Ha létezne a Minden idők legrejtélyesebb magyar származású menedzsere-díj, akkor egészen biztosan Halmai József (Joseph Ernest Hamvai, Joe Hamvai, Joe E. Hamvai, Joe Hamvay) kapná meg. A Nashville Teens, a Spencer Davis Group, Millie Small promoterének, Zalatnay Cini menedzserének zavarba ejtően látványos feltűnése és még látványosabb eltűnése fenekestül forgatta fel a magyar beatéletet.
Mintha a kis Kabos által játszott, Veréb is madár című filmvígjáték Nyugatra disszidált ikertestvére elevenedne meg Halmai színre lépésével: látványosan érkezik és távozik, szórja a pénzt, minden állami intézmény ajtaja megnyílik előtte, hozza a sztárelőadókat, egy klubkoncertre összehozza még a szentháromságot (Illés‒Metro‒Omega) is, titkára van, aki egyébként kabinos a Rudasban (ezt még sokszor le fogom írni), nagy slepp kíséri mindenhova, még a Royal szállóba is. Van, aki törökülésben gitározik neki a hotel halljában és van olyan hölgy, aki bekíséri a lakosztályába. Joseph Halmai a nagybetűs nyugati POPMENEDZSER Rejtő Jenő-i archetípusa.
Halmai egy olyan figurát testesített meg a hatvanas években, aki itthon hivatalosan nem létezhetett, hiszen az állami cégeken (ORI, Interkoncert) kívül a magáncélú menedzselés tilos volt. Minden ilyen típusú feladatot (koncertszervezés, turnémenedzsment stb.) a zenekarvezető látott el ‒ vagy legalábbis egy olyan ember, aki a műsor alatt a színpadon valamilyen formában jelen volt. Így dolgozhatott a szürkezónában hangmérnökként, vokalistaként, ütősként bejelentve egy-egy menedzseri feladatot ellátó személy, így működtek a haknikirályok, akiket persze néha bemószeroltak, ha nem álltak színpadon ‒ mert épp egyszerre két haknit bonyolítottak le.
Halmai József az Omega Kinizsi utcai klubjában, 1968-ban. Fotó: Hétfői Hírek
Miközben az állam látványosan tiltólistára tette a menedzsereket, a sajtó a hatvanas évek második felétől szinte heti rendszerességgel írt az aktuális nyugati mintákról, Brian Epsteinről, Allen Kleinről, Robert Stigwoodról, Peter Grantről, Andrew Loog Oldhamről, Stig Andersonról vagy éppen Jimmy Millerről. És akkor jött Halmai József, pontosabban Mr. Halmai, és nekünk is lett egy menedzserünk. Nyugati, tiltott, de mégis a miénk. Vagy mégsem? Ügyes vagy ügyeskedő? Szélhámos vagy magánzó?
„Azt mondta a szomszédnak, hogy leugrom egy gyufáért és leugrott. Aztán nem jött vissza” ‒ meséli Dévényi Tibor arról, hogyan disszidált 1956-ban Halmai (Weinberger) József, aki az ÁBTL szerint számviteli főiskolát végzett és nem sokkal később Nagy-Britanniában kötött ki. Később, a Londonban élő Hamvai mint booker kapcsolódott be az angol főváros beatéletébe és alapította meg cégét, a Concert Promotionst ‒ a magyar sajtóban Concertour Promotions ‒, amely jól hangzó, ám egyszemélyes ügynökség volt, amibe aztán később bele is kötött a média, miszerint nem áll mögötte senki, azaz nem képvisel nagy céget, ügynökséget.
A Nashville Teens. Fotó: flickr.com.
