2018. szilveszterén a pécsi belváros egyik régi épületében ünnepeltünk barátaimmal. Az est folyamán hozzám fordult a házigazda: Jóska, az édesapám hagyatékában fennmaradt egy csomó koncertplakát, nézd meg őket, téged érdekel az ilyesmi. Tényleg minden úgy történt, ahogy az efféle történetekben lenni szokott: a nappali kanapéjának ágyneműtartójából vaskos mappa került elő, zsúfolva a nyolcvanas évek plakátjaival. A plakátok valamikor Apró Antal Zoltán pécsi népművelő tulajdonában voltak. Ennek egy részét mutattuk be a Zsolnay Negyed E25-ös épületében A „DOZSO” az új hullám évtizedében. Egy pécsi művelődési ház a nyolcvanas évek kultúrájában című kiállításon (kurátorok: Doboviczki Attila, Havasréti József, Szijártó Zsolt), számos hozzájuk kapcsolható dokumentum kíséretében.
A Doktor Sándor – Zsolnay Művelődési Központ (népszerű nevén: DOZSO) két intézmény – a Doktor Sándor Művelődési Ház és a Zsolnay Művelődési Ház – összevonásából jött létre, 1981. január 27-én. Az 1981-es fúziótól az 1996-os bezárásig a helyi alternatív kultúra szempontjából a DOZSO elsődleges funkciója az volt, hogy koncerthelyszínként működött. A korabeli pécsi popzenei élet jellemzően egy rockosabb-metálosabb, illetve egy kísérletezőbb, az új hullám vonzáskörében tevékenykedő szegmensre tagolódott. Egyfelől a rockbandák (HGM, Morris, Klán, Coda), másfelől pedig az „újhullámos” art punk zenekarok (Bizonytalanság, Pécsi Underground Fórum, Kasza Blanka, Gruppensex). A nyolcvanas évek végén tűnt fel a következő évtized egyik legfontosabb és legnépszerűbb magyar zenekara, a Kispál és a Borz, ők is koncerteztek a DOZSO-ban.
A DOZSO épülete. Forrás: Csorba Győző Könyvtár, Helyismereti Gyűjtemény, Fotótár.
A DOZSO népművelői (Fenyvesi Béla, Kosári Aurél, Pálmai Tamás, Apró Antal Zoltán) fontosnak tekintették, hogy a kortárs popzenei mozgások helyet kapjanak a programban, nemcsak az akkor népszerű újhullámos előadók (URH, Európa Kiadó, Neurotic, Bizottság, Vágtázó Halottkémek stb.), hanem a dzsesszélet jelentős képviselői (Pege Aladár, Dresch Mihály, Dimenzió, Trió Stendhal), illetve az olyan népszerű „bárdok” is, mint Cseh Tamás és Dévényi Ádám. Pécs koncerthelyszíneit illetően hamar körvonalazódott valamiféle munkamegosztás: a befutott, nagyobb múlttal és népszerűséggel rendelkező zenekarok többnyire az Ifjúsági Házban, valamint a Balokány-ligeti szabadtéri színpadon, a Beatrice és P. Mobil-féle botránybandák pedig a külvárosi művelődési házakban léptek fel. Ezekhez képest zenei szempontból a DOZSO fő profilja a budapesti new wave színtér zenekarainak befogadása volt, az újhullámosok intenzívebb szerepeltetése Apró Antal Zoltán időszakában történt.
„A magyar újhullám abban az időben épp csúcsra járt, tehát nem az eleje, nem a közepe és nem is a leszálló ága volt. A műfaj nem igazán érdekelte a konkurens művelődési házakat.”
A DOZSO hangulata sok tekintetben eltért a pécsi művelődési házak átlagától. Az újonnan épült beton és üveg kockaépületekben elhelyezett intézményekhez képest a DOZSO kifejezetten lepusztultnak és korszerűtlennek számított, a peremkerületi művelődési házaktól viszont megkülönböztette, hogy egy építészettörténeti szempontból is figyelemre méltó szecessziós épületben helyezkedett el.
„A DOZSO épületének a maga kissé leszakadt kultúrház feelingjével – mert valljuk be, ilyen volt, tegyük szívünkre a kezünket –, a büfével, a fapadlós színházteremmel, a kicsit dübörgő, visszhangzó akusztikával, színpadtechnikával megvolt a sajátos hangulata. Erre a hangulatra rá is lehetett játszani” ‒ emlékezett vissza Apró Antal Zoltán.
Ez a „leromlottság” végül – immár mindenféle vonzerőt nélkülözve – a kilencvenes évek első felében érte el tetőpontját, amikor a DOZSO zenei programját az akkor igen népszerű hard rock és heavy metal zenekarok (Tankcsapda, Sex Action, Southern Special) határozták meg. Ebben az időben a DOZSO már nem volt más, mint egy lepusztult és barátságtalan vidéki koncertterem, mely rutinszerűen fogadta be az éppen arra turnézó rockzenekarokat.
A „DOZSO” az új hullám évtizedében. Egy pécsi művelődési ház a nyolcvanas évek kultúrájában című kiállít enteriőrje. Fotó: Rajnai Richárd.
