élő lexikona. A többség az ország első számú bluesszakembereként ismeri. 1984 és 2007 között állandó bluesműsora volt a Magyar Rádióban, később (azzal párhuzamosan) a Fiksz közösségi rádióban, mostanában pedig Klub Rádióban. 2000-ben A blues nyomában címmel könyvben foglalta össze a műfaj nemzetközi történetét. A Rockinform című rockzenei magazinban évtizedeken át írt havi rendszerességű blueslemezbemutatókat. Ő volt az 1992 és 2002 között működő Magyar Blues Társaság elnöke. Megszámlálhatatlan hazai blueskiadvány (kazetta, LP, CD, DVD) szerkesztője, kísérőfüzetének írója. Mindezeken felül az elmúlt harminc évben nem történt olyan jelentősebb bluesesemény Magyarországon, ahol valamilyen minőségben – műsorvezető, előadó, szerkesztő, tudósító – ne vett volna részt.

Jávorszky Béla Szilárd:
Zenei hatások? Volt-e zenész a családban?

[...]

Nemes Nagy Péter:
Otthon a fater hallgatta a rádiót, és közben a húgom keresztanyja – aki anyám édestestvére volt – vett egy lemezjátszót. 1958 körül lehetett. Hozzá 25 centis lemezeket. Nagyon tetszettek. Mindig is szerettem volna saját lemezjátszót, de persze sokáig nem jött össze. Általános iskola hetedik vagy nyolcadik osztályában egyszer – 1963 vagy 1964 lehetett – épp Szamosi Feri padtársam hozott egy Nők Lapját, abban volt egy fotó, négy almában négy Beatles-tag feje. Milyen hosszú a hajúak, de milyen egészségesek, mert almát esznek – valami ilyesmi süket dumával. Akkor figyeltem fel rájuk, hogy hú, ezeket hallgatni kell.

Augusztusban folytatódik a „Volt egyszer egy Ifipark”-koncertsorozat a világ egyik legszebb koncerthelyszínén, Budapesten, a Várkert Bazárban.

Az egykori „hangoskodók” közül a hősi idők felejthetetlen Mini – P. Mobil keddjeit megidézve újra együtt volt a legendás színhelyen a két csapat. Augusztus 12-e a P. Mobil számára duplán ünnepnek számított: aznap jelent meg legújabb lemezük, a Csoda történt, amit azon melegében be is mutattak.

Ha egy külföldi rockzene-rajongó barátom arra kérne, hogy vigyem el egy olyan hazai rockzenekar koncertjére, amely a legfontosabb és a legjellemzőbb csapat, amiből képet alkothatna arról, hogy mit jelent a rock Magyarországon, gondolkodás nélkül egy P. Mobil koncertet választanék.

Nem csak a Sziget híres magyar fesztivál, volt magyar Woodstock is, rendőri felügyelettel. Nézzük a rendőröket, és ifjúgárdistákat.

A fesztiválozás amerikai hippi álomból lett komoly üzlet. 1967-ben még gázsi nélkül léptek fel a Monterey Popfesztiválon Jimi Hendrixék, Woodstockban már volt fellépti díj, de még nem voltak biztonságiak, mert a hippik békések, mondták a szervezők. 1969-ben aztán Altamontban a Rolling Stones megijedt a tömegtől, és biztonságiakat kértek. Éppen a Pokol Angyalai, Amerika valaha volt legbalhésabb motorosbandája jött biztonságiként a segítségükre, és a folyton kiújuló verekedések közben halálra késeltek egy fekete Los Angeles-i diákot, Meredith Huntert. Ezzel a fesztivállal ért véget sokak szerint a hippikorszak is.

Magyarországon ilyen álom nem is merült fel a fesztiválokkal kapcsolatban, rendőrök, könnygáz, éjjelre fogda már annál inkább. Illetve mégis volt álomból született fesztivál, éppen az első. Tolcsvay Béla, és Kurucz Attila, aki helyi népművelőként és a miskolci Tolcsvay Klub vezetőjeként felvetette Tolcsvay Bélának, hogy milyen jó lenne Miskolcon is egy Ifjúsági park, ahol rockkoncertekre járhatnának a fiatalok. Ezért szervezték meg 1973. június 10-én a DVTK stadionban az ország első fesztiválját, ahol nem volt gázsi, a zenekarok csak útiköltséget kaptak, és minden bevétel a leendő miskolci Ifjúsági park építésére ment.

Hozzánk 1969-ben ért ide a Szerelem Nyara. Forró éjszakák a badacsonyi bazaltoszlopoknál, ahol a finom helyi boroktól és egymástól megrészegült magyar hippik csoportosan élvezték, hogy fiatalok. Nem háborúztak, hanem szeretkeztek. Sokat. Szabadon. Legalább itt. Naponta négy-ötszázan zarándokoltak Badacsonyba, a Tátika Presszóba, hiszen ott játszott a Mini. Varázslatos esték, mámoros éjszakák. A karmester Török Ádám volt.

„Elment a városba, metróra szállt,
kutyába sem vették!
Az aluljáróban kergette a sintér,
kutyának nézték
Jó pénzért elmehetett volna
ugatni egy ház körül.
Rákapott az italra,
és úgy érezte szabadon él!
Nem értem miért? úgy érezte szabadon él”

(Beatrice: Nagyvárosi farkas)

Beatrice-koncert

Hallgatás, kriminalizálás, látványos tömegdemonstrációk, zenekaros „oszd meg és uralkodj” – a hetvenes évek második felében jellemzően így reagáltak a hatalom képviselői, amikor – miként Cseh Tamás énekelte – „tetőzött az ifjúsági probléma”.

Az évtized derekán születő új tizenéves szubkultúráról, a csövesekről kezdetben egyáltalán nem vett tudomást se a hatalom, se a tömegkommunikáció. A köztereken csellengő fiatalok problémáját egyszerűen a rendőrségi ügyek közé sorolták, a Táskarádió című ifjúsági műsorban például Hajdú János „bűnözőarcú fiatalokról” beszélt, miközben a velük kapcsolatos tudósítások is általában a bűnügyi hírek között kaptak helyet.

1970-ben találkozott egymással a magyar zene egyik legmeghatározóbb párosa: egy rajztanár és egy olasz-magyar szakon végzett íróember: Cseh Tamás és Bereményi Géza. A találkozás szikrát vetett, s egy napra rá dallam és szöveg tökéletesen egymásra talált Cseh Tamás apró albérletében: „Egy biztos: akkor angyalok szálltak át a szobán, át azon az ócska szobán, el is illantak rögtön, de megmutatták ezt a dolgot, a dalt, ez megszületett, és mi, esküszöm, tudtuk, hogy valamit megcsináltunk.” Bereményi Cseh Tamás improvizálására írta szövegeit, nem taktusok alapján, hanem érzetre. A néha kántáló, máskor mesemondó énekes pedig tökéletesen visszaadta a szavak hol elfúló, hol kiáradó ritmusát.

Az Almássy téri Szabadidőközpont felhúzása volt a VI. ötéves terv egyik legnagyobb közművelődési beruházása. Az építés tervét 1976. július 1-jén hagyta jóvá a VII. kerületi Tanács Végrehajtó Bizottság – ekkor még egy úttörőház elkészítése volt a cél. Az átadás előtt egy évvel, 1982-ben változott meg a terv, amikor eldőlt: művelődési házra nagyobb szükség lenne. Vessünk egy pillantást a névpályázat legjobbjaira: Jonatán, Almás-kert, Csutka (Csuti), Tinipolisz, Szeszmagazin. Végül mégis a decens Almássy téri Úttörő és Ifjúsági Ház, Szabadidőközpont név lett a befutó, s egy háromnapos megnyitó ünnepéllyel kezdetét vette a monstrum működése.