Halmai érdeklődése a vasfüggönyön túli országok felé fordult, 1963-tól járt vissza Magyarországra és került jó kapcsolatba a devizával nem éppen jól álló Interkoncert munkatársaival, akik abban az időben leginkább magyar zenészeket utaztattak ki nyugatra vendéglátózni tíz százalék, devizában mért haszonkulcs reményében. Halmai folyamatosan tárgyalt velük: 1967-ben jött össze a nagy dobás a Nashville Teensszel, melyet a következő évben megismételt, majd ő ajánlotta be az akkoriban feljövő Island Records művészeit, a Spencer Davis Groupot és a jamaikai Millie Smallt. Mint ahogy az együttes magyarországi fellépésről szóló cikkünkben megírtuk, a Spencer Davis Group európai turnéjának a menetrendjébe a vasfüggönyön túli Budapest is bekerült, három este, négy fellépés a Kisstadionban.
„Nagyon jóban voltam vele, nagy nőcsábász volt” ‒ mondja Halmairól Dévényi Tibor. „Mivel mindenhova ő járt az angol együttesekkel, ezen mindenki elájult, főleg a nők. Az első közös turnénk egy nagy buszban, a Nashville Teensszel volt. Egész végig pókereztünk. Jó emlékeim vannak róla. A Nashville Teenst és a Spencer Davis Groupot is én konferáltam.”
A Spencer Davis Group esetében Halmai kétezer font gázsit alkudott ki, valamint az itt tartózkodás költségét is kifizettette, a Royal szálló például 56 ezer forintba került, amely akkoriban egy autó ára volt itthon, de a Kisstadion-beli négy fellépés (12 ezer néző fellépésenként) 1,3 millió forintnyi bevételt hozott. Spencer Davis például vásárolt egy citerát, az EMKÉ-ben beszálltak jamelni Ungár István együtteséhez, míg az Omega tagjai megismerkedtek a színpad mögött a zenekar menedzserével, John Martinnal, akinek a révén később kijutottak Londonba, Spencer Davis pedig évtizedekkel később is élénken emlékezett erre a budapesti fellépéssorozatra.
Nyugati fellazítási taktika!
Halmai meglehetősen látványos megjelenése a Belügyminisztérium figyelmét is azonnal felkeltette, az ÁBTL cikke alapján a III/I-es ügyosztály századosa, Demeter Bertalan az alábbiakat jelentette róla magyarországi szovjet tanácsadók részére 1967. augusztus 14-én:
A tanulmányozása során szerzett adatok alapján megállapítható, hogy Halmai figyelemre méltó érdeklődést tanúsít a Szovjetunió iránt. Ez megnyilvánul egyrészt nyugati könnyűzenei együttesek és szólisták Szovjetunióba való impresszálási törekvéseiben, másrészt magánéletében is merültek fel Budapesten tartózkodó szovjet állampolgárságú személyek. Fentiekre vonatkozó konkrét adataink az alábbiak:
‒ 1966 nyarán megkérte egyik Moszkvába, utazó magyar művész ismerősét, tapogatózzon, hogyan lehetne ott üzletet szerezni.
‒ Halmai Budapesten élő Schs... István nevű 28 éves unokatestvére Budapesten megismerkedett S... Nadja 24 éves szovjet állampolgárságú tolmáccsal, aki Moszkvában Goszkoncertnél dolgozik és turistaként járt Budapesten. Sch... levélben azt írta Halmainak, hogy Nadja a menyasszonya és üzleti ügyekben számíthatnak a lány segítségére.
‒ Sch... összehozta Halmait egy Vologya keresztnevű szovjet fiatalemberrel, aki a budapesti szovjet iskolában tornatanár és állítólag kitűnő tornász. Vologya alacsony, zömök, vállas, szőke, gombafejű (nagyhajú), keveset magyarul is beszél és többször meglátogatta Halmait a Royal szállóban, egy alkalommal Vologya randevút hozott össze az Operaháznál, ahol 3 szovjet asszonyt ‒ szovjet tisztek feleségeit ‒ akart bemutatni Halmainak. De végül nők nélkül jelent meg a találkozón, azzal, hogy nem tudta őket »meglógatni« a férjeiktől. Halmai nagy érdeklődést mutatott Vologya társasága iránt, (Sch... egyébként egy erkölcsileg, anyagilag és politikailag egyaránt megbízhatatlan szélhámos.)
