Volt egyszer egy beatkorszak

„Átfestették a tűzfalat, megkoptak a jelszavak” ‒ Nemzedékváltás a nyolcvanas évek elején (2.)

2024. június 18. - beatkorSzaki

fortepan_124871.jpgAz első részben történelmi véletlenszerűségről és a Kádár-kor enyhüléséről írtam. Az utóbbi azonban nem mindenki számára volt olyan egyértelmű és kézzelfogható. Azokat a ma már klasszikusnak számító underground bandákat, mint a Kontroll Csoport, az Európa Kiadó, a Balaton vagy a VHK, hellyel-közzel békén hagyták, bár nagy teret nem engedtek nekik.

Az említett zenekarok túl értelmiségiek voltak ahhoz, hogy a diktatúra vezetői számára érthetők legyenek. Ami nem jelenti azt, hogy nem figyelték volna meg őket, és ne találtak volna rajtuk fogást.

A punkzenekarok viszont rosszabbul jártak. Vegzálásuk legszembetűnőbb példája a szegedi CPg ügye. A zenekar tagjait a rendszer kétéves börtönbüntetéssel „jutalmazta meg” tevékenységükért.

A közös talán az eddig felsorolt bandákban a depresszív, életunt, az egész rendszert elutasító attitűd. Közösen gyűlölték továbbá a számukra hiteltelen és kiöregedő „protéziscsattogtató” rockikonokat, akik szerintük beletagozódtak a rendszerbe. Talán a következő sorok példázzák legjobban ezt az életérzést.

„Mindenki megdöglik vagy lelép
Nem hallgatják a zenét
Nem is tudom, minek szól
A jövőből is elég
Megdöglik vagy lelép
Ez már rég nem rock and roll” (URH)

A magyar új hullámban azonban voltak vidám fejezetek is. Szegeden és környékén a nyugati „kék” útlevél mellé úgynevezett kishatárátlépőt is lehetett igényelni. Ez pedig lehetővé tett bizonyos számú látogatást a déli szomszédba. Mi pedig ki is használtuk ezt. Ha a szabadkai hanglemezboltok mesélni tudnának, milyen kisgyermeki lelkesedéssel válogattuk a lemezeket! (Egy-egy ilyen Jugoton kiadású bakelit manapság kincset ér!)

A Pécs‒Szeged vonalon viszonylag könnyen elérhetők voltak tehát az akkor Jugoszláviában már igen népszerű ska-punk zenekarok albumai. Az ötvenes években Jamaicából induló, majd a hetvenes évek közepén Angliában felfrissített és újragondolt stílus pattogó, szaggatott ritmusképleteivel és a sok fúvóssal jól passzolt a balkáni zenén nevelkedett jugó zenészek világába. Ez keveredett az ottani lázadó tinédzserek punk felé hajló ízlésével.

Idehaza az elsők között alakult meg a bajai Fórum nevű zenekar, mely kissé lazább formában hozta a ska vidám, szarkasztikus stílusát. Szegeden a Boldog Idő már keményebb vonalat képviselt, némi politikát is kevertek a szövegeikbe, bár az irónia tőlük sem volt idegen.

De a pank (szándékosan „a” betűvel) érintettség megvolt náluk is, hiszen a második dobos a CPg-ből érkezett. (E sorok írója a zenekar billentyűse volt, ezért engedjétek meg nekem azt a kitételt, hogy a szubkultúrán belül, kvázi legenda a banda.)

A Hanglemezgyár mindeközben három részre oszlott, és Start néven létrehozott egy labelt, mely a feltörekvő zenekarok megjelenését lett volna hivatott támogatni. 1983-ban ki is adták az 1, 2, 3… START című LP-t, amely az akkori mércével mérve is komolytalan volt. Bár szerepelt rajta két KFT-dal és néhány, azóta ikonikussá vált nóta, mint Galla Miklós által fémjelzett GM49 Bélát itt ne keressétek című produktuma, vagy a Hangár zenekar Haverom a kalauza. De ezek inkább nevetségessé tették a nyúvévet. A lemez szerkesztői vagy nem értettek az egészből semmit, vagy szándékosan értették félre az irányzatot.

Néhány kislemez megjelent még, de azok csak lefelé húzták a színvonalat.

A legenda szerint a Bizottságnak úgy lett lemeze, hogy eljutott hozzájuk az az infó, miszerint a Lemezgyár egyik potentátja azt mondta, azért nem adnak ki alternatív zenekarokat, mert azok nem jönnek hozzá ilyen kéréssel. Wahorn András meg fogta magát és bement, hogy akkor mi itt volnánk!

Mint az köztudott, az első „komoly” Bizottság-buli a legendás Fekete Bárányok-koncerten volt, a Hajógyári-szigeten. A Hobo-Mobil-Ricse szentháromság közönsége döbbenten hallgatta a néhány „idióta” performanszát.

Azt mindenesetre elmondhatjuk, hogy a nyolcvanas években tömegével jöttek létre zenekarok. Akik, ahogy jöttek, el is tűntek a zenetörténelem süllyesztőjében.

Ez (is) volt a new wave.

Nos, mindezek után felteszem végre a kérdést: kell-e szégyellni a nyolcvanas évek zenei örökségét?

A válasz, hogy nem!

A következő nemzedék nehezen értette meg ezt a korszakot. Míg a rock és punk akkori képviselői, még hellyel-közzel értették a beatet és a rockot, és talán ezért is lázadtak ellene, a new wave lefutása utáni fiatalok nem fogták fel az egészet. Ciki ruhák, ciki hajak, ciki zene. Divat lett nevetségessé tenni, viccesnek és komolytalannak venni.

Azonban ez a generáció is felnőtt, Menyhárt Jenő, Víg Mihály, Wahorn András és Müller Péter Sziámi életműve pedig a 2020-as évek koncertkínálatához tartozik vastagon. Ma is vannak olyan „alternatív” bulik, ahol a nyolcvanas zenéjére táncolnak a fiatalok. És nem, nem a nosztalgia jegyében. Hanem mert a maguk módján mesterművek ezek a dalok.

 

Szerző: Magyar Ernő

Nyitókép: A Magyar Hajó- és Darugyár Balatonfüredi Gyáregységének szerelőcsarnokában, az 1982. augusztus 7-én rendezett Új hullámos Fesztiválon fellépő Árnyékszék zenekar. Az erre az alkalomra alakult új hullámos paródiát bemutató formáció tagjai Trunkos András, feLugossy László, takarva csikos nadrágban Nagy Feró és szaxofonnal Wahorn András. Fotó: Fortepan / Urbán Tamás.

A blog az NKA Hangfoglaló Program támogatásával készül.

A bejegyzés trackback címe:

https://beatkorszak.blog.hu/api/trackback/id/tr2318426569

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása