Nemzetközi karrierrel a háta mögött, országosan ismert énekesnőként alapította meg Zalatnay Sarolta a Cini és a Tiniket. Bár a két vokalista, Várszegi Éva és Postásy Juli már nem voltak tinédzserek, de úgy hat-nyolc évvel fiatalabbak voltak Cininél. Várszegi úgy emlékszik vissza, hogy gimnazistaként az egyik nagy kedvence Zalatnay volt. A formáció 1975 decemberében debütált, ám a korszakra jellemző módon nem bizonyult hosszú életűnek: két-három éven belül Postásy és Várszegi is otthagyta Zalatnay-t, aki ezután tovább kereste az útját, a nyolcvanas évek elején például megalapította a Cinibabákat.
Zalatnay fejében egy amerikai látogatás után, az ottani élményekből született meg az ötlet, hogy szeretne egy lányokból álló triót. Fontos volt, hogy nézzenek jól ki a színpadon, de a csinos fellépőruhák és a bájos táncmozdulatok mögött komoly énektudás, valódi vokálszólamok bújtak meg. A 1947-es születésű Cini a beatkorszak egyik vezéregyénisége, úttörő énekesnője volt, aki kétszer megnyerte a táncdalfesztivált (1967-ben a Nem várok holnapig, 1971-ben pedig a Fák, virágok, fény című számmal), egyszer pedig második lett (1966-ban, a Hol jár az eszemmel), s nemcsak énekhangját csodálta a közönség, hanem a nőies, vonzó megjelenésével is divatot teremtett. A nyugati áttörés azonban annak ellenére elmaradt, hogy a táncdalfesztiválon nyert szerződése következményeként 1967 és 1969 között Londonban élt. Hazatérése után, az őt sikeressé tévő korszak lecsengésével azonban nem találta a helyét, több együttessel dolgozott együtt, de a korábbi eredményeit nem tudta felülmúlni – az újító próbálkozások részeként született meg a Cini és a Tinik is.
Cini először az 1955-ben született Postásy Julit kérte fel, aki Vukán György tanítványaként végzett a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola dzsessz tanszakán. Másodikként pedig az 1953-as születésű Várszegi Éva csatlakozott a csapathoz, aki már tapasztalt vokalistának számított a Generál-Mikrolied formációnak köszönhetően, viszont a Generál átalakulása miatt éppen bizonytalanná vált számára a folytatás. A lányokat az első időkben az Olympia, Horváth Charlie és Tátrai Tibor zenekara kísérte. Balettos múltjából fakadóan Charlie felelt a színpadi koreográfiáért is. Miután Charlie és Tátrai a Generálban folytatták, a lányok mellé más együttesek csapódtak, például a V’73, a Skorpio és a P. Mobil. Megindult a belföldi haknik és a külföldi turnék sorozata, a P. Mobillal egy hét hetes szovjet turnén is részt vettek, szembesültek a Kádár-rendszernél jóval szigorúbb, bizalmatlanabb berendezkedéssel és a hiánygazdasággal.
Zalatnay Sarolta 1976-ban. Fotó: Fortepan / Gábor Viktor
A Cini és a Tiniknek nem minden dala került lemezre (például a Miért büntetsz? vagy a Tiszta szívvel ébredj sem), de 1976-ban megjelent az első felvételük – pontosabban Zalatnay Saroltának. Az erőviszonyok már a dizájnban egyértelműek: a Színes trikó, kopott farmer első és hátsó borítóját is Cini uralja, az ő neve szerepel rajta, a Cini és a Tinik elnevezés nem, az egyik szám címe pedig Cini-dal. A lemezt a Generál írta, érdekesség, hogy eredetileg ezen a kiadványon, női hangra írva szerepel a Könnyű álmot hozzon a szél, amelyből később Charlie előadásában lett nagy sláger. A rock mellett a funk, soul, disco hangzását idéző dalok kellemesek, dallamosak, de kevéssé emlékezetesek, a szövegek többnyire semmitmondók.
A formáció következő lemeze, az 1978-as Minden szó egy dal szintén Zalatnay neve alatt jelent meg, ám az első szám rögtön a Cini és a Tinik címet viselte, a refrén szerint pedig „Cini, Éva és Juli együtt lépnek / hogyha tapsol a sok kéz / egyre hangosabban szól az ének”. A dalokat többségében Demjén Ferenc és Somló Tamás írta, az LGT kísérte – a kölcsönösség jegyében a lányok is vokáloztak az LGT lemezén. Itt is a lazább funk, soul hangzás dominál, kisebb mértékben beszűrődik a disco és pop. Az átlagosnál hosszabb számok többször improvizatívnak ható, kitartott jammeléskebe futnak. A csúcspontot a Presser Gábor által írt, jellegzetesen presseres Mindenki adja, de az őrültebb, játékosabb dalok is jól állnak a Cini és a Tiniknek.
A trió felbomlásának több oka volt. Egyrészt Erdős Péter a Csepregi Éva-féle Kócbabákat szerette volna lehetőségekhez juttatni, hozzájuk képest a Cini és a Tinik konkurenciának számított. Másrészt Zalatnay bizonyítási kényszere, hangulatingadozásai, illetve a kimerítő belföldi koncertsorozatok megnehezítették a közös munkát, elvették a lányok magánéletét. Ezután Postásy vokalistaként Demjén Ferenc, az LGT és az Omega lemezein is énekelt, belépett a Wastapsba és olyan filmslágerek előadója lett, mint a Macskafogóból a Miú, Mi újság vagy A miniszter félrelépből a Puszi-nyuszi. Várszegi előbb az egyesülő Volán-Mikrolied produkcióhoz csatlakozott, majd külföldre költözött. Zalatnay pedig a Cinibabák után Komár Lászlóval turnézott, majd szólókarrierbe kezdett.
Szerző: Gyöngyösi Lilla
Nyitókép: Csaba Zoltán archívuma
A blog az NKA Hangfoglaló Program támogatásával készül.
