A hatvanas évek elejétől kezdve egészen a kötelező sorkatonai szolgálat 2004-es megszűnéséig egyetlen zenekar számára sem létezhetett nagyobb csapás Magyarországon, mint a katonai behívó. Hibába a sok próba és a mind zajosabb siker a fellépéseken, ha megérkezett a parancs, nem volt apelláta, be kellett vonulni. Még egy utolsó buli a haverokkal, zenésztársakkal, és agyő, karrier-hírnév, vége minden közös álomnak. Vagy mégsem?

Most nem Móra Ferenc hőséről lesz szó, hanem az egyik legkiválóbb magyar dobosról. Kevés olyan zenész muzsikál a szakmában idehaza, akit egyöntetűen mindenki szeret: Solti Jánosnak még a beceneve is mutatja: őt mindenki imádja, ezért mindenki így szólítja: Jánoska.

Ebben a sorozatban magyar szerzők olyan dalait mutatom be, amelyekből az eredeti előadókon, zenekarokon kívül – ha egyáltalán van elsőbbség a szerzemény előadásában – más magyar énekesek, együttesek is készítettek felvételt hazánkban 1990 előtt. A témát feldolgozó első részben csak az országhatáron kívül készült anyagokkal foglalkoztam, másodjára az Omega feldolgozásdalainak „szocialista féltestvéreit”, ezt követően a filmzenéket és színészeink popzenei feldolgozásait vettem górcső alá, majd az LGT-dalokat, valamint Presser Gábor Omega utáni zeneszerzői tevékenységét, illetve az Illés-Tolcsvay-Fonográf „vonalhoz” kapcsolódó szerzeményeket vizsgáltam meg, most pedig az énekeseinkhez, énekesnőinkhez köthető kislemezeket taglalom. Természetesen ez a lista sem teljes, csak egyfajta ízelítő a magyar könnyűzenei coverek világából.

Kovács Kati és Zalatnay Sarolta mellett a magyar beatzene harmadik fontos női előadója, Koncz Zsuzsa is játszott filmekben a karrierje elején. A rendezők – énekhangja mellett – szépsége miatt figyeltek fel rá, miközben a szerepei kisebb vagy nagyobb mértékben kapcsolódtak az előadói perszónájához is. Míg Kovács Kati a kemény, öntörvényű lázadót, Zalatnay pedig a bohókásabb, kihívóbb bombázót formálta meg, Koncz a független, nőies nő képviselője lett, alakítson akár gimnazistát, akár manökent. Nem volt kifejezetten tehetséges színésznő, de jelenléte meghozta a kívánt hatást abban a három szerepben, amelyben a hatvanas évek végén a mozivászonra került.

Minőségi rockzenét játszó zenekaroknál számos esetben előfordul, hogy egyszer csak készítenek egy, a profiljukba nem illő, a stílusuktól idegen, egyszerű vonalvezetésű slágergyanús szerzeményt. Hirtelen három nyugati példa jut eszembe. A Rolling Stonestól az Angie, a Kisstől az I Was Made For Lovin’ You, illetve az ELP C’est La Vie című dala.

Aldobolyi Nagy György megszámlálhatatlanul sok táncdal zenéjét szerezte, emellett számos dalszöveget is írt, hiszen alkotói tevékenységében a zeneszerzés és a szövegírás egyforma hangsúllyal szerepelt. Ugyancsak termékeny volt a zenés színpadi művek komponálásában, illetve számos filmzenének és tévéfilmnek is ő a komponistája. Elmesélte nekünk a Szenes Ivánnal való megismerkedése történetét, de elárulta azt is, hogy melyek voltak a kedvenc beatdalai.

Az 1977-es évben jelent meg a Fonográf Edison Fonográf Album című nagylemeze. Az 1976-ban készült FG4 után tehát ismét egy „lazán koncept” albummal rukkoltak elő, melynek kiindulási alapját az jelentette, hogy Erdős Péter megsúgta nekik: „jövőre százéves Edison találmánya, a Fonográf, készítsetek egy lemezt ennek szellemében”. Németh Oszkár úgy emlékezett, hogy ez jó ötletnek tűnt, a baj csak az volt, hogy Erdős ezt megsúgta többeknek is azok közül, akik lemezeket készítettek azokban az időkben…

Hajnal Gábor, a legendás menedzser, konferanszié és rockszakíró 1992 áprilisában szervezett a szakmabelieknek a beat-, pop- és rockzene őshazájába egy autóbuszos utat. Az idegenvezető szerepét az Anglia-specialista (korábban élt ott és tökéletesen beszéli a nyelvet) D. Nagy Lajos vállalta, Hajnal Gábor mellett velünk utazott az újságíró Zoltán János, a további útitársak pedig: Anita, Vincze Lilla, a komplett Dolly Roll, Vörös István és Szentmártony Imre (később: St. Martin) a Prognózisból, Váradi Feri és Kémeri Peti (akkori Tankcsapda management), Torma, a fotós SziKó (Dr. Beat), a humorista Nádas Gyuri, DJ Cserhalmi Gyurka, rockzenei szakújságírók, roadok és még többen mások.

A szolnoki születésű, Nagyváradon felnőtt, aztán Budapestre került Nemlaha György a kolozsvári a Babeș–Bolyai Tudományegyetemen szerzett magyar nyelv- és irodalom szakos tanári diplomát. 1971 és 1977 között a Magyar Távirati Iroda munkatársa, 1977-től 1989-ig a Pesti Műsor rovatvezetője, 1989-től a Magyar Televízió belső munkatársa, 1991‒92-ben pedig zenei producere volt. Ötszáznál több tévéműsort szerkesztett. Sorfordító dalokról, új kezdetet ígérő, nehezen megélt vonatutakról és a manipulált slágerlistákról is beszélgettünk vele.

1973-ban nemcsak a legendássá vált júniusi Diósgyőri (pop)fesztivál hozta lázba a fiatalokat Miskolcon, hanem a november első hétvégéjén, a sportcsarnokban megtartott „Szuper koncert” is, amin négy ismert és népszerű magyar zenekar lépett fel. A felfokozott érdeklődés nem véletlen, hiszen a fővároson kívül ritka alkalom volt egyidőben látni és hallani a hazai progresszív és dzsessz-rock vezérhajóit, a Minit és a Syriust, ráadásul amiatt is „történelmi eseménynek” számított a koncert, hogy ezt megelőzően nem volt még ilyen jellegű megmozdulás ezen a helyen.