A ránk maradt koncertplakátok gazdagon dokumentálják a fellépők skáláját. 2017-ben jelent meg a Pokoli aranykor című kiadvány, mely a nyolcvanas évek újhullámos zenekarainak koncertplakátjait mutatta be, Bp. Szabó György és Szőnyei Tamás gyűjteményéből válogatva. Ennek helyi változataként foghatók fel azok a plakátok, melyek a DOZSO-ban koncertező együttesek műsorát hirdették. Az Apró Antal Zoltán hagyatékában fennmaradt gyűjtemény nemcsak popzenei koncertek posztereit tartalmazza, hanem színházi előadások, filmvetítések, népzenei, kortárs-zenei, illetve dzsessz-rendezvények hirdetményeit is. A pécsi anyag kevésbé látványos a Pokoli aranykor kötet többszáz, többségükben színpompás és ötletgazdag plakátjához viszonyítva, de kordokumentumként ugyanúgy izgalmas. A nyolcvanas évek budapesti new wave koncertplakátjait egyszerre határozta meg az erőszakos figyelemfelhívó jelleg (az underground bandák esetében a plakát számított a közönség elérésének legfőbb médiumának), másrészt az akkor divatozó „új szenzibilitás” képnyelvével átszőtt Do it Yourself-esztétika. Amatőr irkafirkák, zsarolólevél-tipográfia, szürreális humor.
Forrás: Apró Annamária szívességéből.
Ezek a sajátosságok tűnnek fel a DOZSO poszterein is. Ezek a „budapesti”, illetve „pécsi” plakátok nem sztenderd turnéplakátok voltak, úgy tűnik, az előadók minden fellépésükre új posztert terveztettek, részben ez indokolja a fennmaradt gyűjtemények gazdagságát is. A pillanatnyilag rendelkezésre álló DOZSO-anyagban csupán három olyan plakát található, mely teljes egészében vagy valamely motívumával a fent említett Pokoli aranykor kötetben is felbukkan. Az egyik a Millenniumi Földalatti Vasút 1987-es pécsi fellépését hirdető plakát, mely lényegében azonos a zenekar egyik budapesti poszterével (melyet Kelényi Gábor tervezett). Dévényi Ádám pécsi koncertjének plakátján pedig ugyanaz a portréfotó látható, mely az előadó „Pesti Dalok” című, a lágymányosi közösségi házban tartott műsorát hirdette.
A többi plakát vélhetően (vagy egészen bizonyosan) Pécsen készült, egy részük hasonlatos a korszak tipikus – jelekkel, emblémákkal, színekkel merészen operáló – „újhullámos” vizuális megoldásaihoz, más részük inkább csak rutingrafika.
Néhány érdekesség: Cseh Tamás Mélyrepülés című estjének (1986. november 26.) plakátján Schaár Erzsébet Pécsen elhelyezett Utca című szobrának egyik részlete látható; a Trió Stendhal 1987-es plakátjához Hans Arp egyik szobrát használták fel, melynek reprodukciója feltehetően Herbert Read A modern szobrászat című, 1968-ban magyarul is kiadott könyvéből való. Az Ági és a Fiúk koncertjének 1986-os pécsi koncertjének plakátján Bárdos Deák Ágnes portréja látható, Kálmándy Ferenc felvétele. Később ennek alapján készült el az Ági és a Fiúk 2000-ben kiadott Én mindig csak Pest című albumának borítója is. A plakátok egy része erősen illusztratív: a Sexepil plakátjain női testrészek, a Hobo Blues Band Üvöltés című lemezbemutatójának plakátján üvöltő fej; Pege Aladár estjének plakátján pedig nagybőgő látható.
Forrás: Apró Annamária szívességéből.
A plakátok alapján nyomon követhetők a korabeli jegyárak: szólóban fellépő művész 30-40 forint, zenekar 50-60 forint, a legtipikusabb jegyár az 50 forint, a 70-80 forint már a plafonnak számított. Ebben az időszakban egy szebb könyv ára 100 forint, egy könnyűzenei hanglemez ára 90 forint körül mozgott. Viszonyításként: Szerb Antal Világirodalomtörténete 1987-ben 74 forintba került, a 2021-es legújabb kiadás 6999 forint. Félig-meddig még a rögzített árak világában vagyunk, a koncertszervezők nem, vagy csak alig súlyozták az árakat a fellépők népszerűsége szerint. A visszaemlékezésekből mindenesetre úgy tűnk, a legtöbb efféle fellépés a nyolcvanas évek második felében teltházas és nyereséges volt.
(Az Apró Antal Zoltán-idézetek Koszits Attila könyvéből származnak)
A „DOZSO” az új hullám évtizedében. A nyolcvanas évek kultúrája egy pécsi művelődési házban című kiállítás 2021. december 10-éig látogatható Pécsett, a PTE BTK Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszék re:public projektterében, a Zsolnay Kulturális Negyed E/25-ös épületének földszintjén.
Irodalom:
Havasréti József: Pécs az új hullám évtizedében. Médiakutató, 2020. tavasz, 115-122.
Koszits Attila: Pécs Underground ’80. Ellenkultúra, progresszív és avangard [sic!] tendenciák. Pécs: To Hungary Kft. 2020.
Rieder Gábor (szerk.): Pokoli aranykor. New wave koncertplakátok a ’80-as évekből. Budapest, Kieselbach, 2017.
Szerző: Havasréti József
Nyitókép: Apró Annamária szívességéből.
A blog az NKA Hangfoglaló Program támogatásával készül.
