Jelentkezett nálam egy pályázatíró és engedély kért, hogy a megjelent könyvemből publikálhasson egy fotót. Olvasom a pályázatát, hogy a hatvanas években milyen zenés helyekre járt: Rózsa Ferenc Művelődési Ház, Eötvös Klub, Kinizsi utca, Danuvia, Egyetemi Színpad.
„Hogyha hallom én, minden az enyém” – eredményhirdetés
A május 8-án, az NKA Hangfoglaló Program Magyar Könnyűzenei Örökség Megőrzését Támogató Alprogramjával és a Hangőr Egyesülettel közösen meghirdetett pályázatunkban a hatvanas, hetvenes és nyolcvanas évekből származó koncerttörténetek megírására biztattunk benneteket.
Soltész Rezső tüdőszűrésen
„Hogyha hallom én, minden az enyém” – koncerttörténetek
Apám fél órán belül már legalább a nyolcadik Fecskéjét szívta, de ezt leszámítva nem mutatta jelét, hogy szétvetné az ideg. Délelőtt érkezett haza a Szovjetunióból, nem tudom hány órát vonatozott, de szó sem lehetett a hosszú és fárasztó út kipihenéséről, mert este az Edda Művek lépett fel a…
Letegezhetem vajon?
„Hogyha hallom én, minden az enyém” – koncerttörténetek
Vagy azért azt mégsem lehet, maradjunk inkább annál, hogy elnézést, adna egy aláírást? Mert tetszikezni biztos nem kell, azt sejtem, de mondjuk az is elég fura lenne, hogy Földes úr, pláne Hobo bácsi. 88-ban vagyunk szerintem, lehetnénk ugyan 91-ben is, de a színpadon Póka basszusgitárossal…
Proletár nemzetköziség – az LGT és az SBB az Ifjúsági Parkban
„Hogyha hallom én, minden az enyém” – koncerttörténetek
Vasárnaponként a Moszkva téren találkoztunk mindig. Ez volt a hét csúcspontja. 1975-ben a Moszkva téren – ma már kissé nevetségesnek tűnhet, de ez volt a mi demonstrációnk.
Vodka és Traubi
„Hogyha hallom én, minden az enyém” – koncerttörténetek
„Az volt a hej, igazi szép idő.” A lányoknak nem kellett tagsági igazolvány sehová, ha szórakozni akartunk szombat este valamelyik klubban. Olyan minit hordtunk, hogy húzogatni kellett lefelé, ha jött a matek tanár. A Madáchban a fiúk fémpénzt dobtak le a földre a folyosón, hogy míg lehajolunk érte,…
Nevetnék mindenen
„Hogyha hallom én, minden az enyém” – koncerttörténetek
Tapsolj te is, ordította a fülembe a nagy N., és közben ő maga lelkesen tapsolt és énekelt, majdhogynem extázisban, én meg csak kornyadoztam ott. Egymás mellett ültünk a Dinamit-koncerten a técsői kultúrházban, fent az erkélyen, az első sorban, és nekem nem volt kedvem tapsolni. Majd ha megmozgatnak…
A Bergendy, a Balaton-part és a biciklipumpa
„Hogyha hallom én, minden az enyém” – koncerttörténetek
Hát akkor fussunk neki. Kapcsoljuk be a biztonsági öveket, és induljunk vissza az időben, akár ötödik sebességben. A hetvenes éveknél már lassíthatunk, és 1972-nél meg is állhatunk. 1972 nyár, szikrázó napsütés, Balaton, egészen pontosan Almádi. A luxi nyomja a jobbnál jobb slágereket (Middle of the…
„A legjobbat akartátok, a legjobbat kapjátok!" - Omega-LGT-Beatrice-turné a Balatonon
„Hogyha hallom én, minden az enyém” – koncerttörténetek
Volt egyszer egy... Persze… persze… több is volt, de most egy bizonyos koncertről van szó, az 1980-as Omega–LGT–Beatrice turnéról, annak is a balatonföldvári állomásáról. Természetesen nyár és hétvége. Akkoriban minden hétvégén lementünk a Balatonra, legtöbbször Szemesre, egy ismerősünkhöz.
Kócos tömeg a Schmidt-villában – az 1981-es dorogi rockfesztivál
„Hogyha hallom én, minden az enyém” – koncerttörténetek
Woodstock után tizenkét évvel fesztiválozni Dorogon? Remekül hangzó ajánlat volt ez a szervezőktől, még akkor is, ha Dorog nem Woodstock és persze a P. Mobil, az Edda, a Karthago nem Jimi Hendrix, Santana vagy Joan Baez. Akkoriban viszont, lelkes hard rock-rajongóként, ha úgy tetszik, csövesként…