Volt egyszer egy beatkorszak

„Sok dal fog szólni még, ne törődj az idővel…”

Gondolatok a Skorpió Rohanás című nagylemezéről

2019. október 02. - beatkorSzaki

skorpio_73.jpg

A Skorpió zenekar 1973-ban

A Skorpió negyvenöt esztendővel ezelőtt megjelent Rohanás című, bemutatkozó albumát gyakran emlegetik úgy, mint az első magyar hardrock-nagylemezt. Ez a felvetés sajnos nem teljesen igaz, ám ez nem von le semmit az album értékeiből és érdemeiből. Ha szőrszálhasogató módon, minden áron meg szeretnénk nevezni az első hazai, tisztán hardrock-albumot, akkor véleményem szerint az Élő Omega lenne a megfelelő választás - unikálisságuk miatt nem számítva az Omega hasonlóan keményebb hangütésű Éjszakai országút című lemezét, a Hungaria „útkereső” Tűzveszélyes című albumát, vagy a Locomotiv GT első két korongját .

Tovább

Amikor Amanda Lear a nappaliba költözött

Disco, disco, disco

disco_disco.jpg

A szerző saját kazettái

Hogy a popzene és a magyar televíziózás 1989 előtti kapcsolata sokszor meglehetősen különösen alakult, nem meglepő: annak ellenére, hogy a hetvenes évek közepétől többé-kevésbé folyamatosan hallhattunk tematikus műsorokban popzenét, sőt aktuális popsztárokat is láthattunk két zenés ajándékkosár között, a heti műsoridő mennyisége miatt azonban mégis maradhatott egyfajta hiányérzet a nézőkben. Éppen ezért az 1979-es év kiugróan emlékezetes: Magyarországot is végleg elérte a diszkóláz.

Tovább

Egy újabb rocktörténeti gitár, Szörényi Levente és Bencsik Sándor natúr Telecastere került elő

bencsik-illes.jpg

Ismerünk több olyan gitárt is, mely egyszerre két magyar rockhírességhez is kapcsolódik, hiszen gyakorta adták-vették őket, cirkuláltak a piacon az akkor még nem relikviaként, hanem használati tárgyakként, horribile dictu „munkaeszközként” kezelt értékes hangszerek. Néha megesett, hogy sikerült velük többször is történelmet írni. Így történt ez Szörényi Levente és a mai napon pontosan harminckét éve, tragikus körülmények közt elhunyt Bencsik Sándor gitárjával is.

Tovább

Lemezjátszó Classic // Illés w. Szörényi Levente

50 éves az Illések és pofonok, Szörényi Levente mesél róla

illes-event.jpg

Kereken 50 éves minden idők legnépszerűbb magyar beatalbuma, az Illések és pofonok. Olyan örökzöldek sorakoznak rajta, mint az Újra itt van, a Sárika vagy az Oh, kisleány. A rajongók ezúttal egy zenetörténeti pillanatnak lehetnek részesei, ugyanis az Illés-zenekar legendás muzsikusával, Szörényi Leventével végighallgathatják a teljes lemezt, és a Kossuth-díjas zeneszerző mesél is az albumról, az akkori korszakról, hangulatról.

Tovább

Előkerült egy újabb ikonikus gitár, Bencsik Sándor fekete Yamahája

pbox_19851226_bs1_vikidalgyula_bencsiksandor.jpg

Az idei évben valami van a levegőben: sorra kerülnek elő elveszettnek hitt rocktörténeti jelentőségű gitárok. Radics Béla SG-jének feltűnéséről már írtunk.

Bencsik Samu élete során nagyon sok gitárt használt. Kereste a legjobb hangzást, ezért állandóan kísérletezgetett. Volt olyan gitár a kezében, mely nem élt meg csak egy pár koncertet, és több hangszerét egymással párhuzamosan is használta. Talán nem túlzás, ha az általa használt gitárok számát harminc körülire tippeljük.

Tovább

Ötvenéves az Illés-együttes magnum opusa, az Illések és pofonok

illesek_es_pofonok_lemezborito.jpg

Vitathatatlan, hogy a magyar beatkorszak csúcséve 1969 volt. Ezen év őszén a „szentháromság” tagjai közül végre a Metro is jelentkezhetett önálló nagylemezzel, karácsonyra pedig megjelent az Omega 10000 lépés című második albuma is. A Hanglemezgyár „zöld utat” adott a beat legjelentősebb hazai képviselőinek. Így történhetett, hogy 1969-ben a legnagyobb népszerűségnek örvendő Illés-együttestől a beatrajongók két nagylemezt is a kezükbe vehettek. Ezek közül az első, a Nehéz az út mindössze csak négy új dalt tartalmazott. Ám tavasz és nyár folyamán a zenekar rögzíthetett a Rottenbiller utcában egy vadonatúj anyagot, amely talán a legfrappánsabban összegezte mindazt, amiről 1969-ben (a szó szoros értelmében vett) beatzene szólhatott.

Tovább

Apa blues

Földes László: A második vonalban (1984)

borito.jpg

A szerző neve egy zenei, zenetörténeti témájú oldalon csalóka. Ez nem az a Földes László. Vagy mondjuk: „részben”. Idősebb Földes László 1984-ben megjelent összegző önéletrajzi könyvéről lesz most szó. A kötetnek közvetlen zenei vonatkozása nincs, közvetett viszont annál több. Földes László Hobo nagyon ritkán beszél az apjáról. Nem is csoda, negyven éve próbálja elmagyarázni, hogy nem az apja hátszelével, hanem valahol éppen annak ellenére, saját tehetsége okán lett az, aki.

Tovább

Lemezjátszó Classic // Skorpió w. Frenreisz Károly

lemezjatszo_classic.jpg

LEMEZJÁTSZÓ CLASSIC
Skorpió - A Rohanás
Házigazda: Horváth Gergely
Lemezelemző: Frenreisz Károly

A magyar könnyűzene történetét jelentősen formáló és alakító könnyűzenei albumokat a szerző-előadó illetve szerzőpáros segítségével hallgatjuk végig. Sokszor beszéltünk már különböző albumokról, de még nem beszéltünk róluk úgy, hogy közben meghallgattuk őket. A magyar könnyűzene ma nem lenne ezen szerzők és előadók, valamint a dalaik nélkül ugyanaz, mint ami. Az így kialakuló beszélgetést a történeti emlékezés részének tekintjük.

Belépő: 2000 HUF

Facebook-esemény

Lemezjátszó Classic

Zorán és Szörényi Levente is mesél a klasszikus lemezéről

solaris_event.jpg

Új, tematikus programsorozatot indítanak a Lemezjátszó szervezői. Augusztus végétől havi rendszerességgel, összesen nyolc alkalommal a magyar könnyűzene történetét jelentősen formáló és alakító könnyűzenei albumokat hallgathatja meg a közönség, és a lemezekről a dalok szerzői mesélnek. A Lemezjátszó Classic vendége lesz többek közt Szörényi Levente, Frenreisz Károly és Zorán.

Tovább

Hogyan került elő Radics Béla gitárja? – interjú Kosik Kristóffal

som_vadolo_kosikkristof.jpg

Som Lajos, Váradi László Vadölő, Kosik Kristóf. Fotós: Nemes Nagy Péter

Az idei év rocktörténeti szenzációja, hogy előkerült Radics Béla legendás SG-je, melyről már korábban is írtunk. Most a gitár megtalálójával, Kosik Kristóffal idézzük fel a részleteket, és beszélgetünk a hónap végi nagykoncertről is.

Tovább
süti beállítások módosítása