Ebben a cikksorozatban a rendszerváltás előtti magyar könnyűzene és a sport kapcsolatát igyekszem körbejárni. Kitérek a sport témájú dalokra, a zenészek sportmúltjára, élsportolóink popzenei felvételeire, a különböző sportegyesületek indulóira, a különféle sportesemények tiszteletére írt dalokra, valamint az olyan sport témájú filmekre, amelyeknek beat-pop-rock szerzemények a betétdalai. Az első részben a Zenével az edzett ifjúságért elnevezésű, 1977-ben meghirdetett dalpályázat döntőjébe jutott tizenkét szerzeményt mutattam be, most pedig az egy évvel később kiírt pályázat legjobb dalait és azok előadóit veszem górcső alá.

Az eredményes első pályázat egyenes következményeként ugyanis 1978. november 4-én újra megjelent a Képes Újságban a felhívás, bár a szövegezés sokkal slendriánabb volt az előzőnél:

„Ebben az évben is, a népszerű Belépés nemcsak tornacipőben című rádióműsor szerkesztői több társadalmi és politikai szervvel közösen meghirdették a mozgásra serkentő dalok pályázatát, amelyen a tavalyihoz hasonlóan részt vehetnek legnépszerűbb pop-előadóink és rock együtteseink. A legsikeresebb dalokból nagylemez készül.”

A felhívás megjelenése és a döntőbe jutott szerzemények bejelentése közötti hónapokban a sajtó mélyen hallgatott, és a dalok bemutatójának fórumáról is szegényes a magyar újságok emlékezete. Nem jelent meg információ arról sem, hogy mi a nevezési határidő, milyen egyéb feltételek vannak, és az sem derült ki, hogy mennyi pályamű érkezett be összesen. Sőt, az ígért nagylemez sem készült el, a tizenkét döntős szerzeményből csupán két dal – a Fonográf és a Panta Rhei darabja – került rá egy kislemezre, Ihász Gábor pedig az 1980-ban megjelent szólóalbumára pakolta fel az itt döntőbe jutott dalát.

További hét szerzemény rádiófelvételéhez könnyen hozzájutottam – sőt Karda Beátától a Ritmus kell nekem tévéfelvétele megtekinthető a YouTube-on is –, de az Európa együttes kompozíciójára csak Dancsák Gyula segítségével tudtam szert tenni, az Apostol dalát pedig még a zenekarvezető Németh Zoltán sem találta meg az archívumában.

A Belépés nemcsak tornacipőben 100. adását 1979. április 4-én közvetítették ‒ ebben a jubileumi programban kerültek a nagyközönség elé a döntős szerzemények. Az újságok megírták, hogy április 20-ig lehet a dalokra szavazni, és arról is tájékoztattak, hogy a díjakat májusban adják majd át, azonban a hivatalos végeredményre az Arcanum Adatbázis felületére feltöltött újságokban nem találtam utalást. Csupán a szeptemberi Labdarúgás hasábjain megjelent interjúban említette meg Solymos Antal, hogy az Express Rúgj egy gólt című versenydala diadalmaskodott, de ezt az állítást más korabeli cikk nem erősítette meg.

Az 1977-es pályázaton döntős szólóénekesek közül Ihász Gábor, Karda Beáta és Kovács Kati most is a legjobbak közé jutott, a zenekaroknál pedig a Bergendy és az Express tudott duplázni. Az „új” előadók, zenekarok bemutatása mellett az „ismétlők” sportmúltjáról első részben írottakat is kiegészítem még újabb információkkal, illetve néhány olyan szövegíró, zeneszerző – így Koncz Tibor, S. Nagy István, Sülyi Péter és Miklós Tibor – sporttal kapcsolatos attitűdjét is bemutatom, akiknek a neve az előző pályázat dalai kapcsán szintén előkerült, de a rendszeres testmozgáshoz való viszonyukról akkor nem emlékeztem meg.

Karda Beáta Ritmus kell nekem című versenydalának a Máté Péter‒S. Nagy István szerzőpáros volt az alkotója.

„Amióta csak élek, mindig mozgok, sportolok. Tizenéves koromban megpróbálkoztam az ökölvívással, előtte futballoztam, most meg a tenisz, az úszás és horgászat teszi ki szabad óráimat” ‒ nyilatkozta S. Nagy István a Sportolj Velünk 1977. júliusi számában, aki ekkor már tíz éve a Margitszigeti Sportuszoda mellett található tenisztelepre járt, ahol a Művész SK tagjai ütötték a labdát.

