Csengey Dénes éles megfigyelése szerint a Cseh–Bereményi-dalok lírai hőse, illetve maga az előadó a lovagkor végét járó nemzedék (avagy az úgynevezett nagy generáció) egyszemélyes megtestesítőjeként áll a színpadon – folyamatosan változó (ironikus, gúnyos, nosztalgikus) viszonyban a mozdulatlanságba…
„A Spions olyan művészekből áll, akik a rock and rollt nem kedvtelésből csinálják, hanem kényszerből. Nem show-business számukra, hanem kiképzés. A Spions nem sztárokból áll, hanem katonákból. Nem látványosságban utaznak, hanem cselekvésben. Nem individualisták, hanem aktuálisak. Nem a rock and roll…
A nyolcvanas évek elején punk zenekarként színre lépő Neurotic (Tagok: Aradi Gábor, Lányi Tamás, Pajor Tamás, Solymár Árpád) volt az újhullám talán egyetlen együttese, amely a végső határokig vitte az önpusztító rock and roll életformát. A formáció frontembere, Pajor Tamás egymaga testesítette meg a…
Bálint Csaba 2017-ben jelentette meg Beatinterjúk I. című kötetét. A megszólaltatott visszaemlékezők mondataiból akkor az Illés, az Omega, a Syconor, a Hungaria és a Syrius együttesek története rajzolódott ki; pontosabban a bandák korai, a „befutás” előtti amatőr éveinek krónikáját ismerhették meg a…