‒ 1966. december 24-én Halmai fél órát töltött a Budapest, VI. Népköztársaság útja 36. számú lakásban, ahol 6 felnőtt személy van bejelentve. Nem tudjuk, közülük kit látogatott meg akkor Halmai, illetve ki tartózkodott otthon a lakók közül abban az időpontban, de az ott lakó egyik magyar honvédtiszt felesége is szovjet állampolgárságú. Adatai: F... Ferencné, sz: Sz... Gálja, 1933, VII. 13. Moszkva.
‒ Halmai legutóbb a Koncert Irodánál (az Interkoncertnél, a szerző) tárgyalt Sandy Shaw angol táncdalénekesnő (Sandie Shaw, a korszak egyik legnépszerűbb brit énekesnője, a szerző) szerződtetése ügyében és kijelentette, hogy 6 ezer angol fontért 4 országban lépne föl, de abban »benne kell lennie« a Szovjetuniónak is. Halmai erőltette, a magyarok járjanak közbe, hogy a szovjetek is kössék meg az üzletet. Amikor a Koncertiroda részéről kijelentették, hogy nem járnak közbe, akkor Halmai a Sandy Shaw managere felhatalmazására való hivatkozással közölte, hogy ezer fontot elengednek, ha közben járunk, majd azt javasolta, hogy vegyük meg mi, és impresszáljuk tovább a Szovjetunióba a saját zsebünkre. Miután javaslata elől elzárkóztak, fellengzősen jelentette ki: »Hát, ha maguk nem, akkor majd én a lengyelekkel, vagy a jugoszlávokkal oldom meg.«
Ismeretes, hogy a Szovjetunió nem enged be nyugati könnyűzenei együtteseket és szólistákat. Ebből kiindulva helyénvalónak látszik az a feltételezés, hogy Halmai mögött a British Council áll. Véleményem szerint Halmai egész eddigi impresszáriós tevékenysége a nyugati fellazítási taktika szolgálatában folyik. Csak ezzel magyarázható az a kijelentése, hogy bármely angol együttest, vagy szólistát 40%-kal olcsóbban kapjuk meg, ha rajta keresztül hozatjuk és valóban, minden eddigi ajánlata a szokottnál jóval olcsóbb, hasonlóan a már lebonyolított üzletei is és az Országos Rendező Iroda igazgatója csodálkozott, miért éri meg Halmainak a sok szaladgálást a kimutatható haszon. Azt is itt forintban kérte és el is verte, sőt a múlt héten 3 ezer Ft. kölcsönt kért egyik budapesti rokonától. Az olcsóbb üzletekből származó különbözetét valakinek feltétlenül fedezni kell mind a művészek, mind az impresszárió számára. Halmai ezt saját zsebére annál inkább sem teheti, mert Londonban felesége a második gyereket várja, ugyanakkor levelezéséből tudjuk, hogy a tavaszon anyagi problémáik voltak. Felesége NSZK állampolgár.
Halmai a Szovjetunió felé irányuló üzleti lehetőségek iránt már akkor érdeklődött (kulturális üzletekről van csak szó), amikor még itt sem ért el eredményt... Egyébként ő hozta be a nyáron a Spencer Davis együttest is, kiknek Kisstadionbeli fellépése huligántüntetéssel párosult.
Az említett unokatestvér Sch..., azaz Schwartz István Halmai személyi titkára, aki egyébként a Rudas fürdő kabinosa.
1968
Az 1968-as év kiemelten fontos Mr. Halmai karrierjében. Igazi médiasztár, interjúkat ad, születő cikkeknek szolgáltat témát. A januári vezető popszenzációt is ő adja egy sajtótájékoztató során, melyet az Interkoncerttel közösen hozott össze. Így írnak erről az Esti Hírlap január 14-i számában:
A Concertour Promotions és a Nemzetközi Koncertiroda ma délelőtt a Royal Szálló különtermében ismertette a Magyar Állami Népi Együttes, Zalatnay Sarolta és Sztevanovity Zorán angliai vendégszereplésére kötött szerződést. Az Állami Népi Együttes háromhetes turnét bonyolít le a szigetországban, Sztevanovity pedig egy hetet tölt ott, hogy megismerkedjen a korszerű lemezfelvételi technikával, tanuljon és szó lehet a későbbiek során arról is, hogy szerződést ajánlanak számára.
