2024 őszén, a Helikon gondozásában jelent meg Csatári Bence Kóbor – Az utolsó interjú című kötete. A több mint kétszáz óra beszélgetés nyomán készült, közel háromszáz fotóval illusztrált, 444 oldalas kiadvány elsősorban a diszkográfiára, az élő fellépésekre, valamint a színpadtechnológiai újításokra fókuszálva tekinti át az Omega közel hat évtized hosszú pályáját.

Kóbor János afféle fejlődés- és felemelkedéstörténetként, az ambíció és a határtalan tettvágy ötvözeteként tárja elénk a két középiskolai zenekar fúziójával induló és a világhírnév küszöbéig vezető zenekari krónikát. Csatári Bence kérdései nyomán azonban fel-felvillannak a visszaemlékezésben az együttes kisebb-nagyobb megtorpanásai, krízisei is.

„Az volt a baj, hogy a Tízezer lépés után az Éjszakai országút nem volt előrelépés, és ez mindenkit zavart, a nagy nemzetközi sikerek ellenére. Nekünk az igazi erőnk az élő fellépésekben rejlett, emiatt is érintett minket rosszul, hogy olyan nagylemezt csináltunk 1970-ben, amelyről legfeljebb elvétve játszottunk számokat” – vallja például Kóbor A kezdeti csodatételek című fejezet hasábjain.

A budai értelmiségi családból származó, 1943-ban született, vagyis a világháborús nemzedékhez tartozó Kóbor János tizenhat évesen, 1959-ben kezdett zenélni, akárcsak Benkő László és Laux József, a későbbi muzsikustársai. Elbeszélése nyomán a kötetből képet kaphatunk a hazai beatkorszak hajnaláról és a korai idők hangszerparkjáról. „A gitárra csembalóról, a basszusgitárra zongoráról is lehetett húrokat szerezni csípőfogóval”, éppen ezért komoly segítséget jelentett, hogy 1960 karácsonyán az NSZK-ban élő nagymamájától Kóbor elektromos gitárt kapott.

Amint a kötetből kiderül, énekes-frontember szerint 1967-re vált profi zenekarrá az Omega, a 2020 novemberében megjelent Testamentum című lemezre pedig összegzésként, hagyatékként gondol a 2021. december 6-án elhunyt Kóbor János. Az utolsó interjú fejezeteiben lemezről lemezre, dalról dalra kerülnek színre az életmű állomásai, ám az együttes korszakainak meghatározó tételei mellett szó esik az angol, valamint amerikai típusú könnyűzenefelfogás különbségeiről, az útkeresés dilemmáiról, önzetlen segítőkről és hűtlen barátokról is.

A Kóbor – Az utolsó interjú beszámol a zenekari tagcserékről, de megtudhatjuk belőle azt is, hogy a fél szemmel már a korai évektől fogva a nyugati tendenciákat figyelő Kóbor Jánosnak melyik bandák voltak a kedvencei. A címszereplő emellett aláhúzza a dalszövegek fontosságát, és betekintést enged az alkotói műhely kulisszatitkaiba, amikor pedig a zenekarból könnyűzenei szolgáltatóvá váló Omega történetéhez ér a beszélgetés, a rendszerváltozás előtti évek zavaros vizeibe merülünk alá.

A Beatkorszak podcast legújabb adásában a Kóbor – Az utolsó interjú szerzőjével, Csatári Bencével beszélgettünk az Omegához való személyes kötődéseiről, az életútinterjú műfajának határairól, a kötet kéziratának formálódásáról, valamint azokról a tényezőkről, amelyek együttállása elképesztő magasságokba repítette Kóbor János zenekarát.

Kiderül többek között, hogy melyik volt az első Omega-dal vagy -lemez, ami megragadta a szerző figyelmét, és az is, hogy mikor találkozott először személyesen rocktörténeti kutatásainak egyik tárgyával. Továbbá arra is fény derül, hogy Csatári Bence szerint milyen jellemvonások tették Kóbor Jánost az ország egyik legismertebb frontemberévé, illetve egy hat évtizeden át alkotó, koncertező közösség oszlopává.

Szerző: Vass Norbert

Nyitókép: Fortepan / Erdei Katalin

A blog az NKA Hangfoglaló Program támogatásával készül.