A labdarúgás szeretete is megmaradt felnőttkorában, szurkolóként rendszeresen látogatta a focipályákat: a legendás 7:1-es angolok elleni magyar győzelmet már élőben látta a Népstadionban 1954-ben, és egykor még a vidéki meccseire is elkísérte a Ferencvárost.

Kovács Kati a Belépés nemcsak nyúlcipőben című szerzeménnyel ismételt 1979-ben, a dallamot a volt férj, Koncz Tibor komponálta, a szövegét pedig Sülyi Péter írta. Koncz 1995. augusztus 17-én a Pesti Műsorban nyilatkozott arról, a hosszú élet reményében (és érdekében) heti 2-3 alkalommal úszik, teniszezik és télen korcsolyázik, Sülyi Péter sportmúltjáról pedig a Vas Népében azt lehetett olvasni 2011 januárjában, hogy gyermekkora meghatározó élménye volt, amikor a Városliget óriási fái alatt rúgta a labdát a többiekkel.

A Csehszlovákiában megjelenő Új Ifjúság 1983. március 1-jén megírta néhány magyarországi zenekar és előadó levelezési címét. Ihász Gábor neve mellett a XIII. kerületi Béke út 63-as házszám szerepelt, ami a Fáy utcai Vasas bázis közvetlen szomszédságát jelentette. Második feleségét – talán ez sem véletlen – szintén a Vasas családjából választotta a zenész, a sokszoros válogatott és magyar bajnok kézilabdázóval, Hajós Máriával kötötte össze az életét. Ihász első házasságából származó lánya szintén kézilabdázott egy ideig – természetesen az angyalföldi klubban –, és így talán az sem meglepetés, hogy az 1982-es budapesti Női Kézilabda Világbajnokság szignálját az énekes komponálta.

Ihász az Amíg dobog a szív című, Heilig Gáborral közös nótáját küldte be a második sportdal-pályázatra. Azonban a piros-kék szív még 43 évig sem dobogott, 1989. június 29-én elhunyt a zenész. Az augusztusi Vasas‒Videoton bajnoki mérkőzés 4000 nézője gyászszünettel adózott az emléke előtt a Fáy utcában, szeptember 19-én pedig egy emlékműsort adtak egykori barátai ugyanott. A programban fellépett – többek között – Heilig Gábor, Aradszky László, Koós János, Kovás Kati és Komár László, ezen kívül a színész-zenész-újságíró vegyes labdarúgó csapat is összecsapott a Vasas öregfiúkkal.

De természetesen azé a legnagyobb dicsőség, aki az aranyérmet kapja. Az elsőség kérdése a magyar labdarúgó bajnokság kapcsán sokszor előkerülhetett az 1977 nyarától együtt dolgozó zenekarban, hiszen míg Bergendy Péter az Újpesti Dózsáért rajongott, addig a banda több tagjának szíve a Ferencvárosért dobogott. A Képes Sport 1987. április 21-én megjelent száma írta meg, hogy fradista volt a zenekarvezető, a dobos Bálint Istvánnak távoli rokona volt az a Bálint László, aki 300-nál is több mérkőzést játszott a klub színeiben, a basszusgitáros Gábor Péter pedig már 1963 óta járt Fradi mérkőzésekre.

Az Express versenydaláról azt nyilatkozta Solymos Antal 1979 szeptemberében a Labdarúgásban, hogy a Rúgj egy gólt című számot a fiának, Adámnak írta, akiből focistát szeretett volna nevelni. Neki énekelte minden este a dal egy részletét:

„Gyere fiam, hozd a labdát, mutatok egy-két jó figurát.”

Ahogy az első fesztivál kapcsán már megemlítettem, a labdarúgás mellett a jégkorong is „kiemelt” sportágnak számított a zenekar tagjai körében. A hetvenes évek végén olyan hokimeccseket szerveztek a Kisstadionban a decemberi ünnepek idején, amelyeken az egyik csapatot hírneves művészek, színészek, zenészek alkották. Ennek a válogatottnak kihagyhatatlan tagja volt az Express több zenésze, Koós János, Ihász Gábor, és az 1980-as év karácsonyának másnapján megrendezett gálán ott volt a zenészek keretében a Fonográf dobosa, Németh Oszkár is.