Zalatnay Sarolta aláírta a Nemzetközi Koncertiroda hároméves szerződését. Miért éppen rá esett a választás? ‒ tettük fel a kérdést magyar származású menedzserének, J. E. Halmai úrnak.
‒ Az utóbbi években gyakran jártam Pesten, a Metro Klubban figyeltem fel a fiatal művésznőre, s őt tartom a legtehetségesebb énekesnek. Egyénisége, beat-stílusa, angol tudása ‒ sőt, akcentusa is ‒ biztosíték arra, hogy sikere lesz. Az Island lemezgyár már szerződést kötött felvételeire.
‒ A program?
‒ Zalatnay február 8-án indul Angliába, s rögtön sor kerül az első felvételekre. Néhány hetes tanulás következik, majd a hároméves programban ‒ többek között ‒ amerikai, német, francia, skandináv túrákra indulunk. Minden évben négy és fél hónapot tölt itthon, ez idő alatt is biztosítva van hazai fellépése.
Halmai az Omega Kinizsi utcai klubjában összehozta a szentháromságot is, azaz az Illés‒Metro‒Omega triászt egy közös fellépés erejéig egy áprilisi estén. Zalatnay Cini londoni menedzsere pedig nem mást hozott el erre a showcase-eseményre, mint Robert Stigwood egyik jobbkezét, Robert Masterst, aki a Bee Gees impresszáriójaként volt közismert. Vele választották ki, hogy kit vigyenek Londonba. Ahogy Sztevanovity Zorán meséli egy interjúban:
Ő eközben, mint egy filmbéli menedzser, szivarral a szájában beült egyedül az első sorba, hogy megállapítsa, kit lehetne közülünk »exportálni«. Akkor ott nem hirdetett »eredményt«, de mindenféle terveket vázolt fel nekünk arra nézve, hogy majd az ő közreműködésével miként törhetnénk be az európai rockpiacra, de persze azt is hozzá tette, hogy ehhez azért elfogadhatóan kellene tudnunk angolul.
Sztevanovity Zorán valóban kijutott Londonba „a hivatalos szóhasználat szerint tanulni”. Megfordult a Pye Records és a Philips stúdióiban, számos koncerten járt, köztük a később Budapesten is fellépő Traffic zenekar buliján, sőt egyik idegenvezetője, a magyarok számára csak Rév Fülöpként közismert Ray Philips, a Nashville Teens frontembere révén Ringo Starr-ral és a John Lennonnal is találkozott és hosszasan beszélgetett velük a Speakeasy klubban. De az utazás célja mégsem ez volt, hanem egy újabb Halmai-féle gondolatmenet: Mi lenne, ha egy szponzorált kelet-európai zenekar segítségével disztribúciós hídfőállást lehetne építeni Magyarországon az akkor felfutó brit Marshall erősítőgyártó cég számára? 1968-ban a menőség szinonimája volt a Marshall, hiszen a Who és Jimi Hendrix tette nevessé, míg a magyar zenekarok számára pedig elérhetetlen vágyálom volt. A Marshall igent mondott az érdeklődésre.
A Metro, és a legendás Marshall-erősítőik. Forrás: A szerző archívuma.
Bármennyire is naivnak tűnt nekem akkor ez a »haditerv«, de mégiscsak működött! Az egyhetes londoni utazásom alatt elmentünk a Marshall céghez, ahol egy hangárnyi méretű helyen válogathattam, és az egész zenekar számára összeszedtem a megfelelő berendezéseket: két darab dupla ládás gitár-, plusz egy darab dupla ládás basszuserősítőt, illetve egy komplett énekberendezést, sőt, még egy világítóberendezést is el tudtam hozni, majd hazaszállítatni. Az, hogy a Metro zenekar egyszer csak Marshall erősítőkön kezdett el játszani, szakmai körökben akkora szenzáció volt, hogy nagyon sokan, olyanok, akik korábban sosem jártak a Metro Klubban, csak úgy »bekukkantottak« hozzánk, de mi jól tudtuk, hogy »Marshall-nézőben« vannak: közelről szerették volna látni az addig csak fotókról ismert, a világsztárok által használt berendezést ‒ mondja Zorán a fent említett interjúban. Bár a disztribúció végül nem jött össze, úgy tűnt, Mr. Halmainak minden sikerül.
