Volt egyszer egy beatkorszak

Legendás zenészek, híres hangszerek – A Hammond orgona

2020. október 04. - beatkorSzaki

73-79_11.jpg

Ha már a Ludwig dobok miatt kiruccantunk Chicago városába, időzzünk még ott egy kicsit. Laurens Hammond gépészmérnök és feltaláló ugyanis éppen Chicagóban tervezte, építette meg és szabadalmaztatta a nevét viselő elektro-akusztikus hangszert 1934. január 19-én. Akkor még nem sejtette, mit adott a világnak, mert találmányát elsősorban templomokba szánta, hogy kiváltsa a hatalmas, beépített sípos orgonákat.

Tovább

Komár Laci, Zorán és Nagy Feró együtt, egy elfeledett lemezen

Budapesti Rakendroll – ismert előadók, ismeretlen számok

bp_rnr_poszter_1.jpg

Amikor a Locomotiv GT 1984-ben gyakorlatilag leállt, igazából csak együttesként tette ezt. Utolsó, Ellenfél nélkül című albumuk hiába sikerült nagyon jól zenei-művészi értelemben, ha a közönség körében gyakorlatilag visszhangtalan maradt. A programszerű koncertezéssel is felhagytak 1984 végétől, így tulajdonképp felfüggesztették a működésüket. Ekkorra azonban – Presser „Pici” vezetésével – szakmai műhelyként is jelen voltak. Jó néhány előadónak készítettek már lemezeket és több érdekes projektben is közreműködtek. A kiadványokon „LGT Produkció” felirat jelzi a jelenlétüket, cikkünk egy ilyen nagylemezt mutat be.

Tovább

Baby, Baby – avagy hogy került az Első Emelet a Dire Straits klipjébe?

elso_emelet_egyuttes.jpg

Hogy melyik volt a legelső magyar zenekar, amelynek a klipjét lejátszotta a Music Television, arról megoszlanak a vélemények, ráadásul a Beatkorszak-blog szempontjai alapján offtopik is a téma, hiszen a kilencvenes évek magyar alternatív előadóiról beszélhetünk. De hogy mely magyar előadó volt az első, amely felbukkant az MTV-n, témánkba vág és valószínűleg sokan rá is vágják a választ. Első Emelet.

Tovább

Szerelem az Ifipark záróbuliján

„Hogyha hallom én, minden az enyém” – koncerttörténetek

fortepan_125540.jpg
Nem voltam rendszeres látogatója a Parknak, de rendkívül emlékezetes az életemben a híres szórakozóhely bezárásának napja. Történt ugyanis, hogy egy barátommal elmentünk a záró rendezvényre, de első körben nem jutottunk be a P. Mobil koncertjére. Mi kitűnően hallottuk kívülről is a zenét, ezt azonban nem nézték jó szemmel az Ifjú Gárdisták, akik elunták, hogy hosszasan, többedmagunkkal a bejáratnál állunk és élvezzük ingyen a koncertet, ezért egyszer csak ránk támadtak és ütöttek minket, ahol értek.

Tovább

„Kajlát vasalunk a pólódra!” – Pajtás-nap Csillebércen

Pajtás-nap Csillebércen

pajtas_nap-pajtas1_1978.png

„Olyan volt ez a csillebérci vasárnap, mint amikor egy család öt-hat vendég fogadására készül, s azok harmincan érkeznek...” – írta a Pajtás újság az 1978. szeptember 17-i napról, amikor a fővárosból és az ország minden tájáról érkezett 35 ezer gyerek szállta meg a csillebérci hegyet.

Tovább

„A Hajsza, a Gálya, a Főnix éjszakája…”, avagy a sötétben suttogni Schuster Lórival

„Hogyha hallom én, minden az enyém” – koncerttörténetek

fortepan_124858.jpg
A hetvenes években a Lőrinci Ifjúsági Park tőszomszédságában laktunk. Nyári szombat éjszakákon a családunk üres tekintettel nézett a semmibe, míg a parkszínpad felől egész éjjel dübörgött a rockzene. A koncertek elementáris ereje minden hangot elnyomott, a TV-t és anyám állandó veszekedését is. Így a szombat este lett a családunk pihenőnapja. Egy idő után a harsogó zenére immunis lett a fülünk, és csak bután bámultuk egymást, míg az unalom álomba nem ringatott minket. 12 éves voltam ekkor.

Tovább

Nem vártak holnapig! – a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat első hanglemezes exportakciója

67_hu_2_elso.jpg

1966-tól a táncdalfesztiválok voltak az év tán legfontosabb könnyűzenei eseményei, a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat pedig rendre megjelentette kislemezeken az egyes események legjobb dalait. 1967-ben angol nyelvű borítóban, azaz exportkivitelre egy tizenhat számos nagylemez-válogatás is készült az aktuális slágerekből. Ez volt talán az első kísérlet a hazai könnyűzenei kínálat külföldre vitelében. A lemez kétféle borítót (és egészen kicsit eltérő hátsó borítót) kapott, talán különböző piacokra szánták a budapesti panorámát, illetve bulijelenetet ábrázoló borítókat. Érdemes nyomon követni, hogy milyen eredménnyel járt a magyar könnyűzenei produkciók máshol való megjelentetése.

Tovább

„Nem az őszintét és kőkeményet játszottuk” – interjú Tóth József Citrommal

grog_197x_vargamiklos_monosgabor_tihanyiistvan_tothjozsefcitrom_tothtamasbela.jpg

Tóth József a Stáció és a Tűzkerék RB alapítója, gitárosa. Új zenekarával, a Come On Rock Banddel nemrégiben tért vissza a magyar rockzenei életbe. Az új banda mellett a kezdetekről, Radics Béla örökségéről, Som Lajos ragyogó ötleteiről és egy esztergomi milliomos szerepéről is beszélgettünk vele.

Tovább

Beatlagzi hajnalig!

„Hogyha hallom én, minden az enyém” – koncerttörténetek

cstp_portre_illes2_1.jpg
1967. március 18-án, Diósjenőn nagy napra ébredt a Hornos család: a legkisebb fiú, Béla is megnősül. A násznép egy, a TSz-től kapott ZIL teherautó platóján és több kisebb autóval vágott át a Börzsönyön, hogy kikérjék a menyasszonyt, Szabó Irént Perőcsényből.

Tovább

Letehetetlen kötet a Gitárkirályról

Bálint Csaba Radics Béla a beatkorszakban című könyve bővebb tartalommal és még több képpel kerül az olvasók elé

sankogroup_1967_danuvia01_csuhalajos_radicsbela_honighrezso_sankolaszlo.jpg

Vannak könyvek, amiket időnként újra kell olvasni és akadnak, amelyeket újra kell írni ezért vagy azért. Bálint Csaba Radics Béla a beatkorszakban című, CD melléklettel ellátott könyve 2012-ben jelent meg első alkalommal. Nagyon gyorsan elfogyott, jelezve, hogy a főhős iránt nagyon komoly az érdeklődés. Nyolc év után ezért alaposan kibővítve, még bőségesebb képanyaggal kerül ismét az olvasók elé a kötet.

Tovább
süti beállítások módosítása