Az Amatőr sportolók dala című Fonográf-nóta provokatív szövege sportéletünk visszásságait állította pellengérre. Bródytól – aki egyébként fiatal korában tornázott a Postásban – megkérdezte a Magyar Ifjúság 1979 szeptemberében, hogy mi ihlette a dalszöveg megírására:

„Két dolog. Egy gyerek, aki szeret, illetve szeretne sportolni, hiába megy el akárhová, elküldik, ha nem hajlandó versenyezni. Sajnos még nincsenek meg a feltételek ahhoz, hogy mindenki rendszeresen sportolhasson. A másik: az olimpiai bizottság görcsösen ragaszkodik ahhoz, hogy csak amatőrök indulhassanak a versenyein, de kérdezem, hol lenne az olimpiai versenyben egy valóban amatőr?”

Néhány évvel később a zenekar néhány tagjának köszönhetően szélesedett a sportolási lehetőségek köre Budapesten, igaz nem elsősorban a tinédzserek számára: 1983-ban létrejött a Fonográf GMK, melyben a Szörényi testvérek és Bródy János mellett felbukkant annak a Rosta Máriának a neve, aki később Szabolcs felesége lett, Levente mellett pedig a menedzserként, producerként tevékenykedett.

Szörényiék kibérelték a Szabadság-hegyen található Budai Pedagógus Sportkör sporttelepét, kipofozták, majd üzemeltették. Az 1984-ben megjelent, a Fonográf útközben című magazin már népszerűsítette is az épülő klubot:

„Az alapító tagok azt a célt tűzték maguk elé, hogy a hajdani Illés Klub mintájára olyan szabadidő központot hozzanak létre, ami széles skálán alkalmat nyújt a szellemi és fizikai felfrissülésre, és egyben kísérletet tesz a közösségi élet új formáinak gyakorlati megvalósítására.”

A Népszavában 1985. október 26-án jelent meg tudósítás arról, hogy egy nappal korábban a sajtó képviselői részére is bemutatták a Fonográf Country Clubot. A Költő utcában található új tömegsport- és kulturális központ vezetősége nevében a Szörényi testvérek adtak tájékoztatást a klub szolgáltatásairól: 9 teniszpálya, uszoda (15x7,5 m-es), tekepálya, szauna, szolárium, kondicionáló terem és egy söröző állt a vendégek rendelkezésére. (Szörényi Levente arról nyilatkozott 2015-ben megjelent életrajzi kötetében, hogy Münchenből hazahozott két tekepályát a Fonográf, és ezeket el kellett helyezni valahol. Talán ez volt a klub alapításának origója.)

A Belépés nemcsak tornacipőben műsorában gyakran szerepet kaptak híres sportolók, színészek, énekesek, zenekarok, sőt, nem egy esetben a magyar könnyűzenei élet képviselői mérték össze egymással tudásukat a rádió által közvetített sportversengésben. Még 1976. december 20-án – a rádióműsor 58. adása kertében – az LGT és a Fonográf küzdött meg héttusában:

„Ki bírja hosszabb ideig fújni a trombitát, ki ismeri fel jobban a sportzajokat, ki tudja látatlanban megállapítani, hogy fehér vagy fekete billentyűt ütöttek-e le a zongorán, melyik együttes jobb kispályás labdarúgásban, melyik zenekar tagja készít jobb riportot az élsportolóval, melyik az erősebb a súlyemelésben.” ‒ írta meg a feladatokat a Népsport az esemény napján.

A hattagú Fonográffal szemben az ekkor csupán háromfős legénységgel rendelkező Locomotiv GT sorakozott fel – a disszidáló Lauxot még nem pótolták –, így ők „igazolhattak” plusz játékost.

Talán az év végi ünnepek miatt nem készült az eseményről beszámoló a sajtóban, de a műsor sikerét mutatta, hogy következő évben több alkalommal is utaltak erre az összecsapásra az újságok.

A rádióműsor 67. adásában aztán a Cini és a Tinik (Zalatnay Sarolta, Várszegi Éva, Postássy Júlia), valamint a Kócbabák (Pál Éva, Fábián Éva, Csepregi Éva) mérte össze erejét 1977 tavaszán különböző próbákban. A Népsport április 2-án számolt be arról, hogy Marót Péter kardvívó világbajnok vezette a focimeccset, amelyet a három Éva nyert meg 3:1-re. Az újság kiemelte, hogy komoly kondicionális problémái voltak a résztvevő hölgyeknek:

„Öt perc elteltével Zalatnay Sarolta szótlanul ült a padlón, Várszegi Éva az ájuláshoz állt közel.”