Gondolhatnánk, hogy Mr. Halmai kizárólag Magyarországon szervezett koncerteket, de nem. Mint ahogy a Record Mirror című brit zenei lapból kiderül, Londonban ez évben koncertsorozatot is szervezett: A Joseph Halmai által működtetett Concert Promotions vasárnap esti koncertsorozatot tart a Theatre Royalban, Drury Lane-ben. Az első előadás november 16-ára esik P. J. Proby és Christine Perfect közreműködésével. 23-án Gene Vincent lép fel, míg februárra már lekötötték Richard Harris és Jim Webb koncertjét.
Royal szálló, 401-402-es lakosztály
Halmai központi helyszíne, irodája, tárgyalója a Royal szálló. Innen intézett mindent, és ez a hely is a végzete. A Nashville Teens 1968-as kéthetes (!) országos turnéját is a szállodából bonyolította, a zenekar is természetesen itt szállt meg. Érkezésüket is a legnagyobb alapossággal szervezte meg. Mint ahogy a „Kurucz Tibor” fedőnéven jelentő diszkós, Cintula jelentéséből is kiderül:
Sch... úr, Mr, Joseph Halmai személyi titkára, aki polgári foglalkozását nézve kabinos a Rudas fürdőben, felhívott, hogy pénteken d.u. 5 h-kor érkezik Mr. Halmai és a Naschville Teens (sic!) együttes. Híreszteljem el, minél több ember jöjjön ki a fogadásukra, hogy a velük jött BBC riporter remek képeket készítsen a »fogadásról«. Mondtam Sch...nak szívesen, ha megszerzi a rendőrség beleegyezését. Vasárnap találkoztunk és azt mondta beszélt Szilágyi őrgy.-gyal és minden O.K.
A Royal szálló hallja. Fotó: Fortepan / Bauer Sándor
De Mr. Halmai nem csak a popéletet, a felhajtást és a szivarokat szerette. Dévényi Tibor így emlékszik erre:
Hát képzeld el, hogy 1969 körül Magyarországon mennyire nehéz volt ezt az életmódot élni, gondolom, a belügy figyelte minden lépését. Biztos valamelyik éjszakai bárban olyasvalamit művelt, amit jelentettek, és ha egy nyugatról hazaszakadt emberről jelentettek, rögtön ki akarták tiltani, de neki sok szerződése volt, magyar cégekkel is, OSZK-val, ORI-val, és ennek kapcsán nem tiltották ki az országból.
A magyar sajtó kicsit máshogy emlékszik: a Nashville Teens-turné után az alábbi karaktergyilkos cikk jelent meg a Magyar Hírlap június 30-i számában, melyről nem igazán dönthető el, hogy a belügyi szervek számára magas labda volt Halmai életmódja és most lecsaptak, vagy pedig a szocialista erkölcsöt védelmezi ennyire az újságíró.
Budapest egyik legelegánsabb hoteljében, a Royal Nagyszállodában, a 401-402-es lakosztálynak jó ideig illusztris vendége volt: Mr. Joseph Ernest Halmai, az Egyesült Királyság állampolgára (London 71. Leith Mansions, Grantully Rd. W9).
Ez az angol vendég az utóbbi három évben már több ízben járt Magyarországon és mindig határozottan ragaszkodott a Royalhoz. És a lakosztályhoz. Ez az angol vendég ugyanis nem akárki. Ez az enervált, állandóan szivarozó elegáns londoni úr impresszárió. Méghozzá nem is akármilyen, hanem egyenesen a beat-szakmából. (Mr. Halmai, az Ernestet és a Józsefhez a ph-t egyébként csak 1956 óta használja.) Komoly üzletember, aki jelentős érdemeket szerzett a magyar-angol kulturális kapcsolatok bővítése és a beatzene hazai népszerűsítése érdekében ‒ írta róla nemrégiben egyik hetilapunk lelkes munkatársa.