Knisch Gábor 1947. február 10-én született Budapesten. 1977 és 2008 között egyedüli alkalmazottként a Zeneműkiadó (Editio Musica Budapest) könnyűzenei exportjáért felelős munkatársaként tevékenykedett, több világsikert érve el. Az ő munkásságának köszönhető, hogy a Fonográfnak lehetett angol nyelvű lemeze. Ugyancsak az ő közreműködésével léphetett fel a magyar együttesek közül máig egyetlenként a Bojtorján együttes a Wembley Country Fesztiválon, ahogy Frankfurtba is sikerült őket kijuttatnia még a kádári időkben. Sőt, részben neki köszönhető, hogy utóbbi zenekar az USA színpadait is meghódította. Knisch Gábor azonban nemcsak menedzser, hanem maga is zeneszerző, szövegíró. Olyan nagysikerű slágereket írt, mint a Véget ért egy fejezet, vagy a Csak fújt közben a szél, miközben életre szóló barátságokat és ismeretségeket kötött a korszak emblematikus előadóival és szerzőivel.

Csatári Bence:
A Magyar Rádió Kádár-rendszerbeli rendezvényéhez fűződik az egyik legnagyobb külföldi sikert arató magyar dal is. Beszéljük arról, hogy az együtteseken kívül magukat a dalokat hogyan menedzselte Nyugaton!  

Knisch Gábor:
A legismertebb szám Nyugaton a nyolcvanas években egyértelműen Máté Péter Elmegyek című szerzeménye volt, amelyet Sylvie Vartan francia énekesnő vitt sikerre Nicolas címmel. Eredetileg ez a nóta nem is volt olyan nagy sláger, a szerző a rádió 1975-ös vetélkedőjén, a Made in Hungary-n mutatta be gitárkísérettel a József Attila Színházban, ahol magam is jelen voltam, mert egy számommal én is versenyeztem. Megtapsolták ugyan Máté Pétert, de átütő sikert érdekes módon akkor még nem aratott. Én viszont megláttam ebben a számban a lehetőséget, és 1980-ban felvettem a kapcsolatot Sylvie Vartan öccsével, Eddie Vartannal, aki az énekesnő producere is volt. Ebben az az érdekesség, hogy a testvérpár részben magyar származású, ugyanis bolgár volt az édesapjuk és magyar az édesanyjuk, ami nem kis részben segítette a dal menedzselését. Meg is tetszett nekik a nóta, írattak hozzá francia szöveget, tehát nem a szöveghű fordítást választották, és megjelentették a Tanday Music cégnél. Ez lett aztán az énekesnő legnagyobb slágere, hiába adott elő azt megelőzően már sok francia dalt. A menedzselést franciaföldön nem hagytam abba ezek után sem, bizonyára az „evés közben jön meg az étvágy” alapon. Ugyanezzel a kiadóval tárgyaltam – általában a januári MIDEM-ek után, 1981 és 1984 között – Zorán Apám hitte és a V’ MotoRock Várj, míg felkel majd a Nap! című számairól, amelyeket Sylvie Vartan lemezre is vett. Az énekesnővel és férjével, az amerikai médiamágnással, Tony Scottival is találkoztam egy ízben a cannes-i Majestic Hotelben. Szintén Franciaországban énekelte fel lemezre Dalida a Kovács Kati által előadott Elfutok című szerzeményt (amelynek szövegét részben maga a magyar énekesnő írta). Utóbbi azért is megérinthette a franciákat, mert jelentős sanzonos hatásokat mutat. Ezek az 1984-ig megjelent dalok tisztesen helytálltak, de az Elmegyek sikerét nem tudták felülmúlni. Ennek a piac némiképp kiszámíthatatlan voltán kívül az a magyarázata, hogy a Nicolas volt szerintem ezek közül a legjobban meghangszerelve.