A Neoton Família a Hárman a harmadikból című szerzeménnyel jutott be a döntőbe, majd néhány hónappal később megjelent a zenekar Napraforgó című lemeze. Ezen az albumon – és a pályázati dal rádiófelvételen is – a Pásztor, Jakab, Ambrus, Baracs felállású csapat és a három Éva hallható. Fábián Éva hat évig műkorcsolyázott a Fradiban és a Spartacusban, Pál Éva pedig már hároméves korától gyermekbalettra járt és sokáig tornázott is. Csepregi Éva az Andonik Médiának 2020 szeptemberében beszélt arról, hogy gyermekkora nem a sport jegyében telt, amiben szerepet játszhatott, hogy duci kislány volt, és az általános iskolájában sem volt tornaterem. A gerincferdülése miatt az orvos az úszást javasolta, és ő rendszeresen el is járt a Gellértbe egy barátnőjével.

Az 1977-ben megjelent Testedzés az egészségért magazinban a zenekarvezető nyilatkozott a fiúk sportmúltjáról. Pásztor László elmondta, hogy Ambrus Zoltán néhány éven át versenyszerűen kerékpározott, Jakab György – igaz csak amatőrként – nagyon jól bűvölte a kaucsuklabdát, ő pedig a tenisztől kezdve, az úszáson át a pingpongig sok mindent kipróbált gyermekkorában. A zenekarhoz később csatlakozó Baracs János sportövész múltjáról pedig az 1993. július 3-án megjelent Népsportban annak kapcsán lehetett értesülni, hogy a basszusgitáros az egyik alapítója lett az ERVA Sportlövő Klubnak.

„Lehet, hogy az 1979. a Panta Rhei éve lesz?” ‒ tette fel a kérdést a Hajdú-Bihari Napló 1979. február 20-án, majd beszámolt a zenekar második kislemezének megjelenéséről, valamint a Tessék Választani nevű tánczenei seregszemlén elért sikeréről. Valószínűleg a Szalay testvérek és Matolcsy Kálmán a tudomány és a technika világában otthonosabban mozgott, mint a sportéletben, de felkérésre ők is beküldtek egy dalt – Sok az önbizalom – a pályázatra.

Szalay András megkeresésemre elmondta, hogy testvérével fiatal korukban versenyszerűen teniszeztek, míg ő jóval később tollaslabdában volt szenior magyar bajnoki bronzérmes, ezen kívül megosztotta velem a dalfelvétel keletkezésének körülményeit is:

„A zenét pillanatok alatt raktuk össze. A stúdiófelvétel előtti szombaton Szegeden léptünk fel, és a szervezők vasárnap egy termet biztosítottak számunkra, ahol próbálni tudtunk. Gyorsan összeraktuk ezt a számot egy dszesszfesztiválon játszott hangszeres számunk motívumait is felhasználva, majd hétfőn a Rádió 8-as stúdiójában felvettük.”

Őszre is jutott öröm a Béke Csabát (dob) és Ács Enikőt (ének) is soraiban tudó bandának, hiszen a Drezdai Nemzetközi Slágerfesztiválon sikeresen szerepeltek a keletnémet Kreis együttes dalának feldolgozásával. Azonban néhány nappal a fesztivál után – 1979. szeptember 29-én – már arról olvashattak a Hajdú-Bihari Napló előfizetői, hogy ezzel a külföldi szerepléssel fejezte be zenei pályafutását Béke Csaba. Szerencsére a visszavonulása nem történt meg, hiszen az év legvégén Debrecenben életre kelt a Golf együttes, amelynek nem csak a Panta Rhei dobosa lett a tagja, hanem az Apostolból érkező basszusgitáros, Gombos Géza is.