Ami igaz, az igaz: Mr. Halmai hozta be Magyarországra például az angol Nashville Teens együttest. De, ami a magyar-angol kulturális kapcsolatokat illeti... Mr. J. E. Halmait említve, tudniillik egészen másféle kapcsolatokról is szólhatnánk. És szólunk is...
Mr. Halmainak, a nagy impresszáriónak, aki egyébként egyetlen céget sem képvisel, és csak saját szakállára impresszál, nem volt nehéz dolga az »óhaza«, old fővárosában. A minden kintit majmoló, zsabós és huszármentés beatlányok és fiúk (vagy fiúk és lányok, mert hát ki ismeri ki magát rajtuk?) rajongó nyüzsgéssel vették körül és árnyékként követték, ahová csak ment. Az egyik hazai zenekar ügyeletes szolgálatot szervezett mellette, a zenekar dobosa pedig önkéntes sofőrjévé szegődött. A fentebb már idézett ifjú kolléga az utókor számára pedig följegyezte: volt, aki Mr. Halmait a Royal-szálló halljában törökülésben, gitározva, énekelve várta...
A Royal szálló portája. Fotó: Fortepan / Bauer Sándor.
És a hölgy rajongók?! Akik nemcsak a szálloda halljáig rajongtak? ... Mindegyikük Mr. Halmai felfedezettje szeretett volna lenni. Mr. Halmai, a szálloda igazgatósága szerint, nagyobb forgalmat bonyolított le, mint a hotel száz külföldi vendége együttvéve, Tömegesen jártak föl a 401-402-es lakosztályba a még teenager korosztályhoz tartozó lányok is: gimnazisták és ipari tanulók vegyest. Amikor pedig a hotel igazgatósága emiatt protestálni próbált, Mr. Halmai erélyesen tiltakozott: ő éppen azért vett ki lakosztályt, hogy bárkit fogadhasson, üzleti tárgyalások céljából.
Amikor Mr. Halmai éppen vidéken járt, akkor Schwarcz úr, a titkára, mert titkára is volt, fogadta az üzletfeleket a lakosztályban. Schwarcz úr egyébként kabinos a Rudasban...
Mr. Halmainak és társaságának Royal-beli botrányait a hotel külföldi vendégei is szóvá tették. (Az impresszárióhoz tartozó társaság egyes tagjai már a folyosóra is kimerészkedtek ‒ mezítelenül...) A randalírozásnak véget kellett vetni. Amikor az illetékesek megkérdezték Mr. Halmait az első osztályú nemzetközi szálloda hírnevét, de főleg a Magyarországon uralkodó morális követelményeket súlyosan sértő viselkedéséről, a londoni úr így reflektált:
»... Nagyon sok magyar nővel ismerkedtem meg a Metró-klubban, és magyar beatzenekarok tagjai által. Kétségtelen, hogy az évek során állandó »női stáb« alakult ki körülöttem... Kétségtelen, hogy sokszor a lakosztályomban tartózkodtak. A fiatal lányok állandó jelenléte, valamint az ital hatására elkerülhetetlen volt, hogy a lakosztályomban, szóval... Nem tiltakoztam, én magam is szeretem a nőket, akikkel a foglalkozás Magyarországon sokkal könnyebb és több lehetőségem is van itt rá, mint Angliában ... Nem, a lakosztályomban lezajlott fogadások nem üzletkötéseket és üzleti megbeszéléseket szolgáltak, mivel ezeket másutt bonyolítottam le ...«
Mr. Halmai az illetékesek előtt kijelentette, hogy a jövőben vigyázni fog. De most már nem hittek neki... A Külföldieket Ellenőrző Országos Központi Hivatal, az idegenrendészeti szabályok megsértéséért, a vendégjoggal való visszaélésért, Joseph Ernest Halmai angol állampolgár tartózkodási engedélyét megvonta, és kötelezte, hogy a Magyar Népköztársaság területét azonnal hagyja el.
Ez megtörtént.
Innentől kezdve Halmai neve hosszú időre eltűnt a magyar sajtóból, még a Zalatnay Cini angliai karrierjével kapcsolatos korabeli cikkekből is szinte kiradírozták a nevét, miközben Londonban megpróbálta Cinit új pályára tenni, és ő hozta össze őt a Bee Gees-zel is. Zalatnay 1986-ban így rekonstruálta a történteket:
Bánom, hogy Angliában például nem vettem komolyan a menedzseremet, Halmai Józsefet, aki sztárt akart csinálni belőlem. De én azt mondtam: jobban ismerem magam. Ugyanakkor: csak a magam ösztönösségével és természetességével tudtam volna végigcsinálni mindent. Vagyis: ha most ezzel az agyammal beültetnének egy Rolls Royce-ba, vagy odacipelnének Jimi Hendrix mellé, vagy azt mondanák, csinálunk egy esküvőt a Bee Gees-szel, akkor valószínűleg jobban összeraknám a dolgokat, mint akkor. Ha tizennyolc éves koromban annyi észt adnak, mint amennyi mostanra megadatott, akkor lett volna tökéletes. Akkor nem álltam volna ott, mint egy bábu, akit ide raknak meg odaraknak, és akit sodor minden. De hát tizennyolc éves korodban nem úgy kellesz, mint egy harmincvalahány éves.
Halmai ezek után eltűnt a zenei életből, állítólag adóügyek kapcsán Nagy-Britanniából is kitiltották. Csak a nyolcvanas években bukkant fel újra a neve, méghozzá az akkoriban csúcson lévő Dolly Roll amerikai szerződtetésével kapcsolatban, melyet először 1985-ben szellőztetett meg a sajtó.
A Dolly Roll 1984-ben. Fotó: Fortepan / Urbán Tamás.
A nyolcvanas években, 1983‒84-ben futottunk mi össze ‒ meséli Novai Gábor basszusgitáros. Akkor a Dolly Rollnak akart csinálni valamit, de akkor ez nem jött össze. Összesen háromszor vagy négyszer találkoztunk.
‒ Úgy tudom, hogy Las Vegasba akart kivinni titeket.
‒ Igen, volt erről is szó, de elhalt.
‒ Mi volt ennek az oka?
‒ Nekem az volt az érzésem, mint ahogy a legtöbb ilyen Magyarországra visszaszármazott magyar, olyan bizonytalan külföldi kapcsolatokkal rendelkezett 1984-ben, csak ígéretekben próbált velünk szerződést kötni. Azt ígérte, hogy kivisz minket Las Vegasba és hasonló helyekre, amit mi nem tudtunk semmilyen módon kontrollálni. Akkoriban mindenki leborult a külföldről hazajött magyaroktól. Volt egy angol élettársa, úgy emlékszem, hogy először a Gellértben laktak, aztán lementek egy balatoni barátjuk nyaralójába. Elkezdtünk vele beszélgetni, kötöttünk volna vele egy szerződést, miszerint ő benne lenne bizonyos százalékkal az itthoni fellépéseinkben is. A Dolly Roll akkor nagyon jól ment, évi száz-százhúsz koncertet adtunk, ezért lett volna ez neki jó. Ezt mi nem akartuk és amit ő ajánlott, számunkra bizonytalan volt, ezért nem jött létre a szerződés. Úgy tudom, kicsit rosszallotta.
‒ Nem tudod, próbálkozott másoknál is?
‒ Ezt sajnos nem tudom.
Itt megszakad minden. Halmai később állítólag hazatelepült, és mindenki által elfeledve halt meg Budapesten.
A cikk részlet a készülő Menedzserek szürkezónában című könyv, Halmai Józsefről szóló fejezetéből.
Szerző: Bihari Balázs
Nyitókép: A Royal szálló Budapesten. Fotó: Fortepan / Bauer Sándor
A blog az NKA Hangfoglaló Program támogatásával készül.