Az együttes sporttevékenységével kapcsolatban Németh Zoltán úgy fogalmazott, hogy a zenekar focizott, pingpongozott, de igazából nem voltak nagy sportemberek. A Népsportban 1977. február 14-én megjelent jó hangulatú írás azonban ennél többet árult el a zenekari tagok sporthoz való viszonyáról. Olvashattunk arról, hogy Németh Zoltán a búvársport szerelmese, Pete Zoltán imád horgászni, Meződi József pécsi múltjából előkerült a vízilabda, Felkai Miklós debreceniként a Lokinál próbálkozott – kevés sikerrel – a focival, és csupán fél évet rúgta a labdát az MTK-ban Veszelinov András. Emellett Kovács János megemlékezett azokról a nyári Balaton-parti focimeccsekről is, amelyeken az Apostol „gyilkos küzdelemben” vereséget szenvedett az LGT-től és a Geminitől.

Az Oszd meg velünkkel pályázó Európa együttest leginkább Cserháti Zsuzsa kísérőegyütteseként ismerjük, de ha saját programot játszott a Dancsák Gyula (szólógitár), Lengyel Gábor (gitár, hegedű), Várkúti Géza (billentyű), Zámori Sándor (dob) felállású banda, akkor Csuha Lajos volt az énekes. Ezt a ritkán előadott szerzeményt csupán a dalszerző, Dancsák jóvoltából sikerült meghallgatnom, aki ifjúkorában a súlylökéssel és a kalapácsvetéssel is megpróbálkozott a Csepel SC-ben. A dal a labdarúgásról szólt – Oszd meg velünk a gól örömét –, ami a szöveget jegyző Miklós Tibor sportága volt. Várkonyi Mátyás mesélte Miklós halálakor a Délvilágnak 2013 szeptemberében, hogy a Rockszínházban még a próbaszünetekben is nekiállt focizni a színészekkel a szövegíró, de aztán ezt be kellett tiltani, mert egyszer az egyik szereplő megsérült, s így nem lehetett folytatni a próbát.

Korda György versenydala – Nem jó ez így – egy olyan ember vívódásiról szól, aki ismeri az egészséges életmód alapelveit, de nehezen változtat az életvitelén.

„Nem vagyok és soha nem is voltam olyan kimondottan igazi sportember. Nem mondom, szeretem a sportot, de például sohasem versenyeztem. Inkább mindig a sport célszerűségét, hasznosságát néztem, azt, hogy ez vagy az a sportág miért jó, miért kell nekem” ‒ mondta el az énekes a Sportolj Velünk 1968. augusztusi kiadásában. Itt közölte azt is, hogy önvédelmi célból nemrég elkezdett judózni, mellette pedig rendszeresen jár a Sportuszodába. Két év elteltével ugyanennek a lapnak a hasábjain arról értesülhettünk, hogy Korda rendszeresen tornázik, csökkentette a kenyér és az édesség fogyasztását, és leszokott a dohányzásról is.

Korda György későbbi felesége a Skála énekegyüttes tagjaként szintén döntőbe jutott a Görkorcsolyadallal. A nóta dallamát a Tolcsvay együttes egykori bőgőse, Balázs Gábor komponálta, aki Balázs Klári férje és egyben „névadója” volt. (Az énekesnő Boros Kláriként látta meg a napvilágot.)

A 4 tagú – ABBA együttesre „hajazó” – Skálában még Horváth Attila (nem a dalszövegíró, hanem az a táncdalénekes, aki a Fekete tó legendája című musicalban Koncz Zsuzsa partnere volt), Mátrai Gábor és Uzonyi Edit szerepelt, névválasztásukat pedig a Skála Áruháznak köszönhették.

„A sport életem része, hozzátartozik a mindennapjaimhoz. Reggel kocogással kezdem a napot. itthon különféle „kínzóeszközeim” vannak a súlytartásra. Többek között a szobakerékpár, a súlyzók, karika. Mind azt a célt szolgálják, hogy karcsú és ruganyos maradjak. Sohasem mulasztom el, hogy gimnasztikázzak. Szeretek kerékpározni, állítom az egyik legegészségesebb sport. Minden tagját megmozgatja az embernek.” ‒ nyilatkozta tíz évvel a dalpályázat után a Tipográfia lapjában Balázs Klári. Azonban ez nem mindig volt így, hiszen még jóval korábban cseppet sem érdekelte a sport. Csak amikor meghízott, akkor jött rá, hogy a kényelmes, mozgás nélküli élet nem vezet jóra.

Szerző: Hortobágyi Gábor

Nyitókép: A Fonográf 1980-ban. Fotó: Fortepan / Urbán Tamás

A blog az NKA Hangfoglaló Program támogatásával készül.